Kutyafajták - 1. oldal
78 db találat
A Rhodesian Ridgeback Afrika déli részéről származik, az FCI által elismert fajta.
Korábban vadászatra valamint őrkutyának használták ezt a fajtát. Ezért úgy kellett vadászniuk mint az oroszlánnak, és úgy kellett védi a nagy ültetvényeket mint egy vadmacska.
Ezért ez a fajta nagyon bátor és kemény, rendkívül intelligens és komoly. Nem hisz az idegeneknek.
A Rhodesian Ridgeback nagyon független gondolkodású kutya, amely kezdőknek nem javasolt.
Manapság ezt a fajtát vadászatra, mentő-, vagy keresőkutyának használják.
Egyre elterjedtebb fajta a kutyatulajdonosok körében is.
Egyesek szerint a vadonban kóborolt, vadászott, amikor a dél-afrikai telepesek rátaláltak és háziasították.
A feljegyzések szerint ezt az ősi kutyafajtát valamikor a 15. században tenyésztették vadászatra és nyomkövetésre. Arra használták, hogy a nagyvadakat (oroszlánt és krokodilt) ejtsenek "fogságba" és addig maradjanak, amíg a vadászok meg nem érkeznek.
Majd 1800-ban az európai telepesek találkoztak a khoikhoi néppel és a kutyával, és arra jutottak, hogy kitenyésztenek egy olyan kutyát, ami kitűnő vadász, jó őrző, családcentrikus és ellenáll a zord dél-afrikai időjárásnak, ezért elkezdték a saját kutyáikkal, masztifokkal, agarakkal és más fajtákkal keresztezni. Így alakult ki a ma is ismeretes fajta.
Az Amerikai Kennel Club 1955-ben ismert el. Az afrikai oroszlánkutya jelenleg az egyetlen bejegyzett Dél-Afrikából, pontosabban Zimbabwe állam területéről származó kutyafajta.
Manapság már kevesen használják az eredeti - vadászati - céljára, inkább az őrző-védő területeken alkalmazzák őket.
Feje kissé vizslaszerű, koponyája lapos, fülei között meglehetősen széles. Pofája hosszú, mély, hatalmas. A stop kifejezett, állkapcsa erős, fogai ollós harapásúak.
Szeme kerek, barna, egymástól mérsékelten távol van. Füle csavarodott, lelógó, magasan tűzött. Orrtükre fekete. Nyaka közepesen hosszú, izmos, henger alakú.
Mellkasa rendkívül mély, háta egyenes, erős, ágyéka ugyancsak izmos, enyhén ívelő. Mellső végtagjai egyenesek, párhuzamosak, a hátulsó végtagok izmosak, a csánk kissé nyílt szögellésű.
Farka hosszú, legalább a csánkig ér, fokozatosan elvékonyodik, enyhén hajlított. Szőrzete az egész testén rövid, sűrű, fényes, sohasem gyapjas vagy selymes, a boxeréhez hasonlít. Színe az őzvörös különböző árnyalatai, némi fehér folttal.
Különlegessége, hogy a vállrésznél kezdődő és a csípőig futó vékony kis sávban, a hátán lévő szőrcsík Mohawk (felfelé álló szőr) formában áll, és pontosan az alapszőrével elletétes irányban fut.
Megfelelő fajta Önnek?
- Alacsony szőrzetápolási igényű fajta
- Minimálisan vedlenek: olyan kutyatulajdonosoknak ajánlott, akik nem szeretnek feleslegesen a kihulott kutyaszőr eltávolításával foglalkozni.
- Mérsékelten tréningigényes fajta: a képzés nem igényel túl sok figyelmet és energiát, de ez nem lesz könnyebb, mint más fajtáknál. a befektetett munka eredménye fokozatosan jönni fog.
- Nagy ugatási képességgel rendelkezik: ez a kutya ugat és hangos ha kell. Figyelmezteti a tulajdonosokat, ha ismeretlen személy érkezik a házhoz. Viselkedése védelmező és rettenthetetlen. Legfőbb célja a család és a ház megóvása.
- Közepesen alkalmazkodóképes: teste képes kezelni a hideg és meleg időjárást. ( szélsőségeket nem)
- Meglehetősen aktív: Szüksége van a rendszeres testmozgásra, hogy megőrizze fittségét.
- Gyerekeknek is ajánlott: megfelelő fajta gyerekeknek is.Játékos, energikus, és szeretetteljes.
Nagy mozgásigénye miatt inkább kertes házban tartsuk. Amennyiben mégis lakásban szeretnénk tartani, biztosítsuk részére a napi többszöri sétát / futást. Kiváló alkalmazkodóképesség jellemzi. Ha lehetősége van rá, pillanatok alatt megtalálja a fotelt vagy a megvetett ágyat, ahol gyorsan igyekszik úgy elhelyezkedni, hogy valamelyik testrésze érintkezzen imádott gazdájával. Magas aktivitási szinttel rendelkező kutya. Napi 60 perc aktív mozgásra van szüksége, éppen ezért aktív családok részére ajánlott fajta.
[grooming] =>Nem igényel nagy törődést, hetente egyszer elég átfésülni, illetve vedlési időszakban egy gumis kefével vagy kopókesztyűvel eltávolítani az elhalt szőrszálakat. Füleiket rendszeresen javasolt ellenőrizni és körmüket rövidre kell vágni. Fogait hetente legalább kétszer-háromszor fogkefével javasolt megtisztítani, hogy megelőzzük a fogkő felhalmozódását és a benne rejlő baktériumok megtelepedését. Hetente egyszer javasolt a kutya gondos átnézése (fül, bunda, karom és közei). Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a már kialakult betegségek kezelése.
[nutrition] =>A helyes táplálás segít az egészségi állapot valamint a szőr és bőr állapotának optimális szinten tartásában. Naponta 2x javasolt etetni. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.
[breeding] =>Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!
[dog_size] => 1 [dog_coat_sizes] => 1 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:18:58 [updated_at] => 2022-04-25 10:08:34 [status] => 1 [family] => 4.00 [children] => 3.00 [dogs] => 2.00 [strangers] => 5.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='4' and field='main_image'select * from upload_file where id='5'Az Airedale terrier egy éber, bátor, barátságos, független, intelligens, védelmező és tanulékony kutya.
Annak érdekében hogy az egészséges maradhasson, rendszeres testmozgásra van szüksége.
Használhatósága széleskörű: házőrzés, vadászat, terelés, rendőrségi munka és társasági kutya.
Gyermekbarát fajta.
A fajta a 19. században alakult ki az észak-angliai Yorkshire tartományban, az Aire-folyó völgyénél, innen származik a neve is.
A fajta kialakulását nem úri hóbort, hanem a szükség irányította. Az ipari forradalom után bányász- és iparvidékké vált országrész szegény sorsú lakosságának szüksége volt egy multifunkcionális kutyára, melyet elsősorban vadászatra használtak, de ugyanakkor őrizte a portát, irtotta a városiasodó létformával együtt járó patkánysereget, sőt, vannak feljegyzések arról, hogy marhaterelésre is használták némelyiküket.
Kitenyésztésében szerepet játszottak kopófajták (pl. otterhound), több terriert is megemlítenek (a bullterriert, nagy óangol terrier, de még a skót és a dandie dinmont terriert is), de felmerül a gordon szetter neve is. A tenyésztést kizárólag az ebek használhatósága, vadászképessége határozta meg. Hívták „waterside terriernek”, „bingley terriernek”, sőt egyszerűen „working (=dolgozó) terriernek” is, ezzel is jelezve a fajta munkakutya voltát. A fajta végleges neve az ezernyolcszázas évek második felére került a köztudatba.
De még így is a legnagyobb a terrierek közül, ezért gyakran hívják "King of terrier" néven is. Az Airedale terrier sokak szerint az egyik legnépszerűbb terrier társai közül. Vadászati ösztöneinek köszönhetően kiváló szaglása van és remek úszó.
dr. Gordon Stadles nevezte airedale terriernek, 1878-ban. Az Aire völgyében
1864-ben tartották az első kutyakiállítást, a Kheighly Agricultural Show keretében, külön osztállyal a "broken-haired" terriereknek. Itt szerepelt az airedale is, egyelőre waterside terrier néven.
A Kennel Club 1886-ban már airedale terrierként kezdte törzskönyvezni a fajtát. A fajta "ősapjának" Rattlert tartják, akinek Airedale Jerry nevű fia még nála is nagyobb hírnévre tett szert, ő volt Ch. Cholmondeley Briar, az első CC-t elnyerő airedale terrier édesapja.
Az angol terrierfajták legnagyobbika. Izmos, aktív, meglehetősen kompakt kutya, aránytalan hosszúlábúság és testhosszúság nélkül.
Elegáns megjelenésű, izmos felépítésű kutya.
Az egyik legnagyobb termetű, rendkívül tetszetős megjelenésű terrier.
Teste négyzetbe rajzolható. Feje hosszú, balta formájú; koponyája hosszú, keskeny. Stopja csekély, állkapcsa hatalmas, fogazata erőteljes.
Orrtükre fekete, ajkai feszesek. Füle V alakú, tőben előrebicsaklik, szeme barna, viszonylag kicsi. Nyaka elegáns ívelésű, mérsékelten hosszú, izmos. Háta egyenes, rövid, mellkasa mély.
Farka magasan tűzött, sohasem görbül a háta fölé; kétharmadára kurtítják. Mellső végtagjai egyenesek, párhuzamosak, oszlopszerűek, hosszú hátulsó végtagjai izmosak és valamivel szélesebb állásúak, mint a mellsők.
Mancsa kerekded, kicsi, de erős, ujjai zártak. Szőrzete sűrű, kemény, nem túl hosszú, koponyáján és a fülén rövidebb, lesimuló. Színe cserbarna, a háta fekete, a feje, mellkasának alsó része, mellső végtagjai könyékig, a hátulsók pedig a combok felső részéig világos cserbarnák. Szőrzetét trimmelik
Neked megfelelő fajta?
- Magas szőrzetápolási igényű fajta: szakmai ápolása elengedhetetlen. Rendszeres kefélés, vágás szükséges.
- Minimális vedlés jellemzi: a bunda átkefélése csökkenti az elhullott szőrszálak mennyiségét.
- Mérsékelten tréningigényes fajta: a képzése nem igényel sok figyelmet. Könnyen tanul. Az eredmények fokozatosan jönni fognak a képzés során.
- Ugat, ha őrizni kell a házat : figyelmezteti a tulajdonosokat ha ismeretlen személy érkezik a házhoz, agresszívan lép fel az idegenekkel szemben, hogy családját bármi áron megvédje.
- Alacsony alkalmazkodóképességű: nem alkalmas lakásban tartásra. Teste képes kezelni a hideg és meleg időjárást. Legoptimálisabb számára kis-közepes méretű kert.
- Meglehetősen aktív: Szüksége van a rendszeres testmozgásra, hogy megőrizze fittségét.
- Gyerekeknek is ajánlott: játékos és szeretetteljesen bánik velük.
Szüksége van a mindennapos mozgásra és a játékra. Fontos, hogy olyan játékot válasszunk számára, amelyben az intelligenciáját is tudja használni. Remek úszó, szeret fürödni. Lakásban tartása nem javasolt. Rendkívül alkalmazkodó és rugalmas kutya. Ha ügyelünk arra, hogy mozgásigényét - mely nem csekély - kellőképpen kielégítsük, képes naphosszat szunyókálni egy kis panel lakásban. Intelligens és nagy energiájú fajta. Amennyire csak lehetséges, sok sétára, interaktív játékora és egyéb mentális stimulációkra van szükségük hogy testi és lelki egészségüket fenntarthassuk. Azoknál a kutyáknál, amelyeket hosszú ideig egyedül hagynak otthonukban, megjelenhet az unalom és a nem kívánt romboló magatartás.
[grooming] =>Szőrzete rendszeres ápolást igényel. Bundáját trimmelik, amely előnye, hogy a kutya ezután nem igényel napi fésülést, gyakori fürdetést és a szőre nem filcesedik. Trimmelés után a kutya szőre nem hullik. Hetente kétszer javasolt a bunda és a szakáll, illetve a hónaljak átkefélése. A talppárnák közötti szőrt el kell távolítani. Végbélnyílás környékét egy lakásban tartott kutyának érdemes higiéniai okok miatt körbevágni, megszabadítani a felesleges szőrzettől. Füleiket rendszeresen javasolt ellenőrizni és körmüket rövidre kell vágni ha túlnőtt. Fogait hetente legalább kétszer-háromszor fogkefével javasolt megtisztítani, hogy megelőzzük a fogkő felhalmozódását és a benne rejlő baktériumok megtelepedését. Hetente egyszer javasolt a kutya gondos átnézése (fül, bunda, karom és közei). Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a már kialakult betegségek kezelése.
[nutrition] =>Nem válogatós fajta, de igényli a jó minőségű és megfelelő mennyiségű táplálékot. Naponta 2x javasolt etetni. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Ilyen esetben egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.
[breeding] =>Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!
[dog_size] => 2 [dog_coat_sizes] => 5 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:18:58 [updated_at] => 2022-04-26 14:27:06 [status] => 1 [family] => 5.00 [children] => 1.00 [dogs] => 1.00 [strangers] => 2.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='7' and field='main_image'select * from upload_file where id='6'Az Akbash egy gyengéd, tanulékony, figyelmes, bátor, független, intelligens és hűséges fajta.
Ahhoz hogy egészségét megőrizzük rendszeres testmozgást igényel.
Használhatósága széleskörű: őrző-védő, terelő, munkakutya.
Kis-Ázsiában, a mai Törökország területén alakult ki. A török pásztorok tenyésztettek fehér pásztorkutyákat azért, hogy meg tudják különböztetni a ragadozóktól.
Törökországban az Akbash kutyákat a falusiak és pásztorok azért tartják, hogy megvédjék juhaikat a farkasoktól és más ragadozóktól. Nagy fehér őrök. David és Judy Nelson egy terepmunka alkalmával felismerte, hogy ez egy különálló fajta, majd az amerikaiak az 1970-es években elkezdték tanulmányozni őket Törökországban.
Nelsonék több mint 40 Akbash kutyát importáltak az Egyesült Államokba. Ezek a kutyák lettek a fajta alapjai.
1980-ban az amerikai Mezőgazdasági Minisztérium bevezette az Akbash kutyákat a Predator Control programba, amelyben a kutyák sikeresen teljesítettek.
Az UKC 1998. január 1-jén ismerte el az Akbash fajtát.
Óriási feje van, erős állkapcsokkal és jól kifejlődött fogakkal.
Szemei távol állóak, mandula alakúak, színük lehet arany vagy sötétbarna.
Fülei hajlított végűek, laposak és a feje tetején helyezkednek el. Izmos testfelépítésű, háta rövid, ágyéka feszes, mara vízszintes.
Végtagjai párhuzamosak, lábujjai egyenesek, hosszúak és íveltek, talpán vastag párna található. Farka a hátára kunkorodik és különlegesen hosszú és pelyhes.
A fajta egységes fehér bundája nem kopik könnyen és kevésbé szagos, mint a többi kutyafajtánál. Vízálló szőre lehet rövid vagy közepes.
Neked megfelelő fajta?
- Mérsékelt szőrzetápolási igényű fajta: rendszeres kefélés javasolt, vágásra nincs szükség.
- Mérsékelt vedlés jellemzi: a bunda rendszeres ápolása csökkenti az elhullott szőrszálak mennyiségét.
- Mérsékelten tréningigényes fajta: a képzése nem igényel sok figyelmet. Könnyen tanul. Az eredmények fokozatosan jönni fognak a képzés során.
- Jó házőrző: figyelmezteti a tulajdonosokat ha ismeretlen személy érkezik a házhoz és a helyzet ha azt kívánja agresszorként lép fel az idegenekkel szemben és képes megvédeni családját.
- Alacsony alkalmazkodóképesség jellemzi: lakásban tartása nem javasolt. Teste megfelelően kezeli a hideg és meleg időjárást is. Amennyiben lakásban él, szüksége van napi rendszeres mozgásra.
- Nagyon aktív: Szüksége van a rendszeres testmozgásra, hogy megőrizze fittségét. Aktív gazdiknak javasolt fajta.
- Gyerekeknek is ajánlott: megfelelő fajta 8-10 év feletti gyerekeknek. Játékos, energikus, és szeretetteljes.
[keeping] =>
Városban nem érzi jól magát, tágas helyre van szüksége. Gond nélkül tartható ridegen, jól bírja az időjárás viszontagságait, de a napi rendszeres találkozás a gazdájával elengedhetetlen. Mozgásigénye átlagos, egy nagyobb kertben ki tudja magának elégíteni. Az Akbash az elhelyezésre nem kényes. Tömött szőrzete, ellenálló szervezete miatt különleges védelmet nem igényel. Számtalan megfigyelés tanúsítja, hogy csak szeles és zord időben fekszik csak be a házába. A kutyaház mindenképp tágas legyen. Egy esetleges nagy télre felkészülve az ólat egy kisebb előtérre és egy nagyobb fekhelyre szokták osztani, melyet alul átléphető magas deszkafallal választanak el.
[grooming] =>Mérsékelt szőrzetápolási igényű fajta: a bunda rendszeres átkefélése ajánlott. Mérsékelt vedlés jellemzi: a bunda rendszeres ápolása csökkenti az elhullott szőrszálak mennyiségét. Egy egészséges kutyának szüksége van a mancsára, a fülére és testük minden részére. Ezért javasolt a körmök ápolása, bunda átnézése séták után és a fülük rendszeres ellenőrzése. Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a betegségek kezelése.
[nutrition] =>A táp típusát (puppy, junior, adult, stb…), mindig az adott kutya életkorához, aktuális tápláltsági állapotához, tartási körülményeihez, aktivitási szintjéhez válasszuk. Figyelni kell, hogy az eleség teljes értékű legyen és mindenképp vegyük figyelembe az adott kutya alapvető igényeit, mint az életkor, testalkat és a méret. Általános szabály: 8 hetes kortól - fél éves korig naponta 3-szor, fél éves kor és 1 éves kor között naponta kétszer, majd 1 éves kortól már csak egyszeri étkezésre van szüksége. (Ez tenyésztőnként változik, ki mit ajánl. Napi kétszeri kisebb adag is ajánlott 1 éves kor fölött) Friss víz mindig álljon előtte. Néhány kutya hajlamos a túlsúlyra, így figyelje a kutya kalóriafogyasztását és súlyszintjét. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Ilyen esetben egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.
[breeding] =>Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!
[dog_size] => 1 [dog_coat_sizes] => 4 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:18:59 [updated_at] => 2021-11-06 17:55:46 [status] => 1 [family] => 4.00 [children] => 4.00 [dogs] => 5.00 [strangers] => 3.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='14' and field='main_image'select * from upload_file where id='12'Az Alaszkai malamut egy szeretetteljes, agresszív, barátságos, önálló, hűséges, játékos, csendes és társasági fajta.
A leggyakoribb színek: fekete, szürke, piros és fehér.
Ahhoz hogy egészséges maradhasson rendszeres testmozgást igényel.
Használhatósága széleskörű: kutatás, mentés, szánhúzás, súlyhúzás.
Ahogyan a neve is mutatja a fajta Alaszkából származik, és feltehetően az eszkimókat segítették teherhordásban, vadászatban a Kotzebeu-öböl északnyugati részén.
Nem ismeretes, hogy az eszkimók mikor érték el a Sarkvidéket és honnan kerültek oda; de az biztos, hogy szánhúzó kutyáikat magukkal kellett vinniük, mert különben nem tudtak volna megmaradni az örök jég birodalmában.
Egy sarkutazó naplójában olvashatjuk: "Az eszkimók általában jó barátságban élnek kutyáikkal, hallatlan gondossággal őrködnek fölöttük munka közben. A legmetszőbb hidegben is órákat töltenek halászattal, hogy dolgozó ebeiket bőségesen elláthassák élelemmel. Kutyájuk, az alaszkai malamut pedig, ha vadabb is, mint civilizált társai, éppoly szeretetteljes, éppúgy vágyik szeretetre, mint amazok. Mi is valamennyien összebarátkoztunk ezekkel az ebekkel... és ha az ember megszerettette magát velük, akkor a legnehezebb feladatokat is elvégezték, mindenhová követték."
A leírás jól érzékelteti, hogy milyenek is lehettek és hogyan élhettek valamikor az alaszkai malamutok, amelyek az egymáshoz nagyon hasonlító sarki szánhúzó kutyák csoportjába tartoznak.
Az alaszkai malamut a legnagyobb testű sarkvidéki kutya, és a legalkalmasabb nehéz terhek vontatására; a fajta eredeti példányai a Kotzebue-öböl mentén élnek. Ezek a kutyák tökéletes biztonsággal tájékozódnak a zord és végtelen tájakon még vad hóviharban vagy teljes sötétségben is, a hideget is rendkívül jól bírják; a legnagyobb fagyban is leheverednek a hóba, és akár -40-50 °C-os hidegben is nyugodtan alszanak.
Hajtóik előszeretettel kérkednek azzal, hogy kutyáik szelídített farkas és házikutya kereszteződéséből születtek. Ezek a történetek azonban minden bizonnyal csupán a fantázia szüleményei.
1896-ban amikor az alaszkai aranyláz volt, a kutya közkedvelté vált, és nagyon sok pénzt fizettek egy ilyen kutyáért, hogy az arannyal megrakott szánkókat húzza.
Állítólag megpróbálták több fajtával is keresztezni, hogy gyorsaságát növeljék, ám ezt a tenyésztési irányt nem fogadták el, és igyekeztek visszaállítani az eredeti vérvonalat.
Az Alaszkai Malamutra jellemző az erős állóképesség, így bármilyen fizikai eltérés problémának számít a fajtánál.
Manapság házikedvencként tartják, de szánhúzóversenyekre is neveznek vele.
Általában nyugodt, "komoly", megfontolt; külsőleg a farkasra hasonlít, de megjelenése, szinte "mosolygós" feje rendkívül vonzó, kedves, barátságos természetre utal. Nem összetévesztendő a szibériai haskyval, vagy egy farkassal.
A teljes kutya arányos, határozott megjelenés, izmos testfelépítés.
Feje spiccszerű, arcorri része elhegyesedő. Orrtükre fekete, ajkai feszesek, fogazata ollós záródású. Szeme barna, mandula alakú, közepesen nagy. Füle hegyes, felálló.
Nyaka izmos, viszonylag rövid, mérsékelten ívelő. Mellkasa mély, erőteljes, törzse tömör. Háta egyenes, enyhén lejt a csípő felé, ágyéka izmos.
Mellső végtagjai párhuzamosak, erőteljes csontozatúak, függőlegesek, hátulsó végtagjai széles állásúak, rendkívül izmosak.
Csánkja mérsékelt szögellésű, mélyen fekvő, erőteljes, mancsa széles, tömör, talppárnája vastag "hótalpszerű".
Farkát a hátára kunkorítva tartja.
Neked megfelelő fajta?
- Mérsékelt szőrzetápolási igényű fajta: rendszeres kefélés, alkalmankénti vágás szükséges lehet.
- Állandó és szezonális vedlés jellemzi: a bunda rendszeres ápolása csökkenti az elhullott szőrszálak mennyiségét.
- Mérsékelten tréningigényes fajta: a képzése nem igényel sok figyelmet. Könnyen tanul. Az eredmények fokozatosan jönni fognak a képzés során.
- Jó házörző: ez a kutya ugat és hangos ha kell, sőt meg is védi a családot az idegenekkel szemben.
- Alacsony alkalmazkodóképesség jellemzi: legoptimálisabb számára a kertben tartás. Amennyiben lakásban él a rendszeres testmozgás elengedhetetlen számára. Teste nehezen kezeli a meleg időjárást.
- Nagyon aktív: Szüksége van a rendszeres testmozgásra, hogy megőrizze fittségét. Aktív gazdiknak javasolt fajta.
- Gyerekeknek is ajánlott: megfelelő fajta gyerekeknek is. Játékos, energikus, és szeretetteljes.
Származásából adódóan fontos számára a hűvösebb időjárás, valamint a nagy mozgástér. Lakásban nem célszerű tartani, inkább kertes házban. Fontos a mindennapi futás. Nagy mozgástért igénnyel, de kis lakásban is elél. Gyakran kell sétáltatni, főleg azokat, amelyek kis helyen laknak. Igazi menekülőművészek, ami azt jelenti, hogy a hátsó kerteknek rendkívül biztonságosnak kell lenniük ahhoz, hogy ezek a kiváló ásási képességekkel rendelkező kutyák alagutak révén ne szökjenek ki a kertből akkor, amikor csak akarnak.
[grooming] =>Amennyiben a vedlést nem nézzük, elég hetente 2-3x átfésülni, hogy az elhalt szőrszálakat eltávolítsuk. Fürdetni néhány havonta javasolt, vagy amikor piszkos lesz az állat szőre. Szezonálisan vedlik, viszont akkor nagyon sokat. Emellett tartsuk be az általános tisztítási szabályokat, tisztítsuk meg a fogait, a fülét mindig töröljük szárazra, a körmeit havonta vágjuk. Egy egészséges kutyának szüksége van a mancsára, a fülére és testük minden részére. Ezért javasolt a körmök ápolása, bunda átnézése séták után és a fülük rendszeres ellenőrzése. Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a betegségek kezelése.
[nutrition] =>Amennyiben szánhúzásra alkalmazzuk, figyeljünk arra, hogy ebben az esetben nagy mennyiségű kalóriát éget a kutya, ezért az eledel adagolásánál erre figyelni kell. Kiskorától fogva javasolt speciális eledellel etetni, amely megelőzi az ízületi és csont problémák kialakulását. Naponta 2x javasolt etetni. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Ilyen esetben egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.
[breeding] =>Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!
[dog_size] => 1 [dog_coat_sizes] => 4 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:18:59 [updated_at] => 2022-04-26 14:24:48 [status] => 1 [family] => 5.00 [children] => 5.00 [dogs] => 4.00 [strangers] => 4.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='18' and field='main_image'select * from upload_file where id='21'Az Alopekis egy éber, játékos, tanulékony, bátor, barátságos, intelligens, élénk, szeretetteljes, hűséges, és védelmező fajta.
A leggyakoribb színek: fekete, fekete-fehér, kék, barna, krém, őz, arany és fehér.
Egészsége megőrzéséhez rendszeres testmozgásra van szüksége.
Használhatósága: őrző-védő, terelés.
Legrégebbi ábrázolása ie. 3000 nyúlik vissza, egy Theszáliából származó terrakotta edényen ábrázolták, ami jelenleg az athéni Régészeti Múzeumban található.
Az ősi írók, mint például Aristophanes és Ariszthotelész is említette ezt a fajtát, valamint számos régészeti lelet is megtalálható a fajtáról. Szobrok, sírok, faragványok is reprezentálják ennek a kis róka-szerű kutyának a létezését.
Ezt a kutyát a görögök háziasították a 7. évezredben.
Valószínű ez az egyik legelső háziasított kutyafajta. Az Alopekisz kutyák nagyon gyakoriak voltak Görögországban. A kis kártevők elpusztításában volt kulcsszerepük.
2005 óta Spyros Chleiounakis professzor által vezetett kutatócsoport tanulmányozza az Észak-görögországban élő Alopekist.
Kutatásuknak köszönhető, hogy a Görög Kennelklub együtt dolgozik a csoporttal, hogy mentse a fajtát a kihalástól.
Enyhén ék alakú feje, hosszú elvékonyodó szája hasonlít egy rókához, fülei háromszőg alakúak és felállnak.
Álkapcsa erős, ollószerű harapása van. Szemei nagyok és különböző színűek lehetnek. Testük erős, hosszú, mellkasuk széles, lábaik egyenesek, vastagon párnázott, térdük erős.
Hosszú, elegánsan ívelt farka van sűrű alsó szörzettel. Minden színben előfordulhat, de leggyakoribb a fekete, bézs, fehér vagy ezek kombinációja.
Neked megfelelő fajta?
- Alacsony szőrzetápolási igényű fajta: bundáját elegendő egy szőrsimító kesztyűvel átsimítani vedlés idején, amely segít az elhalt szőrszálat eltávolításában. Vágást nem igénylő fajta.
- Mérsékelt szőrhullás jellemzi: a bunda rendszeres kefélése csökkenti az elhullott szőrszálak mennyiségét.
- Könnyen tréningezhető fajta: a képzés élvezhető, hallgat a gazdi parancsára. Kevesebb ismétlésre van szüksége, hogy 1-1 feladatot megtanuljon.
- Ugat, ha őrizni kell a házat : figyelmezteti a tulajdonosokat ha ismeretlen személy érkezik a házhoz. Közepesen védelmező fajta.
- Alkalmazkodóképes: teste képes kezelni a hideg és meleg időjárást. Mozgásigénye miatt legoptimálisabb számára a kertben tartás.
- Közepesen aktív: szüksége van a rendszeres testmozgásra, hogy megőrizze fittségét. A nagy séták elengedhetetlenek számukra.
- Gyerekeknek is ajánlott: megfelelő fajta gyerekeknek is. Háziállatok mellé is javasolt fajta.
Könnyen alkalmazkodik minden környezethez. Ennek a sportos kutyáknak rendszeres fizikai aktivitásra van szüksége. Ide tartozik a rendszeres játék és a napi hosszú séták. Bár kis háztartásokhoz is képesek alkalmazkodni, nagyon fontos számukra a gyakori séták bevezetése a frusztráció és az unalom megelőzése érdekében. Amennyiben unatkozni kezd, az rossz magatartásformák felvételéhez vezethet. Érzékenyek a hideg időjárásra.
[grooming] =>Könnyen ápolható, könnyű tisztán tartani, nem igényel nagy odafigyelést. A rövidebb szőrű kutyánál puhább kefével való átsimítás ajánlott, hogy a vedlést csökkentsük. a hosszabb szőrű fajtánál hetente érdemes átfésülni és az összegubancolódott szőrt kifésülni. Fürdetés ritkán ajánlott. Fogait hetente legalább kétszer-háromszor fogkefével javasolt megtisztítani, hogy megelőzzük a fogkő felhalmozódását és a benne rejlő baktériumok megtelepedését. Hetente egyszer javasolt a kutya gondos átnézése (bőr, fül, orr, száj, bunda, karom és közei). Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a már kialakult betegségek kezelése.
[nutrition] =>Oda kell figyelni a mértékletes táplálására mert hízásra hajlamos. Naponta kétszer javasolt etetni. Friss, tiszta vizet pedig mindig kell neki biztosítani. A helyes táplálás segít az egészségi állapot valamint a szőr és bőr állapotának optimális szinten tartásában. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Ebben az esetben egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.
[breeding] =>Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!
[dog_size] => 2 [dog_coat_sizes] => 1 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:00 [updated_at] => 2022-04-26 14:23:47 [status] => 1 [family] => 4.00 [children] => 4.00 [dogs] => 3.00 [strangers] => 2.00 ) select * from upload_file where id='21'Az alpesi tacskókopó egy univerzálisan alkalmazható, rendkívül robusztus és időjárásálló keményen dolgozó kutyafajta. Rettenthetetlen fajta, így sűrűn alkalmazzák róka és nyúl vadászatokhoz.
Használhatósága: családi kutya és vadászkutya.
Imádja a gyerekeket, és ha kell vadul védelmezi családját.
Az alpesi tacskókopó valamikor a 18. században alakulhatott ki. Nagytestű kutyákat keresztezték kopókkal. Egykor a német nemesség kedvenc kutyája volt. Habsburg Rudolf ilyen kutyát használt a Törökországi és Egyiptomi vadászataihoz.
A tacskókopó kitenyésztésére valamikor a 19. század közepén került sor, nagytestű kutyákat kereszteztek kopókkal. Egykor a német nemesség kedvenc kutyája volt, elsősorban kiváló szaglóérzéke miatt. Az 1880-as években Rudolf koronaherceg alpesi tacskókopók társaságában ment vadászexpedíciókra Egyiptomba és Törökországba.
1932-ben Ausztriában hivatalosan is elismerték a kopók harmadik alfajtájaként. Ezt a kistermetű kutyát elsősorban nyomkövetésre tenyésztették, mert a többi kopóhoz hasonlóan kiváló szaglóérzékkel rendelkezik.
Eredetileg szarvas, nyúl, vaddisznó és rókavadászatra használták. Vadkacsavadászatra is használják.
A fajtát 1896-ban ismerték el hivatalosan, a Fédération Cynologique Internationale az alpesi tacskókopót a VI. csoport (Kopók és rokon fajták) 2. szekciójába (Vérebek) sorolta be a Bajor hegyi véreb (Bayrischer Gebirgsschweisshund) és a Hannoveri véreb (Hannover’scher Schweisshund) társaságában.
Az alpesi tacskokopó egy erős, hosszú testű, de kis termetű, apró lábú szívós fajkutya, amit eredetileg vadászati célokra használtak.
Feje hosszúkás, füle lelóg, pofáján egyenes orrnyereg és arányos orr található. Szeme sötét gesztenyebarna, füle lelóg. Jól kifejlett fogai ollószerűen záródnak.
Teste erőteljes, de szabályos felépítésű, Mellső végtagjai kissé görbék, vastag csontozatúak, hátulsó végtagjai hosszabbak, mint az elsők és izmosak.Farkát vízszintesen tartja.
Szőrzete a testen rövid, farok és nyaktájon hosszú, sűrű és kemény. Több színben is előfordulhat, világosbarna, sötétbarna, vörösesbarna, fekete vagy aranyvörös. A vörösesbarna a legelterjetebb változat.
Neked megfelelő fajta?
- Alacsony szőrzetápolási igényű: bundáját elegendő egy szőrsimító kesztyűvel átsimítani vedlés idején, amely segít az elhalt szőrszálat eltávolításában. Vágást nem igénylő fajta.
- Mérsékelt vedlés jellemzi
- Mérsékelten tréningigényes fajta: a képzése nem igényel sok figyelmet. Könnyen tanul. Az eredmények fokozatosan jönni fognak a képzés során.
- Jó házörző: ez a kutya ugat és hangos ha kell.
- Közepes alkalmazkodóképességű: teste bírja a hideg és meleg időjárást is. Lakásban tartáskor fontos a napi rendszeres mozgás biztosítása, hogy egészségét megőrizhessük.
- Nagyon aktív: Szüksége van a rendszeres testmozgásra, hogy megőrizze fittségét. Aktiv gazdiknak javasolt fajta.
- Gyerekeknek is ajánlott: nagyobb, 6-8 év feletti gyerekeknek ajánlott. Játékos, energikus, és szeretetteljes.
Mérsékelten aktív, ezért hajlamos elfogadni a mozgásszegény életmódot, amely alkalmassá teszi egy lakásban vagy kisebb otthonban való tartását. De fontos megadni neki a rendszeres testmozgást az elhízás elkerülése végett. Mozgásigénye közepes, napi 45 perc mozgásra mindenképp szüksége van, hogy megőrizhesse testi és lelki egészségét. Miközben élénk és energikus séta vagy játék közben, otthon inkább nyugodt, különösen akkor, ha megfelelő napi edzésben volt része. Ha nem kap elegendő emberi interakciót, akkor unalmában és bánatában nem kívánt viselkedésformák jelentkezhetnek.
[grooming] =>Szőrzete kevés ápolást igényel, elég hetente egyszer átfésülni, fülét rendszeresen ellenőrizni kell és ha piszkos, akkor erre gyártott készítménnyel ki kell törölni. Karmait röviden kell tartani. Szőrzete nem hipoallergén. Az alpesi tacskókopó nem rendelkezik erős kutyaszaggal, nyolc hetente ajánlott fürdetni kímélő samponnal. Fürdetések között szárazsampon használható. Fogait hetente legalább kétszer-háromszor fogkefével javasolt megtisztítani, hogy megelőzzük a fogkő felhalmozódását és a benne rejlő baktériumok megtelepedését. A napi fogmosás még jobb, ugyanis segít az ínybetegségek megelőzésében és a rossz lehelet kialakulásában. Hetente egyszer javasolt a kutya gondos átnézése (fül, bunda, karom és közei). Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a már kialakult betegségek kezelése.
[nutrition] =>Naponta 2x javasolt etetni. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Ilyen esetben egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.
[breeding] =>Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!
[dog_size] => 3 [dog_coat_sizes] => 5 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:00 [updated_at] => 2022-04-26 14:23:12 [status] => 1 [family] => 5.00 [children] => 5.00 [dogs] => 5.00 [strangers] => 5.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='33' and field='main_image'select * from upload_file where id='33'Az Akita egy agresszív, éber, bátor, barátságos, önálló, hűséges, védelmező és készséges fajta.
A leggyakoribb színek: fekete, barna, piros és fehér.
Ahhoz hogy egészséges maradhasson rendszeres testmozgást igényel.
Használhatósága: őrző-védő, vadászat.
Az akita inu nevét az Észak-Japánban lévő Akita tartományról kapta. Matagi inunak is nevezik medvevadász múltja miatt. Vaddisznó és medvevadászatra tenyésztették. Az Akita a szamurájok kutyája volt, az egészség és a jólét jelképe. Tőlük merítettek bátorságot, így készültek fel az előttük álló küzdelmekre. De a császárok kedvenc kutyájaként vált ismertté és kapta meg a "királyi kutya" elnevezést is. Testfelépítése és bátorsága miatt nagy vadász kutyává vált.
Az akiták az Egyesült Államokban a második világháború után lettek ismertek, amikor az amerikai katonák Japánból magukkal hozták őket. 1972-ben törzskönyvezték és azóta vehet részt kutyakiállításokon. A ma is ismert fajtát masztiffokkal és német juhászokkal való keresztezéssel nyerték.1999 óta különböztetik meg az amerikai és a japán akitát. Az amerikai akiták külön fajtaként való kezeléséről hosszas viták folynak.
Ma az FCI (federation cynologique internationale) az akitát japán fajtának, az amerikai akitát pedig egyesült államokbeli fajtának ismeri el. Az amerikai akita nagyobb, vaskosabb.
Az akita egy hatalmas, erős, izmos kutya, nehéz csontozattal, erőteljes megjelenéssel. nagyon impozáns kinézetű.
Feje széles, szeme viszonylag kicsi és ferde metszésű és sötétbarna, fülei felállnak és előre néznek, kicsik, de vaskosak. Sokak szerint feje egy medvére emlékeztet. Fogazata ollószerűen záródik.
Háta rövid, vízszintes, lábai erősek és egyenesek, könyekei a testéhez simulnak. A nyaka is vastag és izmos.
Farka magasan tűzött és felkunkorodik. Fedőszőrzete durva tapintású.
Neked megfelelő fajta?
- Alacsony szőrzetápolási igényű: bundáját elegendő egy szőrsimító kesztyűvel átsimítani vedlés idején, amely segít az elhalt szőrszálat eltávolításában. Vágást nem igénylő fajta.
- Folyamatos vedlés jellemzi
- Mérsékelten tréningigényes fajta: a képzése nem igényel sok figyelmet. Könnyen tanul. Az eredmények fokozatosan jönni fognak a képzés során.
- Jó házörző: ez a kutya ugat és hangos ha kell, sőt meg is védi a családot az idegenekkel szemben.
- Alacsony alkalmazkodóképességű: teste nehezen viseli a nagy nyári hőségeket. Lakásban tartáskor biztosítani kell számára a megfelelő mozgásmennyiséget.
- Meglehetősen aktív: Szüksége van a rendszeres testmozgásra, hogy megőrizze fittségét. A park vagy egy nagy zöld terület számára maga a mozgásteli kánaán.
- Gyerekeknek is ajánlott: megfelelő fajta gyerekeknek is. Játékos, energikus, és szeretetteljes.
Erélyesen, kíméletesen kell fegyelmezni. Engedelmes, ugyanakkor önállósággal is rendelkezik, ezért az erőszakos, agresszív módszerek helyett, a változatosságra épülő, ismétlődésektől mentes feladatokat válasszuk számára. Nincs igénye hosszú sétákra, de rendszeres testmozgásra igen. Kennelben nem tartható. Nagy udvarban érzi igazán jól magát. Nagyobb lakásban vagy házban tartása ideális, azonban egy kisebb lakásba is boldogan él, de ugyanakkor ügyelni kell a mindennapos 20-30 perces sétára, vagy egy kiadós futásra, naponta 2-3 alkalommal. A kutyapark látogatása nem jó ötlet, tekintettel az Akita más kutyákkal szembeni agresszív hajlamára. Nagyon nagy a mozgásigénye, és a jó kondícióhoz szüksége van a kiadós testmozgásra minden nap. Ha egy Akita unatkozik, romboló magatartás felvételére képes (ásás, rágás, agresszió).
[grooming] =>Tavasszal és ősszel vedlik, méghozzá elég jelentősen. Ilyenkor dupla fogú kefével kell eltávolítani az elhalt vagy laza szőrszálakat. Ezen időszakon kívül elég hetente egyszer átkefélni a szőrét. Fürdetni csak akkor ajánlott, ha feltétlenül szükséges. Ha körmei kopognak a padlón, akkor le kell vágni azokat. Hetente érdemes átnézni a bundáját valamint füleit, hogy megtaláljuk az esetlegesen megbúvó élősködőket vagy időben észrevegyünk esetleges elváltozásokat. Rendkívül fontos számára a rendszeres ápolás, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a betegségek kezelése.
[nutrition] =>A rizst és szóját lehetőség szerint kerülni kell táplálása során. Jó minőségű, alacsony kalóriatartalmú száraz eledel és konzerv ajánlott. Nem válogatós fajta, méretükhöz képest keveset esznek. Naponta 2x javasolt etetni, hogy ezzel elkerülhessük a felfúvódást és a bélcsavarodást. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Ilyen esetben egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.
[breeding] =>Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!
[dog_size] => 1 [dog_coat_sizes] => 6 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:01 [updated_at] => 2022-04-26 14:22:23 [status] => 1 [family] => 4.00 [children] => 3.00 [dogs] => 2.00 [strangers] => 5.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='4' and field='main_image'select * from upload_file where id='5'Az amerikai kopasz terrier egy éber, intelligens, élénk, szeretetteljes és vidám kutya.
A leggyakoribb színek: fekete, foltos, pöttyös és fehér.
Ahhoz hogy egészséges maradhasson rendszeres testmozgást igényel.
Használhatósága széleskörű: agility, kocogás, coursing, engedelmességi versenyek.
Más kopasz kutyáktól eltérően ennek a fajtának a kialakulása pontosan behatárolható. 1972-ben az Edwin Scott tulajdonában levő rat terrier szukának egy teljesen meztelen kiskutyája született. A tenyésztők Josephine-nek keresztelték el a kutyalányt, majd – más érdeklődő híján – Scottéknál maradt és az egész család kedvencévé vált.
Az azt követő években Josephine egypár kopasz kiskutyát hozott napvilágra, és így új kutyafajta megalapítójává lett. Ezt a kopasz terriert eleinte a rat terrierek meztelen változataként tartották nyilván, ám a fáradhatatlan tenyésztői igyekezetnek köszönhetően
2004. január 1-i hatállyal „amerikai meztelen terrier” néven önálló fajtaként jegyezték be. Hasonló a helyzet a kínai kopasz kutyáknál is, melyek meztelen és szőrös változatban egyaránt előfordulnak.
Mindkettő el van ismerve, és a kutyakiállításokon elkülönítve értékelik őket.
Az amerikai meztelen terrier fejlett izomzatú, aktív, erélyes és fürge kutya.
A testhossz és a testmagasság preferált aránya 10: 9. Ez azt jelenti, hogy a kutya hosszának minden esetben meg kell haladnia a magasságot.
Járásával vidám benyomást kelt, ami a kutya gyorsaságáról és erejéről tanúskodik. Az amerikai meztelen terrier kiegyensúlyozottan, erőltetés nélkül, a mellső lábak előrehelyezésével jár, anélkül, hogy nehézkes benyomást keltsen.
Nagyobb sebességek mellett a lábak a test középvonala felé tartanak. Feje széles, enyhén ívelt, ék alakú, a test méreteivel arányos.
Fülei fordított V alakúak, a koponya külső szélein helyezkednek el, és a kutya egyenesen, kihegyezve vagy lekerekítve hordja őket. A
szőrös változatnál a leengedett fül teljesen megszokott, a meztelennél elfogadott dolog. A lekonyuló fül viszont elfogadhatatlan hiányosságnak számít.
Farka természetes, tövénél erős, vége felé keskenyedő. Bármilyen helyzetben hordható, sőt a hát irányába is felcsavarodhat, amennyiben a kutya lesben áll.
Neked megfelelő fajta?
- Magas bőrápolási igényű fajta: szakmai ápolása elengedhetetlen.
- Könnyen tréningezhető fajta: a képzés élvezhető, hallgat a gazdi parancsára. Kevesebb ismétlésre van szüksége, hogy 1-1 feladatot megtanuljon.
- Közepesen alkalmazkodóképes: teste nem képes kezelni a hideg és meleg időjárást. Legoptimálisabb számára a lakásban tartás és a nagy mozgástér biztosítása lehet az akár kert vagy nagy szabad terület.
- Meglehetősen aktív: Szüksége van a rendszeres testmozgásra, hogy megőrizze fittségét.
- Gyerekeknek is ajánlott: megfelelő fajta gyerekeknek is.
Lakásban tartása javasolt. Nyáron bőre könnyen leéghet a napon. Nagy mozgásigénye miatt kertben tartása javasolt. Ki kell jelölni számára egy helyet, ahol kedvére áshat. Erről nem lehet lenevelni, ez a vérében van. Gondoskodnunk kell számára a megfelelő mennyiségű mozgásról, ugyanis rombolásra hajlamos ha unatkozik. A patkányterriernek rengeteg energiája van. Legalább 40 percet kell naponta testmozgással töltenie ahhoz, hogy teste és lelke rendben legyen. Mentális stimuláció hiányában rengeteget fog ugatni és nagy valószínűséggel összerág mindent. Pórázon javasolt tartani nyilvános helyeken, mert erős vadászösztöne miatt egyszerűen megindulhat mókus, nyúl vagy más kisállat után.
[grooming] =>Bőrére oda kell figyelni, mivel kopasz, ezáltal bőrrákra hajlamos. Egy egészséges kutyának szüksége van a mancsára, a fülére és testük minden részére. Ezért javasolt a körmök ápolása, bunda (ez esetben a bőr) átnézése séták után és a fülük rendszeres ellenőrzése. Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a betegségek kezelése.
[nutrition] =>Az Amerikai kopasz terrier súlya ivartalanítás után megnőhet. Ezért fontos szem előtt tartanunk kutyánk derékvonalának növekedését, változását. Ha egy kutya hízni kezd a beavatkozás után, akkor elkerülhetetlenné válik a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.
[breeding] =>Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!
[dog_size] => 3 [dog_coat_sizes] => 1 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:01 [updated_at] => 2022-04-26 14:21:09 [status] => 1 [family] => 5.00 [children] => 5.00 [dogs] => 4.00 [strangers] => 3.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='44' and field='main_image'select * from upload_file where id='118'Az angol bulldog egy zömök testű kutya, amely kinézete ellenére egy kedves és hűséges társ.
Barátságos, nyugodt, türelmes, és rendkívül lojális típus.
A gyerekekért rajong. Emiatt az egyik legnépszerűbb a családi kutyák körében.
Az angol bulldog az angolok nemzeti kutyája, mely Magyarországon is kedvező helyen szerepel a népszerűségi listán.
Az angol bulldog vélhetően az ősi ázsiai masztiff leszármazottja. Már i. e 7 századból találtak olyan ábrázolásokat, melyeken bulldog fejű kutyák találhatóak.
A bulldog ősét valamikor a 16- 17. században tenyésztették ki masztiff és alaunt fajtájú kutyákból, melyeket bikák terelésére használtak a mészárosok.
Valamennyi korabeli kinológus egyetért abban, hogy a bulldog a régi masztiffok leszármazottja. A bulldog név első írásos emléke egy 1631-ből származó levél, melyet P. Eaton írt St. Sebastianból J. Willingtonnak Londonba.
Eaton néhány üveg likőr és egy masztiff mellett két jófajta bulldog kutyát kért, melyeket Hollandiába szánt ajándék gyanánt. Az angol bulldog története sajnos szorosan összefügg a bikaheccek történetével. (A bull szó angolul bikát jelent.)
A kutyának a bika legérzékenyebb pontját, az orrát kellett megragadnia és ezáltal fogva tartania a hatalmas állatot. Már egy 1209-ból származó angol mű ("The Survey of Stamford") beszámol arról, ahogyan William Earl Warren kastélyából szemtanúja lesz két bika küzdelmének, melyeket a mészároslegények kutyái választanak szét. Mindez annyire elnyerte a lord tetszését, hogy elrendelte, Karácsony előtt hat héttel egy kellőképpen őrült bikával folytatni kell ezt a lenyűgöző "sportot".
Szerencsére 1835-ben betiltották a "bull-baiting" viadalokat, ami viszont a bulldog-állomány erős csökkenését okozta. Az első tenyésztők egyike, aki nem harci célokra tenyésztette kutyáit, Bill George volt. Az első hivatalosan regisztrált bulldog az Adam nevű kan volt, aki 1864-ben született, őt Percival's Captain követte a törzskönyvben.
Az első fajtaleírást Sam Wickens publikálta 1865-ben.
Az angol bulldog egy zömök, széles, erős testalkatú kutya.
Ez a kissé groteszk kinézetű kutyát, rövid, gyors, erőltetetnek tűnő járása is egyedivé teszi.
Szinte lábbujhegyen járkál, mintha fel se emelné a hátsó lábait a földtől. Sokan a világ legrondább kutyájának tartják, de jó természete miatt eltörpül csúnyasága, meg a méltóságteljes kinézete teljesen jól jellemzi a méltóságteljes öreg Angliát. Feje nagy, széles és szögletes, pofája kidomborodó és rendkívűl ráncos.
Az orra a szeme közé esik, orrlyukai nagyon tágak, a felső ajka rálóg az alsóra kétoldalt, de elől jól illeszkednek, takarják a fogakat. Füle széles, kicsi, magasan tűzött és egymástól távol áll, szemei nagyon sötétek, kerekek, mélyen ülőek és távol vannak egymástól. Háta rövid és enyhén ívelt, mellkasa széles, mély és legömbölyített, ágyéka viszonyleg egyenes, hasa felhúzott.
Végtagjai rövidek, farka rövid, kiálló, alacsonyan helyezkedik el. Szőrzete rövid, finom, puha és tömör. Színe lehet vörös és tigriscsíkos. A vörös többféle árnyalata lehet. Fehér rajzolata és fekete maszkja is lehet. Előfordulhat tiszta fehér színben is, melyeknél az arcorri részen és a szemek környékén lehetnek sötétebb foltok.
Neked megfelelő fajta?
- Alacsony szőrzetápolási igényű: bundáját elegendő egy szőrsimító kesztyűvel átsimítani vedlés idején, amely segít az elhalt szőrszálat eltávolításában. Vágást nem igénylő fajta.
- Mérsékelt vedlés jellemzi
- Átlagnál nehezebben tréningezhető fajta: hasznos lehet számára a speciális engedelmességi tréningen való részvétel. Képzése kitartást igényel, első kutyás gazdiknak nem javasolt.
- Nem ugatós fajta: nem nagyon jelez, akkor sem ha idegenek érkeznek.
- Közepes alkalmazkodóképességű: teste nem bírja az extrém időjárást, a nagy nyári hőségeket és a téli hideget. Így javasolt lakásban vagy kis kertben tartani.
- Kissé aktív: nem sok testmozgásra van szüksége, hogy megőrizze fittségét. Elfoglalt gazdiknak kitűnő választás.
- Gyerekeknek is ajánlott: kitűnő választás gyerekeknek.
Alkalmas lakásban és kertben való tartásra. A huzatos helyeket nem kedveli, így a kifutón való tartása sem ajánlott. Ugyan szeret játszani, de mozgásigénye nem nagy. A meleget nem szereti és nem is bírja, ezért sétáltatni reggel és este ajánlott melegebb időben. Rövid orra miatt melegben nem ajánlott sokat foglalkoztatni. Azt szokták mondani, hogy a bulldog a kényelmes emberek kutyája, mint sok embertársunk, ő is nagyra becsüli a komfortot, a kellemes fekhelyet. Esőben, sárban, örömmel kihagyja a sétát, ugyanakkor kellemes időben, kiváltképpen, ha közben barátaival találkozhat szívesen vesz részt benne. Kellemes társ a lakásban, hiszen imádja a kényelmet, a sok alvást, a henyélést (bár tévét nézni mellette kissé problémás, mert hangosan horkol). Tunyának és lustának tűnik, ugyanakkor hihetetlen gyorsan fut, ha kell: mint a rakéta, oly sebes tud lenni. Gumilabdaszerűen ugrik, akár másfél métert helyből. Őrző-védő feladatot is rá lehet bízni.
[grooming] =>Szőrzete nem igényel nagy törődést, elég hetente egyszer egy erős sörtéjű kefével megfésülni, illetve vedlési időszakban ajánlott naponta eltávolítani az elhalt szőrszálakat. Fülét ajánlott időnként kitörölni és karmait röviden tartani. Arcán lévő ráncokat is ajánlott időnként vazelinnal vagy erre a célra szolgáló kenőccsel bekenni. Hetente egyszer javasolt a kutya gondos átnézése (fül, bunda, karom és közei). Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a már kialakult betegségek kezelése.
[nutrition] =>Nagyon oda kell figyelni, hogy nehogy elhízzon, mert a légzési nehézség, haspuffadás ilyenkor sokkal kockázatosabb nála. Javasolt étrend: főként fehérjékből származó halat tartalmazzon. Másodlagos összetevők a zöldségek és a szénhidrátok legyenek. Nem szabad túletetni, mert hajlamos az elhízásra. Naponta kétszeri etetése ajánlott. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.
[breeding] =>Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!
[dog_size] => 3 [dog_coat_sizes] => 1 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:01 [updated_at] => 2022-04-26 14:19:49 [status] => 1 [family] => 4.00 [children] => 4.00 [dogs] => 5.00 [strangers] => 3.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='14' and field='main_image'select * from upload_file where id='12'Az angol cocker spániel egy szeretetteljes, tanulékony, vidám, hűséges, és társaságkedvelő fajta.
A leggyakoribb színek: fekete, fekete-cser, kék, barna és piros.
Annak érdekében, hogy egészségét megőrizzük rendszeres testmozgást igényel.
Használhatósága: vadászat, engedelmességi versenyek, nyomkövetés, apportírozás, családi kutya.
A spánielek történetének kezdete a Krisztus előtti időkre tehető.
Nagy Sándor apjának uralkodása idején az egyik pénzérmén spánielhez hasonló kutya ábrázolása látható. Ami bizonyíthatja még, hogy a régmúltban is fellelhetőek voltak a spánielek, az az, hogy a germán törvények szövegében említenek, a leírások alapján spánielre hasonlító kutyát, akivel madarakra vadásztak.
De 15. századi festményeken biztosan láthatunk ilyen kutyákat.
A cocker spániel szó eredete vitatott, de legvalószínűbb, hogy a spániel szó, Spanyolország nevére vezethető vissza, a cocker pedig a woodcock vagyis erdei szalonka nevéből származhat.
Dr. Johannes Caius Erzsébet királynő udvari orvosának 1570-ben latinul megjelenő könyvében lehet olvasni arról, hogy hogyan csoportosítják a spánieleket. Ebben olvasható, hogy vannak a szárazföldi spánielek, akik solymászásnál, madarak hálóval való fogásánál segédkeznek, illetve a vízispánielek, akik vízben is dolgoznak. a szárazföldi spánieleket pedig később méretük alapján is csoportosítják. A nagyobbak, melyeket inkább a madarak űzésére használtak springereknek hívják, a kisebbek pedig a cocker nevet kapták, akik a hálóval megfogott madarak felé kúsznak.
1892 óta önálló kutyafaj a cocker spániel. Ekkor rögzítették a fajtajegyeket. A cockereket először csak munkára tenyésztették, ezeket a kutyákat vitték aztán kiállításra, viszont 1969-ben megtiltották ezen kutyák kiállításon való részvételét, így hivatalosan is szétválasztották a munkavonalú és a kiállítási angol cocker spánielt.
Sportos testfelépítésű, erős enyhén tömzsi.
Az erős, egyenes hát enyhén lejt a farok felé. Testének izmos hátsó része széles és lekerekített.
Farka valamivel a hát vonala alatt tűzött, s a kutya mozgás közben a hátával egy vonalban tartja. Mellkasa jól fejlett és mély, a szügy nem túl keskeny, de nem is túl széles, a bordák szépen íveltek, a vállak lejtősek Lábai erős csontozatúak és eléggé rövidek.
Az angol cocker spániel mancsa a macskáéhoz hasonló, a talppárnái kemények és vastagok. Közepesen hosszú, izmos nyaka van, amelyen nem lehet lebernyeg, és amelynek szépen kell átmennie a vállba.
Feje fejlett, a stop hangsúlyos, a koponyája ugyanolyan hosszú, mint a négyszögletes arcorri rész. A lebenyes fülek a szem vonala alatt tűzöttek, végük az orrig ér.
A szem telt, de soha nem kidülledő; a szemhéj feszesen zár. Az angol cocker spánielnek teljes és szabályos ollószerű harapása van.
Neked megfelelő fajta?
- Mérsékelt szőrzetápolási igényű fajta: rendszeres kefélés, alkalmankénti vágás szükséges lehet.
- Mérsékelt vedlés jellemzi: a bunda rendszeres ápolása csökkenti az elhullott szőrszálak mennyiségét.
- Könnyen tréningezhető fajta: a képzése élvezhető, nem igényel sok figyelmet. Könnyen tanul. Hallgat a gazdira.
- Ugat, ha őrizni kell a házat : figyelmezteti a tulajdonosokat ha ismeretlen személy érkezik a házhoz, de nem feltétlen riasztja el termete miatt a betolakodókat.
- Közepes alkalmazkodóképesség jellemzi: lakásban és kertben egyaránt tartható. Teste megfelelően kezeli a hideg és meleg időjárást is. Amennyiben lakásban él, szüksége van napi rendszeres mozgásra.
- Meglehetősen aktív: Szüksége van a rendszeres testmozgásra, hogy megőrizze fittségét. Javasolt nagy sétákat tartani a parkban vagy az utcákban, hogy mozgásigényét kielégíthesse.
- Gyerekeknek is ajánlott: megfelelő fajta gyerekeknek is. Játékos, energikus, és szeretetteljes.
Tartható lakásban, ha kellőképpen kifutkározta magát akkor a lakásban már nyugodtan viselkedik. Nem alkalmas arra, hogy kennelben tartsák kint. Szeret labdázni, szereti a hosszú sétákat. Ugyan régen vadászatra képezték őket, mára a vadászösztön teljesen hiányzik belőlük. Nagyon engedelmes, de némi akaratosság jellemzi. Érzékeny a lakásban lévő hangulatra, gazdája hanghordozására, ezért szelíden kell nevelni. Nagyon szereti a vizet, remekül úszik.
[grooming] =>A kutya egészsége érdekében naponta ki kell fésülni a szőrét, és a gubancokat levágni. Havonta érdemes szakemberrel megnyíratni. A fül alatt és a hallójárat környékén jól le kell nyírni a szőrt. A füleket is rendszeresen kell tisztítani, a szemek alatti részt is gyakran ki kell törölni. Karmukat érdemes havonta vágni. Fogait hetente legalább kétszer-háromszor fogkefével javasolt megtisztítani, hogy megelőzzük a fogkő felhalmozódását és a benne rejlő baktériumok megtelepedését. Hetente érdemes átnézni a bundáját valamint füleit, hogy megtaláljuk az esetlegesen megbúvó élősködőket vagy időben észrevegyünk esetleges elváltozásokat. Rendkívül fontos számára a rendszeres ápolás, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a betegségek kezelése.
[nutrition] =>Naponta 2x javasolt etetni. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Ilyen esetben egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.
[breeding] =>Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!
[dog_size] => 2 [dog_coat_sizes] => 6 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:02 [updated_at] => 2022-04-26 14:19:06 [status] => 1 [family] => 4.00 [children] => 4.00 [dogs] => 5.00 [strangers] => 3.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='14' and field='main_image'select * from upload_file where id='12'Az angol rókakopó egy barátságos, kedves, és szociális fajta.
A leggyakoribb színek: fekete-cser, fehér, sárga.
Egészsége megőrzéséhez rendszeres testmozgásra van szüksége.
Használhatósága: vadászat, nyomkövetés.
A három rókakopó közül az angol rókakopót arra tenyésztették, hogy szag alapján megtalálja és hajtsa a rókát.
Angliában tenyésztették ki a vörös rókák vadászatára. Története a 13. századig vezethető vissza, amikor a szervezett rókavadászat kialakult Angliában. Angol agárból, angol bulldogból és foxterrierből alakították ki.
A 18. század óta szerepel a Foxhounds Egyesület által kiadott könyvekben.
A fajtát Lord Fairfax 1738-ban vitte Amerikába, amely hozzájárult az amerikai Foxhound kialakításához. A két fajta különbözik egymástól. Az angol Foxhoundok inkább az amerikaiak unokatestvérei.
Ma az angol Foxhound nem gyakori fajta.
AKC által regisztrált.
Ha költőien szeretnénk leírni ezt a kopót, akkor elég Shakespeare-t idéznünk. "Az én kutyám spártai faj, lefüggő szájú, sárga mind; s fülökkel lesöprik a fűről a harmatot; leppentyűik mint a thessal bikáé; lassúk futásra, de szájuk harang." (Szentivánéji álom, IV. felvonás, 1. szín, Arany János fordítása)
Feje széles, meglehetősen hosszú, elkeskenyedő, szeme nagy, mogyorószínű vagy barna, füle alacsonyan tűzött, lelogó, közvetlenül pofa mellett csüngő, orra hosszú, széles, orrlyuka nyitott.
Nyaka hosszú, enyhén ívelt, háta egyenes, izmos, széles, mellkasa mély, bordái jól íveltek, ágyéka erős, farka elvékonyodó, magasan tűzött, ha vidám akkor csóválja, kardszerűen hordja, de nem hajtja a háta fölé.
Végtagjai egyenesek, izmosak, mancsa tömör, kerek, talppárnái jól fejlettek, ujjai íveltek, karmai erősek. Bundája erős, fényes.
Neked megfelelő fajta?
- Alacsony szőrzetápolási igényű: bundáját elegendő egy szőrsimító kesztyűvel átsimítani vedlés idején, amely segít az elhalt szőrszálat eltávolításában. Vágást nem igénylő fajta.
- Mérsékelt vedlés jellemzi
- Mérsékelten tréningigényes fajta: a képzése nem igényel sok figyelmet. Könnyen tanul. Az eredmények fokozatosan jönni fognak a képzés során.
- Jó házörző: ez a kutya ugat és hangos ha kell, általában meg is védi a családot az idegenekkel szemben.
- Közepes alkalmazkodóképességű: teste bírja a hideg és meleg időjárást is. Lakásban tartáskor fontos a napi rendszeres mozgás biztosítása, hogy egészségét megőrizhessük.
- Nagyon aktív: Szüksége van a rendszeres testmozgásra, hogy megőrizze fittségét. Aktiv gazdiknak javasolt fajta.
- Gyerekeknek is ajánlott: megfelelő fajta 8 -10 év feletti gyermekeknek. Játékos, energikus, és szeretetteljesen bánik velük.
[keeping] =>
Nagyon sok mozgásra, gyakorlatra van szüksége. Az angol rókakopó gyors vadász, és nagy mennyiségű edzést igényel. Ha nem tud vadászni ahol él, akkor is biztosítani kell számára az elegendő napi mozgást, illetve más olyan feladatot, amely segíti levezetni a természetes energiáját. Rendkívül szociális típus, így javasolt egy másik kutyával együtt tartani. Ha egyedüli kutya, akkor ajánlott bent tartani a házban, amely biztosítja, hogy nem lesz magányos. Lakásban tartása akkor lehetséges, ha megfelelő mennyiségű mozgást biztosítunk számára. Ha unatkozik, rombolóvá válhat. A hét minden napján teljesen magára hagyott, a hátsóudvarban unatkozó rókakopók egy része azonban akár ugatóművésszé vagy szökőbajnokká is előléptetheti magát. Napi 60 perc aktív mozgásra van szüksége ahhoz, hogy testi és lelki fittségét megőrizhesse.
[grooming] =>Szőrzete könnyen kezelhető, elég időnként átfésülni egy durva sörtéjű kefével. Nem kell fürdeni, hacsak nem piszkos vagy büdös. Fürdetéshez kiváló minőségű kutyasampon használata javasolt, hogy elkerüljük a bőr és a szőrzet kiszáradását. Az erdei, mezei séták után mindenképp nézzük át bundáját, hogy az esetleges élősködőkre időben rábukkanhassunk. Fürdetni csak szükség esetén ajánlott. Karmait röviden kell tartani. Fogait hetente legalább kétszer-háromszor fogkefével javasolt megtisztítani, hogy megelőzzük a fogkő felhalmozódását és a benne rejlő baktériumok megtelepedését. Hetente egyszer javasolt a kutya gondos átnézése (fül, bunda, karom és közei). Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a már kialakult betegségek kezelése.
[nutrition] =>Naponta 2x javasolt etetni. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Ilyen esetben egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.
[breeding] =>Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!
[dog_size] => 1 [dog_coat_sizes] => 5 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:02 [updated_at] => 2021-11-06 18:33:35 [status] => 1 [family] => 5.00 [children] => 5.00 [dogs] => 4.00 [strangers] => 3.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='68' and field='main_image'select * from upload_file where id='130'Az Ariége-i vizsla egy tanulékony, független, szeretetteljes, nyugodt, energikus, engedelmes, intelligens és gyerekbarát fajta.
A leggyakoribb színek: fehér, barna.
Annak érdekében, hogy egészségét megőrizzük rendszeres testmozgást igényel.
Használhatósága: vadászat.
Régi francia fajta, származása ismeretlen.
[origin] => 7 [description] =>Elegáns megjelenésű kutya, valamivel erőteljesebb, mint a pointer. Nemes tartású, jó megjelenésű, erős testalkatú kutya.
Koponyája inkább hosszúkás, mint gömbölyű, de eléggé széles, arcorri része hosszú és egyenes. Szeme kerek, nagy; bátor, intelligens tekintetű.
Füle hosszú, ráncos. Nyaka szép ívelésű, elegáns, mellkasa széles és mély, a könyök vonaláig ér. Háta erőteljes, könnyedén domború, ágyéka izmos, eléggé széles, fara kissé lejtős.
Végtagjai masszívak, egyenesek, párhuzamos állásúak. Farkát kétharmadára csonkolják.
Neked megfelelő fajta?
- Alacsony szőrzetápolási igényű: bundáját elegendő egy szőrsimító kesztyűvel átsimítani vedlés idején, amely segít az elhalt szőrszálat eltávolításában. Vágást nem igénylő fajta.
- Mérsékelt vedlés jellemzi
- Könnyen tréningezhető fajta: a képzése élvezhető, nem igényel sok figyelmet. Könnyen tanul. Az eredmények fokozatosan jönni fognak a képzés során. Figyel a gazdira és hallgat rá.
- Jó házörző: ez a kutya ugat és hangos ha kell, sőt meg is védi a családot az idegenekkel szemben.
- Alacsony alkalmazkodóképességű: teste nem bírja a hideg időjárást. Nem javasolt lakásban tartani.
- Nagyon aktív: Szüksége van a rendszeres testmozgásra, hogy megőrizze fittségét. Aktív gazdiknak javasolt fajta.
- Gyerekeknek is ajánlott: megfelelő fajta 6 év feletti gyerekeknek.
Mozgásigénye nagy, szeret játszani, úszni, apportírozni. Úgy tenyésztették, hogy sok energiája és kitartása legyen. Ha ezt a fajtát választod, légy kész arra, hogy sok edzést és mentális stimulációt kell biztosítanod számára. Ha eleget mozgott, akkor a lakásban nyugodtan viselkedik, de nem ajánlott csak lakásban tartani. Kennelben való tartásra sem alkalmas. Naponta legalább egy órát kell póráz nélkül szaladgálnia. Súlyos szeparációs szorongásban szenvedhet, ha túl sokáig marad egyedül. Ebben az esetben rossz viselkedésformák rögzülhetnek, mint például az ugatás, ásás és rombolás. Bár vadászkutya, mégsem szeret a szabadban élni. Nagy figyelmet igényel és minden idejét a gazdi közelében akarja tölteni.
[grooming] =>Szőrzete nem igényél nagy törődést, vedlési időszakban ajánlott egy gumis kopókesztyűvel eltávolítani az elhalt szőrszálakat. Füleiket, hallójárataikat rendszeresen javasolt ellenőrizni van-e benne kosz és körmüket rövidre kell vágni. A talppárnák közötti szőrt vágni szükséges. Fogait hetente legalább kétszer fogkefével javasolt megtisztítani, hogy megelőzzük a fogkő felhalmozódását és a benne rejlő baktériumok megtelepedését. Hetente egyszer javasolt a kutya gondos átnézése (fül, bunda, karom és közei). Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a már kialakult betegségek kezelése.
[nutrition] =>Naponta 2x javasolt etetni. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Ilyen esetben egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.
[breeding] =>Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!
[dog_size] => 2 [dog_coat_sizes] => 1 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:02 [updated_at] => 2022-04-26 14:18:10 [status] => 1 [family] => 5.00 [children] => 5.00 [dogs] => 4.00 [strangers] => 4.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='18' and field='main_image'select * from upload_file where id='21'Az ausztrál juhászkutya egy gyengéd, figyelmes, energikus, önálló, intelligens, szerető, hűséges, védelmező és készséges fajta.
A leggyakoribb színek: fekete és piros.
Ahhoz hogy egészséges maradhasson rendszeres testmozgást igényel.
Használhatósága rendkívül széleskörű: gyorsasági versenyek, engedelmességi versenyek, őrző-védő, terelés, kábítószer kereső, rendőrségi kutya, kutató és mentő feladatok.
Az ausztrál juhászkutya származása neve miatt megtévesztő lehet, és sokféle elmélet van eredetéről, de a ma ismert fajta az Egyesült Államokból származik.
Feltételezések szerint az 1800-as években baszk juhászok vitték magukkal az USA-ba. Igazi népszerűségre a második világháború után tett szert.
Az ausztrál juhászkutyát tarka-barka kinézete miatt szívesen alkalmazták a rodeók szüneteiben tartott bohócműsorok alkalmával és a világháború után a TV műsorok is bemutatták a rodeókat, így az ausztrál juhászkutya is népszerűvé vált.
A tenyésztők arra törekedtek, hogy fokozzák terelőképességüket, és egy sokoldalú, keményen dolgozó és intelligens kutyát hozzanak létre.
A fajta népszerűsége a második világháború utáni években megnőtt, amely a nyugati típusú lovaglás iránti érdeklődéssel párosult.
A nagy érdeklődés ellenére, az Amerikai Kennel Club 1993-ig nem ismerte fel a fajtát.
Az ausztrál juhászkutya megjelenésében az a különleges, hogy szinte minden példány más más rajzolatú, igazi bohóckutya.
Feje hosszúkás, koponyájának hossza és széle megegyezik, közepesen nagy, mandula alakú szemei lehetnek kékek, sárgák vagy barnák, háromszög alakú füle lelógó és a fejéhez simuló. Harapása ollós.
Nyaka arányos a testével, mélyen a mellkasáig lenyúlik. Háta hosszú, mellkasa mély, erős, bordáí jól íveltek, ágyéka erős, széles, fara kissé meredek. Farka egyenes, lelogó, ahol engedélyezik ott dokkolják.
Végtagjai izmosak és párhuzamosak. mancsa ovális alakú, tömör, jól ívelt lábujakkal, talppárnái vastagok és rugalmasak.
Bundája duplarétegű, lehet egyenes és hullámos is. tapintása durva, a kanoknál mérsékelt sörény és gallér található, fején rövidebb a szőr és a mellső végtagjainak hátulján enyhén tollas.
Színe lehet fekete, vörös, vörös merle, kék merle, melyek lehetnek fehér vagy gesztenyebarna foltokkal.
Neked megfelelő fajta?
- Mérsékelt szőrzetápolási igényű fajta: rendszeres kefélés, alkalmankénti vágás szükséges.
- Mérsékelt vedlés jellemzi: a bunda rendszeres ápolása csökkenti az elhullott szőrszálak mennyiségét.
- Mérsékelten tréningigényes fajta: a képzése nem igényel sok figyelmet. Könnyen tanul. Az eredmények fokozatosan jönni fognak a képzés során.
- Ugat, ha őrizni kell a házat : figyelmezteti a tulajdonosokat ha ismeretlen személy érkezik a házhoz, sőt agresszíven lép fel a betolakodókkal szemben. Családját minden áron megvédi.
- Alacsony alkalmazkodóképesség jellemzi: nem alkalmaslakásban tartásra. Teste a hideg és meleg időjárással is megbírkózik.
- Nagyon aktív: Szüksége van a rendszeres testmozgásra, hogy megőrizze fittségét. Aktív gazdiknak javasolt fajta.
- Gyerekeknek is ajánlott: megfelelő fajta gyerekeknek is. Játékos, energikus, és szeretetteljes.
Nem ajánlott lakásban való tartásra. Mozgásigénye nagy, állandó elfoglaltságra van szüksége. Eléggé romboló tud lenni ha nem tud mit csinálni. Ha van udvarod, győződj meg róla, hogy a kerítés is biztonságos. Az Aussie képes hihetetlen mennyiséget ásni vagy nagyokat ugrani, hogy kijusson a kertből. Hatalmas mozgásigénye miatt javasolt a pórázon sétáltatás, hacsak nem sikerült megtanítani neki, hogy ellenálljon szabadságvágyának. Naponta egy órás aktív igénybevételre van szüksége, amely lehet futás, frisbe játék, engedelmességi feladatok vagy agility gyakorlatok. Kell hogy legyen valami extra feladat is a napban, amit ha nem tudunk neki biztosítani, akkor megtalálja magának. Az Ausztrál pásztorkutya jól reagál azokra a képzésekre, amelyben pozitív megerősítést alkalmazó módszereket használnak.
[grooming] =>Az ausztrál juhászkutya közepes hosszúságú vízálló bundával rendelkezik. Egész évben vedlik, de tavasszal felerősödik, amikor téli bundáját cseréli. Hetente egyszer elegendő átfésülni szőrzetét, illetve vedlési időszakban naponta ajánlott eltávolítani ritka fogú fésűvel az elhalt szőrszálakat. Fürdetése évente egyszer ajánlott kifejezetten kutyáknak készült kímélő samponnal, hogy bundája ne töredezzen él és bőre ne száradjon ki. Ha körmei kopognak a padlón, akkor le kell vágni azokat. Hetente érdemes átnézni a bundáját valamint füleit, hogy megtaláljuk az esetlegesen megbúvó élősködőket vagy időben észrevegyünk esetleges elváltozásokat. Rendkívül fontos számára a rendszeres ápolás, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a betegségek kezelése.
[nutrition] =>Javasolt naponta kétszer etetni és folyamatosan friss vizet biztosítani számára. Ha egy kutya hízni kezd, akkor elkerülhetetlenné válik a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.
[breeding] =>Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!
[dog_size] => 2 [dog_coat_sizes] => 6 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:02 [updated_at] => 2022-04-26 14:17:36 [status] => 1 [family] => 5.00 [children] => 5.00 [dogs] => 4.00 [strangers] => 4.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='18' and field='main_image'select * from upload_file where id='21'Az ausztrál Kelpie egy éber, gyengéd, élénk, energikus, önálló, intelligens, tanulékony, szerető, hűséges, védelmező és készséges fajta.
A leggyakoribb színek: fekete, fekete-cser, vörös, vörös-cser, fakó, csokoládébarna, füstös kék.
Ahhoz hogy egészséges maradhasson rendszeres testmozgást igényel.
Használhatósága rendkívül széleskörű: agility, engedelmességi versenyek, őrző-védő, terelés, kábítószer kereső, rendőrségi kutya, kutató - mentő feladatok, terápiás és segítő kutya.
A kelpie szó a skótok ősi nyelvéből ered és vízi szellemet jelent.
A kelpie valószínűleg skót bevándorlók kutyáitól, rövidszőrű collie-któl származik. A skót Rutherford család is magával vitt két fekete vagy fekete-cser színű collie-t új hazájába. A kutyák meglepően jól alkalmazkodtak új környezetükhöz, s a farmerek hamar megkedvelték őket kiváló terelőmunkájuk miatt. A Rutherford-kutyákat aztán más európai, főleg angol és skót kutyákkal keresztezték; a Rutherford-vonalú kutyák képezték a kelpie-tenyésztés alapját. A kelpie nevet egy Gleason nevű farmer "találta ki", aki egy lóért cserébe tett szert egy Rutherford-kutyára. A kelpie szó a skótok ősi nyelvén vízi szellemet jelent. Ez a Gleason-Kelpie kiváló munkakutyavolt, kétszer is pároztatták egy Rutherford által Skóciából importált, Moss nevű kannal, majd a fekete-cser színű Caserral, akinek szülei szintén Skóciából érkeztek. utóbbi alomból született egy szuka, akit szintén Kelpie-nek hívtak: ő volt az első ausztrál juhászkutyavizsga győztese.
Manapság mintegy 70-80 ezer kelpie dolgozik Ausztráliában, főleg hatalmas birkanyájak mellett, de marhacsordák terelésére is használják a fajtát. Óriási munkakedvvel rendelkezik, de nagyon önálló, olykor makacs kutya, így városi hobby-tartásra nem kifejezetten ajánlott, mert ilyen körülmények között lehetetlen munkakedvét kielégíteni.
Nem különösebben elegáns, közepes nagyságú, izmos felépítésű kutya.
Feje spiccszerű.
Koponyája kissé kerekded és széles, pofája mérsékelten hosszú, az orr felé keskenyedik és a koponyához viszonyítva erőteljes.
Szeme sötétbarna és mandula formájú, tekintete figyelmes, intelligens. Fülei hegyesek, felállók, kissé kifelé hajlanak. Nyaka eléggé karcsú, enyhén ívelt, mellkasa mély, ágyéka izmos.
Farka hosszú, nyugalmi állapotban lelógó, futás és figyelés közben kissé fölemelve tartja.
A láb csontozata finom, de az ujjcsontok és a mancsok erőteljesek; a hátulsó lábak szögellése kifejezett.
Neked megfelelő fajta?
- Alacsony szőrzetápolási igényű fajta: bundáját elegendő egy szőrsimító kesztyűvel átsimítani vedlés idején, amely segít az elhalt szőrszálat eltávolításában. Vágást nem igénylő fajta.
- Minimális szőrhullás jellemzi
- Könnyen tréningezhető fajta: a képzése élvezhető, nem igényel sok figyelmet. Könnyen tanul. Hallgat a gazdira.
- Ugat, ha őrizni kell a házat : figyelmezteti a tulajdonosokat ha ismeretlen személy érkezik a házhoz, közepesen jó házőrző fajta.
- Közepes alkalmazkodóképességű: teste képes kezelni a hideg és meleg időjárást. Legoptimálisabb számára a lakásban tartás és a nagy mozgástér biztosítása lehet az akár kert vagy nagy szabad terület.
- Meglehetősen aktív: Szüksége van a rendszeres testmozgásra, hogy megőrizze fittségét.
- Gyerekeknek is ajánlott: megfelelő fajta gyerekeknek is.
Tarthatóak lakásban és kertes házban is, azonban alkalmatlanok kizárólag kennelben való tartásra. Ha valaki így szeretné mégis tartani, annak számítani kell arra, hogy magányossá és szomorúvá válnak, unalmukban pedig ugatósak lehetnek. A legideálisabb számukra, ha a kert mellett bármikor bemehetnek a házba is. Annak ellenére, hogy a szabadban mozgékonyak, a lakásban teljesen nyugodtan viselkednek, szívesen lustálkodnak. Imádják a kényelmet, így leginkább a kanapét részesítik előnyben. Könnyen alkalmazkodnak a gazda életstílusához, de mozgásigényüket hosszabb sétákkal, kirándulásokkal, rendszeres foglalkozással ki kell elégíteni. Nagy mozgásigényű kutya. Imád labdázni, apportírozni, hancúrozni, szereti a hosszú sétákat. Nyugodtan lehet póráz nélkül sétáltatni, nem távolodik el gazdájától. Imádja a vizet és nagyon szeret úszni. Kutyás sportokban kiváló eredményeket érhet el. Versenyek, amelyeken eredményesen szerepelnek: agilitási, engedelmességi vagy éppen terelési megmérettetések. A collie kiváló terápiás kutya is lehet, képes arra, hogy gazdája ágya mellett álljon és vigyázzon rá betegsége alatt. Ebben az esetben nyugodtan és barátságosan viselkedik. Napi kétszer 30–45 perces séta vagy játékidő elegendő számára, hogy mozgásigényét kielégíthesse. Nem igazán javasolt lakásban való tartásra, hacsak a gazdi nincs otthon. Ha megkapja a napi lemozgatását, akkor egy nyugodt kutya, amely lakásban is nyugodtan viselkedik.
[grooming] =>A bunda ápolása és tisztántartása rendkívül egyszerű, elég időnként (hetente 1x) átkefélni, hogy az elhalt szőrszálakat eltávolítsuk bundájából. Vedlési időszakban ajánlott egy gumis kopókesztyűvel eltávolítani az elhalt szőrszálakat. Füleiket, hallójárataikat rendszeresen javasolt ellenőrizni van-e benne kosz és körmüket rövidre kell vágni. Fogait hetente legalább kétszer fogkefével javasolt megtisztítani, hogy megelőzzük a fogkő felhalmozódását és a benne rejlő baktériumok megtelepedését. Hetente egyszer javasolt a kutya gondos átnézése (fül, bunda, karom és közei). Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a már kialakult betegségek kezelése.
[nutrition] =>A táp típusát (puppy, junior, adult, stb…), mindig az adott kutya életkorához, aktuális tápláltsági állapotához, tartási körülményeihez, aktivitási szintjéhez válasszuk. Figyelni kell, hogy az eleség teljes értékű legyen és mindenképp vegyük figyelembe az adott kutya alapvető igényeit, mint az életkor, testalkat és a méret. Általános szabály: 8 hetes kortól - fél éves korig naponta 3-szor, fél éves kor és 1 éves kor között naponta kétszer, majd 1 éves kortól már csak egyszeri étkezésre van szüksége. (Ez tenyésztőnként változik, ki mit ajánl. Napi kétszeri kisebb adag is ajánlott 1 éves kor fölött) Friss víz mindig álljon előtte. Néhány kutya hajlamos a túlsúlyra, így figyelje a kutya kalóriafogyasztását és súlyszintjét. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Ilyen esetben egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.
[breeding] =>Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!
[dog_size] => 2 [dog_coat_sizes] => 5 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:02 [updated_at] => 2022-04-26 14:17:13 [status] => 1 [family] => 5.00 [children] => 5.00 [dogs] => 5.00 [strangers] => 5.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='87' and field='main_image'select * from upload_file where id='59'A Auvergne-i vizsla egy tanulékony, intelligens, barátságos, energikus, társaságkedvelő és gyerekbarát fajta.
A leggyakoribb színek: fekete, fehér foltokkal.
Annak érdekében, hogy egészségét megőrizzük rendszeres testmozgást igényel.
Használhatósága: vadászat.
Franciaországból származó fajta.
Eredete homályos, valószínűleg a Saint-germaini vizsla fehér és fekete változata, amely azon a vidéken is él.
Meglehetősen nagy, elegáns küllemű kutya.
Feje közepesen hosszú. Szeme sötétbarna. Füle lelóg.
Háta rövid, egyenes, fara kissé lejtős. Végtagjai izmosak, párhuzamos állásúak.
Farkát kétharmadára csonkolják.
Neked megfelelő fajta?
- Alacsony szőrzetápolási igényű: bundáját elegendő egy szőrsimító kesztyűvel átsimítani vedlés idején, amely segít az elhalt szőrszálat eltávolításában. Vágást nem igénylő fajta.
- Mérsékelt vedlés jellemzi
- Könnyen tréningezhető fajta: a képzése élvezhető, nem igényel sok figyelmet. Könnyen tanul. Az eredmények fokozatosan jönni fognak a képzés során. Figyel a gazdira és hallgat rá.
- Jó házörző: ez a kutya ugat és hangos ha kell, sőt meg is védi a családot az idegenekkel szemben.
- Alacsony alkalmazkodóképességű: teste nem bírja a hideg időjárást. Nem javasolt lakásban tartani.
- Nagyon aktív: Szüksége van a rendszeres testmozgásra, hogy megőrizze fittségét. Aktív gazdiknak javasolt fajta.
- Gyerekeknek is ajánlott: megfelelő fajta 6 év feletti gyerekeknek.
Egy energikus, aktív vadász, aki imád a szabadban lenni. Sok testmozgásra van szüksége minden nap. Nagyon szeret túrázni és futni. Mozgásigénye nagy, de ha megkapta a megfelelő mozgást, akkor nyugodtan viselkedik a lakásban. Elsősorban azonban vadászkutya, aki nagyon szereti ha van dolga. Vadászat mellett nagyon szeret úszni, apportírozni, imádja a hosszú sétákat. Engedelmessége miatt lehet póráz nélkül, sőt ajánlott is így sétáltatni. Mozgásigénye nagy, szeret játszani, úszni, apportírozni. Úgy tenyésztették, hogy sok energiája és kitartása legyen. Ha ezt a fajtát választod, légy kész arra, hogy sok edzést és mentális stimulációt kell biztosítanod számára. Ha eleget mozgott, akkor a lakásban nyugodtan viselkedik, de nem ajánlott csak lakásban tartani. Kennelben való tartásra sem alkalmas. Naponta legalább egy órát kell póráz nélkül szaladgálnia. Szeparációs szorongásban szenvedhet, ha túl sokáig marad egyedül. Ebben az esetben rossz viselkedésformák rögzülhetnek, mint például az ugatás, ásás és rombolás. Egy unatkozó vizsla pedig szabadulóművésszé válhat. Kennelben, lakásban és kocsiban is jól viselkedik.
[grooming] =>Szőrzete nem igényél nagy törődést, vedlési időszakban ajánlott egy gumis kopókesztyűvel eltávolítani az elhalt szőrszálakat. Füleiket, hallójárataikat rendszeresen javasolt ellenőrizni van-e benne kosz és körmüket rövidre kell vágni. A talppárnák közötti szőrt vágni szükséges. Fogait hetente legalább kétszer fogkefével javasolt megtisztítani, hogy megelőzzük a fogkő felhalmozódását és a benne rejlő baktériumok megtelepedését. Hetente egyszer javasolt a kutya gondos átnézése (fül, bunda, karom és közei). Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a már kialakult betegségek kezelése.
[nutrition] =>Naponta 2x javasolt etetni. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Ilyen esetben egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.
[breeding] =>Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!
[dog_size] => 1 [dog_coat_sizes] => 1 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:03 [updated_at] => 2022-04-26 14:16:46 [status] => 1 [family] => 5.00 [children] => 2.00 [dogs] => 3.00 [strangers] => 2.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='90' and field='main_image'select * from upload_file where id=''A Bajor hegyi véreb egy intelligens, hűséges, tanulékony, energikus, nyugodt és gyengéd fajta.
Színük: barna, őzbarna.
Egészsége megőrzéséhez rendszeres testmozgásra van szüksége.
Használhatósága: vadászat, nyomkövetés, családi kutya.
Származási helye Németország. Azt feltételezik, hogy az 1870-es években fejlesztették ki. Bayrischer Gebirgsschweisshund néven is ismert.
Karg-Bebenburg báró nevéhez fűződik a fajta kifejlesztése. A hannoveri véreb és tiroli kopó keresztezésével hozták létre 1800 körül Bajorországban.
Egyenetlen terepen is kiválóan dolgozik, professzionális társ a vadászok és vadőrök számára a mai napig. 1912-ben megalapították a bajor hegyi véreb kutyák klubját, München központtal. Ez a klub az egyetlen kutyaklub Németországban a mai napig, amelyet a bajor hegyi vérebeknek hoztak létre.
2016-ban hivatalosan elfogadta az Amerikai Kennel Club (AKC).
Hasonlít a hannoveri vérebre, de könnyebb, karcsúbb, hosszabb lábú.
A bajor hegyi véreb egy izmos, mozgékony, arányos testfelépítésű kutya.
Koponyája széles, kissé boltíves, fejét egyenesen tartja, elhegyesedő.
Szeme nem túl nagy és nem is kerek, sötétbarna, tekintete éber, füle magasan tűzött, tövénél széles, nagy, harapása ollós vagy tétreharapás.
Nyaka közepes hosszúságú, erős, háta erős és rugalmas, mellkasa mérsékelten széles és mély, bordái ovális alakúak és hosszúak, lágyéka rövid, széles és izmos,fara hosszú és lapos, farka közepesen hosszú, a csánkig érhet, lelógva vagy vízszintesen tartja.
Végtagjai izmosak, mellső lábai egyenesek, a hátsó lábközép rövid és függőleges,a lábszára hosszú, combja széles, mancsa kanál alakú, lábujjai jól íveltek, párnázottak.
Bundája sűrű, tömör, lelapuló és durva.
Neked megfelelő fajta?
- Alacsony szőrzetápolási igényű: bundáját elegendő egy szőrsimító kesztyűvel átsimítani vedlés idején, amely segít az elhalt szőrszálat eltávolításában. Vágást nem igénylő fajta.
- Mérsékelt vedlés jellemzi
- Mérsékelten tréningigényes fajta: a képzése nem igényel sok figyelmet. Könnyen tanul. Az eredmények fokozatosan jönni fognak a képzés során.
- Ugat idegenek érkezésekor, de nem éber és nem védi meg a családot a betolakodókkal szemben.
- Közepes alkalmazkodóképességű: teste jól bírja a meleg és hideg időjárást, csak lakásban tartást nem bírja magas aktivitási szintje miatt.
- Nagyon aktív: Szüksége van a rendszeres testmozgásra, hogy megőrizze fittségét. A park vagy egy nagy zöld terület számára maga a mozgásteli kánaán.
- Gyerekeknek is ajánlott: megfelelő fajta 8-10 év feletti gyermekeknek.
Lakásban és kertben egyaránt tartható, de nagy mozgást igényel. Imádja a hosszú sétákat, más kopókkal ellentétben nem hajlamos elcsavarogni, de vadászösztöne miatt üldözőbe veheti a kiszemelt vadat, viszont ha megfelelően nevelték, akkor visszatér a gazdájához, ezért elengedhető a pórázról. Közepes aktivitási szinttel rendelkezik, napi 45 perc aktív, gazdival töltött időre van szüksége.
[grooming] =>Bundájának tisztítása egyszerű, elég időnként eltávolítani az elhalt szőrszálakat. Viszont a füleit gyakran ellenőrizni kell és ha piszkos akkor az erre célra szolgáló oldat segítségével ki kell tisztítani, illetve ellenőrizni kell a bakteriális fertőzés megelőzése miatt. Lelógó fülei gyakran összepiszkolódnak, ezért kívülről is le kell tisztítani. Füleiket rendszeresen javasolt ellenőrizni és körmüket rövidre kell vágni ha túlnőtt. Fogait hetente legalább kétszer-háromszor fogkefével javasolt megtisztítani, hogy megelőzzük a fogkő felhalmozódását és a benne rejlő baktériumok megtelepedését. Hetente egyszer javasolt a kutya gondos átnézése (fül, bunda, karom és közei). Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a már kialakult betegségek kezelése.
[nutrition] =>Naponta 2x javasolt etetni. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Ilyen esetben egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.
[breeding] =>Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!
[dog_size] => 1 [dog_coat_sizes] => 1 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:03 [updated_at] => 2022-04-26 14:16:15 [status] => 1 [family] => 3.00 [children] => 3.00 [dogs] => 3.00 [strangers] => 1.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='95' and field='main_image'select * from upload_file where id=''A Basenji egy gyengéd, figyelmes, energikus, független, intelligens és játékos fajta.
Különlegessége a visszacsavarodó farka és különleges ám annál ritkább ugatása.
A leggyakoribb színek: fekete, fekete-cser, csíkos, vörös, tricolor, és fehér.
Annak érdekében, hogy egészségét megőrizhessük, rendszeres testmozgásra van szüksége.
Szereti a gyerekeket, imád velük játszani.
Közép és Dél- Afrikában évszázadok óta ismerik, de Amerikai és Európai múltja csak néhány évtizedes.
Már az 5000 éves egyiptomi sírokon is találtak Basenji kutyára hasonlító rajzokat. Valaha a pigmeusok vadászkutyája volt, nagyra értékelték nagy sebessége és intelligenciája miatt.
Basenji-t a 19. században Nyugat-Afrikában a nyugatiak fedezték fel. Ott a kutyákat arra használták, hogy áruszállítás közben figyelmeztessék őket a veszélyes állatok közeledésére. A helyiek, találékonysága és leleményessége miatt is nagyra tartották ezt a fajtát.
1934-ben hozták be Európába Kongó kutya néven, és Henry Trefflich tenyésztő segítségével a világ minden tájára szállítottak belőle.
Az első európai betelepítések nem sikerültek, mivel az importált kutyák az érkezés után nemsokkal elpusztultak. Az első sikeres behozatal az 1930-as években történt mind Angliában, mind az Egyesült Államokban.
A Basenji különös farokállását a kinológusok egy része azzal magyarázza, hogy a senzi tkp. egy régi egyiptomi fajta leszármazottja, amelyet már több ezer évvel ezelőtt ismertek azon a vidéken. Ezt a furcsa, de szép küllemű kutyát az angol és az amerikai tenyésztők kézbe vették és 1937-ben már Basenji néven mutatták be.
1942-ben alakult meg az Amerikai Basenji Klub. Az AKC 1944-ben ismerte fel a fajtát.
A Basenji arról ismert leginkább, hogy nagyon hallgatag, nem ugat, de különlegessége még a duplacsavart fölkunkorodó farka. Humoros képű ábrázatát érdekes, ráncos pofájának köszönheti.
Kis termetű, laza bőrű, szokatlan, de kedves megjelenésű kutya.
Feje elhegyesedő, magasan tartja, fülei felállóak, egyenesek és előre néznek. Kicsi, sötér szemei mandulavágásúak.
Ennek a sportos testfelépítésű kutyának hosszú lábai hozzájárulnak vágtató járásához. Ha gyorsan fut lábai alig érintik a földet.
Háta egyenes,izmos, mellkasa mély, szélés, hasa kissé felhúzott, végtagjai izmosak, mellső lábai egyenesek.
Füle hegyes, feláll. Háta egyenes és feszes, ágyéka izmos, mellkasa mély, hasa kissé felhúzott. Végtagjai egyenesek, izmosak. Farka gyűrűkben kunkorodva a hátára simul.
Rövid szőrzete testhez simuló, puha. Különböző színezetű fényes szörzete van, mellkasán, lábain, farka végén fehér foltokkal. A színe lehet gesztenye vörös, tiszta fekete, fekete-gesztenye vörös és fehér, feket csíkok a háttérben gesztenye vörös.
Megfelelő fajta Önnek?
- Alacsony szőrzetápolási igényű fajta: alkalmankénti kefélés javasolt az elhalt szőrszálak eltávolítására.
- Minimális szőrhullás jellemzi
- Átlagnál nehezebben tréningezhető fajta: hasznos lehet számára a speciális engedelmességi tréningen való részvétel. Képzése kitartást igényel, első kutyás gazdiknak nem javasolt.
- Jó jelző kutya: ugat ha kell. Figyelmezteti a tulajdonosokat, ha ismeretlen személy érkezik a házhoz..
- Közepesen alkalmazkodóképes: teste nem képes kezelni a hideget.
- Meglehetősen aktív: Szüksége van a rendszeres testmozgásra, hogy megőrizze fittségét. Kirándulni szerető gazdiknak javasolt fajta.
- Gyerekeknek is ajánlott: megfelelő fajta gyerekeknek is. Játékos, energikus, és szeretetteljes.
Kertben és lakásban is minden gond nélkül tartható. Nem szereti a hideget és az esőt, így kifutóban való tartása nem ajánlott. Sok mozgásra, játékra van szüksége. Szeret mászni is, ezért ha kertben tartják, akkor magas kerítésre van szükség. Igazi menekülő művész. A drótkerítés szemeit létraként használja. Képes átugrani a fa kerítésen, vagy képes megtanulni az ajtók kinyitását. Nagy energiája van. Ha nem kap elég időt fölös energiái ledolgozására, rombolóvá válhat, vagy más módot talál ezek levezetésére. Ha minden nap 30 perces sétával és játékkal látod el, akkor jól illeszkedik a lakásban tartáshoz.
[grooming] =>Ápolása nagyon egyszerű, mert a Basenji egy tiszta kutya. Macskára hasonlító módon nyalogatja tisztára magát. Elég hetente egyszer átfésülni bundáját. Karmait röviden kell tartani. A Basenji fogait hetente legalább kétszer-háromszor fogkefével javasolt megtisztítani, hogy megelőzzük a fogkő felhalmozódását és a benne rejlő baktériumok megtelepedését. A napi fogmosás még jobb, ugyanis segít az ínybetegségek megelőzésében és a rossz lehelet kialakulásában. Hetente egyszer javasolt a kutya gondos átnézése (fül, bunda, karom és közei). Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a már kialakult betegségek kezelése.
[nutrition] =>Hízásra hajalmos fajta. Ne hagyd, hogy elhízzon! Javasolt naponta kétszer eteti. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válik a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.
[breeding] =>Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!
[dog_size] => 3 [dog_coat_sizes] => 1 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:03 [updated_at] => 2022-04-26 14:15:45 [status] => 1 [family] => 5.00 [children] => 5.00 [dogs] => 2.00 [strangers] => 4.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='103' and field='main_image'select * from upload_file where id='92'A Basset Hound egy gyengéd, figyelmes, barátságos, kedves és édes kutya.
A leggyakoribb színek: fekete-cser, barna, szürke, vörös, tricolor.
Használhatósága: vadászat és nyomkövetés.
A 16. század végén tűnt fel Franciaországban.
Fejformája és kiváló szaglása miatt valószínűleg a basset az angol véreb mutációjából jött létre.
Bassetok valószínűleg a Szent Hubert Houndból, a mai Bloodhound őseitől származnak, és akkor jöhettek létre, amikor a Szt. Hubert törzsben lévő mutáció rövid lábú vagy törpe egyedeket hozott létre. Talán a törpe kutyákat kíváncsiságból tartották meg, majd később elkezdték szaporítani, amikor rájöttek, hogy a sűrű erdőkben a nyulak követésére kiválóan alkalmazhatóak.
A Basset Hound első írásos nyoma a La Venerie vadászatról szóló, Jacques du Fouilloux által 1585-ben írott könyvben található. Az ábrákból kitűnik, hogy a korai francia Basset Hound hasonlított a mai Basset Artésien Normandra, arra a kutyára, amely ma már nem ismert fajta Franciaországban.
Nagy valószínűséggel az egyszerű parasztok használták vadászatokon, akik nem lóháton, hanem gyalog vadásztak, így szükségük volt egy rövidebb lábú, lassabb kopóra.
Nagy-Britanniába csak a 19. században lett ismert Alexandra királynénak, VII. Eduard király feleségének köszönhetően, aki nagy rajongója volt ennek a fajtának.
Az American Kennel Club (AKC) 1885-ben kezdte meg a Basset Hound regisztrálását. az első pedig a Bouncer nevű kutya volt, de 1916-ban az AKC hivatalosan elismerte a fajtát.
A basset hound egy rövidlábú, nehéz csontozatú, testes, előkelő kutya.
Különlegessége harangzúgásra emlékeztető hangja.
Feje boltozatos, a tarkonyúlvány jól kivehető az arcorri rész irányába keskenyedő, felső ajka csüngő, részben takarja az alsó ajkát
Rombuszformájú szemei sötét vagy középbarnák, az alsó szemhéj rózsaszínje látható. Tekintete bánatos, panaszos.
Füle hosszú, alacsonyan tűzött, a szem vonala alatt ered.
Harapása ollós.
Nyaka izmos, jól ívelt, meglehetősen hosszú.
Hordó alakú törzse széles, hosszú. Háta izmos, egyenes, mellkasa mély, bordái szépen íveltek és hátrahúzottak.
Farka hosszú, elkeskenyedő, kissé felfelé hajlik.
Végtagjai rövidek, vaskos csontozatú, hátsó végtagjai párhuzamosak, mancsa jól ívelt és jól lekerekített.
Bundája sima, tömör, vastagszálú, kemény.
Neked megfelelő fajta?
- Alacsony szőrzetápolási igényű fajta: bundáját elegendő egy szőrsimító kesztyűvel átsimítani vedlés idején, amely segít az elhalt szőrszálat eltávolításában. Vágást nem igénylő fajta.
- Mérsékelt vedlés jellemzi: a bunda heti kefélése csökkenti az elhullott szőrszálak mennyiségét.
- Mérsékelten könnyen tréningezhető fajta: a képzés élvezhető, hallgat a gazdi parancsára, de olykor megmakacsolhatja magát. A pozitív motiváció nála a legcélravezetőbb.
- Ugat, ha őrizni kell a házat : figyelmezteti a tulajdonosokat ha ismeretlen személy érkezik a házhoz. Védelmezésre alkalmatlan.
- Alacsony alkalmazkodóképességű: teste nehezen viseli a hideg és rendkívül meleg időjárást.
- Mérsékelten aktív: Szüksége van a rendszeres testmozgásra, hogy megőrizze fittségét. Aktív gazdiknak javasolt fajta.
- Gyerekeknek is ajánlott: megfelelő fajta gyerekeknek is.
Városi életben ha dologtalan, akkor könnyen elhízhat. Sok mozgásra van szüksége, szeret keresni kutatni a sövények, bokrok között. Órákig képes futkosni, játszani. Ha eleget mozgott akkor nyugodtan viselkedik a lakásban. Mérsékelt mozgásigényű kutya. Napi mozgásigénye 30 perc. Rendkívül fontos a kutya rendszeres mozgatása, ugyanis képes ellustulni, és az ellustulással együtt jelentkezik az elhízás.
[grooming] =>Bundáját hetente egyszer ajánlott átkefélni egy puha sörtéjű kefével, illetve vedlési időszakban ajánlott egy gumis kopókesztyűvel eltávolítani az elhalt szőrszálakat. Füleit rendszeresen ellenőrizni kell és ha piszkos akkor egy kis szövetdarabbal ki kell tisztítani. A lecsüngő fülvégeit is ajánlott áttörölni, mert könnyen piszkolódik. Szemét is ajánlott ellenőrizni és ha szükséges szemcsepp segítségével tisztítani. Körmüket rövidre kell vágni ha túlnőtt. Fogait hetente legalább kétszer-háromszor fogkefével javasolt megtisztítani, hogy megelőzzük a fogkő felhalmozódását és a benne rejlő baktériumok megtelepedését. Hetente egyszer javasolt a kutya gondos átnézése (fül, bunda, karom és közei). Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a már kialakult betegségek kezelése.
[nutrition] =>Hízásra hajlamos, ezért nagyon oda kell figyelni étrendjére. Naponta 2x javasolt etetni. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Ilyen esetben egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.
[breeding] =>Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!
[dog_size] => 3 [dog_coat_sizes] => 1 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:03 [updated_at] => 2022-04-26 14:15:02 [status] => 1 [family] => 5.00 [children] => 5.00 [dogs] => 5.00 [strangers] => 5.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='110' and field='main_image'select * from upload_file where id='103'A bullmasztiff egy agresszív, éber, bátor, gyengéd, szerető, hűséges, védelmező, és csendes fajta.
A leggyakoribb színek: Csíkos, őzbarna és vörös minden árnyalata.
Ahhoz hogy egészségét megőrizzük rendszeres testmozgásra van szüksége.
Használhatósága széleskörű: őrző-védő, rendőrségi munka, nyomkövetés.
Több, mint 150 évvel ezelőtt hozták létre az angol bulldog és a masztiffok keresztezéséből az Egyesült Királyságban.
A 19. századi Angliában nagyon sokan orvvadászatból biztosították megélhetésüket. A bullmasztiffok elsőrendű harcosok voltak az orrvadászok elleni küzdelemben a vadőrök kísérője és védelmezőjeként.
Olyan kutyáknak kellett lenniük, amelyek felé az alapelvárás a higgadtság és rámenősség ideális egyensúlya volt, amely nagy méretű, ám mégis mozgékony testben ötvöződik. A kutyának nyugodtnak és csendesnek kellett lennie ahhoz, hogy akár órákon keresztül lesben állhasson, rajtaütéskor viszont robbanékonyan kellett fellépnie, anélkül, hogy komoly kárt tett volna ellenfelében, tehát nem borulhatott el az agya.
A bulldog bátorsága és kegyetlensége egyesül benne a masztiffok szaglásával és gyorsaságával, így parancsra rárontott a vadorzóra és földhöz szegezte.
A bullmasztiffot 1924-ben ismerték el hivatalosan, 1925-ben pedig S. E. Moseley vezetésével megalakult a Nemzeti bullmasztiff Rendőrkutyaklub.
1950-ben rögzítették a standard mai ismert változatát.
Rendkívül hasonlít a boxerhez, csak jóval nagyobb annál. A bullmasztiff egy erőteljes, szimetrikus testfelépítésű kutya.
Koponyája nagy és szögletes, stopja hangsúlyos, arcorri része széles és rövid, szeme közepes nagyságú, sötét, két szeme között barázda húzódik, v alakú fülei magasan tűzöttek és egymástól távol állnak és előre hullóak. Pofáján fekete maszk található, mely szemei felé elhalványul, ettől nagyon komoly az ábrázata.
Nyaka izmos, mérsékelten hosszú, kissé ívelt, háta rövid és egyenes, ágyéka széles és mély,mellkasa szintén széles és mély, farka magasan tűzött, hosszú, elkeskenyedő, egyenesen hordja vagy a hta fölé hajlítja.
Végtagjai erősek,a mellsők egyenesek, a hátsók izmosak, mancsa tömr, talppárnái kemények, ujjai íveltek.
Bundája rövid testéhez simul, durva szálú.
Neked megfelelő fajta?
- Alacsony szőrzetápolási igényű: bundáját elegendő egy szőrsimító kesztyűvel átsimítani vedlés idején, amely segít az elhalt szőrszálat eltávolításában. Vágást nem igénylő fajta.
- Minimális vedlés jellemzi
- Átlagnál nehezebben tréningezhető fajta: hasznos lehet számára a speciális engedelmességi tréningen való részvétel. Képzése kitartást igényel, első kutyás gazdiknak nem javasolt.
- Jó házörző: ez a kutya ugat és hangos ha kell, sőt rettenthetetlen agresszorként meg is védi a családot az idegenekkel szemben.
- Közepes alkalmazkodóképességű: teste nehezen viseli a nagy nyári hőségeket. Jól illeszkedik a lakásban tartáshoz is.
- Kissé aktív: sokat dolgozó gazdiknak is jó választás alacsony mozgásigénye miatt.
- Gyerekeknek is ajánlott: megfelelő fajta 8 éves kor feletti gyerekeknek. Játékos, energikus, és szeretetteljes.
Igényli a rendszeres sétát, de elegendő számára napi több kisebb sétálás. A nagy meleget nem viseli jól, ezért ilyenkor különösen figyelni kell rá, hogy ne terhelje túl magát. Lakásban nyugodtan viselkedik és elegendő számára egy kisebb kert is. Nem kimondottan mozgékony kutya, nem hajlamos az elcsavargásra vagy akár vadászásra. Következetes nevelés esetén megtanulja a szükséges engedelmességi szabályokat, de nem meghunyászkodó kutya.
[grooming] =>Vedlési időszakban ajánlott egy gumikefe vagy egy dörzskesztyű segítségével az elhalt szőrszálakat eltávolítani. Karmait röviden kell tartani. Hetente egyszer javasolt a kutya gondos átnézése (fül, bunda, karom és közei). Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a már kialakult betegségek kezelése.
[nutrition] =>Ajánlott számára több kisebb étkezés, mint egy nagy, mert hajlamos elhízásra. Fontos a helyes táplálkozás kölyökkortól kezdve. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.
[breeding] =>Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!
[dog_size] => 1 [dog_coat_sizes] => 5 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 4 [created_at] => 2021-09-10 18:19:07 [updated_at] => 2022-07-25 11:43:21 [status] => 1 [family] => 5.00 [children] => 4.00 [dogs] => 3.00 [strangers] => 3.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='46' and field='main_image'select * from upload_file where id=''A Bedlington terrier egy szeretetteljes, agresszív, éber, energikus, intelligens és hűséges fajta.
A leggyakoribb színek: fekete, kék és barna.
Egészsége megőrzéséhez rendszeres testmozgásra van szüksége.
Használhatósága: gyorsasági versenyek, vadászat, engedelmességi versenyek.
Észak-Angliában, a northumberlandi bányavidéken tenyésztették ki kártékony kisemlősök elleni vadászatra. Kezdetben Rothbury terrier néven vált ismertté.
Főleg rókára, vidrára vadásztak vele.
Annyit tudunk a történetéről konkrétan, hogy egy bedlingtoni úr, Joseph Ainsley két saját tulajdonú Rothbury kutyáját, Coates Phoebe-t és Anderson's Pipert párosította 1825-ben, s az ebben az alomban született kant, Ainsley's Pipert nevezték elsőként bedlington terriernek. Habár Piper, és édesanyja, Phoebe is kisebb és könnyebb felépítésű volt a mai bedlingtonoknál, feljegyezték, hogy Piper már nyolchónaposan borzra vadászott, és egész életében folyamatosan dolgozott, a borzok, rókák, vidrák és más vadak legnagyobb bánatára. 14 éves korában, fogatlanul és szinte vakon, egy olyan borzot győzött le, mely már több más terriert megfutamított.
Az angol fajtaklub, a National Bedlington Terrier Club 1877-ben alakult.
Először rövidebb lábú és nehezebb testű fajta volt, de a 18. század végén keresztezték a Whippettel, a Dandie Dinmonttal és uszkár jellegű kutyákkal is, így alakult ki egy magasabb testű, fürgébb kutya.
Ez a bárányszerű megjelenésű kutya teste izmos, kecses és hajlékony.
Feje körte formájú, koponyája keskeny és a stopja hiányzik, szeme kicsi, mélyen ülő, fényes, háromszög alakúnak látszik, füle mérsékelten nagy, alacsonyan tűzött és a pofa mellett csüng.
Feje tetején teljesen fehér a szőrzet, fülein fehéres, selymes rojt található.
Szemszíne a kutya színétől függ, ha kék szőrzetű akkor a szeme színe sötét, ha kékes cserbarna akkor világos, a homok és májszínűeknél pedig halvány mogyoróbarna.
Nyaka hosszú, elvékonyodó, tövénél mély, háta hajlott, ágyéka ívelt, mellkasa mély, bordái nem domborodnak ki, farka elvékonyodó, közepesen hosszú, finom ívben meghajló, alacsonyan hordja és enyhén zászlosodó szőrzet borítja.
Végtagjai közepesen hosszúak, izmosak, a hátsók az ágyéka hajlása miatt hosszabbnak tűnnek, mint a mellsők, mancsa hosszú, a nyulakéhoz hasonló, talppárnái vastagok.
Neked megfelelő fajta?
- Magas szőrzetápolási igényű: bundáját kozmetikus segítségével rendszeresen javasolt vágni.
- Állandó vedlés jellemzi
- Mérsékelten tréningigényes fajta: a képzése nem igényel sok figyelmet. Könnyen tanul. Az eredmények fokozatosan jönni fognak a képzés során.
- Jó házörző: ez a kutya ugat és hangos ha kell, sőt meg is védi a családot az idegenekkel szemben.
- Közepes alkalmazkodóképességű: teste nem bírja az extrém forróságot, de a téli hidegben nem fázik. Lakásban vagy kertesházban is tartható.
- Meglehetősen aktív: Szüksége van a rendszeres testmozgásra, hogy megőrizze fittségét. A park vagy egy nagy zöld terület számára maga a mozgásteli kánaán.
- Gyerekeknek is ajánlott: megfelelő fajta 8 év feletti gyerekeknek. Terrier jellege miatt nagyobb gyermekeknek ajánlott. Játékos, energikus, és szeretetteljesen bánik velük.
Jól tűri az időjárás viszontagságait, de nem alkalmas a szabadban való életre. Az egyik legideálisabb szobakutya. Csendes az otthonában, boldogan pihen a kanapén. Könnyen alkalmazkodik, jól érzi magát egy városi lakásban és egy nagy gazdaságban is. Szeret futni és nagyokat ugrani. Sétáltatása során póráz nélkül csak jól elkerített helyen ajánlott sétáltatni, mert vadászösztöne miatt képes elfutni. Mozgásigényének kielégítésére egy kellemes séta vagy 30 perc aktív játék elegendő. Szeret a gazdival együttkocogni, vagy kirándulni. Engedelmességi versenyeken jól szerepelhet, de nyomkövetésre is kiképezhető.
[grooming] =>A szőrzetét évente 3-4 alkalommal trimmelni szükséges, amely előnye, hogy a kutya ezután nem igényel napi fésülést, gyakori fürdetést és a szőre nem filcesedik. Trimmelés után a kutya szőre nem hullik. Hetente kétszer javasolt a bunda, illetve a hónaljak átkefélése. A talppárnák közötti szőrt el kell távolítani. Végbélnyílás környékét egy lakásban tartott kutyának érdemes higiéniai okok miatt körbevágni, megszabadítani a felesleges szőrzettől. Füleiket rendszeresen javasolt ellenőrizni és körmüket rövidre kell vágni ha túlnőtt. Fogait hetente legalább kétszer-háromszor fogkefével javasolt megtisztítani, hogy megelőzzük a fogkő felhalmozódását és a benne rejlő baktériumok megtelepedését. Hetente egyszer javasolt a kutya gondos átnézése (fül, bunda, karom és közei). Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a már kialakult betegségek kezelése.
[nutrition] =>Naponta 2x javasolt etetni. A helyes táplálás segít az egészségi állapot valamint a szőr és bőr állapotának optimális szinten tartásában. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.
[breeding] =>Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!
[dog_size] => 3 [dog_coat_sizes] => 5 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:04 [updated_at] => 2022-04-26 14:04:29 [status] => 1 [family] => 4.00 [children] => 4.00 [dogs] => 3.00 [strangers] => 2.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='26' and field='main_image'select * from upload_file where id=''A Belga juhászkutya egy éber, energikus, intelligens, okos, könnyen tanítható, szorgalmas, hűséges és védelmező fajta.
Egészsége megőrzéséhez elengedhetetlen a rendszeres testmozgás.
Használhatósága széleskörű: agility, engedelmességi versenyek, őrző-védő, terelés, rendőrségi munka, keresési és mentési feladatok, nyomkövetés.
Belgiumban tenyésztették ki az 1800-as évek végén.
A belga juhászkutya fajtán belül négy alfaj különül el. Az első a Malinois, második a Tervuren, harmadik a Laekenois, és negyedik a belga juhászkutya vagy a Groenendael.
1891-1897 között alakították ki a belga juhászkutyát. 1891-ben alakult meg az első belga juhászkutyaklub, melynek fő szervezője Reul egy állatorvosi egyetem docense volt, akit a fajta kialakítójának tartanak. Ugyanebben az évben szervezett egy találkozót, ahol 117 kutyát vizsgált meg. A legjobb példányokat kiválasztotta és a fajta alapjának tekintette.
Meghatározták a természetes belga juhászkutyát és ezen belül négy anatómiailag egyforma, de eltérő szőrzettel és színnel rendelkező alfaját.
Egy általában szögletes testalkatú, izmos, elegáns kutya.
Feje erőteljes, pofája hosszúkás, háromszögletű fülei kicsik, felállóak, szeme mandula alakú, sötét, tekintete élénk, intelligens, harapása ollós.
Nyaka kissé hosszúkás, izmos, lebernyeg nélkül, háta izmos, erőteljes, széles és rövid, ágyéka izmos, fara enyhén lejtős, mellkasa nem túl széles, de mély és ferde, bordái íveltek, hasa nem felhúzott és nem is lóg, farka közepesen hosszú, a csánkig ér, a faroktőnél erős.
Végtagjai párhuzamosak és egyenesek, mancs akissé ovális, lábbujai íveltek,talppárnái rugalmasak.
Neked megfelelő fajta?
- Magas szőrzetápolási igényű fajta: szakmai ápolása elengedhetetlen. Rendszeres kefélés, alkalmi vágás szükséges.
- Állandó és szezonális vedlés jellemzi: a bunda rendszeres ápolása csökkenti az elhullott szőrszálak mennyiségét.
- Könnyen tréningezhető fajta: a képzése élvezhető, nem igényel sok figyelmet. Könnyen tanul. Hallgat a gazdira.
- Ugat, ha őrizni kell a házat : figyelmezteti a tulajdonosokat ha ismeretlen személy érkezik a házhoz, közepesen jó házőrző fajta.
- Közepes alkalmazkodóképességű: teste képes kezelni a hideg és meleg időjárást. Legoptimálisabb számára a lakásban tartás és a nagy mozgástér biztosítása lehet az akár kert vagy nagy szabad terület.
- Meglehetősen aktív: Szüksége van a rendszeres testmozgásra, hogy megőrizze fittségét.
- Gyerekeknek is ajánlott: megfelelő fajta gyerekeknek is.
A belga juhászkutya lakásban és kertben egyaránt tartható kutya, amennyiben figyelünk testi igényeire. Együtt kell élnie a családdal, de hozzá kell férnie egy biztonságosan bekerített udvarhoz, amely megakadályozza őt abban, hogy a kerítésen kívül haladó kerékpárosokat, kocogókat és autókat üldözni kezdje. Kimondottan munkakutya ezért rendkívül nagy a mozgásigénye. Állandó kihívások elé kell állítani, hogy jól érezze magát. Szívesen fut, labdázik, apportírozik, úszik, nyugodtan lehet póráz nélkül futtatni, mert nem kóborol el. Mindenféle kutyás sportban jó eredményeket érhet el. Gyakran alkalmazzák rendőrkutyaként, mentőkutyaként vagy nyomkövetőkutyaként is. Szabadtéri kifutóban is tartható, de egy átlagos méretű udvar legmegfelelőbb számára. Szeret körbe körbe futkosni. A fajta nem szeret egyedül maradni.
[grooming] =>Bundáját hetente egyszer ajánlott alaposan átkefélni. Fogait hetente legalább kétszer-háromszor fogkefével javasolt megtisztítani, hogy megelőzzük a fogkő felhalmozódását és a benne rejlő baktériumok megtelepedését. Hetente egyszer javasolt a kutya gondos átnézése (fül, bunda, karom és közei). Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a már kialakult betegségek kezelése.
[nutrition] =>Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válik a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.
[breeding] =>Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!
[dog_size] => 2 [dog_coat_sizes] => 6 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:04 [updated_at] => 2022-04-26 14:03:49 [status] => 1 [family] => 5.00 [children] => 5.00 [dogs] => 4.00 [strangers] => 3.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='118' and field='main_image'select * from upload_file where id='107'A Belga vizsla egy szeretetteljes, éber, vidám, intelligens, hűséges és nyugodt fajta.
A leggyakoribb színek: palaszürke, barna foltokkal.
Ahhoz hogy egészséges maradhasson rendszeres testmozgásra van szüksége.
Használhatósága rendkívül széleskörű: engedelmességi versenyek, vadászat, nyomkövetés.
Származása ismeretlen, feltehetően különböző francia vizslákból, valamint belga vadászkutyákból alakították ki.
Eredeti neve: Braque Belge.
Az FCI már nem tartja nyilván az elfogadott fajták között.
Arányos felépítésű, rusztikus megjelenésű vadászkutya.
Nagy termetű izmos, kissé rusztikus felépítésű kutya.
Feje hosszúkás, koponyája nagy és lapos. Szeme ugyancsak nagy, fényes, világosbarna színű. Orrtükre fekete, füle vékony, háromszög alakú, előrebukik.
Füle lelóg. Háta egyenes, ágyéka széles, erős, mellkasa mély, a könyökéig ér. Végtagjai erőteljesek, hosszúak, párhuzamosak, izmosak, jó csontozatúak. Mancsa rövid, gömbölyű.
Farkát könnyedén fölemelve hordja, melyet kétharmadára kurtítják.
Nyaka közepesen hosszú, izmos.
Neked megfelelő fajta?
- Alacsony szőrzetápolási igényű: bundáját elegendő egy szőrsimító kesztyűvel átsimítani vedlés idején, amely segít az elhalt szőrszálat eltávolításában. Vágást nem igénylő fajta.
- Mérsékelt vedlés jellemzi
- Mérsékelten tréningigényes fajta: a képzése nem igényel sok figyelmet. Könnyen tanul. Az eredmények fokozatosan jönni fognak a képzés során.
- Ugat idegenek érkezésekor és éber típus
- Közepes alkalmazkodóképességű: teste nem bírja az extrém időjárást, a nagy nyári hőségeket és a téli hideget. Így javasolt lakásban és kertben tartani.
- Aktív: Szüksége van a rendszeres testmozgásra, hogy megőrizze fittségét. A park vagy egy nagy zöld terület számára maga a mozgásteli kánaán. De az ajánlott sportolási lehetőségek számára a legjobbak, hogy mozgásigényét kielégíthesse.
- Gyerekeknek is ajánlott fajta
Mozgásigénye nagy, de ha megkapta a megfelelő mozgást, akkor nyugodtan viselkedik a lakásban. Elsősorban azonban vadászkutya, aki nagyon szereti ha van dolga. Vadászat mellett nagyon szeret úszni, apportírozni, imádja a hosszú sétákat. Engedelmessége miatt lehet póráz nélkül, sőt ajánlott is így sétáltatni. Mozgásigénye nagy, szeret játszani, úszni, apportírozni. Úgy tenyésztették, hogy sok energiája és kitartása legyen. Ha ezt a fajtát választod, légy kész arra, hogy sok edzést és mentális stimulációt kell biztosítanod számára. Ha eleget mozgott, akkor a lakásban nyugodtan viselkedik, de nem ajánlott csak lakásban tartani. Kennelben való tartásra sem alkalmas. Naponta legalább egy órát kell póráz nélkül szaladgálnia. Szeparációs szorongásban szenvedhet, ha túl sokáig marad egyedül. Ebben az esetben rossz viselkedésformák rögzülhetnek, mint például az ugatás, ásás és rombolás. Egy unatkozó vizsla pedig szabadulóművésszé válhat. Kennelben, lakásban és kocsiban is jól viselkedik.
[grooming] =>Szőrzete nem igényél nagy törődést, vedlési időszakban ajánlott egy gumis kopókesztyűvel eltávolítani az elhalt szőrszálakat. Füleiket, hallójárataikat rendszeresen javasolt ellenőrizni van-e benne kosz és körmüket rövidre kell vágni. A talppárnák közötti szőrt vágni szükséges. Fogait hetente legalább kétszer fogkefével javasolt megtisztítani, hogy megelőzzük a fogkő felhalmozódását és a benne rejlő baktériumok megtelepedését. Hetente egyszer javasolt a kutya gondos átnézése (fül, bunda, karom és közei). Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a már kialakult betegségek kezelése.
[nutrition] =>Naponta 2x javasolt etetni. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Ilyen esetben egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.
[breeding] =>Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!
[dog_size] => 1 [dog_coat_sizes] => 6 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:04 [updated_at] => 2022-04-26 14:03:12 [status] => 1 [family] => 4.00 [children] => 5.00 [dogs] => 2.00 [strangers] => 2.00 ) select * from upload_file where id='107'A négy ma is létező svájci pásztorkutyák közü a legnépszerűbb. A berni pásztor bundája az egyik leggyönyörűbb a kutyák között, de igazán jelleme teszi ellenállhatatlanná. A berni pásztor egy gyengéd, kedves, intelligens és hűséges fajta.
A leggyakoribb színek: fekete és fehér.
Ahhoz hogy egészségét megőrizzük rendszeres testmozgásra van szüksége.
Használhatósága: őrző-védő, terelés, keresési és mentési feladatok.
A berni pásztorkutya legalább 2000 éves fajta. Feltehetőleg a rómaiakkal érkeztek Svájcba és így az őse a római légiókkal érkező őrzőkutyák, melyek keveredtek a helyi juhászkutyákkal. Így jöhetett létre a svájci pásztorkutyák négy fajtája. A nagy svájci pásztorkutya, a berni pásztorkutya, appenzeli és entlebuchi pásztorkutya.
A berni pásztorkutyaősi múltra visszatekintő parasztkutya, melyet az Alpok alacsonyabb részein és a hegység lábánál elterülő síkságon, Bern környékén őr-, kocsi húzó és hajtókutyaként használtak. A Riggisberg melletti Dürrbach fogadó után, ahol különösen gyakran előfordult, kapta eredeti nevét: "dürrbachi kutya".
Az 1900-as évek kezdetén majdnem kihalt, de egy lelkes tenyésztőnek köszönhetően a fajta fennmaradt és sikerült népszerűsítenie a fajtát. Nevét a svájci Alpok-beli Bern helységről kapta.
Miután 1902-ben, 1904-ben és 1907-ben már bemutattak ilyen kutyákat kiállításokon, 1907 novemberében, burgdorfban néhány tenyésztő elhatározta, hogy fajtatisztán kívánják tenyészteni ezeket a kutyákat, és megalapították a Svájci Dürrbach-klubot és meghatározták a fajta jellemzőit.
1910-ben, egy burgdorfi kiállításra számos környékbeli paraszt elhozta a kutyáját, így összesen 107 példányt vezettek fel. Ettől kezdve, a többi svájci parasztkutya nevének mintájára, berni pásztorkutyának nevezték a fajtát, mely gyorsan népszerűvé vált egész Svájcban és hamarosan a szomszédos Németországban is. Manapság a berni pásztorkutya attraktív, háromszínű külsejének és alkalmazkodóképességének köszönhetően világszerte ismert és kedvelt családi kutya.
FCI által elismert fajta.
A berni pásztorkutya egy nagytermetű, masszív kutya. Feje hatalmas, a bernáthegyiéhez hasonlít.
Feje testével arányos, erőteljes, mandulavágású szemei sötétbarnák, füle háromszög alakú, magasan tűzött, közepes nagyságú, felső fogsora szorasan fedi az alsót, harapása ollós.
Nyaka közepesen hosszú, izmos, háta egyenes, mellkasa mély és széles, bordái jól íveltek, ágyéka izmos, kissé szélesebb, kint mellkasa, farka közepesen hosszú, bozontos, ha figyel akkor felemeli.
Mellső végtagjai egyenesek, a hátsók izmosak, mancsa kerek és rövid, ujjai zártak.
Bundája hosszú, selymes, puha, élénk és enyhén hullámos.
Neked megfelelő fajta?
- Mérsékelt szőrzetápolási igényű fajta: rendszeres kefélés, alkalmankénti vágás szükséges lehet.
- Állandó vedlés jellemzi: a bunda rendszeres ápolása csökkenti az elhullott szőrszálak mennyiségét.
- Könnyen tréningezhető fajta: a képzése élvezhető, nem igényel sok figyelmet. Könnyen tanul. Hallgat a gazdira.
- Ugat, ha őrizni kell a házat : figyelmezteti a tulajdonosokat ha ismeretlen személy érkezik a házhoz, sőt ha kell meg is védi a családját az idegenekkel szemben.
- Alacsony alkalmazkodóképesség jellemzi: nem alkalmas lakásban tartásra Teste megfelelően kezeli a hideg időjárást, de a meleget nehezen viseli.
- Meglehetősen aktív: Szüksége van a rendszeres testmozgásra, hogy megőrizze fittségét. Javasolt nagy sétákat tartani a parkban vagy az utcákban, hogy mozgásigényét kielégíthesse.
- Gyerekeknek is ajánlott: megfelelő fajta gyerekeknek is. Játékos, energikus, és szeretetteljes.
Nagyon jó katonai kutya, őrkutya és pásztorkutya. Mozgásigénye nagy, ezért rendszeresen kell sétáltatni póráz nélkül futtatni. Nem hajlamos rá, hogy elcsavarogjon, mindig a gazdája mellett marad. Ha eleget mozgott, akkor nyugodtan viselkedik a lakásban, de egy nagy udvaron érzi igazán jól magát. Nagy mozgásigénye miatt nem ajánlott lakásban tartani. A legjobb választás számára egy nagy, biztonságosan bekerített udvarral rendelkező otthon. Munkakutya révén sok energiája van. Az udvari játék mellett naponta legalább 30 perc erőteljes edzésre van szüksége. A Berni pásztor vastag, szép bundája kiváló védelmet nyújt hideg időjárás idején. Szeretnek a hóban játszani. Ezzel szemben a fekete szőrzetével és nagy méretével hajlamos a hőgutára. Nyáron ne tartson napközben edzéseket. Korlátozni kell a gyakorlatokat kora reggelre vagy késő estére, amikor hűvösebb van. Nyári időszakban hűvös helyen ajánlott tartani.
[grooming] =>Hetente egyszer ajánlott átfésülni, vedlési időszakban ajánlott naponta, kétnaponta eltávolítani az elhalt szőrszálakat. Lábujjai közül a szőrt ki kell vágni, karmait röviden kell tartani. Ha körmei kopognak a padlón, akkor le kell vágni azokat. Hetente érdemes átnézni a bundáját valamint füleit, hogy megtaláljuk az esetlegesen megbúvó élősködőket vagy időben észrevegyünk esetleges elváltozásokat. Rendkívül fontos számára a rendszeres ápolás, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a betegségek kezelése.
[nutrition] =>Ajánlott naponta több kisebb étkezés számára, mint egy nagy, mert képes túlenni magát. Naponta 2x javasolt etetni. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Ilyen esetben egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.
[breeding] =>Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!
[dog_size] => 1 [dog_coat_sizes] => 6 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:04 [updated_at] => 2022-04-26 13:58:26 [status] => 1 [family] => 5.00 [children] => 5.00 [dogs] => 5.00 [strangers] => 4.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='133' and field='main_image'select * from upload_file where id='88'A Bichon frise egy családi és társasági kutya, amely imádja a gyerekeket.
Szeretetteljes, vidám, kedves, és érzékeny fajta.
Annak érdekében, hogy az egészséges maradhasson rendszeres testmozgásra van szüksége.
Használhatóság: agility és engedelmességi versenyek.
a fajtát az uszkárral rokonítják, a Barbet-től vagy valamilyen más vízi spánieltől származtatják. A Barbet és a Caniche (uszkár) szavakból jöhetett létre a Brabichon elnevezés, melyből az előtag elkopott, és maradt a Bichon megjelölés.
Korábban a Bichon négy változatát különböztették meg: máltai, Bichon, bolognai Bichon, havannai Bichon és teneriffe-i Bichon. Mindannyian Európa mediterrán részéről származnak. Testalkatuknak köszönhetően már az antik világban is sokat utaztak a hajósokkal kontinensről kontinensre, elsősorban a cserekereskedelem alanyaiként.
Ennek köszönhető egyébként a Bichon Teneriffe elnevezés népszerűsége is. A kis fehér kutyák Spanyolországban is hamar sikert arattak, és általános vélekedés szerint spanyol hajósok által jutottak el Teneriffe-re, a Kanári-szigetekre. A Bichon Teneriffe elnevezés egzotikus hangzása növelte az amúgy egyre elterjedtebbé váló kutyák kereskedelmi értékét, így ez a fajtamegjelölés szinte napjainkig fennmaradt.
Az 1300-as években olasz hajósok ismét felfedezték a fajtát, és magukkal vitték Itáliába, ahol a kutyusok az olasz nemesek kedvenceivé váltak. A térség más társasági kutyáihoz hasonlóan, az olaszok szívesen nyírták a Bichont is oroszlános stílusban.
A Bichon fajtaazonos tenyésztése Franciaországban indult, mikor az első világháború után négy Bichon-rajongó megkezdte a fajta kontrollált tenyésztését, a tenyészvonalak kialakítását. 1933. március 5-én megszületett a hivatalos fajtaleírás, melyet a Toy Club of France akkori elnöke írt a Friends of the Belgian Breeds tagjainak együttműködve; ezt fogadta el a Francia Kennel klub is. Ekkor a fajtát még két néven ismerték: Teneriffe és Bichon. Az FCI akkori elnöke, Madame Nizet de Leemans úgy döntött, hogy a kutya jellegzetes megjelenésére vonatkozó nevet keres, ez lett a "Bichon Frise". A Frise szó a kutya puha, göndör szőrére utal. 1934. október 18-án a Bichon frise-t felvették a Francia Kennel klub törzskönyvébe, és az FCI is elismerte, mint francia-belga fajtát.
Az Egyesült Államokba 1956-ban, Mr. and Mrs. Francois Picault társaságában érkeztek az első Bichonok. A házaspár az USA közép-nyugati részén telepedett le, ahol Etoile de Steren Vor és Eddie White de Steren Ver párosításából megszületett az első amerikai Bichon alom. 1959-ben és 1960-ban két másik tenyésztő is szert tett néhány Bichonra, az USA két különböző pontján, így elkezdődhetett a fajta újvilági történetének megalapozása. Az AKC ideiglenes csoportjába (Miscellaneous Class) 1971. szeptember 1-én vették fel a fajtát, az AKC törzskönyvében pedig 1972. októberétől regisztrálták, végül 1973. április 4-től vált teljesjogú fajtává az Államokban.
A Bichon frisé egy különleges szépségű kutya, első ránézésre olyanak tűnik, mint a gyeremekláncfű fehér bóbitája.
Koponyája lapos, de a szőrzetétől kereknek tűnik, arcorri része hosszú, de rövidebb, mint a koponya. Ajkai vékonyak, állkapcsa lapos, nagy kerek, sötét szemei vannak, melyben a fehér rész nem látható, fülei lelógóak és hosszú szőrrel borítottak.
Harapása ollós.
Nyaka hosszú, ívelt, háta egyenes, ágyéka széles és izmos és kissé ívelt, fara enyhén lekerekedő, mellkasa széles, bordáí mérsékelten íveltek, farkát magasan, a hátára emeli, de nem kunkorítja.
Végtagjai egyenesek és távol állnak egymástól.
Bundája finom, puha, selymes, ha nincs kifésülve akkor dugóhúzó kinézetben göndörödik. Színe kizárólag fehér.
Neked megfelelő fajta?
- Magas szőrzetápolási igényű fajta: szakmai ápolása elengedhetetlen. Rendszeres kefélés, vágás szükséges.
- Minimális vedlés jellemzi
- Mérsékelten tréningigényes fajta: a képzése nem igényel sok figyelmet. Könnyen tanul. Az eredmények fokozatosan jönni fognak a képzés során.
- Ugat, ha őrizni kell a házat : figyelmezteti a tulajdonosokat ha ismeretlen személy érkezik a házhoz, de nem riasztja el termete miatt a betolakodókat.
- Közepes alkalmazkodóképesség jellemzi: lakásban és kertben egyaránt tartható. Teste megfelelően kezeli a hideg és meleg időjárást is. Amennyiben lakásban él, szüksége van napi rendszeres mozgásra.
- Kissé aktív: elfoglalt gazdiknak is megfelelő fajta. Nem sok testmozgásra van szüksége, hogy alakját megőrizze.
- Gyerekeknek is ajánlott: megfelelő fajta gyerekeknek is. Játékos, energikus, és szeretetteljes.
[keeping] =>
Lakásban való tartása kifejezetten ajánlott mérete és személyisége miatt. Szeret játszani, labdázni, de nagyon jól alkalmazkodik, ezért mozgásigényét magának is ki tudja elégíteni. Ne hagyd hosszú ideig egyedül a bichont, mert nem bírja a magányt. Közepes aktivitási szinttel rendelkező fajta. A felnőtteknek naponta két vagy három, 20-30 perces sétára vagy játékidőre van szüksége. Kölyökkorban két vagy három 10-15 perces sétával ajánlott kezdeni, amelyet fokozatosan lehet növelni. Oktatása pozitív motivációs technikák bevezetésével nagyon hatékony.
[grooming] =>A Bichon szőrét rendszeresen kell ápolni, ami legalább heti egy alapos átkefélést-átfésülést jelent, de az az ideális, ha ezt naponta elvégezzük. utóbbi esetben ez napi 15 percet vesz igénybe, így megelőzhetjük a szőr összecsomósodását, ami számtalan probléma, akár bőrgyulladás vagy különböző bőrbetegségek okozója is lehet. A kedvencként tartott Bichont 6-8 hetente, a hosszabb szőrű kiállítási kutyákat havonta, vagy még gyakrabban kell kozmetikushoz vinni. De mindkét esetben otthoni fürdetésre is szükség van, vagy emiatt is a kozmetikus segítségét kell igénybe venni. Fürdetés előtt alaposan keféljük át és fésüljük ki a Bichon szőrét, ugyanis a vizes szőrcsomókat már lehetetlen kibontani. Fürdetés után folyamatos fésüléssel szárítsuk meg a kutya szőrét. Kifésüléssel és szárítással együtt a fürdetés másfél-két órát vesz igénybe, mely időtartam még nem tartalmazza a heti körömvágást és a belső fülszőrzet eltávolítását. A talppárnák közti szőrt is ki kell vágni. Érdemes karmait röviden tartani és füleit is időnként kitörölni. Ha körmei kopognak a padlón, akkor le kell vágni azokat. Fogait hetente legalább kétszer-háromszor fogkefével javasolt megtisztítani, hogy megelőzzük a fogkő felhalmozódását és a benne rejlő baktériumok megtelepedését. Hetente egyszer javasolt a kutya gondos átnézése (fül, bunda, karom és közei). Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a már kialakult betegségek kezelése.
[nutrition] =>Mint sok kistestű fajta, a Bichon is hajlamos húgyuti kövek kialakulására. Ezért az étrend rendkívül fontos része a kutya állapotának kezelésében. A terápiás étrend és a megnövekedett vízfelvétel segíthet a megelőzésben. Naponta 2x javasolt etetni. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.
[breeding] =>Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!
[dog_size] => 3 [dog_coat_sizes] => 4 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:05 [updated_at] => 2022-04-26 13:57:04 [status] => 1 [family] => 3.00 [children] => 3.00 [dogs] => 1.00 [strangers] => 1.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='139' and field='main_image'select * from upload_file where id='79'A Biewer yorkshire terrier egy gyengéd, figyelmes, vidám, bátor, barátságos, kedves, intelligens, hűséges, játékos, védelmező, szociális, és édes.
A leggyakoribb színek: fekete, fekete-cser, barna, arany.
Egészsége megőrzéséhez rendszeres testmozgásra van szüksége.
Használhatósága: családi kutya.
A Yorkshire Terrierekből tenyésztették ki Németországban 1984-ben.
A Biewer Yorkie eredetileg Yorkshire terrierből származó fajta. Származási helye Németország, a Gertrud és Werner Biewer Yorkshire Terrier tenyészet. A fajta alapját az 1984. január 20-án született alom adja. Ebben a konkrét alomban egy genetikai recesszív génnek köszönhetően alakult ki egy "piszkos" Yorkie kiskutya. Neve: Schneefloeckchen von Friedheck (hópehely)
Ez a kiskutya nagyon szép volt, és a tulajdonosok szelektív tenyésztési folyamatot kezdtek. Ebből a tenyészetből a Biewer Yorkie-t fejlesztették ki.
Ma a Yorkshire Terrier és Biewer terrier két különböző fajtának tekinthető.
Az első Német Biewer Yorkshire Klub 2003. május 24-én alakult meg. A Biewer yorkie-t önálló fajtaként már sokkal a klub megalakulása előtt is elismerték, bár hivatalosan még nem volt elfogadott fajta.
Teste tömör és arányos.
Fej elég kicsi és lapos, nem túl feltünő vagy lekerekített.
A pofa nem túl hosszú, az orr tökéletesen fekete.
Szemei közepes méretűek, sötétek és tekintete intelligens, fülei kicsik, V-alakúak, egyenesen állnak. harapása ollós. A teste nagyon tömör, csípője jó alakú, hátvonala egyenes.
Farka sok szőrrel borított, kissé a hátvonal fölött tartja.Végtagjai egyenesek, jó izomzatúak.
Neked megfelelő fajta?
- Magas szőrzetápolási igényű fajta: szakmai ápolása elengedhetetlen. Rendszeres kefélés, vágás szükséges.
- Minimális vedlés jellemzi
- Mérsékelten tréningigényes fajta: a képzése nem igényel sok figyelmet. Könnyen tanul. Az eredmények fokozatosan jönni fognak a képzés során.
- Ugat, ha őrizni kell a házat : figyelmezteti a tulajdonosokat ha ismeretlen személy érkezik a házhoz, de nem riasztja el termete miatt a betolakodókat.
- Alacsony alkalmazkodóképes: teste képes kezelni a meleg időjárást, de a hideget nem. Legoptimálisabb számára a lakásban tartás.
- Meglehetősen aktív: Szüksége van a rendszeres testmozgásra, hogy megőrizze fittségét.
- Gyerekeknek nem igazán ajánlott: csak abban az esetben, ha kisgyermekkel együtt nő fel és megfelelő képzésben részesült.
Ajánlott, gyermekes családoknak, egyedülállóknak, időseknek, lakásban élőknek, udvarba. Aktív fajta, amely rendszeres napi mozgást igényel, hogy felszabadítsa a felesleges energiáját. Ha a napi séta nem lehetséges, akkor egy kis játék, futkározás a kis labdája után is kielégítheti a testmozgás szükségét. Rombolóvá válhat, ha sokat unatkozik és mozgásigénye nem kerül kielégítésre.
[grooming] =>Szőrzete sok, mindennapos törődést igényel. Ha rövidre nyírják, akkor elég naponta átfésülni. Szemébe lógó szőrt össze szokták kötni. Ha hosszan hagyják a szőrét akkor rendszeres mosást igényel. Papírhengerre szokták feltekerni és a neki ajánlott különleges készítményekkel mossák, őrzik meg bundája rugalmasságát, fényességét. Fogait tisztán kell tartani. Ha körmei kopognak a padlón, akkor le kell vágni azokat. Hetente érdemes átnézni a bundáját valamint füleit, hogy megtaláljuk az esetlegesen megbúvó élősködőket vagy időben észrevegyünk esetleges elváltozásokat. Rendkívül fontos számára a rendszeres ápolás, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a betegségek kezelése.
[nutrition] =>Kistestű kutyaként a Biewer Terrier magas minőségű kutyaeledelt igényel az étkezése során. Ajánlott napi mennyiség: ½ és ¾ csésze jó minőségű száraz élelmiszer naponta, felosztva két étkezésre. Alacsony fehérjetartalmú, kiegyensúlyozott étrenddel ajánlott táplálni. Ha észreveszed, hogy kutyád a lábait rágja és sokat vakarózik, változtasd meg az étrendjét bárány vagy hal alapúra. Naponta 2x javasolt etetni. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Ilyen esetben egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.
[breeding] =>Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!
[dog_size] => 3 [dog_coat_sizes] => 4 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:05 [updated_at] => 2022-04-26 13:56:06 [status] => 1 [family] => 5.00 [children] => 5.00 [dogs] => 4.00 [strangers] => 4.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='149' and field='main_image'select * from upload_file where id='66'A Billy egy élénk, energikus, gyerekbarát, gyengéd, intelligens és bátor fajta.
Színük: fehér, sárga, kávé.
Egészsége megőrzéséhez rendszeres testmozgásra van szüksége.
Használhatósága: vadászat, családi kutya.
A Billy a 19. századi Nyugat-Közép Franciaországból ered.
Nevét egy Poitiers mellett található várról kapta, ahol a fajta első tenyésztője Gaston Hublot de Rivault élt. Számos ma már kihalt kopófajta keresztezésével hozták létre őzek és vaddisznók vadászatára, és mai napig arra használják.
XIV. Lajos kenneljeiben is számos példány megtalálható volt .
1886-ban meghatározták a fajtaszabványt.
A második világháború után az egyedszám drasztikusan, 10 kutyára fogyatkozott.
Az FCI 1973-ban, az UKC pedig 1996-ban ismerte el a fajtát. Bár Franciaországon kívül ritka, mégis tiszteletben tartják vadászati képességeik és kiváló általános temperamentumuk miatt.
Elegáns testalkatú, könnyű testfelépítésű, vizslaszerű kutya.
Feje közepesen hosszúkás, vékony, homloka enyhén domború, stopja határozott, szeme nagyon nyitott, sötét, füle közepes nagyságú, lelapuló és enyhén befelé fordul, harapása ollós.
Nyaka erős, közepes hosszúságú, háta széles, erős és enyhén domború, mellkasa mély és keskeny, bordái laposak, ágyéka széles és enhyén ívelt, fara lejt, farka hosszú, erős, időnként kissé tollas.
Végtagjai egyenesek, párhuzamosak, mancsa kerek, zárt. Bundája rövid, kemény, érdes tapintású.
Neked megfelelő fajta?
- Alacsony szőrzetápolási igényű: bundáját elegendő egy szőrsimító kesztyűvel átsimítani vedlés idején, amely segít az elhalt szőrszálat eltávolításában. Vágást nem igénylő fajta.
- Mérsékelt vedlés jellemzi
- Mérsékelten tréningigényes fajta: a képzése nem igényel sok figyelmet. Könnyen tanul. Az eredmények fokozatosan jönni fognak a képzés során.
- Ugat idegenek érkezésekor, de nem védi meg a családot a betolakodókkal szemben.
- Közepes alkalmazkodóképességű: teste jól bírja a meleg és hideg időjárást, csak lakásban tartást nem bírja magas aktivitási szintje miatt.
- Nagyon aktív: Szüksége van a rendszeres testmozgásra, hogy megőrizze fittségét. A park vagy egy nagy zöld terület számára maga a mozgásteli kánaán.
- Gyerekeknek is ajánlott: megfelelő fajta gyerekeknek is. Játékos, energikus, és szeretetteljes.
Magas aktivitási szinttel rendelkező kutya, így rendkívül fontos számára a napi testmozgás. Napi 70 perc séta vagy futás ajánlott, hogy testi és lelki egészsége megmaradjon. Nagyobb kertben ajánlott tartani, ahol közvetlen kapcsolatban maradhat gazdájával és igény esetén bemehessen a házba is. Fontos számára a közvetlen kutya-gazdi kapcsolat, ugyanis elzárva letargikus hangulatú lehet és rossz viselkedésformák megjelenéséhez vezethet. Kutyás sportokban megállja a helyét.
[grooming] =>Rövid bundája miatt a hidegre érzékeny lehet. Szőrzete kevés ápolást igényel, elég hetente egyszer átfésülni, fülét rendszeresen ellenőrizni kell és ha piszkos, akkor erre gyártott készítménnyel ki kell törölni. Karmait röviden kell tartani. Fogait hetente legalább kétszer-háromszor fogkefével javasolt megtisztítani, hogy megelőzzük a fogkő felhalmozódását és a benne rejlő baktériumok megtelepedését. A napi fogmosás még jobb, ugyanis segít az ínybetegségek megelőzésében és a rossz lehelet kialakulásában. Hetente egyszer javasolt a kutya gondos átnézése (fül, bunda, karom és közei). Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a már kialakult betegségek kezelése.
[nutrition] =>Naponta 2x javasolt etetni. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Ilyen esetben egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.
[breeding] =>Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!
[dog_size] => 1 [dog_coat_sizes] => 4 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:05 [updated_at] => 2022-04-26 13:55:22 [status] => 1 [family] => 5.00 [children] => 5.00 [dogs] => 5.00 [strangers] => 5.00 ) select * from upload_file where id='66'Array ( [id] => 33 [name] => Bolognai pincs [slug] => bolognai-pincs [short_summary] => A bolognai pincs a "legkirályibb" ajándék. [youtube_id] => [main_pic] => [summary] =>A bolognai pincs a "legkirályibb" ajándék.
Színük: fehér
A bolognai pincs egy tanulékony, társaságkedvelő, gyengéd, intelligens és hűséges fajta.
Egészsége megőrzéséhez rendszeres testmozgásra van szüksége.
A Bolognese a bichon család egyik tagja.
A máltaira rendkívül hasonlító, olasz származású bolognai a középkorban alakult ki, s bár az észak-olaszországi Bologna városa után nevezték el, valójában inkább dél-olasz bichonoktól származik.
A fajtáról 1200 óta vannak feljegyzések, amelyek előkelő, régi származását dokumentálják. Ezek bizonysága szerint a bolognai ugyanolyan szerepet töltött be az olasz reneszánsz uralkodók családjai és az arisztokrácia körében, mint a máltai, kiváltképpen a Mediciek, Gonzagák udvartartásában.
A bolognai nagyon hasonlít a máltai selyemkutyára. Dél olasz bichonokból alakították ki a középkorban.
Az évek múlásával és a háborúk miatt, hasonlóan sok más kutya fajtához a Bolognese iránti kereslet is jelentősen visszaesett. Az 1980-as évek végén elhivatott olasz tenyésztők felkarolták a maradék állományt és nekik köszönhetően megmenekült a fajta.
FCI által elismert fajta.
Rendkívül hasonlít a máltai selyemszőrű kutyára, csak kissé tömöttebb; négyzetes alakú, harmonikus felépítésű kutya.
A Bolgnai egy kis zömök, kompakt kutya, magassága és hossza azonos, tehát kocka alakú.
Fejének hossza nagyjából a magasság egyharmada, koponyája kissé lapos, pofája enyhén domború, szemei nagyok és kerekek, magasan tűzött füle lelogó, hosszú, mely a fültövénél elég merev, ettől eláll a koponyájától és szélesebbnek tűnik a feje.
Nyaka ugyanolyan hosszú, mint a feje, háta egyenes, mellkasa tágas, bordái íveltek, lágyéka enyhén ívelt, fara széles és lejtős. A far vonalában helyezkedik el a farka, végtagjai egyenesek, mancsai oválisak.
Szőre az egész testén hosszú, puha, sűrű pofáján rövidebb csak és elálló.
Színe tiszta fehér.
Neked megfelelő fajta?
- Mérsékelt szőrzetápolási igényű fajta: rendszeres kefélés szükséges.
- Mérsékelt vedlés jellemzi: a bunda rendszeres ápolása csökkenti az elhullott szőrszálak mennyiségét.
- Mérsékelten tréningigényes fajta: a képzése nem igényel sok figyelmet. Könnyen tanul.
- Nem házőrző fajta: de figyelmezteti a tulajdonosokat ha ismeretlen személy érkezik a házhoz.
- Alacsony alkalmazkodóképesség jellemzi: nem alkalmas lakáson kívüli tartásra.
- Mérsékelten aktív: közepes aktivitási szinttel rendelkezik, szüksége van a rendszeres testmozgásra, hogy megőrizze fittségét.
- Gyerekeknek is ajánlott: megfelelő fajta gyerekeknek is. Játékos, energikus, és szeretetteljes.
[keeping] =>
A bolognai pincs egy kiváló lakásban tartott kutya, nem ajánlott kifutóban vagy kertben tartani. Mozgásigénye nem túl nagy, de naponta egyszer ajánlott sétáltatni. Lakásban való tartása kifejezetten ajánlott mérete és személyisége miatt. Szeret játszani, labdázni, de nagyon jól alkalmazkodik, ezért mozgásigényét magának is ki tudja elégíteni. Ne hagyd hosszú ideig egyedül. Ha mégis ilyen körülmények között él, hajlamos lehet a szeparációs szorongásra.
[grooming] =>Szőrzetével sokat kell foglalkozni. Legalább hetente kétszer jól ki kell kefélni, fésülni. Ajánlott a szőrvégeit egy töredezésgátló oldattal kezelni. Talppárnái között rendszeresen ki kell vágni a szőrt. Szemeit és füleit rendszeresen ellenőrizni kell és ha muszáj akkor tisztítani. Fogait hetente legalább kétszer-háromszor fogkefével javasolt megtisztítani, hogy megelőzzük a fogkő felhalmozódását és a benne rejlő baktériumok megtelepedését. Hetente egyszer javasolt a kutya gondos átnézése (bőr, fül, orr, száj, bunda, karom és közei). Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a már kialakult betegségek kezelése.
[nutrition] =>Naponta 2x javasolt etetni. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Ilyen esetben egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.
[breeding] =>Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!
[dog_size] => 3 [dog_coat_sizes] => 6 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:05 [updated_at] => 2022-04-26 13:54:41 [status] => 1 [family] => 5.00 [children] => 5.00 [dogs] => 5.00 [strangers] => 5.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='33' and field='main_image'select * from upload_file where id='33'A Briard egy független, intelligens, szerető és védelmező fajta.
A leggyakoribb színek: fekete, szürke.
Ahhoz hogy egészségét megőrizzük rendszeres testmozgásra van szüksége.
Használhatósága: őrző-védő, terelés, katonai és rendőrségi munkák, keresési és mentési feladatok.
Különféle ősi fajták leszármazottja, valószínűleg az alaunté és a perzsa juhászkutyáé. A francia arisztokrácia vadász és őrzőkutyája volt és az 1789-es forradalom után a gazdaságok mindenese.
Feljegyzések szerint már Napóleon francia császárnak is volt briard típusú kutyája, de még az ő lemondását követelő La Fayette márki is e fajta szerelmese volt.
1785-ben Buffon 36 kötetes művében nemcsak leírja, de meg is nevezi a Chien de Brie-t, mely hosszúszőrű, legtöbbször fekete, nyájak őrzésére használt juhászkutya.
A Szajna és a Marne közötti vidéken, Brie környékén két szőrtípusú juhászkutyavolt ismert. Az egyiknek rövid szőre volt, a másiknak hosszabb, ún. kecskeszőre. 1896-ban, a Párizs környéki Villette vásárcsarnokában rendezett gyűlésen különítették el a két juhászkutya-változatot. A hosszúszőrű kutyákat, melyeknek a pofáját is hosszú szőr borította, Berger de Brie-nek nevezték el.
Ettől az évtől létezik tehát hivatalosan a briard mint fajta.
Az első standard 1897-ben született.
A fajta első tenyésztőjeként tartják számon Sauret marhakereskedőt (Du Berger kennel). Számára a jó terelőmunka mellett a szépség is fontos volt.
A másik tenyészvonalat egy Verlinde nevű belga kinológus indította, De la Hulpe kennelével.
Sokat tett a fajtáért Raoul-Duval asszony De Montjoie kennele is.
1909-ben megalakult az első briard klub is: a Les Amis du Briard.
A második világháborúban becsülettel szolgálta hazáját.
Testalkata kompakt és zömök, nagyon mutatós állat, erőst sugárzó teste mégsem nehézkes.
Szakálla miatt arckifejezése nem éppen bizalomgerjesztő, koponyája szögletes, lapos, az arcorri része erős. Füle magasan tűzöt, háromszög alakú, hajlékony, ovális szeme sötét, közepes nagyságú, tekintete élénk.
Nyaka erős, izmos, folyamatosan szélesedik, a teste széles és rövid, erős, izmos, erős végtagokkal, háta és ágyéka vonala vízszintes, erős és feszes, háta rövid, mellkasa mély és széles, farkát általában kurtitják vagy anélkül születik.
Végtagjai hosszúak, izmosak, nehéz csontozatúak, mancsa rövid és kerek, ujjai feszesek, jól íveltek, talppárnái erősek.
Neked megfelelő fajta?
- Alacsony szőrzetápolási igényű fajta: a bunda heti átkefélése ajánlott.
- Mérsékelt vedlés jellemzi: a bunda rendszeres ápolása csökkenti az elhullott szőrszálak mennyiségét.
- Mérsékelten tréningigényes fajta: a képzése nem igényel sok figyelmet. Könnyen tanul. Az eredmények fokozatosan jönni fognak a képzés során.
- Ugat, ha őrizni kell a házat : figyelmezteti a tulajdonosokat ha ismeretlen személy érkezik a házhoz, sőt agresszíven lép fel a betolakodókkal szemben. Családját minden áron megvédi.
- Közepes alkalmazkodóképesség jellemzi: alkalmas lakásban és kertben tartásra is. Teste a hideg és meleg időjárással is megbírkózik.
- Nagyon aktív: Szüksége van a rendszeres testmozgásra, hogy megőrizze fittségét. Aktív gazdiknak javasolt fajta.
- Gyerekeknek is ajánlott: megfelelő fajta 8 év feletti gyerekeknek is. Játékos, energikus, és szeretetteljes.
[keeping] =>
Kifutóban való tartásra nem alkalmas. Nagyon jól alkalmazkodik, ezért kiváló vakvezető kutyának. Láncon való tartása agresszívvá teheti. Mozgásigénye nagy, nincs benne csavargási hajlam, ezért nyugodtan sétáltatható póráz nélkül. A Briard alkalmazkodik a városi és vidéki élethez is. Meglehetősen nyugodt fajta, ha naponta 30-60 percig edzést biztosítunk számára. Elegendő aktivitás nélkül a Briard unatkozhat, és az unalom bosszantó vagy romboló magatartáshoz vezethet.
[grooming] =>Hetente ajánlott alaposan kefélni, hogy bundája ne gubancolódjon össze. Füleit rendszeresen ellenőrizni kell és tisztítani, valamint a szőrszálakat kivágni. A talppárnák között is ajánlott eltávolítani a szőrt. A fajta érdekessége a dupla farkasköröm a hátsó lábakon, melyeknek olyan közel kell lenniük a földhöz, amennyire csak lehet. Hetente egyszer javasolt a kutya gondos átnézése (fül, bunda, karom és közei). Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a már kialakult betegségek kezelése.
[nutrition] =>Fontos a helyes táplálkozás kölyökkortól kezdve. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.
[breeding] =>Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!
[dog_size] => 1 [dog_coat_sizes] => 6 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:07 [updated_at] => 2022-04-26 12:26:47 [status] => 1 [family] => 5.00 [children] => 5.00 [dogs] => 4.00 [strangers] => 3.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='44' and field='main_image'select * from upload_file where id='118'A Brüsszeli Griffon egy éber, játékos, intelligens, vidám és játékos fajta.
A leggyakoribb színek: fekete, fekete-cser, kék, barna és piros.
Pofázmánya majomszerű, már már emberi tekintetű.
A leggyakoribb színek: barna és piros.
Ahhoz hogy egészségét megőrizzük rendszeres testmozgásra van szüksége.
A griffon kutyának három változata ismert, a belga, a brüsszeli és a barabancon griffon.
Mindhárom a Smousje néven ismert, kistestű kutya leszármazottai.
A ma ismert brüsszeli griffon több fajta keresztezéséből hozták létre. Az Affenpinscher-ből , a mopszból és az Angol toy spánielből. Az Affenpinschertől örökölte a méretét és a szőrzet textúráját, míg a Toy Spanieltől a nagy, kifejező szemeket. E három fajta keresztezésének eredménye lett egy nagyszerű patkány vadász, amely szinte emberi arcvonásokkal rendelkezik.
Ezek a keresztezések a 19. századra voltak jellemzőek.
Eredetileg istállókban alkalmazták őket őket, a rágcsálók távoltartása végett.
A griffon soha nem volt igazán népszerű, az 1950-es években volt egy kicsit divatban ugyan, de az érdeklődés hamar alábbhagyott iránta.
1899-ben regisztrálták az első brüsszeli griffokat az Amerikai Kennelklubban, és a Westminster Kennel Club kutyakiállításán mutatták be először. Az AKC 1900-ban hivatalosan is elismerte a fajtát.
Az USA-ban a "Lesz ez még így se" című filmben szerepelt és ekkor figyeltek fel rá.
A griffonok közül a belga és a brüsszeli durva szőrű, a brabancon rövidszőrű.
Brüsszeli griffonra emlékeztető kutyát - festményen - egy XVI. századi festő Jacopo du Empoli (1554-1640) alkotásán láthatunk először. A képen III. Henrik francia király egyik kedvenc törpéje és mellette néhány, különféle griffonokhoz hasonló kutya.
Az 1880-as években már a kor minden társadalmi rétegében megtaláljuk. Segít az istállók patkánytalanításában, de ugyanúgy megtaláljuk főúri kedvencként is. Ezekben az években került Angliába, ahol végül is rögzült és kialakult a fajta jellegzetes formája.
Korunkban a Brüsszeli Griffon klub (GBC) - a világ legrégibb aktív tenyésztési klubja - több mint 300 taggal rendelkezik. Tagjai vannak Svédországban, Norvégiában, Hollandiában, Amerikában, Ausztráliában, Új-Zélandban, Kanadában, Belgiumban, eredeti hazájában és Magyarországon.
FCI által elfogadott fajta.
A brüsszeli griffon egy erőteljes testfelépítésű, zömök, borzas kutya.
Feje szögletes, koponyája széles, ábrázata az emberéhet nagyon hasonló. Nagy kidülledő szemei vannak, füle felálló, hegyesre csonkolják vagy félig felálló és előre lefelé logó.
Nyaka elegánsan ívelt, közepes hosszúságú.
Teste szögletes, izmos, háta egyenes, rövid, ágyéka feszes és rövid, kissé ívelt, mellkasa széles és mély, bordái jól íveltek, fara széles. Magasan tűzött farkát, magasan is tartja vagy csonkolják.
Végtagjai egyenesek, rövidek. Bundája kétrétegű, fedőszőre durva és kissé hullámos,aljszörzete sima.
Fején szakállt és bajuszt képez, illetve szemöldöke is jelentős.
Neked megfelelő fajta?
- Magas szőrzetápolási igényű fajta: szakmai ápolása elengedhetetlen. Rendszeres kefélés, vágás, trimmelés szükséges.
- Minimális vedlés jellemzi
- Átlagnál nehezebben tréningezhető fajta: hasznos lehet számára a speciális engedelmességi tréningen való részvétel. Képzése kitartást igényel, első kutyás gazdiknak nem javasolt.
- Ugat, ha őrizni kell a házat : figyelmezteti a tulajdonosokat ha ismeretlen személy érkezik a házhoz.
- Közepesen alkalmazkodóképes: teste nem képes kezelni az átlag feletti vagy alatti hőmérsékletet. Legoptimálisabb számára a lakásban tartás.
- Kissé aktív: sokat dolgozó gazdiknak is jó választás alacsony mozgásigénye miatt.
- Gyerekeknek nem igazán ajánlott fajta: komoly 12 év feletti gyermekeknek ajánlott
[keeping] =>
Jól elvan kert nélkül, egy igazi benti, lakásban tartható kutya, amely szeret az udvaron és a kertben is szaladgálni, de igazán ott érzi jól magát, ahol a gazdi van. Amire figyelnünk kell, az a napi rendszeres séta. Ez ugyanis elengedhetetlen számára. Ha nem mozog eleget, akkor a lakásban fog aktívan viselkedni. Az aktív viselkedés, ha unalommal párosul, akkor az nem kívánt magatartásformák felvételéhez vezethet. Mindenképp javasolt a napi (30perc) mozgás bevezetése/megtartása. Oktatása pozitív motivációs technikák segítségével lesz igazán célravezető.
[grooming] =>Szőre kozmetikázást igényel. Trimmelését bízzuk szakemberre. Nyírni nem szabad, ugyanis idővel elveszítheti szálkás minőségét, és a vörös kivilágosodik, szinte fehér lesz, a fekete pedig beszürkülhet. Füleit időnként ellenőrizni kell és ha szükséges akkor kitörölni. Szemeit is figyelni kell, és ha szükséges, akkor az erre a célra szánt készítménnyel át kell mosni. A karmait ajánlott röviden tartani. Fogait hetente legalább kétszer-háromszor fogkefével javasolt megtisztítani, hogy megelőzzük a fogkő felhalmozódását és a benne rejlő baktériumok megtelepedését. Hetente egyszer javasolt a kutya gondos átnézése (fül, bunda, karom és közei). Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a már kialakult betegségek kezelése. Hetente egyszer javasolt a kutya gondos átnézése (fül, bunda, karom és közei). Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a már kialakult betegségek kezelése.
[nutrition] =>Etetése naponta 2 részletben ajánlott. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.
[breeding] =>Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!
[dog_size] => 3 [dog_coat_sizes] => 6 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:07 [updated_at] => 2022-04-26 12:26:13 [status] => 1 [family] => 5.00 [children] => 5.00 [dogs] => 4.00 [strangers] => 3.00 ) select * from upload_file where id='118'A bullterrier egy agresszív, barátságos, játékos és védelmező fajta.
A leggyakoribb színek: fekete, csíkos, barna, trikolor és fehér.
Ahhoz hogy egészségét megőrizzük rendszeres testmozgásra van szüksége.
Használhatósága: engedelmességi versenyek.
A bulldogot különféle terrierek keresztezéséből hozták létre harcikutyának a 18. században.
Kialakításában részt vett az angol bulldog , a már kihalt fehér angol terrier, később az angol toy terrier és whippet bevonásával gyorsabbá és mozgékonyabbá tették, majd a dalmata bevonásával tovább finomították.
James Hinks tenyésztőt tartják a bullterrier atyjának, akinek célja egy teljesen fehér és stop-mentes egyed kialakítása volt. 1920 körül hozták létre a színes szőrű változatot, állítólag az örökletes megsüketülésre való hajlam kiküszöbölése miatt.
A bullterrierek közül sok háborús hős került ki. Például Napoleon spanyolországi hadjáratában harcolt egy Crib nevű egyed, aki egy francia uszkár felett győzedelmeskedett.
A bullterrierek patkányfogásban is jeleskedtek. 1865-ben egy Pincher nevű bullterrier 500 patkányt fogott meg kicsit több, mint fél óra alatt.
Kitenyésztői egykor ugyan küzdőkutyának, bika és medveviadalok szereplőinek szánták, de hamar családi kutyát faragtak belőle.
A bullterrier egy erős testfelépítésű, izmos, határozott, aktív kutya.
Koponyája felső vonala majdnem teljesen lapos, feje hosszú, erős, domború profillal, szemből nézve tojásdad alakú, oldalnézetből a feje lefelé enyhén görbül, egymáshoz közel tűzött fülei kicsik, vékonyak, sötét szeme háromszög alakú, ferde vágású és mélyen ülő, tekintete intelligens, orrnyílásai tágasak.
Harapása ollós, szorosan fedik egymást fogai.Nyaka izmos, hosszú, enyhén ívelt, háta rövid és erős, mellkasa mély és széles, bordái jól íveltek, ágyéka széles, farka elkeskenyedő, alacsonyan tűzött és vízszintesen tartja.
Végtagjai egyenesek, párhuzamosak, izületei jól kirajzolódnak, mancsa kerek és tömör, ujjai szépen íveltek.
Neked megfelelő fajta?
- Alacsony szőrzetápolási igényű: bundáját elegendő egy szőrsimító kesztyűvel átsimítani vedlés idején, amely segít az elhalt szőrszálat eltávolításában. Vágást nem igénylő fajta.
- Mérsékelt vedlés jellemzi: a szőrsimító kesztyű jó barát az elhalt szőrszálak gyors és egyszerű összegyűjtésére, amely segítségével távol tudjuk tartani a nemkívánatos szőrszálakat.
- Mérsékelten tréningigényes fajta: a képzése nem igényel sok figyelmet. Könnyen tanul. Az eredmények fokozatosan jönni fognak a képzés során.
- Jó házörző: ez a kutya ugat és hangos ha kell, sőt meg is védi a családot az idegenekkel szemben.
- Alacsony alkalmazkodóképességű: teste nem bírja az extrém hideg időjárást. Lakásban tartáskor javasoltak rendszeres séták. Legoptimálisabb számukra egy kis vagy közepes kertben tartani őket.
- Nagyon aktív: Szüksége van a rendszeres testmozgásra, hogy megőrizze fittségét. Aktív gazdiknak javasolt fajta.
- Gyerekeknek 12 év fölött ajánlott: megfelelő fajta gyerekeknek, amennyiben tudnak vele bánni. Játékos, energikus, és szeretetteljes.
[keeping] =>
Mozgásigénye nagy, szereti a hosszú sétákat, kirándulásokat. Szeret labdázni, úszni és felnőtt kutyaként a kerékpár mellett futni. Kölyökkutyaként nem ajánlott megerőltetni és kerékpárral futtatni. Ha megfelelően mozgott, akkor nyugodtan viselkedik a lakásban, de tartható kertben is. Hosszú ideig nem hagyhatók egyedül, unalmukban rombolóvá válhatnak, rossz viselkedési formákat vehetnek fel. Bull Terrier nem alkalmas hideg és nedves éghajlaton tartásra. A meleg éghajlatot szereti. Télen tartsd melegen, adj rá kabátot vagy pulóvert. Naponta 30-60 perc edzésre, játékra és mentális stimulációra van szüksége.
[grooming] =>Elég hetente egyszer átfésülni egy puha sörtéjű kefével. Vedlési időszakban ajánlott kopókesztyűvel vagy gumikefével eltávolítani az elhalt szőrszálakat. A fehér színű egyedeket időnként meg lehet fürdetni, de nem ajánlott gyakran. Füleit időnként ellenőrizni kell, és speciális fültisztítóval kitisztítani. Karmait röviden kell tartani és puha fekhelyet kell biztosítani neki. Hetente egyszer javasolt a kutya gondos átnézése (fül, bunda, karom és közei). Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a már kialakult betegségek kezelése.
[nutrition] =>Nem szabad túletetni, mert hajlamos az elhízásra. Naponta kétszeri etetés ajánlott. Friss víz mindig álljon előtte. Fajtára jellemző, ha nem is azonnal jelentkezik, a csirkeallergia. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válik a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.
[breeding] =>Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!
[dog_size] => 2 [dog_coat_sizes] => 1 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:07 [updated_at] => 2022-04-26 12:24:48 [status] => 1 [family] => 5.00 [children] => 4.00 [dogs] => 3.00 [strangers] => 3.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='46' and field='main_image'select * from upload_file where id=''Array ( [id] => 46 [name] => Burgosi vizsla [slug] => burgosi-vizsla [short_summary] => A Burgosi vizsla egy tanulékony, nyugodt, energikus, engedelmes, intelligens és gyerekbarát fajta. [youtube_id] => [main_pic] => /images/dogs/burgossi_vizsla-new.webp [summary] =>A Burgosi vizsla egy tanulékony, nyugodt, energikus, engedelmes, intelligens és gyerekbarát fajta.
A leggyakoribb színek: fekete, fehér, szürke. májszínű.
Annak érdekében, hogy egészségét megőrizzük rendszeres testmozgást igényel.
Használhatósága: vadászat.
Az Ibériai-félszigetről származik. Először az 1500-as években jelent meg a Perdiguero Navarro és a Sabueso Español leszármazottjaként.
A fajta 20. század elején a kihalás szélére került, de Spanyol vadászok a fajta hívei újjáélesztették a fajtát.
Nagy termetű, masszív csontozatú, izmos kutya.
Feje nagy, széles. Koponyája csaknem lapos. Stopja enyhe. Orrháta egyenes, orrtükre barna. Szeme sötétbarna. Füle nagy, lelógó.
Törzse hosszú, erőteljes, izmos. Végtagjai jó csontozatúak, párhuzamosak.
Farkát egyharmadára kurtítják.
Neked megfelelő fajta?
- Alacsony szőrzetápolási igényű: bundáját elegendő egy szőrsimító kesztyűvel átsimítani vedlés idején, amely segít az elhalt szőrszálat eltávolításában. Vágást nem igénylő fajta.
- Mérsékelt vedlés jellemzi
- Könnyen tréningezhető fajta: a képzése élvezhető, nem igényel sok figyelmet. Könnyen tanul. Az eredmények fokozatosan jönni fognak a képzés során. Figyel a gazdira és hallgat rá.
- Jó házörző: ez a kutya ugat és hangos ha kell, sőt meg is védi a családot az idegenekkel szemben.
- Alacsony alkalmazkodóképességű: teste nem bírja a hideg időjárást. Nem javasolt lakásban tartani.
- Nagyon aktív: Szüksége van a rendszeres testmozgásra, hogy megőrizze fittségét. Aktív gazdiknak javasolt fajta.
- Gyerekeknek is ajánlott: nagyobb termete miatt 6 év feletti gyerekeknek ajánlott.
Mozgásigénye nagy, szeret játszani, úszni, apportírozni. Úgy tenyésztették, hogy sok energiája és kitartása legyen. Ha ezt a fajtát választod, légy kész arra, hogy sok edzést és mentális stimulációt kell biztosítanod számára. Ha eleget mozgott, akkor a lakásban nyugodtan viselkedik, de nem ajánlott csak lakásban tartani. Naponta legalább egy órát kell póráz nélkül szaladgálnia. Súlyos szeparációs szorongásban szenvedhet, ha túl sokáig marad egyedül. Ebben az esetben rossz viselkedésformák rögzülhetnek, mint például az ugatás, ásás és rombolás. Bár a Burgosi vizsla vadászkutya, mégsem szeret a szabadban élni egyedül. Nagy figyelmet igényel és minden idejét a gazdi közelében akarja tölteni.
[grooming] =>Szőrzete nem igényél nagy törődést, vedlési időszakban ajánlott egy gumis kopókesztyűvel eltávolítani az elhalt szőrszálakat. Füleiket, hallójárataikat rendszeresen javasolt ellenőrizni van-e benne kosz és körmüket rövidre kell vágni. A talppárnák közötti szőrt vágni szükséges. Fogait hetente legalább kétszer-háromszor fogkefével javasolt megtisztítani, hogy megelőzzük a fogkő felhalmozódását és a benne rejlő baktériumok megtelepedését. Hetente egyszer javasolt a kutya gondos átnézése (fül, bunda, karom és közei). Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a már kialakult betegségek kezelése.
[nutrition] =>Naponta 2x javasolt etetni. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Ilyen esetben egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.
[breeding] =>Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!
[dog_size] => 1 [dog_coat_sizes] => 1 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:08 [updated_at] => 2022-04-26 12:24:06 [status] => 1 [family] => 5.00 [children] => 4.00 [dogs] => 3.00 [strangers] => 3.00 ) select * from upload_file where id=''A francia bulldog egy kis méretű társasági kutya hetyke denevér fülekkel és zömök testtel.
Rövid bundájú, laza személyiségű kutya, amely a legtöbb időt játékkal és lazítással tölti.
Intelligens és könnyen tanul, de időnként megmakacsolja magát.
Elengedhetetlen a kölykök megfelelő szocializációja ahhoz hogy egészséges lelkületű felnőttekké váljanak.
A francia bulldog egy nagyon közismert kutyafajta, Magyarországon az egyik legismertebb és legkedveltebb fajok egyike.
Származása vitatott, bár kétségkívűl ez az egyik legfranciább kutyafajta.
Eredete nem tisztázott, de egyes elméletek alapján az angol törpebulldogtól származik. Az angol bulldog kisebb változatának tartották. Úgy tartják, hogy mikor a Nottingham-i csipkeverő iparág hanyatlani kezdett, a munkások kivándoroltak Franciaországba és magukkal vitték bulldogjaikat.
A francia kisemberek megszerették ezt a fajtát és az 1880-as években saját kis terrierjeikkel és griffonokkal keresztezték, így alakult ki a francia bulldog, akinek nevét az angolok adták, mikor Angliába kerültek. VII. Edward angol király uralkodása alatt közismertté és kedveltté vált a felsőbb osztály számára is.
Más elméletek alapján az angol bulldog alakult ki a franciából, egyesek pedig úgy tartják, hogy eredete a mopszra és a spanyol dog-ra vezethető vissza.
Hivatalosan külön fajtaként csak 1898-ban ismerték el.
A bulldog apró unokatestvére, csak jóval kisebb, zömök, izmos kutya.
A francia bulldog egy tömzsi, erős csontozatú kutya.
Szögletes feje nagyon erős és széles, bőre ráncokba gyűrődik. Koponyája széles, teteje sima, homloka boltozatos, szemöldőkének ive jól kivehető. Orra rövid, széles és kifelé forduló, nagyon kerek szemei enyhén kiugróak, alacsonyan helyezkednek el, távol az orrtól és fülektől és szemből nézve a szem fehérje nem látszódik, teljesen sötét színű.
Fülei magasan tűzöttek és felállóak, a fültőnél szélesek, de a hegyénél lekerekedő. Háta széles, izmos, teste felső vonala marjától kezdve fokozatosan emelkedik a lágyékáig, a farok felé pedig élesen lejt.
Ágyéka rövid, széles, mellkasa széles és mély, ha felhúzott, vállai rövidek. mellső végtagjai egymástól távol állnak és a hátsó végtagjainál rövidebbek.
Szőrzete rövid, puha, sima és testhez álló. Színe lehet egyszínű őzbarna, tarka, pettyes-foltos, csíkos, fekete-fehér foltos, vörös és vörös- foltos, bézs-foltos, de lehet kék, kék-foltos, csokoládé, csokoládé-foltos. A foltok mindig csíkosak. Előfordulhat tiszta fehér színű is.
Neked megfelelő fajta?
- Alacsony szőrzetápolási igényű: bundáját elegendő egy szőrsimító kesztyűvel átsimítani vedlés idején, amely segít az elhalt szőrszálat eltávolításában. Vágást nem igénylő fajta.
- Mérsékelt vedlés jellemzi
- Átlagnál nehezebben tréningezhető fajta: hasznos lehet számára a speciális engedelmességi tréningen való részvétel. Képzése kitartást igényel, első kutyás gazdiknak nem javasolt.
- Ugat, ha veszélyt érez: idegenek érkezésekor jelez a gazdinak, bár testalkata miatt nem házőrző típus.
- Közepes alkalmazkodóképességű: teste nem bírja az extrém időjárást, a nagy nyári hőségeket és a téli hideget. Így javasolt lakásban vagy kis kertben tartani.
- Kissé aktív: nem sok testmozgásra van szüksége, hogy megőrizze fittségét. Elfoglalt gazdiknak kitűnő választás.
- Gyerekeknek is ajánlott: kitűnő választás akár kisgyerekek mellé is.
[keeping] =>
Alkalmas lakásban és kertben való tartásra. A huzatos helyeket nem kedveli, így a kifutón való tartása sem ajánlott. Ugyan szeret játszani, de mozgásigénye nem nagy. A meleget nem szereti és nem is bírja, ezért sétáltatni reggel és este ajánlott melegebb időben. Rövid orra miatt melegben nem ajánlott sokat foglalkoztatni. Azt szokták mondani, hogy a bulldog a kényelmes emberek kutyája, mint sok embertársunk, ő is nagyra becsüli a komfortot, a kellemes fekhelyet. Esőben, sárban, örömmel kihagyja a sétát, ugyanakkor kellemes időben, kiváltképpen, ha közben barátaival találkozhat szívesen vesz részt benne. Kellemes társ a lakásban, hiszen imádja a kényelmet, a sok alvást, a henyélést (bár tévét nézni mellette kissé problémás, mert hangosan horkol). Tunyának és lustának tűnik, ugyanakkor hihetetlen gyorsan fut, ha kell: mint a rakéta, oly sebes tud lenni. Gumilabdaszerűen ugrik, akár másfél métert helyből.
[grooming] =>Szőrzete nem igényel nagy törődést, elég hetente egyszer egy erős sörtéjű kefével megfésülni, illetve vedlési időszakban ajánlott naponta eltávolítani az elhalt szőrszálakat. Fülét ajánlott időnként kitörölni és karmait röviden tartani. Arcán lévő ráncokat is ajánlott időnként vazelinnal vagy erre a célra szolgáló kenőccsel bekenni. Hetente egyszer javasolt a kutya gondos átnézése (fül, bunda, karom és közei). Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a már kialakult betegségek kezelése.
[nutrition] =>Nagyon oda kell figyelni, hogy nehogy elhízzon, mert a légzési nehézség, haspuffadás ilyenkor sokkal kockázatosabb nála. Javasolt étrend: főként fehérjékből származó halat tartalmazzon. Másodlagos összetevők a zöldségek és a szénhidrátok legyenek. Nem szabad túletetni, mert hajlamos az elhízásra. Naponta kétszeri etetése ajánlott. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.
[breeding] =>Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!
[dog_size] => 3 [dog_coat_sizes] => 1 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:11 [updated_at] => 2022-04-25 12:07:38 [status] => 1 [family] => 5.00 [children] => 5.00 [dogs] => 4.00 [strangers] => 3.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='68' and field='main_image'select * from upload_file where id='130'A Francia spániel egy energikus, intelligens, tanulékony, éber, barátságos, nyugodt és szociális kutyafajta.
Színük: fehér alapon barna foltokkal.
Annak érdekében, hogy az egészséges maradhasson rendszeres testmozgásra van szüksége.
Használhatósága: vadászat, nyomkövetés, házőrzés, családi kutya
A spánielek történetének kezdete a Krisztus előtti időkre tehető. Nagy Sándor apjának uralkodása idején az egyik pénzérmén spánielhez hasonló kutya ábrázolása látható.
Ami bizonyíthatja még, hogy a régmúltban is fellelhetőek voltak a spánielek, az az, hogy a germán törvények szövegében említenek, a leírások alapján spánielre hasonlító kutyát, akivel madarakra vadásztak.
De 15. századi festményeken biztosan láthatunk ilyen kutyákat. A spániel szó eredete vitatott, de legvalószínűbb, hogy a spániel szó, Spanyolország nevére vezethető vissza. Speciális vadászati célokra tenyésztették őket.
Dr. Johannes Caius Erzsébet királynő udvari orvosának 1570-ben latinul megjelenő könyvében lehet olvasni arról, hogy hogyan csoportosítják a spánieleket.
Ebben olvasható, hogy vannak a szárazföldi spánielek, akik solymászásnál, madarak hálóval való fogásánál segédkeznek, illetve a vízispánielek, akik vízben is dolgoznak.
A szárazföldi spánieleket pedig később méretük alapján is csoportosítják. A nagyobbak, melyeket inkább a madarak űzésére használtak springereknek hívják, a kisebbek pedig a cocker nevet kapták, akik a hálóval megfogott madarak felé kúsznak.
A Francia spániel pontos eredete ismeretlen, de az egyik legrégebbi spánielfajta.
Valószínűleg a középkori madarászkutyák leszármazottja. Azt feltételezik, hogy ezek a kutyák az összes vadászspániel felmenői.
Az első fajta sztenderdet James de Connick állította össze 1891-ben. Franciaországon kívül, kevésbé volt ismert a francia spániel. 1970-ben importálták Kanadába, ahol a kanadai kennel Klub hivatalos fajtaként is elismerte 1985-ben. Az UKC( United Kennel Klub) és az FCI( FEDERATION CYNOLOGIQUE INTERNATIONALE) is elismerte, de az AKC ( American Kennel Klub) nem ismerte el hivatalos fajtaként.
A fajta még mindig nagyon ritka, még Franciaországban is.
A Francia spániel az egyik legmagasabb a spánielek között.
Ez a kiegyensúlyozott, elegáns, izmos kutya erőt és kitartást sugároz. Erős csontozattal bír, mellkasa mély és nagy, lábai erősek, törzse hosszú, háta egyenes, végtagjai párhuzamosak és egyenesek, farka vékonyodik.
Feje hosszúkás, szépen rajzolt, büszkén tartja, nagy, ovális szemei sötétbarnák, füle lelóg és hátul tűzöttek. Fülét hullámos, selymes szőr borítja.
Bundája lehet enyhén hullámos, fején rövid és lapos, lábán, hasán, mellkasán, fülén tollas.
Színe fehér alapon barna foltos.
Neked megfelelő fajta?
- Alacsony szőrzetápolási igényű: bundáját elegendő egy szőrsimító kesztyűvel átsimítani vedlés idején, amely segít az elhalt szőrszálat eltávolításában. Vágást nem igénylő fajta.
- Folyamatos vedlés jellemzi: ezért javasolt a bunda átkefélése az elhalt szőrszálak eltávolítására.
- Mérsékelten tréningigényes fajta: a képzése nem igényel sok figyelmet. Könnyen tanul. Az eredmények fokozatosan jönni fognak a képzés során.
- Jó házörző: ez a kutya ugat és hangos ha kell, sőt meg is védi a családot az idegenekkel szemben.
- Közepes alkalmazkodóképességű: teste jól alkalmazkodik a nyári melegekhez és a téli hidegekhez is. Kertben tartása javasolt.
- Nagyon aktív: aktív gazdiknak javasolt fajta.
- Gyerekeknek is ajánlott: játékos, energikus, és szeretetteljesen bánik velük.
Lakásban ugyan nyugodtan viselkedik, de mozgásigénye nagy. A hideg és nedves körülmények között jól érzi magát. Kifejezetten vadásztanfolyam is javasolt neki. Szeret úszni, apportírozni, egy sportos család megfelelő kutyája lehet. Kertben tartható fajta, azonban nem kifejezetten kennel kutya. Mozgásigénye nagy, ezért a napi rendszeres mozgás, hosszú séta elengedhetetlen számára. Lakásban is tartható, ha a napi kívánt mozgásmennyiségét megkapja. Természeténél fogva szeret az emberekkel együtt lenni. Imádja, ha a gazdival bent lehet a házban vagy a lakásban. Kiválóan alkalmazkodik a benti életmódhoz, nyugodt és halkszavú. Ha ezt az életmódot tudjuk számára biztosítani, ügyelnünk kell a megfelelő mennyiségű mozgásra, hogy egészségét és lelki fittségét megóvhassuk! Ridegtartásra alkalmatlan!
[grooming] =>Kevés ápolást igénylő kutya. A kutya egészsége érdekében naponta ki kell fésülni a szőrét, és a gubancokat levágni. Havonta érdemes szakemberrel megnyíratni. A fül alatt és a hallójárat környékén jól le kell nyírni a szőrt. A füleket is rendszeresen kell tisztítani, a szemek alatti részt is gyakran ki kell törölni. Karmukat érdemes havonta vágni. Fogait hetente legalább kétszer-háromszor fogkefével javasolt megtisztítani, hogy megelőzzük a fogkő felhalmozódását és a benne rejlő baktériumok megtelepedését. Hetente érdemes átnézni a bundáját valamint füleit, hogy megtaláljuk az esetlegesen megbúvó élősködőket vagy időben észrevegyünk esetleges elváltozásokat. Rendkívül fontos számára a rendszeres ápolás, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a betegségek kezelése.
[nutrition] =>Hízásra hajlamos fajta, ezért ajánlott naponta több kisebb, akár 2-3 étkezés. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Ilyen esetben egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.
[breeding] =>Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!
[dog_size] => 2 [dog_coat_sizes] => 1 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:11 [updated_at] => 2022-04-25 12:07:03 [status] => 1 [family] => 5.00 [children] => 5.00 [dogs] => 4.00 [strangers] => 3.00 ) select * from upload_file where id='130'A Fríz vizsla egy tanulékony, gyengéd, játékos, hűséges, nyugodt, energikus, engedelmes, intelligens és gyerekbarát fajta.
A leggyakoribb színek: fekete, barna, narancs, fehér jegyekkel.
Annak érdekében, hogy egészségét megőrizzük rendszeres testmozgást igényel.
Használhatósága: vadászat, házőrző, családi kutya.
A Stabyhoun vagy Stabij egy ritka kutyafajta.
Származási helye Hollandia északi részén található Frízföld.
Nevének első része valószínűleg a holland "sta me bij" (Stand by Me). második része "Hoon" egyszerűen frízül kutyát jelent. Az 1800-as évekből találhatók róla leírások. Ma már csak körülbelül 3507 Stabyhouns létezik.
Már az 1800-as években megjelent egy közel homogén populáció a frízföldi vizslák körében, de a kinológusok csak 1942-ben ismerték el a fajtát.
A frízföldi vizsla ősei között spanyol spánieleket találunk. A kutyák Frízföldön kívül egész Hollandia területén is népszerűek voltak. A 19. század második felében a tenyésztők a korábbiaknál is nagyobb gondot fordítottak a populáció fenntartására.
A korábbi századokban a frízföldi vizslák sokféle funkciót láttak el. Kezdetben elsősorban apróvad és görények vadászatára használták őket, majd később a holland gazdaságokban a házat is őriztették velük. A hollandok ma is nagyon kedvelik a fajtát, de inkább csak társasági kutyának tartják őket.
Vizslaszerű, eléggé erőteljes felépítésű kutya, megjelenésén felfedezhetjük a spanyol spániel-ősök vonásait.
A testük erőteljes, izmos, a hátuk egyenes és hosszú. A fejük kissé hosszúkás, a stop gyenge. A füleik magasan tűzöttek, lefelé lógnak.
Feje hosszúkás, füle lelóg, szeme sötétbarna. Háta egyenes, mellkasa széles és mély, ágyéka erős. Végtagjai izmosak, jó csontozatúak.
Farka hosszú, vége kissé felfelé hajlik.
Szemeik színe fekete szőrzet esetén sötétbarna, barnás színű bunda esetén barnás vagy narancsszínű. A fekete szőrzetű ebek orra fekete, a barna és narancs árnyalatú bundához azonban barna orr társul.
Neked megfelelő fajta?
- Mérsékel szőrzetápolási igényű: bundáját naponta ajánlott átkeféni
- Mérsékelt vedlés jellemzi
- Mérsékelten tréningigényes fajta: a képzése nem igényel sok figyelmet. Könnyen tanul. Az eredmények fokozatosan jönni fognak a képzés során.
- Ugat idegenek érkezésekor és éber típus
- Közepes alkalmazkodóképességű: teste nem bírja az extrém időjárást, a nagy nyári hőségeket és a téli hideget. Így javasolt lakásban és kertben tartani.
- Aktív: Szüksége van a rendszeres testmozgásra, hogy megőrizze fittségét. A park vagy egy nagy zöld terület számára maga a mozgásteli kánaán. De az ajánlott sportolási lehetőségek számára a legjobbak, hogy mozgásigényét kielégíthesse.
- Gyerekeknek is ajánlott fajta
Mozgásigénye nagy, de ha megkapta a megfelelő mozgást, akkor nyugodtan viselkedik a lakásban. Elsősorban azonban vadászkutya, aki nagyon szereti ha van dolga. Vadászat mellett nagyon szeret úszni, apportírozni, imádja a hosszú sétákat. Engedelmessége miatt lehet póráz nélkül, sőt ajánlott is így sétáltatni. Mozgásigénye nagy, szeret játszani, úszni, apportírozni. Úgy tenyésztették, hogy sok energiája és kitartása legyen. Ha ezt a fajtát választod, légy kész arra, hogy sok edzést és mentális stimulációt kell biztosítanod számára. Ha eleget mozgott, akkor a lakásban nyugodtan viselkedik, de nem ajánlott csak lakásban tartani. Kennelben való tartásra sem alkalmas. Naponta legalább egy órát kell póráz nélkül szaladgálnia. Szeparációs szorongásban szenvedhet, ha túl sokáig marad egyedül. Ebben az esetben rossz viselkedésformák rögzülhetnek, mint például az ugatás, ásás és rombolás. Egy unatkozó vizsla pedig szabadulóművésszé válhat. Kennelben, lakásban és kocsiban is jól viselkedik.
[grooming] =>Hetente legalább egyszer át kell fésülni bundáját egészen a bőrig, hogy ne gubancolódjon össze. Vedlési időszakban naponta ajánlott kifésülni. Füleiket rendszeresen javasolt ellenőrizni és körmüket rövidre kell vágni. Fogait hetente legalább kétszer-háromszor fogkefével javasolt megtisztítani, hogy megelőzzük a fogkő felhalmozódását és a benne rejlő baktériumok megtelepedését. Hetente egyszer javasolt a kutya gondos átnézése (fül, bunda, karom és közei). Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a már kialakult betegségek kezelése.
[nutrition] =>Naponta 2x javasolt etetni. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Ilyen esetben egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.
[breeding] =>Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!
[dog_size] => 2 [dog_coat_sizes] => 6 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:11 [updated_at] => 2022-04-25 12:06:35 [status] => 1 [family] => 5.00 [children] => 5.00 [dogs] => 4.00 [strangers] => 3.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='68' and field='main_image'select * from upload_file where id='130'A golden retriever egy gyengéd, nagyon intelligens és rendkívül könnyen tanítható fajta.
Színük: arany, krém, piros, sárga.
Egészsége megőrzéséhez rendszeres testmozgásra van szüksége.
Használhatósága éppen ezért rendkívül széleskörű: vakvezetõ, hallássérült embereket segítő, kutató és mentőkutya, vadászaton is alkalmazható és nem utolsó sorban családi kutya.
A jelenlegi fajta kialakulása a 19. század második feléig vezethető vissza és Sir Dudley Marjoribanks (Lord Tweedmouth) nevéhez fűződik. 1865-ben vásárolt egy sárga retrievert, Nous-t, és három évvel később, 1868-ban a lord kutyáját egy akkoriban igen ismert, de ma már nem létező fajta, a tweed víz ispániel egy májszínű egyedével, Bell-lel pároztatta. Az így született alom egyedei, valamint később más archaikus fajták (fekete retriever, homokszínű véreb, vörös szetter és további tweed vízi spánielek) is részt vettek az általa megálmodott új fajta létrehozásában.
A Lord Tweedmouth tenyészetéből kikerülő kutyákra alapozta később Lord Harcourt Culham a XIX. század legjelentősebb golden tenyészetét; az ebből származó kutyák, ma valamennyi golden retriever ősei között fellelhetők.
Az idők folyamán a fajta neve is némileg átalakult. 1908-ban regisztrálták először a fajtát, mint "Golden Flatcoats" majd 1913-ban megváltoztatták a nevét "Golden or Yellow Retriever"-re. Jelenlegi nevét "Golden Retriever" 1920-ban kapta.
Ma az egyik legkedveltebb kutyafajta. Terápiás célokra, fogyatékkal élők számára nyújt segítséget, de a kábítószer keresésben és a mentéseknél is kiválóan alkalmazzák a fajtát.
Ideális családtag!
Erőteljes testfelépítés, teste kiegyensúlyozott, arányos.
Koponyája széles, nyaka izmos. Szeme barna, kedves kifejezésű, füle közepes nagyságú, lelóg. Törzse viszonylag rövid, mellkasa mély.
Feje széles, de arányos. Az orri rész erős és széles orra fekete. Fülei lelógnak, madjnem a szemvonal feletti részen helyezkednek el. Nyaka picit hosszú.
Végtagjai izmosak, erős csontozatú, mellső lábai egyenesek, a hátsó lábak erősen hajlottak, mancsa kerek. Farka nem hajlik vissza, a csánkjáig ér.
Neked megfelelő fajta?
- Mérsékelt szőrzetápolási igényű fajta: rendszeres kefélés, alkalmankénti vágás szükséges.
- Mérsékelt vedlés jellemzi: a bunda rendszeres ápolása csökkenti az elhullott szőrszálak mennyiségét.
- Könnyen tréningezhető fajta: a képzése élvezhető, nem igényel sok figyelmet. Könnyen tanul. Az eredmények fokozatosan jönni fognak a képzés során. Figyel a gazdira és hallgat rá.
- Jó házörző: ez a kutya ugat és hangos ha kell, sőt meg is védi a családot az idegenekkel szemben.
- Közepes alkalmazkodóképesség jellemzi: lakásban és kertben egyaránt tartható, teste tudja kezelni a hideg és meleg időjárást is. Lakásban tartáskor elengedhetetlen a kutya mozgásigényének kielégítése.
- Meglehetősen aktív: szüksége van a rendszeres testmozgásra, hogy megőrizze fittségét. Javasolt nagy sétákat tartani a parkban vagy az utcákban, hogy mozgásigényét kielégíthesse.
- Gyerekeknek is ajánlott: megfelelő fajta gyerekeknek is. Játékos, energikus, és szeretetteljes.
[keeping] =>
Nagy a mozgásigénye, ezért ha lakásban tartjuk mindenképpen szükséges a napi séta. Imádja a természetet és a fürdőzést, de a reggeli kocogáshoz is szívesen csatlakozik. Nagyon mozgékony, energikus kutya, ezért igényli is a nagy sétákat, futtatásokat, játékokat. Fontos, hogy ne csak fizikailag, de szellemileg és ösztöneit tekintve is elfárasszuk, különben számunkra kevésbé kellemes pótcselekvésekkel vezeti le energiáit, mint pl. a növények kiásása vagy megrágása. A golden retriever jól kezelhető, nagy teherbírású kutya. Könnyű motiválhatósága, emberközpontúsága és intelligenciája élménnyé teszi a vele való munkát. Kifejezetten szeret dolgozni, tanulni, hamar lázba jön néhány jó falatért vagy egy labda láttán, de talán a legfontosabb, hogy azért is képes végrehajtani nehéz, fárasztó feladatokat, hogy gazdájának örömet szerezzen. Mozgásigénye miatt inkább kertben ajánlatos tartani, de ez nem váltja ki a sétákat és a mozgatást. Az időjárási viszontagságokat jól tűri, ha megfelelő minőségű kutyaházat biztosítunk a számára.
[grooming] =>Célszerű minden nap megfésülni vagy kikefélni a szőrét. A füle hajlamos begyulladni, így különösen fürdés után alaposan töröljük meg, valamint vágjuk le az itt található felesleges szőrcsomókat. A tappancsára is ügyeljünk, távolítsuk el az apró köveket, és a talppárnák között növő szőrszálakat. Egy saras kutya bundája száradása után tisztává válik, ugyanis a kosz kipereg belőle. Samponos fürdetése félévente ajánlott. Füleiket, hallójárataikat rendszeresen javasolt ellenőrizni van-e benne kosz és körmüket rövidre kell vágni. Fogait hetente legalább kétszer fogkefével javasolt megtisztítani, hogy megelőzzük a fogkő felhalmozódását és a benne rejlő baktériumok megtelepedését. Hetente egyszer javasolt a kutya gondos átnézése (fül, bunda, karom és közei). Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a már kialakult betegségek kezelése.
[nutrition] =>Táplálása könnyű, nem hajlamos a gyomorpanaszokra. Fontos viszont, hogy ne etessük túl. A Golden Retriever egy nagy kutya, nagy étvággyal. Mindig kész enni, még akkor is, ha valójában nem éhes. Így az elhízás veszélyezteti, amely ízületi problémák kialakulásához vezethet. Naponta 2x javasolt etetni. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Ilyen esetben egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.
[breeding] =>Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!
[dog_size] => 1 [dog_coat_sizes] => 6 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:11 [updated_at] => 2022-04-25 12:05:31 [status] => 1 [family] => 5.00 [children] => 5.00 [dogs] => 4.00 [strangers] => 3.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='68' and field='main_image'select * from upload_file where id='130'Az uszkár egy gyengéd, figyelmes, energikus, intelligens, élénk, szeretetteljes, hűséges, játékos, és tanulékony fajta.
A leggyakoribb színek: fekete, fekete-cser, kék, barna, piros, ezüst, fehér.
Annak érdekében hogy az egészséges maradhasson, rendszeres testmozgásra van szüksége.
Az uszkárok az egyik legkedveltebb kutyák Magyarországon.
Négy méretkategóriában léteznek. Óriás, közép, törpe és toy uszkár.
Eredetileg vadászatra, apportírozásra tenyésztették őket, jellegzetes oroszlános bundája könnyűvé tette az úszást.
A német Pudel elnevezés egyébként valószínűleg a régi német Pfudel szóra vezethető vissza, ami magyarul pocsolyát, tócsát jelent. (A magyar uszkár szó nyelvújításkori alkotás, az úszkál ige származéka.) Napjaink vízikutyái pl. a francia barbet, az olasz lagotto romagnolo vagy a spanyol vízikutya valóban ugyanolyan típusú szőrzettel rendelkeznek, mint az uszkár.
A nyugat-európai kontinensen a középkorban még sehol sem nevezik meg az uszkárt, csak a korszak végén bukkanni nyomaira. Tilman Riemenscheider alkotásán, II. Henrik sírkövén egy uszkár látható, s 1500 körül Albrecht Dürer is többször rajzolta le a fajta egy-egy példányát.
A 16. századból való nagy festők képein is megtalálható az uszkárhoz hasonlító kutya.
1700 körül az uszkárnak nagyon népszerűnek és elterjedtnek kellett lennie Németországban, mivel ekkortól nemcsak természettudományos művekben, hanem számtalan irodalmi munkában bukkan fel. 1860 körül zuhanni kezdett az uszkár népszerűsége, más feltörekvő fajták ellenében, de azért az uszkárbarátok nem adták fel a reményt.
Több mint 100 évvel ezelőtt kezdődött Németországban a szabályozott uszkár-tenyésztés. Egy Warmbach nevű tenyésztő ösztönzésére néhány uszkár-barát köztük Stössel, Wirth és Betz 1893-ban létrehozta a mai Német Uszkár Klub elődjét, a Müncheni Uszkár Klubot. Céljuk a fajta népszerűsítése és a fajtatiszta tenyésztés propagálása volt.
A Német Uszkár Klubnak napjainkban több mint 8000 tagja van, 16 tartományi és 130 kerületi csoporttal. Az első uszkár törzskönyvet 1904-ben adták ki, Ferdinand Wirth törzskönyvvezető saját fekete zsinóros uszkárját, Champion Caro W II-t vezette be egyes szám alatt elsőként.
A 18. században kezdett elterjedni ölebként is és cirkuszok is szeretettel alkalmazták, mert sok mutatványra képes volt.
Ma már elfelejtették, hogy komoly munkakutya múlttal rendelkezik és helyette inkább cicomázzák, fésülik, díszítik, kényeztetett kedvencé vált.
Az eredeti uszkár a mai óriás uszkárhoz hasonlít leginkább méretben és akkor zsinóros szőrköntös viselete volt jellemző rá.
Tényleges tenyésztése 1893-ban kezdődött, majd 1932-ben a franciákkal közösen átdolgozták a standardot.
1936-ban ismerte el hivatalosan az FCI és fajtagazda országnak Franciaországot jelölte meg.
Az uszkár egy harmonikus testfelépítésű kutya.
Feje egyenes vonalú, testéhez viszonyítva arányos, kissé elkeskenyedő. Szeme mélyen ülő, sötét, lapos, lelogó füle a fültőnél kiszélesedik és hosszú hullámos szőr borítja. Ollós harapású. Nyaka elegánsan ívelt, mellksa mély,hasa enyhén felhúzott, háta egyenes, ágyéka erős, izmos, fara lekerekedő.
Végtagjai izmosak, párhuzamosak. Farka lelogó. Bundája lehet zsínoros és göndör. A göndör rugalmas, sűrű, puha, a zsínorszerű, gyapjas, dús, puha, jellegzetes zsínorszerű fürtökkel.
Színe lehet fekete, fehér, barna, vörös, barackszínű, ezüstszürke.
Neked megfelelő fajta?
- Magas szőrzetápolási igényű fajta: szakmai ápolása elengedhetetlen. Rendszeres kefélés, vágás szükséges.
- Minimális vedlés jellemzi: a bunda átkefélése csökkenti az elhullott szőrszálak mennyiségét.
- Könnyen tanítható fajta: a képzése élvezetes. Betartja a gazdi parancsát. Könnyen tanul. Az eredmények gyorsan jönni fognak a képzés során.
- Ugat, ha őrizni kell a házat : figyelmezteti a tulajdonosokat ha ismeretlen személy érkezik a házhoz, agresszívan lép fel az idegenekkel szemben, hogy családját bármi áron megvédje.
- Közepesen alkalmazkodóképes: teste képes kezelni a hideg és meleg időjárást. Legoptimálisabb számára a lakásban tartás és vagy egy kis kert. Lakásban tartás esetén szükséges számára a megfelelő testmozgás biztosítása.
- Nagyon aktív: szüksége van a rendszeres testmozgásra, hogy megőrizze fittségét. Aktív gazdiknak javasolt fajta.
- Gyerekeknek is ajánlott: játékos és szeretetteljesen bánik velük.
[keeping] =>
Az emberhez való szoros kötődése és puha szőrzete kerti tartásra nem is igen teszi alkalmassá. Városban és vidéken egyaránt jól érzi magát. Lakásban nyugodtan viselkednek, de szeretnek játszani a szabadban. Bármilyen lakásban jól érzi magát, csak megfelelő mennyiségű sétában és foglakoztatásban kell részesíteni. Naponta egyszer ajánlott sétáltatni. Számára ajánlott kutyasportok: az agility, a flyball-ban, illetve a trükkös elemekben gazdag dog dancing is kiváló választás számára.
[grooming] =>Hetente át kell fésülni és havonta egyszer ajánlott kozmetikushoz vinni. Mivel nem hullik a szőre ezért nyírni kell és a kozmetikusnál az egyéb tisztántartási feladatokat is elvégzik, mint például fültisztítás, tappancsok ápolása. 6-8 hetente ajánlott megfürdetni. Etetéskor érdemes felkötni a füleit. Napjainkban több elismert és hobby nyírásmód is létezik. Klasszikus oroszlános nyírás: a szőrzetet a hátulsó részen, egészen a bordákig lenyírják, akárcsak a mellső és hátsó lábszárakat illetve a farkat, kivéve az ún. mandzsettákat és a kerek vagy ovális pompont a farok végén. Kontinentális nyírás: gyakorlatilag ugyanilyen, a hátsó részt itt is teljesen lenyírják, de hagynak egy-egy vesetájéki pompont. Angol nyírás szintén az oroszlánosra hasonlít, de itt a kutya hátsó részét nem nyírják le teljesen bőrig, a hátsó lábakon pedig két labdácskát hagynak. Skandináv típus: a hátsó rész nem teljesen csupasz, hanem rövid szőr borítja, és a mellső és hátsó végtagokat is szőrösre hagyják. Kölyök-nyírás: csak a pofát, a mancsokat és a farok tövét nyírják le, a többi részen a szőrt kifésülik, könnyedén megigazítják ollóval, így egyszerre oroszlános és követi a test vonalait. Modern nyírás: mind a négy végtagon megmarad a szőr, kb. 5 cm hosszúságot hagynak, a testen pedig 2,5 cm hosszú a szőrzet. Teddy- bear nyírás: amerikában divatos családi kedvenceknél ez a forma, amikor a kutya fejét egy teddy-mackóhoz hasonlóan nyírják meg.
[nutrition] =>Kiegyensúlyozott étrenddel szőre egészséges és puha gyapjas marad. Naponta 2x javasolt etetni. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.
[breeding] =>Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!
[dog_size] => 3 [dog_coat_sizes] => 2 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:13 [updated_at] => 2022-04-25 11:46:28 [status] => 1 [family] => 5.00 [children] => 5.00 [dogs] => 5.00 [strangers] => 5.00 ) select * from upload_file where id='130'A Közép ázsiai juhászkutya egy éber, bátor, védelmező, gyengéd, barátságos energikus és hűséges fajta.
A leggyakoribb színek: fekete, fehér, szürkésbarna, vörös, szürke.
Annak érdekében, hogy egészséges maradhasson rendszeres testmozgásra van szüksége.
Használhatósága: őrző-védő.
Erős akaratuk miatt kezdő gazdiknak nem javasolt fajta.
Hatalmas és fenséges. A nyüzsgés, a játékos csaholás, a gazda szemvillanását lesni, türelmetlenül vakkantani a gazda helyeslését várva – ezek nem az ő tulajdonságai.
A Közép-Ázsiai nem csak úgy megáll – hanem az ellenség útjába áll, nem fut – hanem száguld, ő nem harap – hanem széttép.
Története sok – sok évszázadra tehető. Nem ismert pontos származása, sokak szerint Európába Nagy Sándor serege hozta be.Türkmenisztán nagy birodalom volt. Sokáig ellenállt Dzsingisz kán tatár seregének, nagyméretű kutyáik sok veszteséget okoztak a tatár lovasságnak. Zord vidék, rideg körülmények, szüntelen megpróbáltatások és az örök ellenség – a nyájakat tizedelő farkasok. Kevés olyan fajta van, aki a kutyák között igazán rászolgált a farkas ölő jelzőre – a Közép-Ázsiai egyike ezeknek.Ez a kutya napjainkra sem vesztette el kiemelkedő tulajdonságait, népszerűsége nő, és nem véletlen, hogy egyike lett az elismert “testőröknek” – akikre azt mondják “tekintélyes kutya, ami komoly embereknek való”.
A háború előtti években az elszigeteltség és komoly tenyésztői munka eredményezte a türkmenisztáni Csardzsou megye Szamszonovo szovhozában az igen jó közép-ázsiai juhászkutya állomány kialakulását. Ezek a kutyák voltak résztvevői és győztesei 1939-1941-ben és 1954-1956-ban rendezett kiállításoknak. A szovhozban egy Sámson nevű hatalmas kan vonalát tenyésztették – amely vonal dokumentációi elvesztek.
Hasonló sorsra jutott az 1940 Össz-szovjetunióbeli Mezőgazdasági kiállítás győztesének a fekete-foltos Arlánnak papírjai is.
Ezeknek a kutyáknak az utódait, bár nem rendelkeztek származási okmányokkal, mégis könnyű volt megismerni. Az utóbbi két évtizedben két értékes vonalat említenek. Az egyik Belij Jekimen (Fehér Egyedüli) a másik Csornij Jekimen (Fekete Egyedüli) vonala. Belij Jekimen marmagassága 75 cm, nagyon jó felépítésű, erős kutya hatalmas fejjel és széles pofacsonttal. utódai erős felépítésűek, 73 – 77 cm – es marmagasságúak, széles, fejük széles, erős, alig észrevehető stoppal. Csornij Jekimen az 1970-es évek táján született, az átlagosnál magasabb volt és kevésbé erőteljes. A 90-es években a leghíresebb Ak-gus volt, aki 74-75 cm-es marmagasságú, széles és hosszú mellkasú igen jól izmolt kutya volt. Feje nagyméretű, lapos koponyával, szinte észrevehetetlen stoppal, arcorri része széles, erős, fogai nagyméretűek. Elsősorban munka tulajdonságaival, kitartásával, állóképességével tűnt ki kortársai közül. Ak-gusnak harmadik, negyedik nemzedéki leszármazottai hazánkban és a szomszédos Szlovákiában is megtalálhatók.
Magyarországon a 90-es évek eleje óta vannak közép-ázsiai juhászkutyák. Számuk az utóbbi években emelkedett jelentősebben, miután sikerült néhány kitűnő kutyát importálni a Szovjetunió utódállamaiból. Elsősorban azok választják ezt a fajtát, akiknek jó házőrzőre, kiegyensúlyozott, nyugodt de mégis robbanékony testőrre van szükségük, valamint mindezek mellett egy igazán odaadó feltétel nélküli barátot szeretnének.
Az első fajtaleírást a harmincas évek végén fogalmazták, az ötvenes években tisztázták, majd az 1976-os verzió 17 évig volt érvényben. A jelenleg is érvényes standardet 1993-ban fogadták el.
A kaukázusi juhászkutyánál durvább, erősebb testalkatú kutya.
Feje nagy, koponyája széles. Szeme sötétbarna, kicsi.
Orrtükre fekete vagy barna. Füle kicsi, lelóg, gyakran kupírozzák. Nyaka vaskos, törzse izmos, végtagjai párhuzamosak.
Farka lelóg, rendszerint rövidre csonkolják.
Neked megfelelő fajta?
- Alacsony szőrzetápolási igényű fajta: bundáját elegendő egy szőrsimító kesztyűvel átsimítani vedlés idején, amely segít az elhalt szőrszálat eltávolításában. Vágást nem igénylő fajta.
- Minimális szőrhullás jellemzi
- Tréningigényes fajta: a képzése sok figyelmet igényel, de könnyen tanul. Az eredmények fokozatosan jönni fognak a képzés során.
- Ugat, ha őrizni kell a házat : figyelmezteti a tulajdonosokat ha ismeretlen személy érkezik a házhoz. Védelmező és rettenthetetlen. Minden megvan benne, ami a család és a ház védelmére szükséges.
- Alkalmazkodóképes: teste képes kezelni a hideg és meleg időjárást. Mozgásigénye miatt legoptimálisabb számára a kertben tartás.
- Meglehetősen aktív: Szüksége van a rendszeres testmozgásra, hogy megőrizze fittségét.
- Kisgyerekeknek nem ajánlott fajta, csak idősebb 10-12 év feletti gyermekeknek
[keeping] =>
Termetükből és felépítésükből adódóan területigényük nagy, lakásban, zárt és kis területen nem érzik jól magukat. Ma Magyarországon a közép-ázsiai juhászkutya nagy zárt területek, gyárak, üzemek, porták és családi házak biztonságos őrzője. Sportkutyának, munkaversenyekre nagyfokú önállósága miatt nem alkalmas. Igénytelen, de a láncon vagy csak kennelben tartást nehezen tűri. A közép-ázsiai juhászkutya elsődleges feladata napjainkban is az ember védelme és segítése. Legyen az juhászkunyhó vagy fényes palota, a közép-ázsiai minden támadástól megvédi. Feladata ellátásához a fizikai alkalmasság mellett képesnek kell lennie a területi hovatartozás felmérésére. Eredeti élőhelyükön a kutyák sohasem dolgoztak egyedül, mindig csak falkában. Szükség esetén együttműködtek, segítették egymást. Napjainkban a fajta munkája új területtel bővül a lakhely őrzése mellett, hiszen személyi testőrként is használják. Nagyon igénytelen, lakásban és kertben egyaránt jól érzi magát.
[grooming] =>Szőrzete nem igényél nagy törődést, vedlési időszakban ajánlott egy gumis kopókesztyűvel eltávolítani az elhalt szőrszálakat. Füleiket, hallójárataikat rendszeresen javasolt ellenőrizni van-e benne kosz. Hetente egyszer javasolt a kutya gondos átnézése (fül, bunda, karom és közei). Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a már kialakult betegségek kezelése.
[nutrition] =>1-1,5 éves koráig - ajánlott természetes állapotában lévő állati eredetű fehérjével (hús, tej, tojás) és különböző zöldség-kiegészítéssel etetni. Egyes tenyésztők szerint a kultúrfajtáknak való mesterséges tápokat, még a legmagasabb minőségűeket is meglehetősen nehezen viseli az emésztőrendszere. Az etetést mindenképpen úgy kell bonyolítani, hogy a kutyát lehetőleg se ember, se fajtársa ne zavarja. Naponta 2x javasolt etetni. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Ilyen esetben egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.
[breeding] =>Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!
[dog_size] => 1 [dog_coat_sizes] => 6 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:13 [updated_at] => 2022-04-25 11:45:31 [status] => 1 [family] => 5.00 [children] => 5.00 [dogs] => 5.00 [strangers] => 5.00 ) select * from upload_file where id='130'A labrador retriever rendkívül hűséges és intelligens kutya, az egyik legnépszerűbb kedvtelésből tartott fajta számos országban.
Egészsége megőrzéséhez rendszeres testmozgásra van szüksége.
Használhatósága: munkakutya, vakvezető, hallássérültek segítése, rendőrségi és katonai munkák valamint tökéletes családi kutya.
Nagyon ügyesen bánik a gyerekekkel, így azok mellé is ideális választás.
A labrador retriever nem egy régi kutyafajta. 1820 körül került Angliába Új- Fundlandról. Bár sokan nemes vadászkutyaként ismerik, kezdetben mégis halászok mellett kamatoztatta képességeit.
Malmesbury gróf figyelt fel a kutya képességeire és az ő nevéhez köthető a mai modern labrador.
1887-ben már vadászkutyaként aratta sikereit, az angol vizslákkal nagyon jól kiegészítették egymást, mivel a labrador apportírozó készségét tanítani sem kellett.
Az Angol Kennel Club a labradort 1903-ban önálló fajtaként ismerte el. Eredeti alapszíne a fekete volt. A sárga kutyák csak 1899 körül jelentek meg C. Radclyff tevékenysége nyomán, míg az igen ritka, csokoládészínű labradorok megszületése csak 1970-re tehető.
Az 1960-as évektől (amíg a labradort csak vadászkutyaként tartották számon) a fajta iránt a nagyközönség is elkezdett érdeklődni. Nagyszerű és szinte páratlan természete miatt lassan átvette az első számú családi kedvenc szerepét.
A labrador retriewer egy erős testfelépítésű kutya.
Feje széles, álkapcsa erőteljes, orrháta egyenes, pofija nem husos. Sötérbarna szemei értelmes tekintetűek, fülei magasan tűzöttek,hátul ülő és lelógó. Nyaka izmos, nincs lebernyege.
Háta izmos, egyenes, lágyéka erős, széles, mellkasa mély, bordáí szépen íveltek és tágak, hasa enyhén felhúzott, fara enyhén csapott.
Farka a tövénél vastag és dús szőr borítja és majdnem vízszintesen tartja. Mellső végtagjai párhuzamosak, egyenesek.Mancsa tömör, kerek, talppárnái vastagok, karmának színe megegyezik a szőrzetével.
Bundája duplarétegű, aljszőrzete vízhatlan, fedőszőre rövid, tömött, meglehetősen durva tapintású. Színe mindig egyszínű fekete, sárga, a sárga különböző árnyalatai, májszínű vagy csokoládé.
Neked megfelelő fajta?
- Alacsony szőrzetápolási igényű: bundáját elegendő egy szőrsimító kesztyűvel átsimítani vedlés idején, amely segít az elhalt szőrszálat eltávolításában. Vágást nem igénylő fajta.
- Mérsékelt és szezonális vedlés jellemzi
- Könnyen tréningezhető fajta: a képzése élvezhető, nem igényel sok figyelmet. Könnyen tanul. Hallgat a gazdira.
- Jó házörző: ez a kutya ugat és hangos ha kell, de nem védi meg a családot az idegenekkel szemben. Nem házőrző fajta!
- Alacsony alkalmazkodóképességű: teste jól kezeli a hideg és a meleg időjárást is. Lakásban tartás esetén nagy sétákra van szüksége. Ideális számára a kertben tartás.
- Meglehetősen aktív: Szüksége van a rendszeres testmozgásra, hogy megőrizze fittségét. A park vagy egy nagy zöld terület számára maga a mozgásteli kánaán.
- Gyerekeknek is ajánlott: megfelelő fajta gyerekeknek is. Játékos, energikus, és szeretetteljes.
[keeping] =>
Nagyon jó alkalmazkodóképessége miatt alkalmas lakásban való tartásra is. A tartási körülményekkel szemben igen igénytelen: egyetlen elvárása a gazdával való szoros kapcsolat ápolása, így akár lakásban is gond nélkül tartható, feltéve, hogy kellő időt szánnak mozgatására és a vele való foglalkozásra. A labrador boldogtalanná válik, ha egész nap egyedül van egy lakásban vagy egy kertben a gazdiktól távol elzárva. Biztosítani kell számára a sétákat, kirándulásokat és a vizet (legyen patak, folyó, tó, amiben zavartalanul úszhat). Télen sem kell aggódni, ha a kutya a jeges vízbe veti magát, ugyanis kétrétegű bundája vízhatlanságot biztosít és egyszerűen nem engedi át testfelületéig a nedvességet. Engedelmessége miatt lehet póráz nélkül, sőt ajánlott is így sétáltatni. Mozgásigénye nagy, szeret játszani, úszni, apportírozni. Úgy tenyésztették, hogy sok energiája és kitartása legyen. Ha ezt a fajtát választod, légy kész arra, hogy sok edzést és mentális stimulációt kell biztosítanod számára. Ha eleget mozgott, akkor a lakásban nyugodtan viselkedik, de nem ajánlott csak lakásban tartani. Kennelben való tartásra sem alkalmas. Naponta legalább egy órát kell póráz nélkül szaladgálnia. Szeparációs szorongásban szenvedhet, ha túl sokáig marad egyedül. Ebben az esetben rossz viselkedésformák rögzülhetnek, mint például az ugatás, ásás és rombolás.
[grooming] =>Szőrzete rövid és könnyen ápolható. Nyírni nem kell. Elég hetente egyszer-kétszer átkefélni, illetve vedlési időszakban ajánlott valamivel gyakrabban eltávolítani az elhalt szőrszálakat. Egy saras kutya bundája száradása után tisztává válik, ugyanis a kosz kipereg belőle. Samponos fürdetése félévente ajánlott. Füleiket, hallójárataikat rendszeresen javasolt ellenőrizni van-e benne kosz és körmüket rövidre kell vágni. Fogait hetente legalább kétszer fogkefével javasolt megtisztítani, hogy megelőzzük a fogkő felhalmozódását és a benne rejlő baktériumok megtelepedését. Hetente egyszer javasolt a kutya gondos átnézése (fül, bunda, karom és közei). Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a már kialakult betegségek kezelése.
[nutrition] =>Hajlamos az elhízásra, ezért figyelni kell nehogy túletessük. Naponta 2x javasolt etetni. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Ilyen esetben egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.
[breeding] =>Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!
[dog_size] => 2 [dog_coat_sizes] => 2 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:13 [updated_at] => 2022-04-25 11:44:44 [status] => 1 [family] => 5.00 [children] => 5.00 [dogs] => 5.00 [strangers] => 5.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='87' and field='main_image'select * from upload_file where id='59'A Lagotto Romagnolo egy éber, aktív, intelligens, kitartó, gyengéd, gyerekbarát és játékos fajta.
A leggyakoribb színek: narancs, barna és nem tiszta fehér.
Annak érdekében, hogy egészségét megőrizzük rendszeres testmozgást igényel.
Használhatósága: vadászat, őrző-védő, coursing, agility.
Ezt a született nyomkereső kutyát Emilia romagna alföldi vidékein és Ravenna mocsaras részein alkalmazták. Nevét is a Romagna vidékről kapta.
A lagotto valamikor vadászkutyának számított, Emilia-Romagna térségében az 1800-as évekig elterülő lápos vidéken a mindennapos vízi vad vadászatra specializálták. Kitűnő szaglása miatt elsősorban a vízbe esett, vagy a nádasban megbújt, sérült préda megkeresésében és elhozatalában jeleskedett.
Az 1800-as években megkezdődött láplecsapolások következtében egyre kevesebb lehetőség nyílt a vízi vad vadászatára, így a lagotto az elkövetkezett évtizedek során, elvesztette minden érdeklődését a vadászat iránt, de megmaradt különlegesen kiváló szaglása és örökös kereső kedve.
Ezeket a tulajdonságokat kihasználva folytatták a tenyésztését, és a területen sűrűn előforduló szarvasgomba keresésére kezdték idomítani a pamutcsomóra hasonlító örökmozgó kutyát. Egy Casalfiumanese nevű településen dokumentumok tanúskodnak arról, hogy egy Pippo nevű fodrász és Bagaretta, a kintornás kezdte el a az időközben szarvasgomba keresőként is igen tapasztalttá vált mocsárkutyát tenyészteni, és elterjeszteni.
Fontos megjegyezni, hogy a múlt század hetvenes éveire a lagotto csaknem eltűnt, ám híveinek egy csapata Romagnában úgy döntött, hogy nem engedi az ősi fajtát kipusztulni. Kitartó munkával sikerült a genetikai és morfológiai rekonstrukció, melynek során újra csatasorba állhatott ez a kiváló olasz négylábú.
Húsz év alatt rengeteg munkával, a tenyésztők rábeszélésével, szakszerű kiválasztási folyamattal olyannyira sikerült áttörést elérniük, hogy a kilencvenes évek közepére a szigorú szakmai szervezetek is elismerték a lagotto romagnolót és felvették a fajtajegyzékekbe.
Egy arányos testfelépítésű, izmos, zömök kutya, akinek jellegzetes göndör, gyapjas bundája van. Feje hosszúkás, ék alakú, stopja nem túl hangsúlyos, kerek szemei egymástól távol állnak, tekintete élénk, éber, füle háromszög alakú, lekerekedő fülvégekkel, harapása ollós. Nyaka izmos, karcsú, enyhén ívelt, háta egyenes, izmos, ágyéka ívelt, fara hosszú, alig ívelt, farka elkeskenyedő, a csánkig ér, mellkasa jól fejlett, a könyökig ér. Végtagjai hosszúak, izmosak, mancsa enyhén lekerekített, lábujjai íveltek. Bundája gyapjas, felszíne kissé durva tapintású.
Göndör szőrű, a közepesnél valamivel kisebb termetű kutya. Feje ék alakú, hosszúkás.Szeme a szőr színével harmonizál. Füle lelóg. Nyaka száraz, izmos, háta egyenes, ágyéka rövid, fara hosszú, vízszintes, alig ívelt. Farka a csánkig ér, a vége felé erősen elkeskenyedik. Végtagjai viszonylag hosszúak, izmosak, jó csontozatúak.
Neked megfelelő fajta?
- Mérsékelt szőrzetápolási igényű fajta: a bunda vágása évente kétszer ajánlott.
- Minimális vedlés jellemzi
- Mérsékelten könnyű tréningezni: a képzése élvezhető, nem igényel sok figyelmet. Könnyen tanu, de ha unja, megmakacsolhatja magát. A pozitív motivációs technikák célravezetők.
- Jó házörző: ez a kutya ugat és hangos ha kell
- Közepes alkalmazkodóképesség jellemzi: lakásban és kertben egyaránt tartható, teste tudja kezelni a hideg és meleg időjárást is. Lakásban tartáskor elengedhetetlen a kutya mozgásigényének kielégítése.
- Meglehetősen aktív: szüksége van a rendszeres testmozgásra, hogy megőrizze fittségét. Javasolt nagy sétákat tartani a parkban vagy az utcákban, hogy mozgásigényét kielégíthesse.
- Gyerekeknek is ajánlott: megfelelő fajta gyerekeknek is. Játékos, energikus, és szeretetteljes.
Nagyon szeret a családja közelében tartózkodni, ezért ugyanúgy jól érzi magát városi és falusi környezetben is. Mozgásigénye nagyon nagy, de ha eleget mozoghat a szabadban akkor a lakásban nyugodtan viselkedik. Imád úszni, apportírozni, labdázni, futkározni, bármilyen mozgást szeret csinálni. Kiválóan alkalmas kutyás sportokra, ügyességi játékokra. Mindenféle csavargási ösztön hiányzik belőle, így szinte kizárt, hogy elkóboroljon. A szabadság mellett azonban szoros kapcsolatra van szüksége gazdájával és annak családjával. Nyugat-európai értelemben vett kennelben is tartható, ha elégséges napi kontaktusa lehet gazdájával, és elegendő elfoglaltságot nyújtunk számára. Imádja a vizet, és ha teheti azonnal bele is csobban.
[grooming] =>Külön vonzóvá teheti az a tény, hogy rendkívül sűrű göndör szőre ellenére a porszívóra egyáltalán nincs szükség a lakásban tartott lagottó szőrének takarításához, ugyanis egyáltalán nem vedlik. Fésülni, kefélni kifejezetten tilos, viszont évente kétszer ajánlatos a szőrét rövidre nyírni. Füleit rendszeresen ellenőrizni kell és a szemeiből is ki kell törölni a koszt. Talppárnái között a szőrt ki kell vágni. Füleiket, hallójárataikat rendszeresen javasolt ellenőrizni van-e benne kosz és körmüket rövidre kell vágni. Fogait hetente legalább kétszer fogkefével javasolt megtisztítani, hogy megelőzzük a fogkő felhalmozódását és a benne rejlő baktériumok megtelepedését. Hetente egyszer javasolt a kutya gondos átnézése (fül, bunda, karom és közei). Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a már kialakult betegségek kezelése.
[nutrition] =>Naponta 2x javasolt etetni. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Ilyen esetben egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.
[breeding] =>Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!
[dog_size] => 2 [dog_coat_sizes] => 2 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:13 [updated_at] => 2022-04-25 10:07:59 [status] => 1 [family] => 5.00 [children] => 2.00 [dogs] => 3.00 [strangers] => 2.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='90' and field='main_image'select * from upload_file where id=''A Lengyel agár egy bátor, hűséges, energikus, gyengéd és élénk fajta.
A leggyakoribb színek: minden szín megengedett, leggyakoribb a bézs, fekete-cser és kék.
Egészsége megőrzéséhez rendszeres testmozgásra van szüksége.
Használhatósága: őrzés.
A lengyel agár eredete a 13. századig vezethető vissza. Valószínűleg a perzsa jellegű ázsiai agarak, a saluki leszármazottja.
Eredetileg nyúl, róka, farkas és őzvadászatokon használták.
A Chart Polski őseit eredetileg nyúl, róka, szarvas és farkas vadászatára használták. A fajta eredetileg Chart Polski névre hallgatott. Az első ismert írott utalás erre a fajtára 1600-ra vezethető vissza.
Lengyelország 19. és 20. században zajló viharos történelme szinte kipusztította a fajtát, de néhány kutyának mégis sikerült túlélnie. A nyolcvanas évek elején a lengyel kutya szerelmesei elkezdték újjáéleszteni a fajtát, és a 19. századi lengyel művészek Juliusz Kossak, Jozef Brandt és Alfreda Wierusz-Kowalski ábrázolásán alapuló fajtaszabványt hoztak létre.
A Lengyel Kennelklub, az FCI és az Egyesült Kennelklub mind elismerték a fajtát. Mégis Lengyelországon kívül rendkívül ritka fajta.
A lengyel agár tömör testfelépítésű, elegáns, letisztult izomzattal.
Feje hosszúkás, vékony, homlokán enyhe barázda található, háromszög alakú füle keskeny, hátrahajló, ha figyel akkor teljesen feláll és a fülhegye kissé előrehajlik, szeme eléggé nagy, mandula alakú, orra nagy és sötét, állkapcsa nagyon erős, harapása ollós.
Nyaka hosszú, erős és izmos, háta kissé ívelt, ágyéka széles és izmos, fara hosszú, széles és enyhén lejt, mellkasa tágas, bordái jól íveltek, hosszúak, farka hosszú, a tövénél erős, farokvége sarló alakban kissé felfelé kunkorodik.
Végtagjai hosszúak, izmosak, mancsa ovális, lábujjai jól íveltek. Szőre rugalmas, erős és durva.
Neked megfelelő fajta?
- Alacsony szőrzetápolási igényű: bundáját elegendő egy szőrsimító kesztyűvel átsimítani vedlés idején, amely segít az elhalt szőrszálat eltávolításában. Vágást nem igénylő fajta.
- Mérsékelt vedlés jellemzi
- Mérsékelten tréningigényes fajta: a képzése nem igényel sok figyelmet. Könnyen tanul. Az eredmények fokozatosan jönni fognak a képzés során.
- Ugat idegenek érkezésekor és éber, de nem védi meg a családot a betolakodókkal szemben.
- Közepes alkalmazkodóképességű: teste nem bírja az extrém időjárást, a nagy nyári hőségeket és a téli hideget. Így javasolt lakásban vagy kis kertben tartani.
- Nagyon aktív: Szüksége van a rendszeres testmozgásra, hogy megőrizze fittségét. A park vagy egy nagy zöld terület számára maga a mozgásteli kánaán. De az ajánlott sportolási lehetőségek számára a legjobbak, hogy mozgásigényét kielégíthesse.
- Gyerekeknek is ajánlott: megfelelő fajta 6 év feletti gyerekeknek is. Játékos, energikus, és szeretetteljes.
[keeping] =>
Lakásban nyugodtan viselkedik, már-már lustán, de a szabadban mozgékony, nagy térre van szüksége ahhoz, hogy kifuthassa magát. Nagyon szereti a kényelmet, a puha fekhelyet, de mozgásigénye nagy. Viszont ha kifuthatta magát, akkor nyugodtan viselkedik a lakásban. Otthon szereti a kényelmet, és képes naphosszat lustálkodni. Vadászösztöne igen erős, ezért séta közben nagy odafigyelést igényel, nehogy üldözőbe vegyen egy macskát vagy bármilyen más üldözhető kisállatot, ezért javasolt pórázon tartani. Kedveli a hosszú sétákat, hegyi - és kerékpáros túrákat, de a kilovaglásokat is. Imád rohanni, homokon vagy havon, végtelen pusztán vagy erdőben egyaránt. Akkor érzi igazán jól magát, ha hagyják egy kicsit szabadon futni. Kedvelt sportjaik a coursing és az agárverseny.
[grooming] =>Szőrzete nem igényél nagy törődést, vedlési időszakban ajánlott egy gumis kopókesztyűvel eltávolítani az elhalt szőrszálakat. Füleiket rendszeresen javasolt ellenőrizni és körmüket rövidre kell vágni. Fogait hetente legalább kétszer-háromszor fogkefével javasolt megtisztítani, hogy megelőzzük a fogkő felhalmozódását és a benne rejlő baktériumok megtelepedését. Hetente egyszer javasolt a kutya gondos átnézése (fül, bunda, karom és közei). Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a már kialakult betegségek kezelése.
[nutrition] =>A tulajdonosok hajlamosak a túltáplálásra. Nagy étkezések helyett 2-3 kis étkezés javasolt egy napon belül. Agaraknál az etetés összefügg az igénybevételükkel. Egy rendszeresen versenyző agárnak sokkal több energiára, tápanyagra valamint vitaminra van szüksége, mint a nem versenyző társaiknak. Fülledt, meleg időben figyelni kell a vízháztartásukra, hogy ne száradjanak ki és ne kapjanak hőgutát. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Ilyen esetben egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.
[breeding] =>Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!
[dog_size] => 1 [dog_coat_sizes] => 1 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:14 [updated_at] => 2022-04-25 11:43:44 [status] => 1 [family] => 5.00 [children] => 2.00 [dogs] => 3.00 [strangers] => 2.00 ) select * from upload_file where id=''Array ( [id] => 90 [name] => Lengyel hegyi juhászkutya [slug] => lengyel-hegyi-juhaszkutya [short_summary] => A tátrai juhászkutya egy független, nyugodt, intelligens, hűséges, tanulékony és védelmező fajta. [youtube_id] => [main_pic] => /images/dogs/lengyel_hegyi_juhasz.webp [summary] =>A tátrai juhászkutya egy független, nyugodt, intelligens, hűséges, tanulékony és védelmező fajta.
A leggyakoribb színek: krém és fehér.
Ahhoz hogy egészségét megőrizzük, rendszeres testmozgásra van szüksége.
Használhatósága: őrző-védő, terelés.
A fajta neve tehát szó szerint podhalei lengyel juhászkutya, de nevezik egyszerűen tátrai juhászkutyának is.
Származási helyén, a kiterjedt erdők közötti mezőkön birkanyájakat legeltettek, a nagy fehér kutyáknak kellett megvédeniük a jószágot a medvétől és a farkastól. A Magas-Tátrában egyébként még napjainkban is élnek farkasok. Az alföldön is használták nyájőrzésre ezeket a kutyákat, csak ott a terjeszkedő városok, a nagy népsűrűség miatt már a 17. század második felére eltűntek a nagytestű ragadozók.
A Beszkidek a nyugat-Kárpátok főgerincét alkotják, a lengyel-szlovák határon nagyon régóta honosak a fehér juhászkutyák; csak éppen az egyik oldalon szlovák csuvacsnak, a másikon lengyel juhászkutyának nevezik őket, pedig gyakorlatilag közös származású, egyazon fajtáról van szó; ráadásul szembetűnő hasonlóságuk a kuvasszal sem hagyható szó nélkül.
A tátrai juhászkutyát később a lengyel hadsereg is alkalmazta szállító és hírvivő kutyaként, de szervezett tenyésztése így is elég későn indult.
1937-ben megjelent az első standard, azonban a háború itt is közbeszólt. Később Krakkó térségében kezdték el újra a fajta tenyésztését, sokáig gorálnak nevezve a kutyákat.
Az FCI 1976-ban ismerte el a fajtát, melyet rögtön átkereszteltek podhalei tátrai kutyának.
Feje nagy, koponyája domború, orrháta egyenes, stopja kifejezett.
Fogai nagyok, harapása ollószerű, ajkai feszesen záródnak. Szeme közepesen nagy, kerek, sötétbarna, értelmes tekintetű. Füle háromszög alakú, a fejéhez simulva lelóg.
Nyaka izmos, közepesen hosszú, törzse erőteljes, háta feszes, ágyéka széles, fara kissé lejtős. Mellkasa mély, a könyökéig ér, hasa enyhén felhúzott.
Végtagjai párhuzamos állásúak, a hátulsók valamivel szélesebb alapon állnak.
Farka hosszú a csánkjáig ér, lelóg, a vége kissé felhajlik.
Neked megfelelő fajta?
- Mérsékelt szőrzetápolási igényű fajta: rendszeres kefélés javasolt, vágásra nincs szükség.
- Mérsékelt vedlés jellemzi: a bunda rendszeres ápolása csökkenti az elhullott szőrszálak mennyiségét.
- Mérsékelten tréningigényes fajta: a képzése nem igényel sok figyelmet. Könnyen tanul. Az eredmények fokozatosan jönni fognak a képzés során.
- Ugat, ha őrizni kell a házat : figyelmezteti a tulajdonosokat ha ismeretlen személy érkezik a házhoz és a helyzet ha azt kívánja agresszorként lép fel az idegenekkel szemben és képes megvédeni családját.
- Alacsony alkalmazkodóképesség jellemzi: lakásban tartása nem javasolt. Teste megfelelően kezeli a hideg és meleg időjárást is. Amennyiben lakásban él, szüksége van napi rendszeres mozgásra.
- Nagyon aktív: Szüksége van a rendszeres testmozgásra, hogy megőrizze fittségét. Aktív gazdiknak javasolt fajta.
- Gyerekeknek nem igazán ajánlott: megfelelő fajta 10-12 év feletti gyerekeknek.
Inkább szabadban szeret tartózkodni, lakásban nem érzi jól magát. Városban nem érzi jól magát, tágas helyre van szüksége. Gond nélkül tartható ridegen, jól bírja az időjárás viszontagságait, de a napi rendszeres találkozás a gazdájával elengedhetetlen. Mozgásigénye átlagos, egy nagyobb kertben ki tudja magának elégíteni mozgásigényét. A Tátrai juhászkutya az elhelyezésre nem kényes. Tömött szőrzete, ellenálló szervezete miatt különleges védelmet nem igényel. Számtalan megfigyelés tanúsítja, hogy csak szeles és zord időben fekszik csak be a házába. A kutyaház mindenképp tágas legyen. Egy esetleges nagy télre felkészülve az ólat egy kisebb előtérre és egy nagyobb fekhelyre szokták osztani, melyet alul átléphető magas deszkafallal választanak el.
[grooming] =>Szőrzete könnyen tisztán tartható. Hetente egyszer ajánlott drótos kefével átkefélni, vedlési időszakban pedig ajánlott naponta eltávolítani az elhalt szőrszálakat. Kerüljük a fésülést, gyakori fürösztést, kefélést, mert az a természetes és szép szőrformát tönkreteheti. Karmait, amennyiben túlnőnek vágni javasolt. Hetente egyszer javasolt a kutya gondos átnézése (fül, bunda, karom és közei). Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a már kialakult betegségek kezelése.
[nutrition] =>A helyes táplálás segít az egészségi állapot valamint a szőr és bőr állapotának optimális szinten tartásában. Naponta 2x javasolt etetni. Friss víz mindig álljon előtte. A gyomorcsavarodás elkerülése érdekében étkezések után ne mozgassuk kutyánkat, ezért a reggeli étkezés időpontja reggel a mi reggelink után, és este a lefekvés előtti órákban ajánlott. Nyáron sokkal kevesebb élelemet igényel, mint télen. Már ősz végén érdemes kutyánkat felkészíteni a téli időszakra, ezért jó ha tél elejére lesz rajta néhány kiló többlet. Azonban extra súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Ez esetben egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.
[breeding] =>Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!
[dog_size] => 1 [dog_coat_sizes] => 2 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:14 [updated_at] => 2022-04-25 11:43:11 [status] => 1 [family] => 5.00 [children] => 2.00 [dogs] => 3.00 [strangers] => 2.00 ) select * from upload_file where id=''A Lengyel kopó egy tanulékony, hűséges, kitartó, energikus és intelligens fajta.
Színük: fekete-cser, barna, vörös, fekete.
Egészsége megőrzéséhez rendszeres testmozgásra van szüksége.
Használhatósága: vadászat, családi kutya.
Valószínűleg osztrák és német fajták keresztezéséből jött létre. Némelyek úgy vélik, hogy a tatárok kutyáinak a leszármazottja, mások pedig a St. Hubert Hound-tól eredeztetik, valószínűleg a német kutyákkal keresztezve.
A XIX. Században kihalásnak kitett fajtát a második világháború után újjáélesztették.
Az FCI 1966-ban ismerte el a fajtát.
Masszív, erőteljes testfelépítésű, robosztus kutya.
Feje erőteljes, igen ráncos, arcorri része hosszú, szögletes, orrtükre nagy és fekete. Szeme mandulavágású, sötétbarna. Fülei alacsonyan tűzöttek, kerek, hosszan a fejhez tapadva lóg.
Nyaka kissé lebernyeges, közepesen hosszú, háta egyenes, ágyéka széles, erős, fara vízszintes. Mellkasa mély, a könyökéig ér, hasa enyhén felhúzott. V
égtagjai erős csontozatúak, párhuzamosak, mancsa nagy, domború, ujjai zártak. Farka lelóg, vége kissé visszahajlik. Közepes hosszúságú szőre dús, bőséges, a sötétszürke és a tűzvörös különböző árnyalataiban, fehér rajzolatokkal.
Neked megfelelő fajta?
- Alacsony szőrzetápolási igényű: bundáját elegendő egy szőrsimító kesztyűvel átsimítani vedlés idején, amely segít az elhalt szőrszálat eltávolításában. Vágást nem igénylő fajta.
- Mérsékelt vedlés jellemzi
- Mérsékelten tréningigényes fajta: a képzése nem igényel sok figyelmet. Könnyen tanul. Az eredmények fokozatosan jönni fognak a képzés során.
- Jó házörző: ez a kutya ugat és hangos ha kell, általában meg is védi a családot az idegenekkel szemben.
- Közepes alkalmazkodóképességű: teste bírja a hideg és meleg időjárást is. Lakásban tartáskor fontos a napi rendszeres mozgás biztosítása, hogy egészségét megőrizhessük.
- Nagyon aktív: Szüksége van a rendszeres testmozgásra, hogy megőrizze fittségét. Aktiv gazdiknak javasolt fajta.
- Gyerekeknek is ajánlott: megfelelő fajta 8-10 év feletti gyermekeknek.
Mozgásigénye nagy, hosszú sétákra van szüksége, de vadászösztöne miatt nem szabad póráz nélkül, mert hajlamos elvándorolni. Nagyon gyorsan tud alkalmazkodni a különböző lakóhelyekhez. Noha szereti a vidéki életmódot és a vadászatot, mégis jól alkalmazkodik a városi életmódhoz mindaddig, amíg a kötelező napi sétát és sok-sok figyelmet megkapja. Könnyen képezhető fajta, kiváló memóriával rendelkezik. Magas mozgásigénnyel rendelkezik. 90 perc aktív mozgást igényel ahhoz, hogy lakásban nyugodtan viselkedhessen. Ha sokat van egyedül és unatkozik, romboló magatartás jelentkezhet.
[grooming] =>Szőrzete kevés ápolást igényel, elég hetente egyszer átfésülni, fülét rendszeresen ellenőrizni kell és ha piszkos, akkor erre gyártott készítménnyel ki kell törölni. Karmait röviden kell tartani. Fogait hetente legalább kétszer-háromszor fogkefével javasolt megtisztítani, hogy megelőzzük a fogkő felhalmozódását és a benne rejlő baktériumok megtelepedését. A napi fogmosás még jobb, ugyanis segít az ínybetegségek megelőzésében és a rossz lehelet kialakulásában. Hetente egyszer javasolt a kutya gondos átnézése (fül, bunda, karom és közei). Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a már kialakult betegségek kezelése.
[nutrition] =>Táplálkozására és megfelelő mozgásigényére figyelni kell, ugyanis hízásra hajlamos fajta. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válik a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Naponta 2x javasolt etetni. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Ilyen esetben egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.
[breeding] =>Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!
[dog_size] => 1 [dog_coat_sizes] => 1 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:14 [updated_at] => 2022-04-25 11:42:35 [status] => 1 [family] => 5.00 [children] => 2.00 [dogs] => 3.00 [strangers] => 2.00 ) select * from upload_file where id=''Nagy teherbírású, eredetileg marhaterelésre és vaddisznó vadászatra tenyésztett bennszülött indián fajta, aminek eredetét egész pontosan a vörös farkastól származtatják. Napjainkban a leopárdkutya kitűnő sportteljesítményéről híres, és nem utolsó sorban mindenkinek megakad a szeme a gyönyörű foltos bundáján. Szereti a gyerekeket, családjának és területének kiváló őrzője, és ugyan erőskezű gazdit kíván, megfelelő kézben egy igazi imádni való bohóc. Erősen ösztön-vezérelt, kitartó és szívós, ezért munkakutyának is remekül alkalmas. Külsejének kirívó jellegzetessége a jég-kék szeme, amit a catahoula merle génje hoz magával.
[history] =>Kialakulása az 1700-as évekre tehető. Pontos származása nem ismert, de a források úgy emlegetik: az indiánok kutyája.
A vörösfarkas és a bevándorlók kutyáinak keresztezésével jött létre, ősei között így az agarak, és a bull típusú kutyák megtalálhatóak. Neve a Louisiana állambeli Catahoula egyházkerületre utal, ahol különösen népszerű volt. A ridegen tartott jószág őrzésében vették nagy hasznát. 1979-ben Louisiana állam egyik nemzeti jelképe lett.
Európában ritka fajta, FCI által nem elismert.
A fajta egyszerre erőteljes és mozgékony, így a súly és magasság aránya fontosabb, mint a számszerű adatok.
Megjelenése erőt sugároz, mozgékony, csodálatos tartású, büszke kutya. Gyakran légszimatot vesz. ilyenkor az égbe emeli a műszerpontosságú orrát, farka szintén áramszedő módjára emelkedik a levegőbe.
Merle bundája és jégkék szeme egyik védjegye a fajtának.
Küllemét tekintve nagyon megkapó, a merle és az egyszínű színváltozatok egyaránt megjelennek, és ehhez jégkék szemek is párosulhatnak. Szőrminősége kiváló, minden időjárási viszontagságnak ellenál, extrém körülmények között is kitűnően „működik”.
Neked megfelelő a fajta?
- Szőrzetének ápolása nem igényel nagy odafigyelést.
- Átlagosan, évszakváltáskor vedlik.
- Remekül tréningezhető fajta, de sok foglalkozást igény, hajtja a tudásvágy.
- Családját és területét védelmezi, ugat ha őrizni kell a házat.
- Minden helyzethez remekül alkalmazkodik, köszönhetően a stabil idegrendszerének.
- Sok testmozgásra, mentális elfoglaltságra van szüksége. Ha a leopárdkutya unatkozik, feltalálja magát ?
- Gyerek mellé felügyelettel ajánlott. (mint minden fajta)
alkalmazkodó, bárhol tartható
[grooming] =>Ápolása könnyű, hetente elegendő bundáját átkefélni.
[nutrition] => [breeding] =>Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!
[dog_size] => 1 [dog_coat_sizes] => 1 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:14 [updated_at] => 2022-04-25 11:41:59 [status] => 1 [family] => 4.00 [children] => 4.00 [dogs] => 5.00 [strangers] => 3.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='14' and field='main_image'select * from upload_file where id='12'A Magyar Agár egy élénk, energikus, tanulékony, gyengéd, intelligens és hűséges fajta.
Ahhoz hogy egészségét megőrizzük, rendszeres testmozgásra van szüksége.
Színük: fekete, fekete-cser, barna, kék, fehér, trikolor.
Használhatóságuk: gyorsasági versenyek, coursing, vadászat, jelző kutya.
Őse az egyiptomi agár. Valószínűleg a magyarok már a honfoglalás előtt használtak vadászatokon agárszerű kutyákat. Az agarászat nagyon divatos és előkelő tevékenység volt a későbbi időszakokban is.
Mátyás Király idején keleti agarak keveredtek a már meglévő agarakkal.
Széchenyi István alapította a Pest Megyei Agarász Egyletet 1839-ben. Célja nem csak az agártenyésztés felkarolása, hanem a minőségi lótenyésztés segítése volt. Csak a legjobb lovak voltak képesek hegyen-völgyön követni a vadászó agarakat.
Az 1840-es évek után sorra alakultak meg az agarászegyletek.
A második világháború után teljesen kihaltnak tekintették, de maradt néhány példány. Szigethy Kálmán talált néhány egyedet Nagyecseden, melyeket egy Mátyás királyról szóló film forgatásán használtak, ezzel újjáéledt a fajta. Európa több országában megismerték és megszerették a fajtát.
Az FCI 1966-ban ismerte el önálló fajtának.
Az országgyűlés 2004-ben a magyar agarat nemzeti kinccsé nyilvánította és Magyarország jelképévé tette.
A magyar agár egy karcsú, erős csontozatú, hosszú és izmos törzsű.
Feje ék alakú, meglehetősen széles, szeme nem beesett és nem is kiugró, közepes méretű, sötét színű, tekintete élénk és értelmes, fülei közepesen magasan tűzöttek, lelogóak, orra nagy, jól nyitott orrlyukakkal.
Nyaka közepesen hosszú, elegáns, izmos, háta egyenes, széles és izmos,fara széles, enyhén lejt, farka közepesen magasan helyezkedik el, vastag, hosszú, a csánkig leér, hasa mérsékelten felhúzott, a mellkasa mély, bordái jól íveltek.
Bundája sűrű, sima és durva.
Neked megfelelő fajta?
- Alacsony szőrzetápolási igényű: bundáját elegendő egy szőrsimító kesztyűvel átsimítani vedlés idején, amely segít az elhalt szőrszálat eltávolításában. Vágást nem igénylő fajta.
- Mérsékelt vedlés jellemzi
- Mérsékelten tréningigényes fajta: a képzése nem igényel sok figyelmet. Könnyen tanul. Az eredmények fokozatosan jönni fognak a képzés során.
- Ugat idegenek érkezésekor és éber, de nem védi meg a családot a betolakodókkal szemben.
- Közepes alkalmazkodóképességű: teste nem bírja az extrém időjárást, a nagy nyári hőségeket és a téli hideget. Így javasolt lakásban vagy kis kertben tartani.
- Nagyon aktív: Szüksége van a rendszeres testmozgásra, hogy megőrizze fittségét. A park vagy egy nagy zöld terület számára maga a mozgásteli kánaán. De az ajánlott sportolási lehetőségek számára a legjobbak, hogy mozgásigényét kielégíthesse.
- Gyerekeknek is ajánlott: megfelelő fajta gyerekeknek is. Játékos, energikus, és szeretetteljes.
[keeping] =>
Nagyon szereti a kényelmet, a puha fekhelyet, de mozgásigénye nagy. Viszont ha kifuthatta magát, akkor nyugodtan viselkedik a lakásban. Otthon szereti a kényelmet, és képes naphosszat lustálkodni. Vadászösztöne igen erős, ezért séta közben nagy odafigyelést igényel, nehogy üldözőbe vegyen egy macskát vagy bármilyen más üldözhető kisállatot, ezért javasolt pórázon tartani. Kedveli a hosszú sétákat, hegyi - és kerékpáros túrákat, de a kilovaglásokat is. Imád rohanni, homokon vagy havon, végtelen pusztán vagy erdőben egyaránt. Akkor érzi igazán jól magát, ha hagyják egy kicsit szabadon futni. Kedvelt sportjaik a coursing és az agárverseny.
[grooming] =>Nem igényel nagy törődést, hetente egyszer elég egy szőrsimító kesztyűvel átsimítani a bundáját, illetve vedlési időszakban egy gumis kefével vagy kopókesztyűvel eltávolítani az elhalt szőrszálakat. Füleiket rendszeresen javasolt ellenőrizni és körmüket rövidre kell vágni. Fogait hetente legalább kétszer-háromszor fogkefével javasolt megtisztítani, hogy megelőzzük a fogkő felhalmozódását és a benne rejlő baktériumok megtelepedését. Hetente egyszer javasolt a kutya gondos átnézése (fül, bunda, karom és közei). Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a már kialakult betegségek kezelése.
[nutrition] =>Agaraknál az etetés összefügg az igénybevételükkel. Egy rendszeresen versenyző agárnak sokkal több energiára, tápanyagra valamint vitaminra van szüksége, mint a nem versenyző társaiknak. Fülledt, meleg időben figyelni kell a vízháztartásukra, hogy ne száradjanak ki és ne kapjanak hőgutát. Naponta 2x javasolt etetni. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Ilyen esetben egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.
[breeding] =>Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!
[dog_size] => 1 [dog_coat_sizes] => 1 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:14 [updated_at] => 2022-04-25 11:41:30 [status] => 1 [family] => 3.00 [children] => 3.00 [dogs] => 3.00 [strangers] => 1.00 ) select * from upload_file where id='12'A Belga Malinois egy agresszív, éber, energikus, intelligens és védelmező fajta.
A leggyakoribb színek: fekete, barna.
Ahhoz hogy egészségét megőrizzük rendszeres testmozgásra van szüksége.
Használhatósága: engedelmességi versenyek, őrző-védő, terelés, katonai és rendőrségi munkák, kutatási-, és mentési feladatok, szánhúzás, nyomkövetés.
A belga juhászkutya fajtán belül négy alfaj különül el. Ez a Malinois, ami rövidszőrű, a durva szőrű Laekenois és a hosszúszőrű Groenendael és Tervueren.
Történetük sajátos módon akkor kezdődött, amikor a nyájőrző kutyák iránti igény Belgiumban megcsappant; ugyanis eltűntek a fő veszedelmet jelentő európai farkasok, a legelőket bekerítették, és a vasút elterjedésével a vásárokra vezető juhterelő ösvények lényegében fölöslegessé váltak.
Ugyanebben az időben kezdtek viszont elterjedni és népszerűvé válni a kutyakiállítások. A múltban a belga pásztorok természetesen nem sokat törődtek kutyáik külsejével, küllemével, inkább teljesítményükért tartották és tenyésztették őket. Amikor viszont már modern szelek fújdogáltak, nem akarták, hogy nagy testű kutyáik eltűnjenek, és a kutyakiállítások jó alkalmat nyújtottak a legjobb típusok megőrzésére.
1880 és 1890 között mintegy hat típust alapoztak meg, de nem tudtak megegyezni, hogy melyiket tenyésszék tovább; végül is négy változatot rögzítettek. Valamennyien jelentős hírnevet vívtak ki maguknak az első világháborúban; gyorsaságukkal, intelligenciájukkal és mindenekelőtt azzal, hogy biztosan és rendületlenül kutatták fel a sebesülteket, ezenkívül futárként, hírvivőként, jelzőkutyaként is szolgáltak.
1891-1897 között alakították ki a belga juhászkutyát. 1891-ben alakult meg az első belga juhászkutya klub, melynek fő szervezője Reul egy állatorvosi egyetem docense volt, őt tartják a fajta kialakítójának. Meghatározták a természetes belga juhászkutyát és ezen belül négy anatómiailag egyforma, de eltérő szőrzettel és színnel rendelkező négy alfaját. Ezek: a laekenois, a tervueren, a malinois és a groenandael.
A Malinois nevét a Brüsszel és Antwerpen között fekvő Mechelen városáról kapta, melyet a köznyelv Malinesnek nevezett.
A Malinois egy általában szögletes testalkatú, izmos, elegáns kutya.
Feje erőteljes, pofája hosszúkás, háromszögletű fülei kicsik, felállóak, szeme mandula alakú, sötét, tekintete élénk, intelligens, harapása ollós.
Nyaka kissé hosszúkás, izmos, lebernyeg nélkül, háta izmos, erőteljes, széles és rövid, ágyéka izmos, fara enyhén lejtős, mellkasa nem túl széles, de mély és ferde, bordái íveltek, hasa nem felhúzott és nem is lóg, farka közepesen hosszú, a csánkig ér, a faroktőnél erős.
Végtagjai párhuzamosak és egyenesek, mancs akissé ovális, lábbujai íveltek,talppárnái rugalmasak. Bundája rövid, nyakán gallért , farkán zászlót visel.
Neked megfelelő fajta?
- Alacsony szőrzetápolási igényű: bundáját elegendő egy szőrsimító kesztyűvel átsimítani vedlés idején, amely segít az elhalt szőrszálat eltávolításában. Vágást nem igénylő fajta.
- Mérsékelt és szezonális vedlés jellemzi
- Könnyen tréningezhető fajta: a képzése élvezhető, nem igényel sok figyelmet. Könnyen tanul. Hallgat a gazdira.
- Jó házörző: ez a kutya ugat és hangos ha kell, és ha kell megvédi a családot az idegenekkel szemben.
- Alacsony alkalmazkodóképességű: teste jól kezeli a hideg és a meleg időjárást is. Lakásban tartás esetén nagy sétákra, sok mozgásra van szüksége. Ideális számára a kertben tartás.
- Meglehetősen aktív: Szüksége van a rendszeres testmozgásra, hogy megőrizze fittségét. A park vagy egy nagy zöld terület számára maga a mozgásteli kánaán.
- Gyerekeknek is ajánlott: megfelelő fajta gyerekeknek is. Játékos, energikus, és szeretetteljes.
[keeping] =>
Kimondottan munkakutya ezért rendkívül nagy a mozgásigénye. Állandó kihívások elé kell állítani naponta, hogy jól érezze magát. Szívesen fut, labdázik, apportírozik, úszik, nyugodtan lehet póráz nélkül futtatni, mert nem kóboról el. Esetenként akkora mozgásigény és tettvágy hajtja, hogy hajlamos akár a szabályos fizikai rosszullétig túlpörgetni magát. Mindenféle kutyás sportban jó eredményeket érhet el. Gyakran alkalmazzák rendőrkutyaként, mentőkutyaként vagy nyomkövetőkutyaként is. Szabadtéri kifutóban is tartható, de egy átlagos méretű udvar legmegfelelőbb számukra. Szeret körbe körbe futkosni. Kertben és lakásban egyaránt jól tartható, de mivel rendkívül erősen kötődik gazdájához, a lakást jobban kedveli. Ragaszkodása időnként terhessé is válhat, hiszen nem lehet anélkül felkelni a fotelből, hogy a kutya ne azonnal a séta, munka, játék lehetősége jutna először eszébe. Persze ha megkapja a számára megfelelő terhelést, nem fog gondot okozni. Általában nem alkalmas kifutóban való tartásra.
[grooming] =>Szőrzete nem igényél nagy törődést, vedlési időszakban ajánlott egy gumis kopókesztyűvel eltávolítani az elhalt szőrszálakat. Füleiket, hallójárataikat rendszeresen javasolt ellenőrizni van-e benne kosz és körmüket rövidre kell vágni. Fogait hetente fogkefével javasolt megtisztítani, hogy megelőzzük a fogkő felhalmozódását és a benne rejlő baktériumok megtelepedését. Hetente egyszer javasolt a kutya gondos átnézése (fül, bunda, karom és közei). Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a már kialakult betegségek kezelése.
[nutrition] =>Naponta 2x javasolt etetni. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Ilyen esetben egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.
[breeding] =>Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!
[dog_size] => 2 [dog_coat_sizes] => 2 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:14 [updated_at] => 2022-04-25 11:34:15 [status] => 1 [family] => 3.00 [children] => 3.00 [dogs] => 3.00 [strangers] => 1.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='95' and field='main_image'select * from upload_file where id=''A Mallorcai pásztorkutya egy éber, intelligens, könnyen tanítható, ragaszkodó, bátor és hűséges fajta.
A leggyakoribb színek: fekete, barna.
Annak érdekében hogy egészséges maradhasson rendszeres testmozgásra van szüksége.
Használhatósága: őrző-védő, terelés.
A mallorcai juhászkutya eredeti feladata az állatok legeltetése volt, később pedig az orvvadászok elleni küzdelemben használták. Annak érdekében, hogy ez a fajta agresszívabb és erősebb legyen, keresztezték a Ca de Bou-val. Ez a gyakorlat a fajta létrejöttéhez vezetett.
A 70-es években a fajta rajongói Alonso Guasp vezetésével létrehozták a Club del Perro Pastor Mallorquin klubot.
1980-ban sikerült elérniük, hogy a Mallorcai juhászkutya is megkapta az Fédération Cynologique Internationale (FCI) elismerését.
A mallorcai juhászkutya a legritkább spanyol fajta. 1982-ben 25 kölyköt regisztráltak az országban, de 1985-ben is csak 39 utód született. Korábban csak a Baleár-szigeteken ismerték a fajtát.
1980-ban szerepelt először kutyakiállításon mallorcai juhászkutya. Az első Interchampion és Spanyol Champion címet szerzett egyed Chula de Son Danusset volt, 1983-ban. Egyes elképzelések szerint a fajta ősei Egyiptomból érkeztek, majd ibizia és katalán kutyákkal, masztiffokkal keveredtek.
Később a helyi pásztorok saját igényeiknek megfelelően alakították kutyáikat. Csordák mellé inkább masztiffokat vittek a vérvonalba, juhnyájak mellé kisebb kutyákat vontak a tenyésztésbe, sőt kifejezetten német juhászkutyákkal is fedeztettek, hogy még kezelhetőbb, engedelmesebb, a házat is őrző kutyákat kapjanak.
Középtermetű fajta, erőteljes, izmos, karcsú kutya.
Feje a testéhez viszonyítva meglehetősen nagy, tömör, orrháta egyenes. Koponyája is hatalmas, széles, szögletes, körmérete nagyobb, mint a magassága.
Füle rövid, kicsi, hátravetett, lelógó. Szeme kissé kidülledő, ferde, ovális, sötétbarna, orrtükre fekete.
Nyaka hosszú, karcsú, nagyon erős, vastag. Mellkasa henger alakú, mély és széles. Háta egyenes, ágyéka feszes, fara izmos és magas
Farka hosszú, eléri a csánkot, hegyben végződik; nyugalmi állapotban lelóg, munkában könnyedén felgördül.
Végtagjai izmosak, párhuzamosak, erőteljesek, jó csontozatúak.
Mancsa kerekded, ujjai zártak.
Neked megfelelő fajta?
- Alacsony szőrzetápolási igényű: bundáját elegendő egy szőrsimító kesztyűvel átsimítani vedlés idején, amely segít az elhalt szőrszálat eltávolításában. Vágást nem igénylő fajta.
- Állandó vedlés jellemzi
- Könnyen tréningezhető fajta: a képzése élvezhető, nem igényel sok figyelmet. Könnyen tanul. Hallgat a gazdira. De makacs, önfejű és domináns típus.
- Jó házörző: ez a kutya ugat és hangos ha kell, sőt meg is védi a családot az idegenekkel szemben.
- Közepes alkalmazkodóképességű: teste bírja a meleg időjárást és a nagy hideget sem.
- Meglehetősen aktív: Szüksége van a rendszeres testmozgásra, hogy megőrizze fittségét. A park vagy egy nagy zöld terület számára maga a mozgásteli kánaán.
- Gyerekeknek nem igazán ajánlott fajta: inkább 10-12 év feletti gyermekeknek ajánlott.
A Mallorca juhászkutya egy kíváncsi és vidám fajta, amely rengeteg fárasztó gyakorlatot igényel. Vidd a kutyát hosszú és élénk sétára minden nap. Időnként lehetőséget kell kapnia arra, hogy korlátozás nélkül barangoljon egy megfelelően zárt udvarban vagy nagy területen. A városi lakosok számára szinte lehetetlen kielégíteni a fajta testmozgás iránti igényét, így a városi tartás hatására nagy valószínűséggel unatkozó lakáskutyává válik. A Ca de Bestiar mindig kapjon valami fontos feladatot. Ha unatkozik, az rossz magatartásformák megjelenéséhez vezethet. Pusztító cselekedetek formájában hozza a gazdi tudtára, hogy nagyon unatkozik.
[grooming] =>A bunda ápolása és tisztántartása rendkívül egyszerű, elég időnként (hetente 1x) átkefélni, hogy az elhalt szőrszálakat eltávolítsuk bundájából. Vedlési időszakban ajánlott egy gumis kopókesztyűvel eltávolítani az elhalt szőrszálakat. Füleiket, hallójárataikat rendszeresen javasolt ellenőrizni van-e benne kosz és körmüket rövidre kell vágni. Fogait hetente legalább kétszer fogkefével javasolt megtisztítani, hogy megelőzzük a fogkő felhalmozódását és a benne rejlő baktériumok megtelepedését. Hetente egyszer javasolt a kutya gondos átnézése (fül, bunda, karom és közei). Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a már kialakult betegségek kezelése.
[nutrition] =>A táp típusát (puppy, junior, adult, stb…), mindig az adott kutya életkorához, aktuális tápláltsági állapotához, tartási körülményeihez, aktivitási szintjéhez válasszuk. Figyelni kell, hogy az eleség teljes értékű legyen és mindenképp vegyük figyelembe az adott kutya alapvető igényeit, mint az életkor, testalkat és a méret. Általános szabály: 8 hetes kortól - fél éves korig naponta 3-szor, fél éves kor és 1 éves kor között naponta kétszer, majd 1 éves kortól már csak egyszeri étkezésre van szüksége. (Ez tenyésztőnként változik, ki mit ajánl. Napi kétszeri kisebb adag is ajánlott 1 éves kor fölött) Friss víz mindig álljon előtte. Néhány kutya hajlamos a túlsúlyra, így figyelje a kutya kalóriafogyasztását és súlyszintjét. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Ilyen esetben egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.
[breeding] =>Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!
[dog_size] => 2 [dog_coat_sizes] => 2 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:14 [updated_at] => 2022-04-25 11:33:13 [status] => 1 [family] => 3.00 [children] => 3.00 [dogs] => 3.00 [strangers] => 1.00 ) select * from upload_file where id=''A mopsz egy gyengéd, figyelmes, vidám, bátor, barátságos, kedves, intelligens, szerető, hűséges, játékos, makacs és édes kutyafajta.
A leggyakoribb színek: fekete és ezüst.
Ahhoz hogy egészséges maradhasson rendszeres testmozgást igényel.
A mopsz nagy valószínűséggel Kínából származik. Egy időben az volt az általános vélemény, hogy Hollandiából származik, mások a pekingi palotakutya sima szőrű változatának tekintették.
Kínában már jóval időszámításunk előtt tenyésztettek kistermetű kutyákat, melyeknek típusa és szőre ugyan különböző volt, de egyben megegyeztek: rövid, széles és lapos fejük volt.
A rövid orrú kutyákat már jóval a kereszténység előtt ismerték Kínában. Confucius i.e. 551-ben említi a "rövid pofájú" kutyákat.
A Tang-dinasztia korából származó feljegyzés szerint (kb. i.sz. 950), akkoriban nyolc fajtát különböztettek meg, ezek egyike volt a Lo-sze. A legfőbb fizikai követelmény az volt, hogy a Lo-Sze olyan kicsi legyen, amennyire csak lehetséges, rövid szőrrel és nagyon elasztikus bőrrel - és természetesen viselje kell a hercegi jegyeket, farka kunkori ritkán duplán csavart.
Mr. Morrison és a Willoughby d'Eresby tenyésztette kutyák fontos szerepet játszottak az 1840-es évektől kezdve. Még manapság is megszokott Willoughby mopszokról beszélni a hideg fawn színnél és Morrison mopszokról az arany apricot árnyalatnál.
Angolszász nyelvterületen a pug elnevezés vált népszerűvé, de azt nem tudjuk, honnan ered és hogyan terjedt el ez fajtamegjelölés. A pug, pugg és pugge szavakat a szeretet és ragaszkodás kifejezéseként használták. A Puck szót a huncutság, csínytevés megjelölésére használtak.
Általánosan elterjedt teória, hogy Angliába Oroszországból érkeztek először mopszok, mert onnan olcsón lehetett mopszhoz jutni, de erre nincs igazi bizonyíték.
19. század közepén került Angliába és mivel a királyi család kedvencei közé tartozott ezért hamar nagy népszerűségre tett szert.
Az AKC 1885-ben ismerte el hivatalos fajtaként a mopszot.
A mopsz egy kicsi, köpcös kutya.
Feje kerek nagy, arcorri része szögletes és erősen ráncos. Kicsi, vékony fülei jellegüket tekintve kétfélék lehetnek: rózsafül, ami kicsi és hátrahajló és gmbfül, ami előrehajló és a fülhegy a fejhez simul, eltakarja a hallójáratot.
Szemei nagyok, kidülledőek, kiváncsi tekintetű, harapása fordított ollószerű, mert a kutya előreharap, de metszőfogai érintkeznek. nyaka enyhén ívelt, pont megfelelő hosszúságó, háta egyenes, vízszíntes, mellkasa széles, bordái íveltek, hasa felhúzott, farka magasan tűzött, kunkort alkotva a csípőjén tartja.
Végtagjai rövidek, egyenesek, izületei jól kirajzolódnak.
Bundája egyenes, csillogó, puha, de nem gyapja és nem durva. Színe lehet fekete, sárga, barackszínű, ezüstszürke, utóbbiak fekete jegyekkel az arcorri részen maszkot alkotva, a fülein, kisebb pontok a pofán és homlokon és a tarkótól a faroktőig egy csík.
Neked megfelelő fajta?
- Alacsony szőrzetápolási igényű: bundáját elegendő egy szőrsimító kesztyűvel átsimítani vedlés idején, amely segít az elhalt szőrszálat eltávolításában. Vágást nem igénylő fajta.
- Folyamatos vedlés jellemzi
- Átlagnál nehezebben tréningezhető fajta: hasznos lehet számára a speciális engedelmességi tréningen való részvétel. Képzése kitartást igényel, első kutyás gazdiknak nem javasolt.
- Ugat, ha őrizni kell a házat : figyelmezteti a tulajdonosokat ha ismeretlen személy érkezik a házhoz, de termete miatt nem risztja el azokat.
- Közepes alkalmazkodóképességű: teste nem bírja a magas hőmérsékleteket és a hidegben gyorsan megfázik. Legoptimálisabb számára a lakásban tartás.
- Kissé aktív: sokat dolgozó gazdiknak is jó választás alacsony mozgásigénye miatt.
- Gyerekeknek is ajánlott: megfelelő fajta gyerekeknek is. Játékos, energikus, és szeretetteljes.
[keeping] =>
Lakásban, városban való tartása ajánlott. Mozgásigénye nem nagy, de szívesen játszik, hancúrozik a szabadban is. Nem tudja elviselni a magas hőmérsékletet és páratartalmat a rövid orra miatt. Amikor a mopsz szabadban van, tartsd szemmel, és a túlmelegedés jeleinél azonnal vidd hűvösre. Nem szabad szabadban tartani őket. A mopsznak állandó társra van szüksége. Ha valaki mopszot tart, az tudja, hogy kedvence állandóan követi a házban, ölébe ül, és az ágyban alszik. Ilyen tökéletes mopsz-gazdi kapcsolat.
[grooming] =>Bundáját elég időnként egy gumikefével átfésülni, arcán a redőket egy erre szolgáló készítménnyel kezelni kell, és ha szükséges akkor szemeibe cseppenteni kell. Karmait ajánlott röviden tartani. Különös figyelmet igényel a mopsz arcán lévő ráncok. Ezek a ráncok a fertőzések melegágyai lehetnek. Soha sem lehet nedves vagy koszos. Fogait hetente legalább kétszer-háromszor fogkefével javasolt megtisztítani, hogy megelőzzük a fogkő felhalmozódását és a benne rejlő baktériumok megtelepedését. Hetente egyszer javasolt a kutya gondos átnézése (fül, bunda, karom és közei). Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a már kialakult betegségek kezelése.
[nutrition] =>A mopsz mohón táplálkozik, ha esélyt kap rá bármit megeszik, ezért gyorsan elhízhat. A gazdi feladata hogy étrendjét gondosan figyelje. Naponta 2x javasolt etetni. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.
[breeding] =>Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!
[dog_size] => 3 [dog_coat_sizes] => 1 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:15 [updated_at] => 2022-04-25 11:32:04 [status] => 1 [family] => 3.00 [children] => 3.00 [dogs] => 3.00 [strangers] => 1.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='95' and field='main_image'select * from upload_file where id=''A Német Dog egy éber, barátságos, kedves, intelligens, szerető, hűséges, nyugodt, érzékeny és szociális kutya. A világ egyik legnagyobb kutyája. A németek és dánok is nemzeti kutyájuknak tekintik.
A leggyakoribb színek: fekete, fekete-cser, kék és barna.
Ahhoz hogy egészségét fenntartsuk, rendszeres testmozgásra van szüksége.
Használhatósága széleskörű: őrzés, nyomkövetés.
A német dog egy ősi kutyafajta, akiről már i. e. 2500 körüli egyiptomi sírkamrák falain fellelhetők rajzok. Fáraók kedvence lehetett. Manapság kétféle néven ismer.
Angol nyelvterületen dán dogként ismerik, míg a hivatalos neve a német dog.
Ősi keleti harci kutya; egyes kinológusok szerint a molosszusok leszármazottja, régen állítólag még tigrisvadászatra is használták.
Már a régi Egyiptomban a IV. dinasztia síremlékein (több mint négyezer éves leleteken) is találtak hasonló külsejű ebeket.
A modern Német dog kialakulásának helye meglehetősen vitatott; a németek is, a dánok is a magukénak mondják.
A vitában hivatalosan a németek győztek, hiszen az FCI standard szerint német fajta. Ez olyan értelemben igaz, hogy valóban a németek tenyésztették ki a mai dogot. Mint valamennyi fajtának, amelyet kemény, harcos feladatokra terveztek, a német dognak is meglehetősen elhanyagolták a küllemét, hiszen az volt a dolga, hogy medvét, vaddisznót öljön, éppen ezért a hangsúly mindig is a méreten, a testtömegen, a bátorságon, a gyorsaságon és az állóképességen volt, nem ún. fölösleges küllemi tulajdonságokon.
A modern német dog természetesen sokkal nemesebb, elegánsabb megjelenésű, mint ősei; sokan a kutyák Apollójának nevezik.
Az amerikai Német Dog Klubot 1889-ben alapították.
A világ egyik legnagyobb kutyája egy robosztus testfelépítésű, ugyanakkor harmonikus, arányos alakú kutya.
Hatalmas termetű, elegáns megjelenésű kutya. Feje hatalmas, stopja kifejezett. Orrtükre fekete: a harlekin dogoké fekete foltos vagy hússzínű is lehet. Füle magasan tűzött, feláll, csonkolják.
Teste szögletes. Feje teste többi részével arányos, hosszú, koponyája keskeny, fogazata egyenletes, fehér, harapása ollós, közepes méretű szemei mandulavágásúak és sötétek.
Nyaka izmos, hosszú, szépen ívelt, háta rövid, feszes, erős, lágyéka kissé ívelt, erőteljes, jól felhúzott, fara lejt, magasan tűzött farka a csánkig ér, elkeskenyedik, mellkasa mély, széles, bordái jól íveltek.
Végtagjai függőlegesek, hosszúak, feszesek, mancsa kerek, ujjai rövidek, jól íveltek.
Bundája rövid, sűrű, csillogó.
Neked megfelelő fajta?
- Alacsony szőrzetápolási igényű: bundáját elegendő egy szőrsimító kesztyűvel átsimítani vedlés idején, amely segít az elhalt szőrszálat eltávolításában. Vágást nem igénylő fajta.
- Mérsékelt vedlés jellemzi: a bunda rendszeres ápolása csökkenti az elhullott szőrszálak mennyiségét.
- Mérsékelten tréningigényes fajta: a képzése nem igényel sok figyelmet. Könnyen tanul. Az eredmények fokozatosan jönni fognak a képzés során.
- Jó házörző: ez a kutya ugat és hangos ha kell, sőt általában meg is védi a családot az idegenekkel szemben.
- Alacsony alkalmazkodóképességű: teste nem bírja az extrém időjárást, a nagy nyári hőségeket és a téli hideget. Lakásban tartáskor biztosítani kell számára megfelelő mennyiségű mozgást.
- Kissé aktív: sokat dolgozó gazdiknak is jó választás alacsony mozgásigénye miatt.
- Gyerekeknek is ajánlott: megfelelő fajta gyerekeknek is. Játékos, energikus, és szeretetteljes.
Igényli és megbecsüli a meleg fekhelyet. Termete ellenére nem szeret a szabadban, hidegben lenni. Ha mégis a kertben tartanánk huzatmentes puha fekhelyet kell biztosítani neki. Nem nagyon szeret mozogni, de ha megindul, akkor ne kerüljünk az útjába, mert úthengerként áttapos rajtunk. Szaglása kiváló, ezért jó nyomkereső kutyává válhat. Télen könnyen megfázhat, így rossz időben javasolt egy kutyakabátot ráadni, hogy elkerüljük a megfázást. Kölyökként napi 90 perc mozgásra van szüksége, felnőttként 30-60 perc elegendő számára. Fiatalkori mozgatására hasonlóképpen spártai szigor vonatkozik. Aranyszabály, hogy a növendék dog akkor és annyit mozogjon, amennyit ő akar. Felnőtt korában, e tekintetben nincsenek különleges igényei. A napi 1-2 sétával, esetleg havi 1-2 nagyobb kirándulással boldogan elvan. Ezeknek is inkább a gazdával való közös tevékenység öröme, mintsem a hallatlan mozgásigény a mozgatója. Ennek kapcsán fontos megemlíteni, hogy bármennyire furcsa, a dog számára biztosítani kell a lakásba való bejárás lehetőségét. Ennek egyik oka, hogy a fajta mindene a gazdával való szoros együttlét és akkor a legboldogabb, ha minél többet lehet mellette. A másik egy praktikus indok, nevezetesen a dogok vékony szőrzete, mely igen kevés védelmet nyújt a hideggel szemben. Akinek nincs módja, vagy nem akarja ezt biztosítani számára, jobb, ha más fajtát választ magának.
[grooming] =>Bundája nem igényel nagy törődést, hetente egyszer elegendő egy szőrsimító kesztyűvel átsimítani a bundáját, illetve vedlési időszakban egy gumis kefével vagy kopókesztyűvel eltávolítani az elhalt szőrszálakat. Füleiket rendszeresen javasolt ellenőrizni és körmüket rövidre kell vágni ha túlnőtt. Hetente egyszer javasolt a kutya gondos átnézése (fül, bunda, karom és közei). Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a már kialakult betegségek kezelése.
[nutrition] =>Öt hónaposnál fiatalabb kölyökkutyák etetése naponta háromszor javasolt. 5 hónapos kor fölött napi kétszeri táplálkozást igényel. Gyomorcsavarodásra és felfúvódásra hajlamos, ezért étkezések után ne mozgassuk. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Ilyen esetben egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.
[breeding] =>Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!
[dog_size] => 1 [dog_coat_sizes] => 1 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:16 [updated_at] => 2022-04-25 11:25:18 [status] => 1 [family] => 5.00 [children] => 5.00 [dogs] => 2.00 [strangers] => 4.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='103' and field='main_image'select * from upload_file where id='92'A Német juhászkutyákat gyakran tekintik az egyik legjobb rendőri és katonai fajtáknak a világon. Egy erős, sportos és intelligens fajta. Ismert, hogy nagyon hűséges, védelmező típus.
Sokoldalú kutyafajta amely az Egyesült Államokban a 2., az Egyesült Királyságban a 4. helyen áll kedveltséget illetően.
Színe leggyakrabban fekete-cser.
Gyerekeknek ajánlott fajta, idegenekkel szemben gyanakvó. Egyéb háziállat mellett is könnyen tartható.
A Német juhászkutya az egyik legkedveltebb faj a világon, nem csoda, hogy Magyarországon is a népszerűségi lista élén szerepel.
A magyar köznyelvben farkaskutyaként emlegetik, bár köze a farkashoz neki is csak annyi, mint a többi kutyának, hogy őse a farkas.
Az bizonyos, hogy már a 17. században ismertek egy, a magyar komondorhoz hasonló, de annál kisebb, középtermetű, eléggé durva megjelenésű állatot, amely a juhnyájak mellett őrző és terelő szolgálatot látott el. Ez volt az ónémet pásztorkutya, és belőle alakították ki a németjuhász mai formáját hosszú és szigorú szelekciós munka révén.
Korszerű típusa végül is 1884-ben forrott ki véglegesen Max von Stephanitz lovassági kapitány lelkes, fanatikus és szakértő tevékenysége nyomán. Max von Stephanitz lovassági kapitány figyelt fel gyakorlatozása közben két nyájat engedelmesen terelő kutyára. Ekkor határozta el, hogy tenyészt magának ilyen engedelmes kutyákat. Első juhászkutyáját 1898-ban vásárolta, akit Horand von Grafrath-ra keresztelt. Horand lett minden német juhászkutya ősatyja.
1899-ben alapította meg Stephanitz a Juhászkutya Egyesületet, melynek legfontosabb tevékenysége a megfelelő tenyészanyag kiválasztása volt a sok juhászkutya közül.
Céljuk a legszebb, juhászkutya kialakítása volt, amely leginkább hasonlít egy farkashoz, de tenyésztésébe nem akartak farkasokat bevonni. Olyan munkakutyát akartak létrehozni, melynek jellembeli tulajdonságait és vérmérsékletét is szabályozhatják. Türingia és Württenberg tartomány kutyáiból állították össze a ma is ismert német juhászkutyát.
Nagy népszerűségre tett szert, de az első világháború után, minden ami német elkerültek, így az ő népszerűsége is csökkent. Rin-Tin-Tin nevű német juhászkutyának köszönheti újbóli népszerűségét, aki mozisztárként felkeltette újra a fajta iránti érdeklődést.
A német juhászkutya egy erős testalkatú, izmos, szikár kutya.
Feje ék alakú, fülei között mérsékelten széles, arányos a többi testrészével.Harapása ollószerű, ajkai feszesek, jól záródnak.
Orra fekete, közepes szemei mandulaformájúak és kissé ferde metszésűek, kúp alakú fülei magasan tűzöttek felállóak, előre fordulnak.
Amikor szabályosan üget, akkor fejét előre tolja, farkát pedig enyhén megemeli, amitől egy harmonikus vonalat alkot. Háta hosszú, feszes, izmos, ágyéka széles, erős, de rövid, fara enyhén lejt, mellkasa mérsékelten széles, bordái közepesen íveltek, hasa kissé felhúzott.
Mellső végtagjai egyenesek, párhuzamosak, hátső végtagjai erősek, kissé hátraállítottak, a combcsont és a lábszár 120 fokos szöget zár be.
Szőrzete duplarétegű. Rövid, sűrű, finom aljszörzete és egyenes, durva, testhez simuló és sűrű fedőszőre van. A fején, végtagok mellső oldalán és mancsain rövid, nyakán, végtagjai hátsó részén hosszabb, combjain mérsékelten gatyát képez.
Színe fekete, vörösesbarna, barna, sárga, világos szürke jelöléssel, egyszínű fekete, szürke, sötétebb fekete nyereggel és maszkkal. Diszkrét kis fehér jegyek a mellkason, hasán megengedett, de nem kívánatos.
Neked megfelelő fajta?
- Alacsony szőrzetápolási igényű fajta: bundáját elegendő egy szőrsimító kesztyűvel átsimítani vedlés idején, amely segít az elhalt szőrszálat eltávolításában. Vágást nem igénylő fajta.
- Folyamatos és szezonális vedlés jellemzi: a bunda rendszeres kefélése csökkenti az elhullott szőrszálak mennyiségét.
- Könnyen tréningezhető fajta: a képzés élvezhető, hallgat a gazdi parancsára. Kevesebb ismétlésre van szüksége, hogy 1-1 feladatot megtanuljon.
- Ugat, ha őrizni kell a házat : figyelmezteti a tulajdonosokat ha ismeretlen személy érkezik a házhoz. Védelmező és rettenthetetlen. Minden megvan benne, ami a család és a ház védelmére szükséges.
- Magas alkalmazkodóképességű: teste képes kezelni a hideg és meleg időjárást. Mozgásigénye miatt legoptimálisabb számára a kertben tartás.
- Nagyon aktív: Szüksége van a rendszeres testmozgásra, hogy megőrizze fittségét. Aktív gazdiknak javasolt fajta.
- Gyerekeknek is ajánlott: megfelelő fajta gyerekeknek is. Háziállatok mellé is javasolt fajta.
[keeping] =>
A német juhászkutya mozgásigénye nagy, ezért lakásban való tartása nem ajánlott. Imád, kocogni a gazdival, úszni és sétálni. Ha megfelelő a kapcsolata a gazdájával, akkor nyugodtan el lehet póráz nélkül is engedni. Ha eleget mozgott, akkor a lakásban nyugodtan viselkedik, de nem ajánlott csak lakásban tartani. Lakóhelyétől függetlenül minden nap nagy mentális és fizikai stimulációt igényel, ezért olyan tulajdonosra van szüksége, aki hajlandó és képes is ezt neki megadni. Ez nagy terhet jelenthet azoknak a tulajdonosoknak, akik nem tudják, milyen kutyafajtát választottak. Naponta legalább egy órát kell póráz nélkül szaladgálnia. Szeparációs szorongásban szenvedhet, ha túl sokáig marad egyedül. Ebben az esetben rossz viselkedésformák rögzülhetnek, mint például az ugatás, ásás és rombolás.
[grooming] =>Szőrzete nem igényel nagy törődést. Elég hetente egyszer átfésülni. Füleit ajánlott tisztán tartani, körmeit pedig rendszeresen vágni kell. Csak szükség esetén ajánlott fürdetni. Fogait hetente legalább kétszer-háromszor fogkefével javasolt megtisztítani, hogy megelőzzük a fogkő felhalmozódását és a benne rejlő baktériumok megtelepedését. Hetente érdemes átnézni a bundáját valamint füleit, hogy megtaláljuk az esetlegesen megbúvó élősködőket vagy időben észrevegyünk esetleges elváltozásokat. Rendkívül fontos számára a rendszeres ápolás, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a betegségek kezelése.
[nutrition] =>Különös figyelmet kell fordítania a kölykök táplálására. Nagyon gyorsan fejlődnek négy és hét hónapos kor között, így érzékenyek a különböző csontbetegségekre. Jó minőségű, alacsony kalóriatartalmú étrend segít abban, hogy ne növekedjen túl gyorsan. Érdemes állatorvos vagy táplálkozási tanácsadó véleményét kikérni. Naponta 2x javasolt etetni. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Ilyen esetben egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.
[breeding] =>Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!
[dog_size] => 2 [dog_coat_sizes] => 5 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:16 [updated_at] => 2022-04-25 11:24:34 [status] => 1 [family] => 5.00 [children] => 5.00 [dogs] => 2.00 [strangers] => 4.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='103' and field='main_image'select * from upload_file where id='92'A Norwich terrier egy gyengéd, energikus, önálló, intelligens, hűséges és társaságkedvelő fajta.
A leggyakoribb színek: fekete-cser és vörös.
Egészsége megőrzéséhez rendszeres testmozgásra van szüksége.
Használhatósága: vadászat, nyomkövetés.
Eredete az 1800-as évekre tehető. Ikertestvére a Norwich terrier. Csak a füleik kinézetében különböznek. A délangliai Norfolk grófságból származnak, ahol róka és borzvadászatra használták.
Valószínűleg a cairn, a border és az ír terrier keresztezésével hozták létre.
A Norfolk Terriereket az évek során különböző neveken nevezték. Első feljegyzett neve a Cantab Terrier volt, melyet a Cambridge-i egyetem hallgatótól kapott. Majd a Trumpington Terrier nevet kapta, amely egy utcanév volt, ahol a fajtát kifejlesztették. Egy ideig Jones Terriernek is nevezték. Arról az emberről kapta a nevét, aki először exportálta őket az Egyesült Államokba.
A fajtát hivatalosan is elismerték az 1930-as években az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában is.
1932-ben az Angol Kennel Club Norwich terriernek nevezte őket, mert akkoriban a Norwich és a Norfolk ugyanolyan fajta volt. A Norwich Terrier és a Norfolk Terrier nagyon hasonlóak. A legegyszerűbb módja annak, hogy megkülönböztessük őket egymástól az fülük állása: a Norwich terriernek egyenes, míg a Norfolknak lehajló.
A Norfolk viszonylag ritka az Egyesült Államokban. Amerikában évente kevesebb mint 300 kölyök születik. Az alomok kicsik. Tehát, ha Norfolkot szeretnél, arra várni kell általában 1 évet.
Az 1960-as években választották külön a két fajta tenyésztését.
1979-ben a Norfolk és a Norwich Terriereket az American Kennel Club külön fajtaként ismerte el. A füleken kívül a fajta szabványai nagyon hasonlóak.
A Norfolk terrier az egyik legkisebb a terrierek közül, de zömök testfelépítésű, izmos, erős kutya.
Feje széles,főleg a fülei között és kissé ívelt. Fogazata erős, ollós harapású, kicsi szeme ovális alakú és sötét. A Norwich terrier füle hegyes, közepes nagyságú és felálló, ez az egyetlen, amiben különbözik a Norfolk terriertől.
Nyaka közepes hosszúságú és erős. Háta rövid és egyenes, mellkasa széles, mérsékelten mély, bordái jól íveltek, az ágyéka erős, farkát felemelve tartja és ahol engedik ott kurtitják.
Végtagjai rövidek, de izmosak, lába kerek, talppárnái vastagok és erősek. Bundája lelapuló kemény, drótos és egyenes.Fején a szőr rövidebb és sima, kivéve a szemöldök és bajusz, vállán, nyakán hosszabb, kissé sörényt alkot.
Színe lehet vörös és annak bármelyik árnyalata, fekete-cser, búzasárga, vagy őszes, kék-sárga vagy deres.
Neked megfelelő fajta?
- Mérsékelt szőrzetápolási igényű fajta: rendszeres kefélés, alkalmankénti vágás szükséges.
- Minimális vedlés jellemzi: elhanyagolható az elhullajtott szőrszálak mennyisége
- Mérsékelten tréningigényes fajta: a képzése nem igényel sok figyelmet. Könnyen tanul. Az eredmények fokozatosan jönni fognak a képzés során.
- Ugat, ha őrizni kell a házat : figyelmezteti a tulajdonosokat ha ismeretlen személy érkezik a házhoz, de nem riasztja el termete miatt a betolakodókat.
- Magas alkalmazkodóképesség jellemzi: lakásban és kertben egyaránt tartható, teste tudja kezelni a hideg és meleg időjárást is.
- Meglehetősen aktív: szüksége van a rendszeres testmozgásra, hogy megőrizze fittségét. Javasolt nagy sétákat tartani a parkban vagy az utcákban, hogy mozgásigényét kielégíthesse.
- Gyerekeknek is ajánlott: megfelelő fajta gyerekeknek is. Játékos, energikus, és szeretetteljes.
[keeping] =>
Jól tűri az időjárás viszontagságait, de jól tartható lakásban is, ha a mozgásigényét kielégítettük. Szeret sokat és hosszan sétálni és labdázni. A kert felásása az egyik kedvenc elfoglaltsága, amit figyelembe kell venni annak, aki szeretne a kertjére figyelni. Így javasolt szorosan felügyeled, amikor az udvarban van. Ne hagyd őt hosszú ideig egyedül, mert nehéz lesz leküzdeni a kísértését, hogy ne tartson kertedben egy jó tereprendezést. Mint minden terriert, a Norfolkot is pórázon javasolt tartani nyilvános helyeken, mert erős vadászati ösztöne miatt egyszerűen megindulhat mókus, nyúl vagy más kisállat után. Mozgékony munkakutya, aki imád labdázni. Minden nap legalább egy 20-30 perces erőteljes sétára/ játékidőre van szüksége, vagy napi kétszeri 10–15 perces sétára, hogy testi és lelki egészségét fenntarthassuk.
[grooming] =>Elég hetente egyszer átfésülni, illetve a bajusz és szakállat naponta, mert könnyen piszkolódik és gubancolódik. Az elhalt szőrszálakat évente kétszer kell kézzel kiszedni, amit kutyakozmetikában érdemes elvégeztetni. Talppárnái között le kell vágni a szőrt. Fürdetni csak szükség esetén ajánlott. Ellenőrizd hetente egyszer a füleit, hogy találsz-e benne szennyeződést, bőrpírt vagy a rossz szagokat, amely fertőzés jele lehet. Körmüket ajánlott röviden tartani. Fogait hetente legalább kétszer-háromszor fogkefével javasolt megtisztítani, hogy megelőzzük a fogkő felhalmozódását és a benne rejlő baktériumok megtelepedését. Hetente egyszer javasolt a kutya gondos átnézése (fül, bunda, karom és közei). Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a már kialakult betegségek kezelése.
[nutrition] =>Azt mondják, hogy a Norwich mindent megeszik, amit a gazdi elérak. Így nem meglepő, hogy hajlamos az elhízásra. Naponta 2x javasolt etetni. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.
[breeding] =>Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!
[dog_size] => 3 [dog_coat_sizes] => 1 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:15 [updated_at] => 2022-04-25 11:26:01 [status] => 1 [family] => 5.00 [children] => 5.00 [dogs] => 2.00 [strangers] => 4.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='103' and field='main_image'select * from upload_file where id='92'Az Olasz vizsla egy társaságkedvelő, nagyon aktív, hűséges, gyengéd, játékos, kitartó, intelligens és gyerekbarát fajta.
A leggyakoribb színek: fehér alapszín, narancs vagy sárga foltokkal.
Annak érdekében, hogy egészségét megőrizzük rendszeres testmozgást igényel.
Használhatósága: vadászat, családi kutya, jelzőkutya.
Ősi Olasz fajta. Egyes szakkönyvek az európai kontinensen élő sima és durva szőrű vadászkutyák ősének tartják, ez azonban hitelesen nem bizonyítható.
Az ókorban a Római Birodalom terjeszkedése során a perzsák leigázását követően, a győztes légiók az ősi vizsla néhány egyedét, mint igen becses hadizsákmányt hozták magukkal Európába. A Római Birodalomban feltehetően a szent állatként is tisztelt vérebbel, valószínűleg a mai Chien De Saint Hubert (BLOODHOUND), vagy hozzá hasonló fajtával keresztezték.
A fajtanemesítés eredményeként az ókori vérebkeresztezés az olasz vizslának különösen kiváló orrot, ám egy szomorúnak tűnő búsképet és meglehetősen robosztus a molosszusok (dogok, masztiffok) testméretét örökölte.
A középkori bracco átlag marmagassága elérhette, akár az egy métert is. Ebből a dogszerű hatalmas méretéből fakadóan a fajtának rengeteg egészségi problémája adódott, ami az egyedek korai halálát eredményezte.
1899-ben készült el a fajta standardja. Ebben korlátozták a a súlyát és marmagasságát.
Az Olasz vizsla minden vadászatra alkalmas, bár kissé lassú.
Erőteljes felépítésű, könnyű mozgású, szép küllemű kutya.
Feje közepesen hosszú, stopja mérsékelt, orrtükre barna. Fogai nagyok, harapása ollószerű. Szeme nagy, sárga vagy barna.
Füle fejéhez simulva lelóg, vége lekerekedő. Nyaka erőteljes, izmos. Háta széles, feszes, ágyéka rövid, izmos, fara enyhén lejtős. Mellkasa mély, a könyökéig ér. Végtagjai párhuzamos állásúak, vaskos csontúak.
Mancsa nagy, ovális, domború, ujjai zártak.
Farkát kétharmadára kurtítják, vízszintesen tartja.
Neked megfelelő fajta?
- Alacsony szőrzetápolási igényű: bundáját elegendő egy szőrsimító kesztyűvel átsimítani vedlés idején, amely segít az elhalt szőrszálat eltávolításában. Vágást nem igénylő fajta.
- Mérsékelt vedlés jellemzi
- Mérsékelten tréningigényes fajta: a képzése nem igényel sok figyelmet. Könnyen tanul. Az eredmények fokozatosan jönni fognak a képzés során.
- Ugat idegenek érkezésekor és éber típus
- Közepes alkalmazkodóképességű: teste nem bírja az extrém időjárást, a nagy nyári hőségeket és a téli hideget. Így javasolt lakásban és kertben tartani.
- Aktív: Szüksége van a rendszeres testmozgásra, hogy megőrizze fittségét. A park vagy egy nagy zöld terület számára maga a mozgásteli kánaán. De az ajánlott sportolási lehetőségek számára a legjobbak, hogy mozgásigényét kielégíthesse.
- Gyerekeknek is ajánlott fajta
[keeping] =>
Mozgásigénye nagy, de ha megkapta a megfelelő mozgást, akkor nyugodtan viselkedik a lakásban. Elsősorban azonban vadászkutya, aki nagyon szereti ha van dolga. Vadászat mellett nagyon szeret úszni, apportírozni, imádja a hosszú sétákat. Engedelmessége miatt lehet póráz nélkül, sőt ajánlott is így sétáltatni. Mozgásigénye nagy, szeret játszani, úszni, apportírozni. Úgy tenyésztették, hogy sok energiája és kitartása legyen. Ha ezt a fajtát választod, légy kész arra, hogy sok edzést és mentális stimulációt kell biztosítanod számára. Ha eleget mozgott, akkor a lakásban nyugodtan viselkedik, de nem ajánlott csak lakásban tartani. Kennelben való tartásra sem alkalmas. Naponta legalább egy órát kell póráz nélkül szaladgálnia. Szeparációs szorongásban szenvedhet, ha túl sokáig marad egyedül. Ebben az esetben rossz viselkedésformák rögzülhetnek, mint például az ugatás, ásás és rombolás. Egy unatkozó német vizsla pedig szabadulóművésszé válhat. Kennelben, lakásban és kocsiban is jól viselkedik.
[grooming] =>Szőrzete nem igényél nagy törődést, vedlési időszakban ajánlott egy gumis kopókesztyűvel eltávolítani az elhalt szőrszálakat. Füleiket rendszeresen javasolt ellenőrizni és körmüket rövidre kell vágni. Fogait hetente legalább kétszer-háromszor fogkefével javasolt megtisztítani, hogy megelőzzük a fogkő felhalmozódását és a benne rejlő baktériumok megtelepedését. A nagy bőre hajlamot ad az alsó szemhéjak befelé fordulására, ami kezelés nélkül, akár a szeme károsodásához is vezethet. A szemgolyó tisztántartása érdekében, gyakran töröljük ki tiszta papír zsebkendővel a szemek sarkaiban összegyűlt váladékot. Hetente egyszer javasolt a kutya gondos átnézése (fül, bunda, karom és közei). Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a már kialakult betegségek kezelése.
[nutrition] =>Naponta 2x javasolt etetni. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Ilyen esetben egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.
[breeding] =>Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!
[dog_size] => 2 [dog_coat_sizes] => 1 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:16 [updated_at] => 2022-04-25 11:22:54 [status] => 1 [family] => 5.00 [children] => 5.00 [dogs] => 2.00 [strangers] => 4.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='103' and field='main_image'select * from upload_file where id='92'A jellegzetes bajszú és szemöldökű schnauzerek közül a legnagyobb termetű óriás schnauzer kifejezetten sokoldalú, jól akalmazkodó kutya, amely önfejűsége ellenére alapvetően nyugodt, jóindulatú, ragaszkodó, hűséges típus, ugyanakkor éber és bátor, játékos, kitartó és mozgékony. Következetes nevelés mellett roppant engedelmes is, számos területen alkalmazzák munkakutyaként, Németországban rendőrkutyaként is kedvelt.
Kiváló társ sportoláshoz, és házőrzőnek is ideális, mivel az idegenekkel szemben nem agresszívan, de egészségesen bizalmatlan. Nagyon értelmes, szeret tanulni és játszani, a leginkább azok a feladatok a kedvére valók, amelyek a testét és az elméjét is megmozgatják. Jellemzően egygazdás kutya, nem szereti, ha új gazdához kerül, ezért felnőtt kori örökbefogadásnál körültekintően kell eljárni.
Nagyon kedveli az emberek és a gyerekek társaságát, így mérete ellenére se száműzzük a kertbe vagy kennelbe; rendszeres mozgás mellett boldogabb lesz, ha inkább a családjával együtt bent a házban lakhat.
[history] =>
Első ránézésre talán nem gondolnánk, de az óriás schnauzernek több köze van a pincsikhez, mint a terrierekhez - valójában a pincsik durva szőrű változata. A Németországból származó fajta törpe és közepes méretben is létezik, immáron vagy 500 éve. Az óriás típus ősei között dogok és valószínűleg flandriai pásztorkutyák is voltak. A schnauzert eredetileg egyszerre használták patkányfogóként, istállók őrizőjeként és marhacsordák terelőjeként. Sokoldalúsága már ekkor is megmutatkozott, idővel lovasok és lovaskocsik őrző kíséreteként is használták - ma is jellemző tulajdonsága, hogy jól kijön a lovakkal. A 19. századi Németországban szinte mindenütt jelen voltak a schnauzerek, tudatos tenyésztésük az 1880-as években kezdődött meg; az óriás schnauzer hivatalos bejegyzése 1925-ben történt meg. A 30-as években a középschnauzereket is megelőzte a népszerűségi listán, és a mai napig kedvelt, sokrétűen használható munkakutyaként számolnak vele.
[origin] => 9 [description] =>Az óriás schnauzer külsőre csak méreteiben különbözik a közép. és törpeschnauzerektől. Mindannyian drótos szőrű, fekete vagy szürke bundájúak, és mindannyiuk legjellemzőbb ismertetőjegye a hangsúlyos bajusz, szakáll és szemöldök, valamint a szögletes (kvadratikus) testalkat. Zömök testéhez oszlopszerűen masszív végtagok tartoznak. Az erőteljes, izmos óriás schnauzer tekintélyt parancsoló kiállású, ugyanakkor mozgékony, fürge kutya, fizikai kitartásáról, remek állóképességéről is ismert.
[keeping] =>Következetesség, türelem és szeretet - ezzel a három dologgal tökéletes négylábú családtaggá nevelhető az óriás schnauzer, feltéve, hogy viszonylag nagy mozgásigénye is ki van elégítve. Főként sportos, aktív gazda mellé való, optimális esetben kertes házba, de lakásban is boldog lehet, ha elegendő séta és játék jut neki a szabadban minden nap. Lakásban tartva érdemes tudni, hogy jelzőkutyaként gyakran ugathat, ha idegen zajt hall - ez a szomszédok miatt nem mindig túl szerencsés.
Egy óriás schnauzerrel remek közös szórakozást jelenthetnek az olyan kutyasportok, amelyek testileg és szellemileg is lefoglalják. Az engedelmességi vagy mantrailing foglalkozások, de akár az agility sport is szóba jöhet a sétákon és túrákon kívül. Lovas kísérőként is kiváló társ.
[grooming] =>Közepesen ápolásigényes fajta az óriás schnauzer: szinte kosztaszító a szőrzete, de drótos bundáját évente 2-3 alkalommal érdemes kutyakozmetikussal trimmeltetni. A hagyományos értelemben véve nem hulljtja a szőrét, mivel az elhalt fedőszőrök lazán a bőrben maradnak. Simán nyírással ezek a szőrszálak nem távolíthatók el rendesen, ezért kell trimmeléssel kitépkedni, csak így marad szép drótos a bunda.
Otthon hetente legalább egyszer érdemes kikefélni a schnauzer bundáját, különös figyelmet fordítva a szakáll és bajusz fésülésére, ami könnyen összegubancolódhat, illetve az ételmaradékokat is hajlamos összegyűjteni. Szükséges lehet a fülben növő szőrszálak kicsipkedése is, valamint a talppárnák közötti szőr kivágása. Ezen felül a karmok hosszára érdemes még ügyelni, de optimális esetben, megfelelő mozgatás mellett nem nőnek az egészségesnél hosszabbra.
[nutrition] =>Mint minden kutyát, életkorának, testméretének és aktivitásának függvényében kell az óriás schnauzert is etetni. Kölyökkorban vigyázzunk, hogy ne terheljük meg a növésben lévő szervezetet plusz fehérjével és energiával, illetve nagytestű kutyáknál alapvető, hogy az ízületvédelemre már kicsi kortól kezdve nagy figyelmet fordítsunk. Az óriás schnauzer esetében a jellegzetes bajusz és pofaszakáll a nedves eledeltől könnyen ragacsos és maszatos lesz, így ha nem szeretnénk állandóan törölgetni, inkább száraz tápot adjunk a kutyának. Lehetőség szerint legalább 2 étkezésre osszuk el a napi adagot, és hagyjunk étkezés után fél óra pihenőt a schnauzernek, hogy a gyomorcsavarodást elkerülhessük.
[breeding] => [dog_size] => 1 [dog_coat_sizes] => 2 [published_at] => 2022-03-31 09:41:57 [created_by] => 3 [updated_by] => 3 [created_at] => 2022-03-31 07:08:42 [updated_at] => 2022-03-31 11:48:48 [status] => 1 [family] => 5.00 [children] => 5.00 [dogs] => 4.00 [strangers] => 4.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='149' and field='main_image'select * from upload_file where id='66'A pekingi palotakutya világszerte ismert és nagyon népszerű öleb. Régen a kínai arisztokraták az ingujjukban hordozták ezért hívják "ingujjkutyának" is, de testalkata miatt " oroszlánkutyaként" is emlegették. A kínai császári udvarok szent kutyája volt, nála rangosabb fajtát egyet se ismerünk.
A pekingi egy szeretetteljes, agresszív, bátor, független, intelligens, hűséges és játékos fajta.
A leggyakoribb színek: fekete, fekete-cser, barna, szürke, piros, fehér.
Egészsége megőrzéséhez rendszeres testmozgásra van szüksége.
A pekingi palotakutya egy ősi fajta. Az egyik legrégebbi kutyafajta. Már 1500 évvel ezelőttről vannak róla írásos emlékek.
A kínai előkelők kedvence volt és évszázadokon át csak Pekingben, a császári palotában lehetett tartani. Nagyon nagy tisztelet vette körül ezt a kutyát. Szentségtörésnek tartották ha európai kézre került, ezért ha a diplomácia meg is követelte, hogy elajándékozzanak egy-egy példányt, azokat üvegszilánkkal megetették, hogy útközben elpusztuljon.
Pekingen több ezer ilyen kutyát tartottak, de mikor az angolok a 2. ópiumháború során megszállták a várost csak öt példányt találtak épségben. Innentől kezdve Angliában folytatódott története.
Amikor a brit csapatok beléptek a pekingi császári palotába, behatolás után, öt pekingi kutyát találtak, akik gazdájuk testét őrizték, miután öngyilkosságot követett el. A kutyák háborús díjak lettek, és Angliába vitték őket, ahol kettőt Wellington hercegnőjének, kettőt Richmond és Gordon hercegnőjének és királynőnek, illetve egyet Viktória királynőnek mutattak be.
A királyi család nagy kedvence lett és hamar nagy lett a kereslet iránta. Szép lassan meghódította a világot.
Az 1890-es években több pekingit csempésztek ki Kínából. Az első pekingit, amelyet a brit kutyakiállításon mutattak be 1894-ben Pekin Peter néven vált ismertté. A pekingi klubot 1904-ben alapították.
Az Amerikai Kennel Club első regisztrált pekingi állománya 1906-ban Rascal néven vált ismertté.
1909-ben hozták létre az Amerikai Pekingi Palotakutya Klubot.
A pekingi palotapincsi egy oroszlánszerű, zömök, hosszú testű, rövid lábú kiskutya.
Feje széles, nagy, két füle között lapos, pofája majomszerű, széles és ráncos, kerek, sötét szemei egymástól távol ülnek, feltűnőek, de nem kidülledő, szív alakú fülei lelogóak, sűrű szőr borítja. orra rövid, széles, lapos, orrlyuka nyitott.
Nyaka rövid és vastag, háta egyenes, izmos, mellkas széles, kidomborodó, bordái jól íveltek, tágak, magasan tűzött farkát a hátára kunkorítja. Végtagjai rövidek, erősek és párhuzamosak.
Mancsa lapos és nagy ujjai kifelé fordulnak. Bundája hosszú, egyenes, nyakán pazar sörénnyel, mely a könyökéig ér. Tapintása durva, aljszőrzete puhább és vastag.
Neked megfelelő fajta?
- Magas szőrzetápolási igényű fajta: szakmai ápolása elengedhetetlen. Rendszeres kefélés szükséges.
- Mérsékelt vedlés jellemzi: a bunda rendszeres ápolása csökkenti az elhullott szőrszálak mennyiségét.
- Átlagnál nehezebben tréningezhető fajta: hasznos lehet számára a speciális engedelmességi tréningen való részvétel. Képzése kitartást igényel, első kutyás gazdiknak nem javasolt.
- Ugat, ha idegen érkezik: figyelmezteti a tulajdonosokat ha ismeretlen személy érkezik a házhoz, de termete miatt nem rettennek el a rossz szándékkal érkezők.
- Közepesen alkalmazkodóképes: teste nem képes kezelni az átlag feletti hőmérsékletet. Legoptimálisabb számára a lakásban tartás.
- Kissé aktív: sokat dolgozó gazdiknak is jó választás alacsony mozgásigénye miatt.
- Gyerekeknek nem igazán ajánlott fajta: 12 év feletti gyermekeknek ajánlott, akik tudják mit szabad és mit nem egy kutyával.
[keeping] =>
Kimondottan szobakutya, ideális lakásban való tartáshoz. Nem szabad a szabadban élne. Mozgásigénye nem nagy, de kedveli a hosszú sétákat is. Melegben szeret az árnyékban, hűvösben heverészni. Nagy bundája és rövid orra miatt nehezen viseli a magas hőmérsékletet. Szeret futkározni a szabadban, egy bekerített területre van szüksége, mert szeret felfedezni és elmenekülhet. Rövid orra miatt érzékeny a magas hőmérsékletre, könnyen túlhevülhet, ezért állandó hőmérsékletű környezetben javasolt tartani.
[grooming] =>Bundáját gyakran ki kell fésülni, különösen a hasa alatti részre odafigyelve. Pofáján a ráncok közötti területre figyelni kell, mert fertőzések és bőrirritáció léphet fel. Ezért a ráncokat tisztán és szárazon kell tartani. Szemét is ajánlott gyakran ápolni. Talppárnái között le kell vágni a szőrt és karmait is röviden kell tartani. Ellenőrizd hetente egyszer a füleit, hogy találsz-e benne szennyeződést, bőrpírt vagy a rossz szagokat, amely fertőzés jele lehet. Fogait hetente legalább kétszer-háromszor fogkefével javasolt megtisztítani, hogy megelőzzük a fogkő felhalmozódását és a benne rejlő baktériumok megtelepedését. Hetente egyszer javasolt a kutya gondos átnézése (fül, bunda, karom és közei). Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a már kialakult betegségek kezelése.
[nutrition] =>Hajlamos súlygyarapodásra. A helyes táplálás segít az egészségi állapot valamint a szőr és bőr állapotának optimális szinten tartásában. Naponta 2x javasolt etetni. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.
[breeding] =>Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!
[dog_size] => 3 [dog_coat_sizes] => 6 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:17 [updated_at] => 2022-04-25 11:20:26 [status] => 1 [family] => 5.00 [children] => 5.00 [dogs] => 4.00 [strangers] => 4.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='18' and field='main_image'select * from upload_file where id='21'A Pikárdiai juhászkutya egy éber, kíváncsi, élénk, játékos, hűséges és védelmező fajta.
A leggyakoribb színek: fekete, fakó, barna és szürke.
Ahhoz hogy egészségét megőrizzük, rendszeres testmozgásra van szüksége.
Használhatósága: terelés, őrző-védő.
A Berger Picard évszázadok óta létezik Franciaországban, és főként Picardie északi partvidékén fejlesztették ki.
Hatékonynak bizonyult terelési feladatokban, így elsősorban Észak-Franciaország gazdái és pásztorai használták. Gyakran az állatok védelmezése is feladata volt a vadállatokkal és a fosztogatókkal szemben. Kizárólag kiváló munkaképessége miatt tenyésztették.
A Berger Picardot a legelső francia kutyakiállításon mutatták be 1863-ban, ám külön fajtaként elismerést csak 1925-ben kapott. A két világháború után a francia gazdaság gyakorlatilag romokban hevert. A legtöbb natív fajtát a teljes eltűnés veszélye fenyegette. Szerencsére a Berger Picard kisebb mértékben szenvedett, mert a háború idején továbbra is szolgálta a helyi gazdákat, és a katonákat egyaránt.
Robusztus és kiváló karakterének köszönhetően a Berger Picard egyedszáma gyorsan helyreállt. Még mindig ritka fajtának tekintik. Azonban hazájában egyre nagyobb népszerűségnek örvend.
Az UKC 1995-ben elismerte a Berger Picardot. És 2013-ban a fajtát ideiglenesen elfogadta az American Kennel Club (AKC) is.
Érdekes megjelenésű kutya, első látásra nem is tűnik fajtatisztának, pedig régóta tenyésztik.
Közepes termetű, nem túl elegáns küllemű, egy kicsit a griffonra emlékeztető, rusztikus, de mégis elegáns formájú, erőteljes, izmos eb.
Koponyája széles, feje arányos, koponyája széles, stopvonala enyhe, orrtükre fekete, szeme sötétbarna.
Háta egyenes, izmos, fara enyhén csapott, mellkasa mély, hasa kissé felhúzott.
Füle közepes nagyságú, felálló, elég magasan tűzött, bárányfülre emlékeztet. Nyaka erőteljes, rövid, de elegáns ívű. Háta egyenes, izmos, feszes, ágyéka kissé magasabb, fara enyhén csapott. Dús szőrrel borított farkát vízszintesen tartja, a közepétől kunkorítja. Farka a csánkig ér.
Neked megfelelő fajta?
- Alacsony szőrzetápolási igényű fajta
- Mérsékelt vedlés jellemzi: a bunda rendszeres ápolása csökkenti az elhullott szőrszálak mennyiségét.
- Mérsékelten tréningigényes fajta: a képzése nem igényel sok figyelmet. Könnyen tanul. Az eredmények fokozatosan jönni fognak a képzés során.
- Ugat, ha őrizni kell a házat : figyelmezteti a tulajdonosokat ha ismeretlen személy érkezik a házhoz, és meg is védi a családot az idegenekkel szemben.
- Alacsony alkalmazkodóképesség jellemzi: lakásban tartása nem javasolt. Teste megfelelően kezeli a hideg és meleg időjárást is. Amennyiben lakásban él, szüksége van napi rendszeres mozgásra.
- Aktív: Szüksége van a rendszeres testmozgásra, hogy megőrizze fittségét. Aktív gazdiknak javasolt fajta.
- Gyerekeknek is ajánlott: megfelelő fajta gyerekeknek is. Játékos, energikus, és szeretetteljes.
Csoportosan, kennelben is gond nélkül tartható, mert kifejezetten falkaszerető, fejlett társas ösztönnel rendelkezik. Rendkívül fontos, hogy kölyökkorában a lehető legtöbb különböző állattal, emberrel, dologgal és helyzettel találkozzon, mivel így hozzászokhat ezekhez, és kiegyensúlyozott felnőtt állattá válhat. Nagy örömet lehet szeretni a kutyának azzal, ha a sétáltatáson kívül néha elviszik úszni, megfuttatják, labdáznak vagy apportíroznak vele. Nagyon engedelmes, mindig a gazdája mellett marad sétáltatás közben. Könnyen alkalmazkodnak a gazda életstílusához, de mozgásigényüket hosszabb sétákkal, kirándulásokkal, rendszeres foglalkozással ki kell elégíteni. Nagy mozgásigényű kutya. Kutyás sportokban kiváló eredményeket érhet el. Versenyek, amelyeken eredményesen szerepelnek: agilitási, engedelmességi vagy éppen terelési megmérettetések. Napi kétszer 30–45 perces séta vagy játékidő elegendő számára, hogy mozgásigényét kielégíthesse.
[grooming] =>Elég hetente párszor átfésülni egy fém sörtéjű kefével. De egy alapos átfésülés után is megmarad a kócos jellege. Füleiket rendszeresen javasolt ellenőrizni és körmüket rövidre kell vágni. Fogait hetente legalább kétszer-háromszor fogkefével javasolt megtisztítani, hogy megelőzzük a fogkő felhalmozódását és a benne rejlő baktériumok megtelepedését. Hetente egyszer javasolt a kutya gondos átnézése (fül, bunda, karom és közei). Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a már kialakult betegségek kezelése.
[nutrition] =>A táp típusát (puppy, junior, adult, stb…), mindig az adott kutya életkorához, aktuális tápláltsági állapotához, tartási körülményeihez, aktivitási szintjéhez válasszuk. Figyelni kell, hogy az eleség teljes értékű legyen és mindenképp vegyük figyelembe az adott kutya alapvető igényeit, mint az életkor, testalkat és a méret. Általános szabály: 8 hetes kortól - fél éves korig naponta 3-szor, fél éves kor és 1 éves kor között naponta kétszer, majd 1 éves kortól már csak egyszeri étkezésre van szüksége. (Ez tenyésztőnként változik, ki mit ajánl. Napi kétszeri kisebb adag is ajánlott 1 éves kor fölött) Friss víz mindig álljon előtte. Néhány kutya hajlamos a túlsúlyra, így figyelje a kutya kalóriafogyasztását és súlyszintjét. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Ilyen esetben egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.
[breeding] =>Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!
[dog_size] => 2 [dog_coat_sizes] => 2 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:17 [updated_at] => 2022-04-25 11:19:47 [status] => 1 [family] => 5.00 [children] => 5.00 [dogs] => 5.00 [strangers] => 5.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='110' and field='main_image'select * from upload_file where id='103'A pikárdiai kék spániel egy barátságos, szelíd, intelligens, játékos, tanulékony, gyerekbarát és őrző-védő típus.
Leggyakoribb színek: fekete, szürke, tarka.
Annak érdekében hogy az egészséges maradhasson, rendszeres testmozgásra van szüksége.
Használhatóság: vadászat, társasági kutya.
A spánielek történetének kezdete a Krisztus előtti időkre tehető.
Nagy Sándor apjának uralkodása idején az egyik pénzérmén spánielhez hasonló kutya ábrázolása látható. Ami bizonyíthatja még, hogy a régmúltban is fellelhetőek voltak a spánielek, az az, hogy a germán törvények szövegében említenek, a leírások alapján spánielre hasonlító kutyát, akivel madarakra vadásztak.
De 15. századi festményeken biztosan láthatunk ilyen kutyákat. A spániel szó eredete vitatott, de legvalószínűbb, hogy a spániel szó, Spanyolország nevére vezethető vissza. Speciális vadászati célokra tenyésztették őket.
Dr. Johannes Caius Erzsébet királynő udvari orvosának 1570-ben latinul megjelenő könyvében lehet olvasni arról, hogy hogyan csoportosítják a spánieleket. Ebben olvasható, hogy vannak a szárazföldi spánielek, akik solymászásnál, madarak hálóval való fogásánál segédkeznek, illetve a vízispánielek, akik vízben is dolgoznak.
A szárazföldi spánieleket pedig később méretük alapján is csoportosítják.
A nagyobbak, melyeket inkább a madarak űzésére használtak springereknek hívják, a kisebbek pedig a cocker nevet kapták, akik a hálóval megfogott madarak felé kúsznak.
1921-ben alakult meg a Pikárdiai spániel és a Pikárdiai kék spániel klub, de 1937-ig nem ismerték el a tenyészegyesületek önálló fajtaként. A Pikárdiai spániel és a kék-fehér angol szetter keresztezéséből tenyésztették ki.
A Pikárdiai kék spániel könnyebb és elegánsabb , mint a Pikárdiai spániel.
Ez az erős sportos kutya arányaiban közelebb áll a szetterekhez, mint a spánielekhez.
Feje hosszúkás, szemei barnák, füle lelógó hosszú, alacsonyan tűzött és hullámos, selymes szőr borítja. Háta egyenes, mellkasa mély, a könyögik leér, hasa kissé felhúzott, bordái szélesek, de harmonikusak.
Végtagjai izmosak és hosszúak, farka lelóg, leér a csánkig. Szőre enyhén hullámos, lelapuló, farkán, lábai hátsó részén zászlós.
Színe szöreke-fekete, fekete foltokkal, ami kékes árnyalatot ad a kutyának.
Neked megfelelő fajta?
- Alacsony szőrzetápolási igényű: bundáját elegendő egy szőrsimító kesztyűvel átsimítani vedlés idején, amely segít az elhalt szőrszálat eltávolításában. Vágást nem igénylő fajta.
- Mérsékelt vedlés jellemzi
- Mérsékelten tréningigényes fajta: a képzése nem igényel sok figyelmet. Könnyen tanul. Az eredmények fokozatosan jönni fognak a képzés során. Kicsit akaratos típus.
- Jó házörző: ez a kutya ugat és hangos ha kell, sőt meg is védi a családot az idegenekkel szemben.
- Közepes alkalmazkodóképességű: teste jól alkalmazkodik a nyári melegekhez és a téli hidegekhez is. Kertben tartása javasolt.
- Nagyon aktív: aktív gazdiknak javasolt fajta.
- Gyerekeknek is ajánlott: játékos, energikus, és szeretetteljesen bánik velük.
Elsősorban vadászkutyaként tartják. Leginkább fogoly és fácán vadászatra használják, de családi kedvencként is megfelelően érzi magát. Nagy mozgásigényű kutya, naponta többszöri séta és póráz nélküli hosszú futkosást szereti. Szeret úszni, apportírozni, egy sportos család kedvence lehet. Nagy a mozgásigénye. Hagyni kell szabadon futkározni póráz nélkül és legtöbbjük imád úszni és apportírozni. Élvezi a túrázást, a strandon futást és a kutyás sportokat, mint például az agility és a flyball. Nem ajánlott csak lakásban tartani.
[grooming] =>Szőrzetét hetente egyszer ajánlott átfésülni, különös figyelmet fordítva azon részekre ahol sűrűbb, hosszabb. A fül lebenye alatt, a hallójárat nyílásánál és a talppárnák között lévő szőrt rendszeresen le kell vágni. Füleit a gyulladás elkerülése miatt érdemes többször kitörölni. Körmeit ha túlnőttek javasolt vágni. Fogait hetente legalább kétszer-háromszor fogkefével javasolt megtisztítani, hogy megelőzzük a fogkő felhalmozódását és a benne rejlő baktériumok megtelepedését. Hetente egyszer javasolt a kutya gondos átnézése (bőr, fül, orr, száj, bunda, karom és közei). Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a már kialakult betegségek kezelése.
[nutrition] =>A helyes táplálás segít az egészségi állapot valamint a szőr és bőr állapotának optimális szinten tartásában. Naponta 2x javasolt etetni. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Ilyen esetben egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.
[breeding] =>Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!
[dog_size] => 2 [dog_coat_sizes] => 2 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:17 [updated_at] => 2022-04-25 11:19:01 [status] => 1 [family] => 5.00 [children] => 5.00 [dogs] => 5.00 [strangers] => 5.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='110' and field='main_image'select * from upload_file where id='103'A Pireneusi masztiff egy éber, barátságos, csendes, hűséges, bátor és védelmező fajta.
A leggyakoribb színek: fekete, fehér, barna, szürke.
Egészsége megőrzéséhez rendszeres testmozgásra van szüksége.
Használhatósága: őrző-védő.
Spanyol fajta. Nem tévesztendő össze a francia eredetű pireneusi hegyikutyával. A Pireneusok déli lejtőin őshonos. Navarrai masztiffként is ismerik. Eredeti neve: Mastín del Pirineo.
Az egész Pireneusi-félszigeten legalább 3000 éve hatalmas ebek védték a nyájakat és gulyákat a ragadozóktól, és kísérték őket egyik legelőről a másikra. A vándorló nyájak még a politikai határokat is átléphették. A masztiff-típusú, nagytestű kutyákat származási helyüknek megfelelően, más-más elnevezéssel illették - aragóniai, estremadurai, kasztíliai masztiff, stb. - majd a spanyolok 1964-ben kezdték összefogni a különböző változatokat.
A fajta az 1940-es években szinte teljesen kipusztult, amikor a juhok vasúton történő szállítása gazdaságosabbá vált. Pontos eredetéről nem sok ismeretes, mivel kevés dokumentáció van 1977-ig, amikor a Club de Mastin del Pirineo de Espana megkezdte a fajta kutatását. A fajtát elkülönítették a Pireneusok aragónia régiójában. Ez megkönnyítette a fajta tisztaságának biztosítását. Szülővárosából csak az 1970-es évek végén és az 1980-as évek elején kerültek külföldre példányok.
Az FCI hivatalosan 1982-ben ismerte el.
Az AKC először 2001-ben ismerte el a Pireneusi Masztiffot Mastin del Pireneo néven.
Robusztus testű, hatalmas kutya.
Feje nagy, erős, hosszú, koponyája széles. Szeme viszonylag kicsi, sötétbarna. Füle ugyancsak kicsi, előreeső, hegyben végződő.
Nyaka karcsú, hajlékony, izmos, mellkasa mély, törzse hosszú, robusztus.
Végtagjai erőteljesek, csontosak, izmosak. Lábai erőteljesek, párhuzamosak, izmosak.
Farka hajlékony, közepesen hosszú szőr borítja, alsó részén zászlót alkot; nyugalmi állapotban alacsonyan hordja, de a végét kissé fölfelé görbíti, ha izgatott vagy figyel, farkát könnyedén magasra emeli.
Szőrzete vastag, sűrű, de nem hosszú; színe fehér, hét nagy aranyló vagy barna folttal. Akad ezenkívül fehér-fekete változata is.
Magasságuk nincs maximalizálva, a minimális szint van megadva.
Neked megfelelő fajta?
- Mérsékelt szőrzetápolási igényű fajta: a bundarendszeres kefélése ajánlott
- Mérsékelt vedlés jellemzi: a bunda rendszeres ápolása csökkenti az elhullott szőrszálak mennyiségét.
- Könnyen tréningezhető fajta: a képzése élvezhető, nem igényel sok figyelmet. Könnyen tanul. Az eredmények fokozatosan jönni fognak a képzés során. Figyel a gazdira és hallgat rá.
- Jó házörző: ez a kutya ugat és hangos ha kell, sőt meg is védi a családot az idegenekkel szemben.
- Közepes alkalmazkodóképesség jellemzi: lakásban és kertben egyaránt tartható, teste tudja kezelni a hideg és meleg időjárást is. Lakásban tartáskor elengedhetetlen a kutya mozgásigényének kielégítése.
- Meglehetősen aktív: szüksége van a rendszeres testmozgásra, hogy megőrizze fittségét. Javasolt nagy sétákat tartani a parkban vagy az utcákban, hogy mozgásigényét kielégíthesse.
- Gyerekeknek is ajánlott: megfelelő fajta 8-10 év feletti gyerekeknek.
[keeping] =>
Aktivitási szintje közepes, napi 45-61 perc aktív játékra és mozgásra van szüksége. Mindennap szüksége van megfelelő mennyiségű mozgásra, hogy elégesse felesleges energiáit, és ezzel a lehető legjobb családtaggá váljon. A séta minden nap kötelező. Nagy kutya, és bár örömmel fedezi fel a hátsó udvart, mégis minden nap ki kell vinni és szocializálni kell, hogy temperamentuma kiegyensúlyozott legyen. Kölyökkutyákként ugyanolyan játékos, mint bármely más kutya, bár növekvő súlya és heves természete miatt leüthetnek a lábadról. Felnőtt kutyaként általában kevésbé aktív, de mindig éber és védelmező.
[grooming] =>Célszerű minden nap megfésülni vagy kikefélni a szőrét. A tappancsára ügyeljünk, távolítsuk el az apró köveket, és a talppárnák között növő szőrszálakat. Egy saras kutya bundája száradása után tisztává válik, ugyanis a kosz kipereg belőle. Samponos fürdetése félévente ajánlott. Füleiket, hallójárataikat rendszeresen javasolt ellenőrizni van-e benne kosz és körmüket rövidre kell vágni. Körmüket rövidre kell vágni ha túlnőtt. Hetente egyszer javasolt a kutya gondos átnézése (fül, bunda, karom és közei). Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a már kialakult betegségek kezelése.
[nutrition] =>Gyomorcsavarodásra hajlamos fajta, így naponta 2x javasolt etetni. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Ilyen esetben egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.
[breeding] =>Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!
[dog_size] => 1 [dog_coat_sizes] => 1 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:18 [updated_at] => 2022-04-25 11:17:43 [status] => 1 [family] => 5.00 [children] => 5.00 [dogs] => 5.00 [strangers] => 5.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='110' and field='main_image'select * from upload_file where id='103'A Pumi egy nagyon aktív, élénk, intelligens, bátor és hűséges fajta.
Egészségük megőrzéséért rendszeres testmozgást kell biztosítani számukra.
Színük: minden szín megengedett.
Használhatóságuk: őrző-védő, sport, terelés, kártevőirtás.
Magyarországon őshonos kutyafajta.
A 17-18. század folyamán alakították ki a puli és a német illetve francia felálló fülű, terrier jellegű terelő és kísérő ebek keresztezéséből.
A pumi és a puli elnevezés közel egy évszázadon át keveredett egymással.
A nevek elhatárolását hol a földrajzi elhelyezkedés, hol a pásztorkutya típusa adta meg. Egyes teóriák szerint a puli és az országba bekerült francia pásztorkutyák keveredéséből alakult ki a pumi.Önálló fajtává válását a Raitsits Emil vezette munkacsoportnak köszönheti, mely 1914-ben, a Budapesti Állatkert segítségével indította el rekonstrukciós tenyésztési programját.
A második világháború előtti időszakból négy jelentős tenyészet ismert, az Állatkerti, a Délibáb, a Hortobágyi és a Zsennyei.
A pumikiállításon 1920-ban jelent meg először, mint a puli dunántúli válfaja, majd 1923-ban már önálló pásztorkutyaként. A pumiban szerencsésen egyesülnek a Puli jó tulajdonságai a terrier-jelleggel; Raitsis pásztorterriernek álmodta meg a fajtát, ahogyan ezt a latin elnevezés is mutatja (Canis familiaris ovilis villosus terrarius), szerinte a francia pásztorkutyák mellett terrierek vére is csörgedezik a pumiban.
Az első fajtaleírást 1921-ben alkotta.
A pumi közepesnél kisebb testű, nagyon élénk vérmérsékletű, bohókás megjelenésű, terrier jellegű pásztorkutya.
A terrier jelleget leghatározottabban feje mutatja:
- arcorri része megnyúlt, füle felálló, melynek felső egyharmada előre bicsaklik.
- Nyaktartása a közepesnél magasabb, állandóan figyelő jellegű. Törzse és a végtagok oldalról négyzetes formát mutatnak: a törzs hossza azonos a marmagassággal.
Csontozata szilárd.
Izomzata jól fejlett, nem terjedelmes, különösen feszes és szívós. Arányos, harmonikus megjelenés mellett rendkívül szikár fajta.
A farka magasan tűzött, határozottan felfelé induló és élére állított karika formájában kereszttájékra kunkorodó.
Mozgása igen élénk, temperamentumos. Lépéshossza rövid, nagy energiájú, mozgása "pattogó", dinamikus. Hetykén, büszkén jár. Ügetése könnyed, harmonikus, melyet a mancsból mancsba lépés és a lebegő fázis jellemzi. Vágtája nagyon gyors és fordulatos.
Neked megfelelő fajta?
- Magas szőrzetápolási igényű fajta: rendszeres bundaápolásra, trimmelésre és vágásra van szüksége
- Minimális vedlés jellemzi: elhanyagolható az elhullajtott szőrszálak mennyisége
- Mérsékelten tréningigényes fajta: a képzése nem igényel sok figyelmet. Könnyen tanul. Az eredmények fokozatosan jönni fognak a képzés során.
- Ugat, ha őrizni kell a házat : figyelmezteti a tulajdonosokat ha ismeretlen személy érkezik a házhoz.
- Közepes alkalmazkodóképesség jellemzi: házban és mellette lévő kertben vagy udvaron tartása javasolt, hogy igény esetén szabadon szaladhasson. Gazditól való távoltartás esetén depresszióssá válhat. Teste tudja kezelni a hideg és meleg időjárást.
- Meglehetősen aktív: szüksége van a rendszeres testmozgásra, hogy megőrizze fittségét. Javasolt nagy sétákat tartani, hogy mozgásigényét kielégíthesse.
- Gyerekeknek is ajánlott fajta
[keeping] =>
Nagy mozgásigénye miatt kertesházban javasolt a tartása úgy, hogy a házba is bemehessen, ugyanis imád a gazdi közelében lenni. Ha nem elégítheti ki mozgásigényét, rossz szokásokat vehet fel, amely felesleges ugatás formájában is megmutatkozhat. Szeret labdázni, játszani. Magas mozgásigénye miatt nem szeret unatkozni. Jó eredményeket érhet el egyes kutyás sportokban, például az ügyességi próbákon vagy a labdajátékokban. Kedvelt kutyás sportok: agility, frisbee és flyball.
[grooming] =>A szőrzet ápolása attól függ, hogy a mi puminknak milyen jellegű szőrzete van. Egyrészt lehet típusos szőrzetű, amely kemény tapintású, tincses, göndör, a kéz érintésére rugalmas, nem filcesedő szőrzet. Ez a típus kozmetikai kezelést nem igényel. A tavaszi és őszi vedlési időszakban a tincsek leszakadnak, helyüket 1-2 cm-es új szőr foglalja el. A vedlés nem egyszerre, egy időben történik, hanem folyamatosan. Ennek ápolására a szőrzet trimmelése (kopasztása) az ideális művelet, amely során az elhalt szőrtincseket ujjal vagy trimmelőkéssel távolítják el. Majd az elért állapot fenntartása céljából havonta javasolt a bundát átkefélni. Másrészt megfigyelhetjük a gyapjas pulis szőrtípust. Ez a hosszú szőrű változat folyamatos ápolást igényel. Ha kezelés nélkül hagynánk a bundáját, az hamarosan több tenyérnyi filcpáncéllá alakulna át, melytől a kutya nem tud magától megszabadulni. Az ilyen szőrtípusú pumi szőrápolásának rendszeresnek kell lennie. Heti fésülés és negyedévente nyírás ajánlott. Harmadik fajta a keményebb, durvább, ám gyérebb szőrzet, amely szinte ápolásmentesen is rendben tartható. Mindösszesen egy heti átfésülés javasolt, és évenkénti trimmelés ajánlott.
[nutrition] =>A fajta tartásakor figyeljünk a jó minőségű és magas energiatartalmú táplálék kiválasztására, ugyanis magas fokon égeti az energiát. Ahhoz, hogy jó kondícióban és egészségesen tarthassuk kutyánkat figyelnünk kell az eledel minőségére. Naponta 2x javasolt etetni. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.
[breeding] =>Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!
[dog_size] => 2 [dog_coat_sizes] => 6 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:18 [updated_at] => 2022-04-25 11:13:41 [status] => 1 [family] => 5.00 [children] => 5.00 [dogs] => 4.00 [strangers] => 3.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='118' and field='main_image'select * from upload_file where id='107'A vizsla egy gyengéd, figyelmes, vidám, energikus, barátságos, kedves, intelligens, hűséges, játékos, védelmező, csendes, és segítőkész fajta.
Ahhoz hogy egészségét megőrizzük rendszeres testmozgásra van szüksége.
Színük: barna.
Használhatósága széleskörű: vadászat, nyomkeresés, sport.
A vizsla az egyik legismertebb fajta a magyar kutyák közül a világon.
A vizsla egy ősi magyar vadászkutya, akinek őse a vándorló és vadászó magyar törzsekkel érkezett Európába. Ezen törzsek kopó típusú kutyáiból kialakult a pannon kopó.
Már a 14. századból is maradt fent ábrázolás erről a kutyáról, sőt nemeseink levelezésében is gyakran említésre került, illetve a Képes Krónikában, Hunor és Magyar találkozása a csodaszarvassal képen is vizsla kutyák szerepelnek.
A 14-15. századtól az alföld erdősége csökkenni kezdett, ennek hatására a nagyvadak visszahúzódtak a hegyekbe, és a mezőségen elszaporodott az apróvad (fácán). A legtehetségesebb pannon kopó törzsek, illetve a török uralom homoksárga vadászkutyái keresztezéséből kialakult a sárga fürjészvizsla. Egyszerűen csak "sárgák-ként nevezték őket", amelyek rendszeres, kennelszerű tenyésztését 1700 elején kezdte meg a főnemesi Zay család, Zayugrócon Trencsénben
A 18. századtól nagyon fontos vadászkutyaként tartották számon. Ekkor, a vadászat aranykorában bontakozott ki igazán a vizsla tehetsége.
1920-ban megalakult a Magyar Vizslatenyésztők Egyesülete. 1924-ben létrehozták az Országos Vizsla klubot.
1930-ban elfogadták a standardot, amelyet 1935-ben az F.C.I. magyar nemzeti fajtának ismert el. Így indult el a sárga vizsla a világhír útján.
A II. világháború azonban érzékenyen érintette az állományt. Hosszú évekig tartott, amíg újra talpra tudták állítani.
1960-tól ismét fellendült a tenyésztői munka, amely a fajta újbóli erősödését, létszámának növekedését hozta. Előtérbe került a kutyák idomítása és versenyeztetése. Ennek köszönhetően sárga vizslák nemzetközi versenyeken is megjelentek és nagyon szép eredményeket értek el.
A magyar vizsla egy szikár, erős,elegáns testalkatú, vérbeli vadászkutya.
Feje szikár, nemes, koponyája széles, enyhén domború. Szeme enyhén ovális, értelmes tekintetű, közepes lelógó fülei alacsonyan és hátul tűzöttek, v-alakúak, de a vége lekerekedik, fogazata erős, ollós harapású.
Háta egyenes, mellkasa mély és hosszú, bordái íveltek, ágyéka hosszú, izmos, hasa enyhén felhúzott, farka széles, hosszúkás.
Mellső végtagjai egyenesek, könyöke közel van a testéhez, hátsó végtagjai is szabályosak, kirajzolódnak az izületei.
Bundája rövid, sűrű, durva tapintású, testéhez simul. Farkán valamivel hosszabb a szőr, fején és fülein pedig tapintása finomabb. Színe mindig egyszínű. Lehet rozsdavörös zsemlesárga és ezek bármely árnyalata.
Neked megfelelő fajta?
- Alacsony szőrzetápolási igényű: bundáját elegendő egy szőrsimító kesztyűvel átsimítani vedlés idején, amely segít az elhalt szőrszálat eltávolításában. Vágást nem igénylő fajta.
- Minimális vedlés jellemzi
- Könnyen tréningezhető fajta: a képzés élvezhető, hallgat a gazdi parancsára. Kevesebb ismétlésre van szüksége, hogy 1-1 feladatot megtanuljon.
- Ugat, ha őrizni kell a házat : figyelmezteti a tulajdonosokat ha ismeretlen személy érkezik a házhoz, de nem tekinthető házőrző fajtának.
- Alacsony alkalmazkodóképességű: teste nem bírja a hideg időjárást. Lakásban tartáskor biztosítani kell számára megfelelő mennyiségű mozgást.
- Meglehetősen aktív: Szüksége van a rendszeres testmozgásra, hogy megőrizze fittségét. A park vagy egy nagy zöld terület számára maga a mozgásteli kánaán.
- Gyerekeknek is ajánlott: megfelelő fajta gyerekeknek is. Játékos, energikus, és szeretetteljes.
[keeping] =>
A magyar vizsla igényli a szabadtéri létet. Imád úszni, apportírozni, sportolni. Ha vadászatra használják, akkor naponta többször kell futtatni, ha csak kedvencként tartják, akkor elég a napi egyszeri séta gazdájával, de nélkülözhetetlen jó közérzetéhez a napi mozgás. A meleg időjárást szereti, a hideget is bírja mindaddig amíg mozog. Azonban télén nem szabadban a szabadban tartani! Biztosítani kell számukra olyan lehetőséget, ahol feladat- és mozgásigényét kiélheti (pl. agility, obedience stb.). Egyébként ma már létezik olyan sportág vadászkutyák számára, mely a vadászatot, annak egyes elemeit szimbolizálja, de a zsákmány egy élet- és vértelen vászonzacskó (dummy). Igaz, ez az ún. Working Test eredetileg a retrieverek sportja, de biztosan helyet tudnak szorítani néhány lelkes vizslásnak is. Így kijelenthetjük, hogy alapvető fontosságú számára a rendszeres aktív séta, mely a mozgásigény kielégítése mellett kisebb-nagyobb játékos feladatok megoldását is kell, hogy jelentse a kutya számára. Így nemcsak fizikailag, de szellemileg is tornázhat. Mindemellett nagyon lényeges, hogy fiatal és növendék korában lehetőség szerint minél kevesebbet tartózkodjon egyedül, felügyelet nélkül otthon. Ezzel elejét vehetjük annak, hogy unalmában szétszedje otthonunk bizonyos részeit.
[grooming] =>Nem igényel sok törődést, elég hetente egyszer egy erős sörtéjű kefével átfésülni, illetve vedlési időszakban ajánlott gumis kopókesztyűvel eltávolítani az elhalt szőrszálakat. Fürdetni csak akkor kell ha muszáj. Karmait viszont röviden kell tartani. Hetente egyszer javasolt a kutya gondos átnézése (fül, bunda, karom és közei). Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a már kialakult betegségek kezelése.
[nutrition] =>Fontos a helyes táplálkozás kölyökkortól kezdve. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.
[breeding] =>Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!
[dog_size] => 2 [dog_coat_sizes] => 1 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:19 [updated_at] => 2022-04-25 11:12:30 [status] => 1 [family] => 5.00 [children] => 5.00 [dogs] => 4.00 [strangers] => 3.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='118' and field='main_image'select * from upload_file where id='107'A Rövidszőrű német vizsla egy szeretetteljes, éber, vidám, intelligens, hűséges és nyugodt fajta.
A leggyakoribb színek: fekete, barna és fehér.
Ahhoz hogy egészséges maradhasson rendszeres testmozgásra van szüksége.
Használhatósága rendkívül széleskörű: gyorsasági versenyek, engedelmességi versenyek, vadászat, nyomkövetés.
A fajta kialakulása a 19. század végére tehető. A tenyésztés célja egy minden vadászati módhoz alkalmas alkalmas vizsla kitenyésztése volt. (Leginkább apróvad)
A német vadászok a kétkutyás vadászat helyett, egy kutyával kívánták megoldani a teljes vadászatot. Így olyan fajtára volt szükség, amely jól keres, megállja a vadat és el is hozza azt.
Ma a rövidszőrű német vizsla a vadászaton minden feladat elvégzésére alkalmas, kiváló a nagyvad vadászatban, az utánkeresésben is.
A fajta keletkezése idején, 19. század végén Németországban olyan kutyák voltak, amelyek hasonlíthattak a spanyol pointerhez, őseik valószínűleg Spanyolországból származtak. Majd bevonták az angol pointereket kitartásuk miatt a tenyésztésbe.
Szigorú szelekció révén eljutottak a számukra legfőbb alaptulajdonságokhoz, amelyek ma is jellemzik a fajtát: keresés, kitűnő orr, vadmegállás, elhozás, csapázás, rámenősség a dúvaddal szemben, vízi munka.
A rövidszőrű német vizsla egy elegáns testfelépítésű, erőteljes kutya.
Feje arányos a testével, hosszúkás, koponyája aránylag széles, egyenletesen elosztott fehér fogai vannak, harapása ollós, orra nagy, orlyuka nyitott, szeme mandula alkú, sötétbarna, magasan tűzött fülei egymástól távol ülnek, lelogóak.
Nyaka közepesen hosszú, enyhén ívelt, háta rövid, izmos, fara kissé lejt és széles, mellkasa mély,széles, bordái jól íveltek hasa felhúzott, farkát egyenesen vagy szablya alakban tartja, a csánkig leér.
Végtagjai párhuzamosan, izmosak.
Bundája rövid, kemény és sűrű.
Neked megfelelő fajta?
- Alacsony szőrzetápolási igényű: bundáját elegendő egy szőrsimító kesztyűvel átsimítani vedlés idején, amely segít az elhalt szőrszálat eltávolításában. Vágást nem igénylő fajta.
- Mérsékelt vedlés jellemzi
- Mérsékelten tréningigényes fajta: a képzése nem igényel sok figyelmet. Könnyen tanul. Az eredmények fokozatosan jönni fognak a képzés során.
- Ugat idegenek érkezésekor és éber típus
- Közepes alkalmazkodóképességű: teste nem bírja az extrém időjárást, a nagy nyári hőségeket és a téli hideget. Így javasolt lakásban és kertben tartani.
- Aktív: Szüksége van a rendszeres testmozgásra, hogy megőrizze fittségét. A park vagy egy nagy zöld terület számára maga a mozgásteli kánaán. De az ajánlott sportolási lehetőségek számára a legjobbak, hogy mozgásigényét kielégíthesse.
- Gyerekeknek is ajánlott fajta
[keeping] =>
Mozgásigénye nagy, de ha megkapta a megfelelő mozgást, akkor nyugodtan viselkedik a lakásban. Elsősorban azonban vadászkutya, aki nagyon szereti ha van dolga. Vadászat mellett nagyon szeret úszni, apportírozni, imádja a hosszú sétákat. Engedelmessége miatt lehet póráz nélkül, sőt ajánlott is így sétáltatni. Mozgásigénye nagy, szeret játszani, úszni, apportírozni. Úgy tenyésztették, hogy sok energiája és kitartása legyen. Ha ezt a fajtát választod, légy kész arra, hogy sok edzést és mentális stimulációt kell biztosítanod számára. Ha eleget mozgott, akkor a lakásban nyugodtan viselkedik, de nem ajánlott csak lakásban tartani. Kennelben való tartásra sem alkalmas. Naponta legalább egy órát kell póráz nélkül szaladgálnia. Szeparációs szorongásban szenvedhet, ha túl sokáig marad egyedül. Ebben az esetben rossz viselkedésformák rögzülhetnek, mint például az ugatás, ásás és rombolás. Egy unatkozó német vizsla pedig szabadulóművésszé válhat. Kennelben, lakásban és kocsiban is jól viselkedik.
[grooming] =>Szőrzete nem igényél nagy törődést, vedlési időszakban ajánlott egy gumis kopókesztyűvel eltávolítani az elhalt szőrszálakat. Füleiket rendszeresen javasolt ellenőrizni és körmüket rövidre kell vágni. Fogait hetente legalább kétszer-háromszor fogkefével javasolt megtisztítani, hogy megelőzzük a fogkő felhalmozódását és a benne rejlő baktériumok megtelepedését. Hetente egyszer javasolt a kutya gondos átnézése (fül, bunda, karom és közei). Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a már kialakult betegségek kezelése.
[nutrition] =>Naponta 2x javasolt etetni. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Ilyen esetben egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.
[breeding] =>Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!
[dog_size] => 2 [dog_coat_sizes] => 1 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:19 [updated_at] => 2022-04-25 11:11:48 [status] => 1 [family] => 4.00 [children] => 5.00 [dogs] => 2.00 [strangers] => 2.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='120' and field='main_image'select * from upload_file where id=''A Sarplaninac egy bátor, energikus, önálló, értelmes, élénk, hűséges és védelmező fajta.
A leggyakoribb színek: fekete, fakó, szürke, fehér, barna.
Egészsége megőrzéséhez rendszeres testmozgásra van szüksége.
Használhatósága: őrző-védő, terelés, munkakutya, családi kedvenc.
A Balkánon használatos és honos pásztorkutyák kialakulása egyes kutatók véleménye szerint közel 2000 évre vezethető vissza. A területre ez időben érkező bevándorló népcsoportoknak a magukkal hozott kutyái között akadt nagytestű, erős, az ember és haszonállat védelmét egyformán jól ellátni képes kutya. Ezeknek az ősei, mint sok más hasonló, európai fajta esetében is, feltehetően a tibeti masztifok lehettek.
Mások véleménye az ázsiai irányból érkező bevándorlók kutyáitól függetlenül, Európában is kialakuljon a fajta ősét jelentő kutyatípus. Ugyanis már az időszámítás előtt jelentős állattartás folyt a Balkán vidékén, és Európa más területein is. A nyájat pedig védeni kellett a tolvajoktól, a medvéktől, farkasoktól és egyéb támadóktól. Ehhez pedig nagytestű, erős, bátor és szívós kutyákra volt szükség.
Ljubljanában az 1926. szeptember 26-án megtartott nemzeti kutyakiállításon bemutattak egy kutyát, amelyet a mai kinológiai ismeretek szerint sarplaninac fajtájúnak ítélnének a bírák, de akkor kraski ovcar néven szerepelt a kiállítási listán. Ennek oka az, hogy a korabeli szakemberek sokáig összekeverték a Kras-medence és a Sar Planina (Sar-hegység) vidékéről származó kutyákat.
Az első hivatalos fajtaleírás már az 1930. évben elkészült, és 1939-ben az FCI bejegyzett egy kutyafajtát illyr juhászkutya néven. Ekkor ugyanis még nem tettek különbséget a mai sarplaninac és a karszti juhászkutya között - ami valószínűleg egy és ugyanazon kutyát jelenti ma is, csak Jugoszlávia felbomlását követően a horvátok is magukénak akarták tudni ezt a fajtát.
Az FCI, áldást adva a dologhoz, "csinált nekik" egyet - mivel mégiscsak jobb két fajta után pénzt beszedni, mint egy után... A kutyafajta hivatalos neve azonban már korábban, 1956-ban lett sarplaninac. A névválasztás azért esett az akkori Jugoszláviának Albánia felé eső, Koszovó és Macedónia között húzódó hegycsoport, a Sar Planina nevére, mert ezen a területen fordult elő, itt használták a legnagyobb számban ezeket a kutyákat.
A II. világháborút követően az akkori Jugoszláviában céltudatosan, állami irányítással beindították a Sar Planina vidékéről származó kutyák fajtatiszta tenyésztését, mert a katonaság és a rendőrség felfedezte ennek a fajtának a kiváló tulajdonságait. Ezzel további előnyöket szerzett a fajta, ugyanis lehetőség teremtődött a csípődiszplázia-szűrésre, a tenyésztői munka állatorvosi ellenőrzésére és hozzáértő szelektálással a pozitív tulajdonságok céltudatos fejlesztésére.
A '60-as években folyó, állami ellenőrzéssel végzett tenyésztés kiselejtezte a félős kutyákat, az anatómiai hiányosságokat, ezáltal kétségtelenül hozzájárult ahhoz, hogy a természetes és a tudományos alapokon végzett szelekció arányos összevonásával a fajta minőségi fejlődésen menjen keresztül.
1970-ig tilos volt a fajtatiszta kutyák kivitele Jugoszláviából, ezáltal nem vált ez a kutyafajta divatossá, amivel nagymértékben csökkent a beltenyészetre és túltenyésztésre való esélye.
Küllemét tekintve tekintélyt parancsoló jelenség.
Nagy csontú, erőteljes, izmos állat. Koponyája domború, arcorri része nem túl hosszú, állkapcsa hatalmas, fogazata erőteljes.
Mélyen ülő, mandulavágású szeme meglehetősen melankolikus tekintetet kölcsönöz arckifejezésének. Füle V alakú, középhosszú, lelógó, rövid, sűrű szőr borítja.
Háta egyenes, széles, nem túl hosszú, mellkasa mély, szügye széles és izmos, hasa enyhén felhúzott. Végtagjai erőteljesek, egyenesek, mancsa nagy, ovális, zárt.
Farka hosszú, legalább a csánkig ér, kard alakú, a tövénél erős, vége felé vékonyodó.
Szőrzete - mint általában a zord időjárás viszontagságainak kitett pásztorkutyáké - hosszú; egyszínű kutya: minden árnyalat megengedett, a fehértől a majdnem feketéig és sötétbarnáig. A legkedveltebb az acélszürke és a sötétszürke.
Neked megfelelő fajta?
- Mérsékelt szőrzetápolási igényű fajta: a bundarendszeres kefélése ajánlott
- Mérsékelt vedlés jellemzi: a bunda rendszeres ápolása csökkenti az elhullott szőrszálak mennyiségét.
- Mérsékelten tréningezhető fajta: Könnyen tanul. Az eredmények fokozatosan jönni fognak a képzés során. Figyel a gazdira, de sokszor megmakacsolhatja magát.
- Jó házörző: ez a kutya ugat és hangos ha kell, sőt rettenthetetlen módon meg is védi a családot az idegenekkel szemben.
- Közepes alkalmazkodóképesség jellemzi: kertben vagy nagy bekerített területen tartható, teste tudja kezelni a hideg és meleg időjárást is.
- Meglehetősen aktív: szüksége van a rendszeres testmozgásra, hogy megőrizze fittségét. Javasolt nagy sétákat tartani a parkban vagy az utcákban, hogy mozgásigényét kielégíthesse.
- Gyerekeknek is ajánlott: megfelelő fajta 10-12 év feletti gyerekeknek.
[keeping] =>
Mozgásigénye nagy. Kifejezetten igénytelen kutya. Szeret a szabadban tartózkodni. Kertben és házban tartás esetén a kiegészítő mozgás mindenképp javasolt számára, hogy felesleges energiáit leköthesse. Fontos egészségügyi tényező, hogy ez a nagytestű, izmos állat megfelelő mozgást igényel. Bár első ránézésre azt a benyomást kelti, hogy csak egész nap kényelmesen szundikál, nem szabad elfelejteni, hogy a származási helyén a nyájjal együtt naponta igen nagy távolságot tett meg, ráadásul meglehetősen nehéz terepviszonyok között. Ehhez még hozzájárul az is, hogy amikor a nyáj nem mozdul, a Sarplaninac időnként minden utasítás nélkül járőrözni kezd az állatok körüli dombokon, még néhány többletkilométert begyűjtve. Különösen a fiatal, fejlődésben lévő és nagyobb mozgásigényű kutyáknak ajánlott a napi többszöri séta és mozgás, a felgyülemlő energia levezetése céljából, megerősítve azt az általános szabályt, hogy az unatkozó kutya a legrosszabb kutya. Aktív fajta, így aktív családok számára a legmegfelelőbb választás, akik hetente kb. 30km gyaloglást vagy futást képesek biztosítani számára, amely napi 60-70 perces testmozgást jelent. Nagyméretű kertben vagy udvar az ideális élettér számára, ahol szabadon mozoghat, és önmaga döntheti el, hogy mikor hol tartózkodik. Tapasztalatok szerint a házba való bejárását megtiltani felesleges, mert nem szívesen tartózkodik bent a zárt térben, viszont időnként szívesen keresi az embertársainak közelségét, és szereti ellenőrizni a család hiánytalan létszámát. Nyári melegben árnyékos helyen, hűvös, köves padozaton szeret pihenni; ha ez nincs, akkor magának ás erre a célra alkalmas gödröt, s ha az másnap már nem alkalmas erre a célra, akkor kapar egy másikat.
[grooming] =>Magas szőrzetápolási igényű kutya. Célszerű minden nap megfésülni vagy kikefélni a szőrét. A tappancsára ügyeljünk, távolítsuk el az apró köveket, és a talppárnák között növő szőrszálakat. Egy saras kutya bundája száradása után tisztává válik, ugyanis a kosz kipereg belőle. Samponos fürdetése félévente ajánlott. Füleiket, hallójárataikat rendszeresen javasolt ellenőrizni van-e benne kosz és körmüket rövidre kell vágni. Fogait hetente legalább kétszer fogkefével javasolt megtisztítani, hogy megelőzzük a fogkő felhalmozódását és a benne rejlő baktériumok megtelepedését. Hetente egyszer javasolt a kutya gondos átnézése (fül, bunda, karom és közei). Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a már kialakult betegségek kezelése.
[nutrition] =>Naponta 2x javasolt etetni. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Ilyen esetben egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.
[breeding] =>Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!
[dog_size] => 1 [dog_coat_sizes] => 6 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:19 [updated_at] => 2022-04-25 11:10:38 [status] => 1 [family] => 4.00 [children] => 5.00 [dogs] => 2.00 [strangers] => 2.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='120' and field='main_image'select * from upload_file where id=''A Schipperke egy agresszív, éber, energikus, barátságos és független fajta.
A leggyakoribb színek: sárga, fekete, fekete-cser, kék, barna és krém.
Egészsége megőrzéséhez rendszeres testmozgásra van szüksége.
Használhatósága: engedelmességi versenyek, őrző-védő.
Nevének eredete feltehetően onnan ered, hogy belga folyami hajósok használták őrzőkutyaként és patkányfogóként.
A fajta származására utal neve is, a "Schipperke" szó "kis juhászt" jelent Louvain környéki dialektus szerint.
Ennek a Flandriában keletkezett kutyának eredtéről több felvetés is létezik, egyesek szerint egy mára már kihalt belga juhászkutyától származik, más vélemények alapján északi spiccek leszármazottja és egyéb felvetések alapján valamilyen terrier és a pomerániai kis spicc keresztezésével jött létre.
Ezeket az ebeket spiccnek nevezték, s ez elvezet ahhoz a feltételezéshez, mely szerint a spiccek családjába tartozik.
Egy másik elmélet szerint azonban egy kipusztult belgajuhászkutya-féle leszármazottja. Mindenesetre 1880-ra, az első belga kutyakiállítás idejére a Schipperke már kialakult és ismert fajta volt. Gyakran felbukkant a Belgium és Hollandia szinte megszámlálhatatlan csatornáján közlekedő bárkákon, hajókon, de alkalmazták ház körüli ebnek is.
Belgiumban ma is nagyon közkedvelt kutyafajta, egyik nemzeti kutyájuk.
Harmonikus testfelépítésű, szívós kutya.
Három nagyságban tenyésztik: a kicsi 3-4, a középnagyságú 4-5, a nagy 5-9 kg-os, marmagassága 25-33 cm.
Feje rókáéra emlékeztet, ék alakú, de nem túl hosszú, koonyája lapos és széles, szeme ovális, viszonylag kicsi és sötét, füle háromszög alakú, felálló, magasan tűzöttek.
Nyaka közepesen hosszú, izmos, enyhén ívelt, törzse tömör, izmos, mellkasa mély, ágyéka erős, háta izmos, egyenes, hasa mérsékelten felhúzott, fara jellegzetesen lekerekített, farkát általában csonkolják vagy farok nélkül születik, ha nem akkor elvékonyodó.
Végtagjai finom csontozatúak, a mellsők egyenesek, a hátsók erősek és izmosak, combjai különösen erőteljes és hátsó részükön hosszabb szőr nő, mancsa egy macskáéhoz hasonló, kicsi és kerek, lábujjai jól íveltek és rövidek.
Neked megfelelő fajta?
- Alacsony szőrzetápolási igényű fajta: bundáját elegendő egy szőrsimító kesztyűvel átsimítani vedlés idején, amely segít az elhalt szőrszálat eltávolításában. Vágást nem igényel.
- Minimális vedlés jellemzi: a bunda heti kefélése segít az elhullott szőrszálak eltávolítását.
- Könnyen tréningezhető fajta: a képzés élvezhető, hallgat a gazdi parancsára. Kevesebb ismétlésre van szüksége, hogy 1-1 feladatot megtanuljon. Hajlamos megmakacsolni magát.
- Ugat, ha őrizni kell a házat : figyelmezteti a tulajdonosokat ha ismeretlen személy érkezik a házhoz.
- Alacsony alkalmazkodóképességű: teste nehezen viseli a meleg időjárást fekete bundája miatt.
- Nagyon aktív: Szüksége van a rendszeres testmozgásra, hogy megőrizze fittségét. Aktív gazdiknak javasolt fajta.
- Gyerekeknek is ajánlott: megfelelő fajta 6-8 év feletti gyerekeknek is, mert nem tudják magukat megvédeni a kisebb gyermekek akár erőteljes mozdulataitól.
[keeping] =>
Ha tágas kertben tartják akkor ki tudja elégíteni mozgásigényét. Jól tartható lakásban, de nagyon mozgásra van szüksége és lehetőséget kell neki biztosítani póráz nélküli futkosásra is. Amennyiben nincs megfelelő mennyiségű mozgás biztosítva számára, unatkozni kezd és rombolóvá válhat. Napi minimum 30 perc séta vagy játék szükséges számára. Nem zavaróan aktív beltérben.
[grooming] =>Nem igényel nagy törődést, hetente egyszer elég átfésülni, illetve vedlési időszakban egy gumis kefével vagy kopókesztyűvel eltávolítani az elhalt szőrszálakat. Nem kell őket sem fürdetni, sem nyírni. Füleiket rendszeresen javasolt ellenőrizni és körmüket rövidre kell vágni. Fogait hetente legalább egyszer fogkefével javasolt megtisztítani, hogy megelőzzük a fogkő felhalmozódását és a benne rejlő baktériumok megtelepedését. Hetente egyszer javasolt a kutya gondos átnézése (fül, bunda, karom és közei). Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a már kialakult betegségek kezelése.
[nutrition] =>A Schipperke szeret enni, és könnyen túlsúlyossá válhat. Naponta 2x javasolt etetni. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.
[breeding] =>Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!
[dog_size] => 3 [dog_coat_sizes] => 2 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:19 [updated_at] => 2022-04-25 11:09:16 [status] => 1 [family] => 4.00 [children] => 5.00 [dogs] => 2.00 [strangers] => 2.00 ) select * from upload_file where id=''Array ( [id] => 118 [name] => Sealyham terrier [slug] => sealyham-terrier [short_summary] => A Sealyham terrier egy intelligens, agresszív, éber, vidám, önálló, hűséges, érzékeny és makacs fajta. [youtube_id] => [main_pic] => [summary] =>A Sealyham terrier egy intelligens, agresszív, éber, vidám, önálló, hűséges, érzékeny és makacs fajta.
A leggyakoribb színek: fekete, kék, barna, krém, fehér és sárga.
Egészsége megőrzéséhez rendszeres testmozgásra van szüksége.
Használhatósága: earthdog, vadászat, nyomkövetés.
A Sealyham terriert John Edwardes kapitány hozta létre 1850 és 1890 között.
Angol vadászkutya. Létrejöttét egy bizonyos Edwards kapitánynak köszönheti, aki a walesi Sealyhamben élt és szenvedélyes vidravadász volt. Ehhez a kedvteléséhez alkalmas segítőtársra volt szüksége; kitenyésztett hát egy kicsi, szívós, bátor és mozgékony kutyát, amely lépést tudott tartani a kopókkal, de termeténél fogva bárhová be tudott hatolni és bátran szembeszállni a nála gyakran nagyobb ellenféllel is. A fajta kialakítása során feltehetően a dandie dinmont terriert, egy basset típusú kutyát, a corgit, a west highland white terriert és a drótszőrű foxterriert használta fel.
Vidrára, borzra, rókára vadásztak vele.
1908-ban alakult az első Sealyham Terrier klub. 1910-ben az Angol Kennel Club hivatalosan is elismerte a fajtát.
Nem vált népszerű kutyává a nagyközönség számára. Kiváló társasági kutya ellenére ma a ritka fajták közé tartozik.
Erős, izmos testfelépítésű, megnyerő külsejű, gyönyörű szakállal ékeskedő kutyus.
Feje megnyúlt, széles és erős, állkapcsa szögletes, füle közepes nagyságú, a csúcsa lekerekített, lelogóak, szeme kerek, sötét és mélyen ülő, távol vannak egymástól.
Nyaka vastag, izmos, törzse közepesen hosszú, erős, háta egyenes, mellkasa mély és széles, ágyéka csaknem vízszintes, farkát általában kurtitják, magasan hordja.
Végtagjai rövidek, erősek, a mellsők egyenesek, a hátsók hosszabbak, mancsa nagy, tömör és kerek, ujjai jól íveltek.
Neked megfelelő fajta?
- Mérsékelt szőrzetápolási igényű fajta: rendszeres kefélés, alkalmankénti trimmelés szükséges. Kozmetikai ápolása elengedhetetlen.
- Mérsékelt vedlés jellemzi: a bunda rendszeres ápolása csökkenti az elhullott szőrszálak mennyiségét.
- Átlagnál nehezebben tréningezhető fajta: hasznos lehet számára a speciális engedelmességi tréningen való részvétel. Képzése kitartást igényel, első kutyás gazdiknak nem javasolt.
- Ugat, ha őrizni kell a házat : figyelmezteti a tulajdonosokat ha ismeretlen személy érkezik a házhoz, de nem feltétlen riasztja el termete miatt a betolakodókat.
- Közepes alkalmazkodóképesség jellemzi: lakásban és kertben egyaránt tartható. Teste megfelelően kezeli a hideg és meleg időjárást is.
- Meglehetősen aktív: Szüksége van a rendszeres testmozgásra, hogy megőrizze fittségét. Javasolt nagy sétákat tartani a parkban vagy az utcákban, hogy mozgásigényét kielégíthesse.
- Gyerekeknek is ajánlott: megfelelő fajta 6-8 év feletii gyerekeknek is. Játékos, energikus, és szeretetteljes.
[keeping] =>
Kiváló társ, jól tartható lakásban és jól alkalmazkodik a körülményekhez. Mozgásigénye átlagos, szeret póráz nélkül sétálni, labdázni és nagyon szeret ásni. A Sealyham Terrier kis mérete és robusztus felépítése miatt jó választás a városban élők számára is. Viszonylag inaktív beltérben, és az udvar nélküli élethez is képes alkalmazkodni mindaddig, amíg naponta megkapja a szükséges mennyiségű mozgást. Szeret sokat és hosszan sétálni és labdázni. A kert felásása az egyik kedvenc elfoglaltsága, amit figyelembe kell venni annak, aki szeretne a kertjére figyelni. Mint minden terriert, a Norfolkot is pórázon javasolt tartani nyilvános helyeken, mert erős vadászati ösztöne miatt egyszerűen megindulhat mókus, nyúl vagy más kisállat után. Mozgékony munkakutya, aki imád labdázni. Minden nap legalább egy 20-30 perces erőteljes sétára/ játékidőre van szüksége, vagy napi kétszeri 10–15 perces sétára, hogy testi és lelki egészségét fenntarthassuk.
[grooming] =>Évente kétszer ajánlott kutyakozmetikába vinni, ahol kiszedik az elhalt szőrszálakat. Általában a fej, a fülek, a nyak, a hát és a farok szőrét trimmelik. A közbenső időkben rendszeresen kell fésülni , a bajusz, szakáll és szemöldökre különösképpen nagy figyelmet kell fordítani. Fürdetni csak szükség esetén ajánlott. Ellenőrizd hetente egyszer a füleit, hogy találsz-e benne szennyeződést, bőrpírt vagy a rossz szagokat, amely fertőzés jele lehet. Körmüket ajánlott röviden tartani. Fogait hetente legalább kétszer-háromszor fogkefével javasolt megtisztítani, hogy megelőzzük a fogkő felhalmozódását és a benne rejlő baktériumok megtelepedését. Hetente egyszer javasolt a kutya gondos átnézése (fül, bunda, karom és közei). Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a már kialakult betegségek kezelése.
[nutrition] =>Hízásra hajlamos fajta. Ha a Sealyham Terrier túlsúlyossá válik, akkor hátfájdalmai lehetnek. Naponta 2x javasolt etetni. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.
[breeding] =>Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!
[dog_size] => 3 [dog_coat_sizes] => 2 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:19 [updated_at] => 2022-04-25 11:08:27 [status] => 1 [family] => 5.00 [children] => 5.00 [dogs] => 4.00 [strangers] => 3.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='118' and field='main_image'select * from upload_file where id='107'A Shiba Inu egy szeretetteljes, éber, energikus, önálló, élénk, hűséges fajta.
A leggyakoribb színek: fekete, fekete-cser, vörös és fehér.
Ahhoz hogy egészséges maradhasson rendszeres testmozgást igényel.
Használhatósága igen széleskörű: agility, őrző-védő, vadászat és nyomkövetés.
A Shiba inu már az idők kezdetétől megtalálható Japánban, a legősibb spitz fajok egyike.
Japánul a shiba apróságot jelent, így a shiba inu igazából azt jelenti, hogy kiskutya.
Eredetileg nyulak és kisebb madarak vadászatánál használták, mint felverőkutya. Hajdan három változatát ismerték, a san-tu, mino-shiba, shinsu-shiba.
A II. világháború után majdnem kipusztultak, a háború után született shibák e három vérvonal leszármazottjai. A három vérvonalat a 20. század közepén keresztezték és így született a mai Shiba inu.
A japán kennelklubot 1948-ban alapították, és a Shiba Inu fajtaszabványt Nihon Ken Hozonkai állította össze, amelyet mind a japán kennelklub, mind az FCI elfogadott.
A Shiba Inu-t 1993-ban ismerte el az American Kennel Club.
A Shiba inu egy zömök, arányos, erős testfelépítésű kutyusok.
Feje arányos a testével, széles lapos homloka, jól meghatározott stopja van, arcorri része hegyes. Háromszög alakú fülei kicsik, felállóak, enyhén előre dőlnek, sötétbarna szemei egymástól távol ülnek, kicsik és majdnem háromszög alakúak.
Háta egyenes, ágyéka izmos, széles, hasa enyhén felhúzott, mellkasa mély, bordái íveltek, végtagjai egyenesek, magasan tűzött farkát a hátára kunkorítva hordja, de nyugalmi állapotban lelógó.
Bundája kétrétegű, aljszörzete sűrű, puha, fedőszőre durva és egyenes. Színe lehet vörös, fekete-barna, szezámbarna, fekete-szezám, vörös-szezám.
Neked megfelelő fajta?
- Mérsékelt szőrzetápolási igényű fajta: rendszeres kefélés szükséges.
- Folyamatos és szezonális vedlés jellemzi
- Mérsékelten tréningigényes fajta: a képzése nem igényel sok figyelmet. Könnyen tanul. Az eredmények fokozatosan jönni fognak a képzés során.
- Jó házörző: ez a kutya ugat és hangos ha kell, sőt meg is védi a családot az idegenekkel szemben.
- Alacsony alkalmazkodóképességű: teste nehezen viseli a nagy nyári hőségeket. Lakásban tartáskor biztosítani kell számára a megfelelő mozgásmennyiséget.
- Meglehetősen aktív: Szüksége van a rendszeres testmozgásra, hogy megőrizze fittségét. A park vagy egy nagy zöld terület számára maga a mozgásteli kánaán.
- Gyerekeknek is ajánlott: megfelelő fajta gyerekeknek is. Játékos, energikus, és szeretetteljes.
[keeping] =>
Városi környezetben és lakásban való tartásra is alkalmas, de mozgásigénye nagy, tehát a napi többszöri séta elengedhetetlen számára. Nagy mozgásigénye miatt figyeljünk arra, hogy a lakást inkább átmeneti pihenőhelyként kezeli, két aktív időszak között. Nagyon aktív és alig várja, hogy részt vehessen minden emberi tevékenységben, amit a gazdi éppen művel. Biztosíts számára egy nyugis kis helyet, ahová igény esetén elhúzódhat.
[grooming] =>Tiszta és szagtalan kutya. Nem igényel nagy gondoskodást, szőrzete nem hajlamos piszkolódásra. Vedlési időszakban ajánlott eltávolítani az elhalt szőrszálakat. Elég hetente egyszer átfésülni, illetve vedlési időszakban ajánlott gumikefével eltávolítani az elhalt szőrszálakat. Karmait röviden kell tartani. Ellenőrizd hetente egyszer a füleit, hogy találsz-e benne szennyeződést, bőrpírt vagy a rossz szagokat, amely fertőzés jele lehet. Fogait hetente legalább egyszer fogkefével javasolt megtisztítani, hogy megelőzzük a fogkő felhalmozódását és a benne rejlő baktériumok megtelepedését. Hetente egyszer javasolt a kutya gondos átnézése (fül, bunda, karom és közei). Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a már kialakult betegségek kezelése.
[nutrition] =>Hízásra hajlamos fajta. Kerülni kell a szója és kukorica tartalmú eledeleket. Naponta 2x javasolt etetni. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.
[breeding] =>Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!
[dog_size] => 3 [dog_coat_sizes] => 2 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:20 [updated_at] => 2022-04-25 11:06:36 [status] => 1 [family] => 4.00 [children] => 5.00 [dogs] => 2.00 [strangers] => 2.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='120' and field='main_image'select * from upload_file where id=''A Staffordshire Bull Terrier egy szeretetteljes, bátor, intelligens, hűséges és játékos fajta.
A leggyakoribb színek: fekete, kék, piros és fehér.
Egészsége megőrzéséhez rendszeres testmozgásra van szüksége.
Használhatósága: agility, engedelmességi versenyek, súlyhúzás.
A staffordshire bullterrier az angol bullterrierhez hasonlóan, bulldogok és terrierek keresztezéséből alakult ki a 19. században. Sokáig harci kutyának használták.
Angliában az 1800-as évek körül két, ún. sport hódított: az egyikben kutyák küzdöttek bikával, a másikban két kutya viaskodott egymással. A bikaviadalok hősei az angol buldogok voltak; a kutyaviadalok szereplői ezzel szemben bármilyen felépítésű ebek lehettek, hiszen itt az egyetlen szempont a harciasság, ill. az eredményesség volt. Később a tenyésztők elhatározták, hogy a harci kutyában összehozzák a buldogok erejét és szívósságát a terrierek mozgékonyságával és gyors felfogóképességével, így alakult ki a fajta.
A "Cruelty to Animals Act" ugyan illegálissá nyilvánította 1835-ben az állatverekedtetéseket, de egyelőre csak a bikákat és medvéket mentette meg e szörnyű látványosságtól. Szerencsére lassan, de biztosan győzött az állatvédelem, és az 1902-as évektől kezdve véglegesen konszolidálódott a staffordshire bullterrier tenyésztése, és már 30-as évektől egyre nőtt a fajta iránti érdeklődés, az egykori harci kutyából kedvelt kiállítási kutyavált.
1935-ben megalakult az önálló fajtaklub, és a Kennel Club még ebben az évben önálló fajtaként ismerte el az angol staffordshire bullterriert, mely hazájában napjainkban is a legnépszerűbb fajták közé tartozik.
Rendkívül izmos, erős testfelépítésű.
Simaszőrű, jó arányokkal rendelkező, méretéhez képest nagyon erőteljes, izmos, aktív és mozgékony kutya.
Középtermetű, rendkívül izmos, erőteljes felépítésű eb.
Feje rövid, szeme fekete vagy sötétbarna, füle félig feláll. Törzse szilárd, izmos, háta egyenes, fara kissé csapott, mellkasa széles és mély, hasa felhúzott. Végtagjai viszonylag rövidek, egyenesek. F
arka közepesen hosszú, a vége felé elvékonyodik.
Szőrzete lágy, rövid, testhez simuló, bundája rozsdavörös, fehér, fekete, kék, illetve mindezek a színek fehérrel keverve.
Neked megfelelő fajta?
- Alacsony szőrzetápolási igényű: bundáját elegendő egy szőrsimító kesztyűvel átsimítani vedlés idején, amely segít az elhalt szőrszálat eltávolításában. Vágást nem igénylő fajta.
- Mérsékelt vedlés jellemzi: a szőrsimító kesztyű jó barát az elhalt szőrszálak gyors és egyszerű összegyűjtésére, amely segítségével távol tudjuk tartani a nemkívánatos szőrszálakat.
- Könnyen tréningezhető fajta: a képzés élvezhető, hallgat a gazdi parancsára. Kevesebb ismétlésre van szüksége, hogy 1-1 feladatot megtanuljon.
- Jó házörző: ez a kutya ugat és hangos ha kell, sőt meg is védi a családot az idegenekkel szemben.
- Alacsony alkalmazkodóképességű: teste nem bírja az extrém hideg időjárást. Lakásban tartáskor javasoltak rendszeres séták. Legoptimálisabb számukra egy kis vagy közepes kertben tartani őket.
- Nagyon aktív: Szüksége van a rendszeres testmozgásra, hogy megőrizze fittségét. Aktív gazdiknak javasolt fajta.
- Gyerekeknek is ajánlott: megfelelő fajta gyerekeknek is. Játékos, energikus, és szeretetteljes.
[keeping] =>
Tökéletesen alkalmazkodó típus, és mindenhol megtalálja a helyét. Ennek egyetlen feltétele, hogy szinte mindig közvetlen kapcsolatban legyen gazdájával, valamint hogy rendszeresen és alaposan le legyenek mozgatva. Tökéletes és univerzális munkakutya, kiváló fizikai és mentális adottságokkal. A kutyás sportok tökéletesek számára, legyen az agility, flyball, súlyhúzó-verseny, vagy a hagyományos őrző-védő munka. Ízig-vérig lakáskutya. Nemcsak rövid szőrzete miatt igényli a négy fal nyújtotta kényelmet, hanem azért is, hogy minél többet és minél közelebb lehessen családjához. Imád játszani kertben, de ez nem jelenti azt, hogy ne igényelné a rendszeres sétát és foglalkozást. Unatkozás esetén nemkívánt viselkedésformák rögzülhetnek, mint például az ásás és a rágás.
[grooming] =>Ápolása egyszerű, bundája nem igényel sok törődést. Folyamatos mérsékelt vedlés jellemzi, ezért a szőrsimító kesztyű használata ajánlott hetente. Körmét röviden kell tartani. Ellenőrizd hetente egyszer a füleit, hogy találsz-e benne szennyeződést, bőrpírt vagy a rossz szagokat, amely fertőzés jele lehet. Fogait hetente legalább kétszer fogkefével javasolt megtisztítani, hogy megelőzzük a fogkő felhalmozódását és a benne rejlő baktériumok megtelepedését. Hetente egyszer javasolt a kutya gondos átnézése (fül, bunda, karom és közei). Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a már kialakult betegségek kezelése.
[nutrition] =>Táplálására nem különösebben érzékeny. Növendék korban prémium minőségű táppal ajánlott etetni, hogy vázrendszere megfelelően kifejlődhessen. Bár a gyomorcsavarodás általában a nagytestű fajtákat sújtja, a staffbullt is célszerű még felnőtt korában is két adagban etetni, mivel élénk temperamentuma e tekintetben bajba sodorhatja. Hiába eszi magát degeszre, ez nem akadályozza abban, hogy ugrándozva viháncoljon, ami megnöveli a gyomor átfordulásának kockázatát. Naponta 2x javasolt etetni. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Ilyen esetben egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.
[breeding] =>Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!
[dog_size] => 2 [dog_coat_sizes] => 2 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:21 [updated_at] => 2022-04-25 10:43:00 [status] => 1 [family] => 5.00 [children] => 5.00 [dogs] => 5.00 [strangers] => 4.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='133' and field='main_image'select * from upload_file where id='88'A Sussex spániel egy vidám, barátságos, hűséges, játékos és szociális kutyafajta.
Leggyakoribb színek: barna és piros.
Annak érdekében, hogy az egészséges maradhasson rendszeres testmozgásra van szüksége.
Használhatósága: vadászat, nyomkövetés, őrző-védő.
A spánielek történetének kezdete a Krisztus előtti időkre tehető. Nagy Sándor apjának uralkodása idején az egyik pénzérmén spánielhez hasonló kutya ábrázolása látható.
Ami bizonyíthatja még, hogy a régmúltban is fellelhetőek voltak a spánielek, az az, hogy a germán törvények szövegében említenek, a leírások alapján spánielre hasonlító kutyát, akivel madarakra vadásztak.
De 15. századi festményeken biztosan láthatunk ilyen kutyákat. A spániel szó eredete vitatott, de legvalószínűbb, hogy a spániel szó, Spanyolország nevére vezethető vissza. Speciális vadászati célokra tenyésztették őket.
Dr. Johannes Caius Erzsébet királynő udvari orvosának 1570-ben latinul megjelenő könyvében lehet olvasni arról, hogy hogyan csoportosítják a spánieleket. Ebben olvasható, hogy vannak a szárazföldi spánielek, akik solymászásnál, madarak hálóval való fogásánál segédkeznek, illetve a vízispánielek, akik vízben is dolgoznak.
A szárazföldi spánieleket pedig később méretük alapján is csoportosítják.
A nagyobbak, melyeket inkább a madarak űzésére használtak springereknek hívják, a kisebbek pedig a cocker nevet kapták, akik a hálóval megfogott madarak felé kúsznak.
A Sussexi spánielt a 18.században az angliai sussex grófságban Mr. Fuller tenyésztette ki. 1993-ban ismerte el hivatalosan az UKC. (United Kennel Club). A második világháború végére dacára annak, hogy más tenyésztők is foglalkozni kezdtek tenyésztésével, csak tíz regisztrált kutya maradt.
Napjainkban is nagyon ritka fajta.
Bár a Sussexi spániel egy tömzsi, erős testalkatú mégis,nagyon mozgékony.
Feje széles, fülei nagyok és lelógóak és hullámos szőr borítja, nagy szemei mogyoróbarnák. Háta egyenes, hosszú, nyaka enyhén ívelt, mellkasa mély.
Végtagjai izmosak, nagyon rövidek, de egyenesek, farkát dokkolják. Jellegzetes gördülő mozgása van és farkát élénken csóválja. Aranybarna bundája dús, lelapuló, lehet hullámos is, nyakánál, lábai hátsó részén és a farkán tollas.
Farkát 12,5-17,5 cm hosszúságúra kurtítják.
Neked megfelelő fajta?
- Mérsékelt szőrzetápolási igényű fajta: rendszeres kefélés, alkalmankénti vágás szükséges lehet.
- Mérsékelt vedlés jellemzi: a bunda rendszeres ápolása csökkenti az elhullott szőrszálak mennyiségét.
- Könnyen tréningezhető fajta: a képzése élvezhető, nem igényel sok figyelmet. Könnyen tanul. Hallgat a gazdira.
- Ugat, ha őrizni kell a házat : figyelmezteti a tulajdonosokat ha ismeretlen személy érkezik a házhoz, házőrzőnek is használható.
- Közepes alkalmazkodóképesség jellemzi: lakásban és kertben egyaránt tartható. Teste megfelelően kezeli a hideg és meleg időjárást is. Amennyiben lakásban él, szüksége van napi rendszeres mozgásra.
- Meglehetősen aktív: Szüksége van a rendszeres testmozgásra, hogy megőrizze fittségét. Javasolt nagy sétákat tartani a parkban vagy az utcákban, hogy mozgásigényét kielégíthesse.
- Gyerekeknek is ajánlott: megfelelő fajta gyerekeknek is. Játékos, energikus, és szeretetteljes.
[keeping] =>
A Sussexi spániel könnyen alkalmazkodik, ezért oda kell figyelni, hogy eleget mozogjon, hogy ne hízzon el. Lehet lakásban tartani, de a legmegfelelőbb számára egy kis udvar. Elsősorban vadászkutya, főleg erdőben nagyon eredményes, de családi kedvencnek is kiváló. Szeret úszni, apportírozni, és vigyázni kell vele séta közben, mert képes az orra után menni és elfutni. Nem alkalmas arra, hogy kennelben tartsák. Szeret labdázni, szereti a hosszú sétákat. Érzékeny a lakásban lévő hangulatra, gazdája hanghordozására, ezért szelíden kell nevelni. Nagyon szereti a vizet, remekül úszik
[grooming] =>Bundája sok ápolást igényel. Évente legalább kétszer meg kell nyíratni. A fül lebenye alatt, a hallójárat környékén viszont évente többször kell nyírni, hogy a gyulladást elkerüljük. Füleit ki is kell törölni. ha lelógó a szemhéja, akkor egy speciális szerrel ki kell öblögetni a szemét. Körmeit is rendszeresen vágni kell. Fogait hetente legalább kétszer-háromszor fogkefével javasolt megtisztítani, hogy megelőzzük a fogkő felhalmozódását és a benne rejlő baktériumok megtelepedését. Hetente érdemes átnézni a bundáját valamint füleit, hogy megtaláljuk az esetlegesen megbúvó élősködőket vagy időben észrevegyünk esetleges elváltozásokat. Rendkívül fontos számára a rendszeres ápolás, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a betegségek kezelése.
[nutrition] =>Tiszta, friss vizet mindig kell neki biztosítani és étrendjére érdemes odafigyelni, mert hízásra hajlamos fajta. Naponta 2x javasolt etetni. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Ilyen esetben egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.
[breeding] =>Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!
[dog_size] => 2 [dog_coat_sizes] => 2 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:21 [updated_at] => 2022-04-25 10:42:21 [status] => 1 [family] => 5.00 [children] => 5.00 [dogs] => 5.00 [strangers] => 4.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='133' and field='main_image'select * from upload_file where id='88'A fehér juhászkutya egy értelmes, kedves könnyen tanítható fajta.
Családoknak is ajánlott, mivel a gyermekeket szereti.
Használhatósága: juhászkutya
Amerikában és Kanadában tenyésztették ki a németjuhász almokban született fehér színű kutyákból. Jelenleg már Európánban, sőt hazánkban is tenyésztik.
1933-ban a német juhászkutya anyaországbeli fajtagazda egyesülete, az SV úgy határozott, hogy a fehér színű kutyákat kizárja a tenyésztésből, és a továbbiakban a fehér szín diszkvalifikációs hibának számít. Ennek következtében az 1960-as évekre teljesen eltűntek a fehér német juhászkutyák Európából.
Amerikában és Kanadában azonban az Európában kiselejtezett színű példányokból fokozatosan egy új, önálló fajta alakult, mely Magyarországon amerikai-kanadai fehér juhászkutyaként vált ismertté. Egyébként a tengeren túl is megpróbálták kizárni a fehér német juhászkutyákat a tenyésztésből, az American Kennel Club keretein belül sikerrel is járt ez a törekvés, Kanadában azonban a fajta egyik hivatalos színe maradt a fehér.
1978-ban – Svájcon keresztül – érkeztek vissza az első fehér juhászkutyák Németországba, ahol ma a legnagyobb állomány található Európában. A Német Juhászkutya Egyesület nem volt hajlandó bevenni a fajta standardjába a fehér színt, ám néhány országban mégis bejegyezték, és hivatalosan tenyésztették.
Végül a Svájci Kinológiai Társaság érte el az Nemzetközi Szövetség(FCI) elismerését, de a standardban kerülni kellett bárminemű utalást a német juhászkutyára. Mivel Svájc vívta ki a fajta elismerését, így kapta meg a fehér svájci juhászkutya (berger blanc suisse) nevet, a korábbi amerikai-kanadai fehér juhászkutya helyett.
Kellemes megjelenésű, elegáns küllemű állat, voltaképpen nem más, mint egy fehér német juhászkutya.
Méltóságteljes, erős, megfelelő testtartással.
Feje ék alakú, arcorri része hosszú, elkeskenyedő. Orrtükre fekete. Fogai erőteljesek, szeme mandula formájú, kissé ferde, nem kidülledő.
Füle széles, magas tűzésű, felálló, majdnem párhuzamos és nem befelé forduló hegyes előre álló fülkagylóval. Nyaka erős, jól izmolt, mellkasa mély, de nem túl széles.
A has mérsékelten felhúzódó és szilárd. A hát egyenes, jól fejlett, nem túl hosszú.
A mar hosszú és magas, s enyhe átmenettel csatlakozik a háthoz, anélkül, hogy annak vonalát megtörné.
Ágyéka széles, erős, jól izmolt. A far hosszú, enyhén lejtős. Végtagjai egyenesek erősek és jól izmolt. Mancsa kerekded a lábujjak jól zártak és íveltek.
A karmok rövidek és erősek, színük sötét. A talppárna kemény és elnyűhetetlen.
Farka sűrű zászlós legalább a csánkig ér, nyugalmi állapotban enyhén ívelten hordja.
Neked megfelelő fajta?
- Mérsékelt szőrzetápolási igényű fajta: rendszeres kefélés javasolt, vágásra nincs szükség.
- Mérsékelt vedlés jellemzi: a bunda rendszeres ápolása csökkenti az elhullott szőrszálak mennyiségét.
- Mérsékelten tréningigényes fajta: a képzése nem igényel sok figyelmet. Könnyen tanul. Az eredmények fokozatosan jönni fognak a képzés során.
- Ugat, ha őrizni kell a házat : figyelmezteti a tulajdonosokat ha ismeretlen személy érkezik a házhoz, és meg is védi a családot az idegenekkel szemben.
- Alacsony alkalmazkodóképesség jellemzi: lakásban tartása nem javasolt. Teste megfelelően kezeli a hideg és meleg időjárást is. Amennyiben lakásban él, szüksége van napi rendszeres mozgásra.
- Aktív: Szüksége van a rendszeres testmozgásra, hogy megőrizze fittségét. Aktív gazdiknak javasolt fajta.
- Gyerekeknek is ajánlott: megfelelő fajta gyerekeknek is. Játékos, energikus, és szeretetteljes.
Csoportosan, kennelben is gond nélkül tartható, mert kifejezetten falkaszerető, fejlett társas ösztönnel rendelkezik. Rendkívül fontos, hogy kölyökkorában a lehető legtöbb különböző állattal, emberrel, dologgal és helyzettel találkozzon, mivel így hozzászokhat ezekhez, és kiegyensúlyozott felnőtt állattá válhat. Nagy örömet lehet szeretni a kutyának azzal, ha a sétáltatáson kívül néha elviszik úszni, megfuttatják, labdáznak vagy apportíroznak vele. Nagyon engedelmes, mindig a gazdája mellett marad sétáltatás közben.
[grooming] =>A fehér juhászkutya szőrzete elég sok gondozást igényel. Hetente egyszer alaposan át kell kefélni, de a vedlési időszakban naponta ajánlatos kefélni és fésülni - erre a munkára a kártolókefe a legmegfelelőbb eszköz. A karmait röviden kell tartani. Tehát egy egészséges kutyának szüksége van a mancsára, a fülére és teste minden részére. Ezért javasolt a körmök ápolása, bunda átnézése séták után és a fülek rendszeres ellenőrzése. Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal egyszerűbb, mint a betegségek kezelése.
[nutrition] =>A kutya életkorának megfelelő kutyaeledellel (kiskutya, felnőtt vagy idősebb) ajánlott etetni, amely a szükséges tápanyagokkal rendelkezik. Az asztali maradékok emésztési zavarokat okozhatnak, így csak akkor adjuk ha nincs más. Kerülje a főtt csontokat és a magas zsírtartalmú ételeket. Kicsi kekszdarabot vagy kenyeret lehet használni edzéshez. Ha egy kutya hízni kezd az ivartalanítás után, akkor elkerülhetetlenné válik a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.
[breeding] =>Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!
[dog_size] => 1 [dog_coat_sizes] => 2 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:22 [updated_at] => 2022-04-25 10:40:52 [status] => 1 [family] => 5.00 [children] => 5.00 [dogs] => 5.00 [strangers] => 4.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='133' and field='main_image'select * from upload_file where id='88'A szálkásszőrű törpe tacskó egy éber, bátor, független, élénk, és játékos fajta.
Barátságos természetűnek kell lennie, kiegyensúlyozott temperamentummal, valamint szenvedélyes, kitartó és jó szaglású vadászkutyának.
A leggyakoribb színváltozatok: fekete, fekete-cser, csíkos, barna, csokoládé, krém, fakó, szürke, vörös és fekete.
Annak érdekében, hogy egészségét megőrizzük rendszeres testmozgást igényel.
Sokoldalú fajta, így ajánlott: vadászatra, nyomkövetésre és nem utolsó sorban társasági kutya.
A tacskó már a középkor óta jelen van a köztudatban. Eredetileg borzok elleni vadászatra tenyésztették, akiket a föld alá is követett a tacskó. Közkedvelt elnevezése a dakszli, amely az eredeti német névből, a dachshundból ered, amely borzkutyát jelent.
Származása vitatott. Egyesek szerint a francia bassetek (szó szerint: alacsony kutya) rokona.
Évszázadok óta 3 különböző méretben (normál, törpe és nyúlász/kaninchen) és 3 szőrváltozatban (rövidszőrú, szálkásszőrű és hosszúszőrű) tenyésztették.
Kutyakiállításon már 1866-ban szerepeltek tacskók a "külföldi vadászkutyák" osztályában. Az Angol Kennel Klub az 1873-as kristálypalotabeli kiállításon ismerte el a fajtát, a németeket is megelőzve 1881-ben megalakult az első fajtaklub: az English Dachshund Club. Az Egyesült Államokban és Kanadában az 1870-es években kezdett elterjedni a tacskó.
A "Deutscher Teckelklub", a Német Tacskóklub 1888-ban megalakult Berlinben. Határozottan innen számítható a fajta tenyésztésének ideje. A klub 1889 óta törzskönyvet is vezet. Az első vérebvizsgát 1893-ban tehették le a tacskók. 1899-ben Ernst von Otto kinológus megalkotta a fajta leírását.
A II. világháború után természetesen más tacskótenyésztő egyesületek is alakultak. Az említett Német Tacskóklub segítette a tenyésztést, kiállításokról gondoskodott és nem utolsósorban vizsgákról.
A tacskó német fajta, szálkásszőrű változatának kialakulásában komoly szerepet játszottak az angol dandie dinmont terrierek, később különösen a délnémet területeken némi schnauzervér is keveredett a fajtához. Egységes típusa végül a rövidszőrű tacskókkal történt keresztezések révén alakult ki.
Az 1950-es években a tacskó az USA egyik legnépszerűbb családi kutyává vált. Míg a világ más területein mint például Nagy-Britanniában, Európában, különösen Franciaországban, még mindig vadászkutyáknak tekintik.
A tacskót mérete alapján és szőrzete alapján három csoportba osztják.
Szőrzet alapján lehet rövidszőrű, szálkásszőrű, hosszúszőrű.
Méret szerint normál, törpe és nyúlász, azaz "kanichen" tacskó.
Méretkülönbségét mellkasa körfogatában mérik.
A normál tacskó mellkas mérete 35 cm feletti, a törpe tacskóé 30-35 cm közötti és a nyúlász tacskóé 30 cm allatti.
A tacskó feje hosszúkás, egyenletesen keskenyedik, de nem hegyes. Szeme ovális alakú, állkapcsa erős, ajkai feszesek, magasan tűzött fülei hosszúak, lekerekedőek és lecsüngő. Harapása ollós vagy harapófogós.
Teste hosszú, háza vízszintes, lágyéka enyhén ívelt, fara széles, izmos.Hasa kissé felhúzott, mellkasa domború, erős és széles, válla hosszú és hátrahúzott.
Farka a test vonalának meghosszabítása, végtagjai egyenesek, párhuzamosak. A rövid szőrű tacskó bundája sűrű, fényes és testéhez simul, a szálkás testű tacskó aljszörzete sűrű, fedőszőre tömött, merev szálakból áll. Arcán bajuszt és szakált visel és szöldöke is bozontos.
A hosszúszőrű tacskó bundája csillogó, selymes. Színe sokféle változatban előfordul.
Neked megfelelő fajta?
- Mérsékelt szőrzetápolási igényű fajta: évente kétszer kell trimmelni és időnként erős sörtéjű kefével át kell fésülni.
- Mérsékelt vedlés jellemzi: a bunda rendszeres ápolása csökkenti az elhullott szőrszálak mennyiségét.
- Mérsékelten tréningigényes fajta: a képzése nem igényel sok figyelmet. Könnyen tanul. Az eredmények fokozatosan jönni fognak a képzés során. Azonban makacssága miatt előfordulhat hogy falakba ütközünk. Mindezt következetes képzéssel és megfelelő higgadtsággal kompenzálhatjuk.
- Ugat, ha őrizni kell a házat : figyelmezteti a tulajdonosokat ha ismeretlen személy érkezik a házhoz, de nem riasztja el termete miatt a betolakodókat.
- Közepes alkalmazkodóképesség jellemzi: lakásban és kertben egyaránt tartható, teste megfelelően kezeli a meleg időjárást, de a hideget nem bírja.
- Aktív: elfoglalt gazdiknak nem megfelelő fajta. Sok testmozgásra van szüksége, hogy alakját és szellemi fittségét megőrizze, de képes ellustulni és elhízni.
- Gyerekeknek ajánlott fajta: leginkább 6-8 év feletti gyerekeknek javasolt, vagy azoknak, ahol a kutya a kisgyermekkel együtt nő fel és megfelelő képzésben részesül.
[keeping] =>
Tartható lakásban, könnyen alkalmazkodik, és szereti a kényelmet ezért oda kell figyelni, hogy sokat mozogjon, hogy erőnléte megmaradjon. Képes ellustulni. Remekül ás, így szinte lehetetlen kifutóban tartani. Alapvetően vadászkutya, mindamellett nagyon jól alkalmazkodik a városi tartáshoz is. Kotorékeb, ezért aki erdő közelben tartja tacskóját számolnia kell azzal, hogy elszökhet vadászni. Tartása következetességet igényel. Rövid lábai ellenére sportos és mozgékony. Minden nap legalább egy 20-30 perces sétára/ játékidőre van szüksége, vagy napi kétszeri 10–15 perces sétára, hogy testi és lelki egészségét fenntarthassuk.
[grooming] =>A szálkás szőrű tacskó szőrzetét évente kétszer kell trimmelni és időnként erős sörtéjű kefével át kell fésülni. Körmét röviden kell tartani és füleit időnként javasolt kitörölni. Ellenőrizd hetente egyszer a füleit, hogy találsz-e benne szennyeződést, bőrpírt vagy a rossz szagokat, amely fertőzés jele lehet. Fogait hetente legalább kétszer fogkefével javasolt megtisztítani, hogy megelőzzük a fogkő felhalmozódását és a benne rejlő baktériumok megtelepedését. Hetente egyszer javasolt a kutya gondos átnézése (fül, bunda, karom és közei). Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a már kialakult betegségek kezelése.
[nutrition] =>Hajlamos sokat enni, ezért nagyon oda kell figyelni, hogy ne etessük túl. Hízásra hajlamos fajta. Továbbá fogászati problémák kialakulása is igen gyakori náluk, ezért ajánlott a száraz eledellel való etetés illetve a különböző fogtisztító játékok használata. Ezekkel minimalizálhatjuk a lepedék és fogkő lerakódását. Naponta 2x javasolt etetni. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.
[breeding] =>Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!
[dog_size] => 3 [dog_coat_sizes] => 2 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:22 [updated_at] => 2022-04-25 10:05:42 [status] => 1 [family] => 5.00 [children] => 5.00 [dogs] => 5.00 [strangers] => 4.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='133' and field='main_image'select * from upload_file where id='88'A tacskó bátor, energikus, önálló, élénk, hűséges és szociális kutya.
Leggyakoribb színek: a tacskók fekete, fekete-cser, kék, barna, piros, ezüst, fehér.
Annak érdekében, hogy egészségét megőrizzük rendszeres testmozgást igényel.
Sokoldalú fajta, így ajánlott: vadászatra, nyomkövetésre és nem utolsó sorban társasági kutya.
A tacskó már a középkor óta jelen van a köztudatban. Eredetileg borzok elleni vadászatra tenyésztették, akiket a föld alá is követett a tacskó. Közkedvelt elnevezése a dakszli, amely az eredeti német névből, a dachshundból ered, amely borzkutyát jelent.
Származása vitatott. Egyesek szerint a francia bassetek (szó szerint: alacsony kutya) rokona.
Évszázadok óta 3 különböző méretben (normál, törpe és nyúlász/kaninchen) és 3 szőrváltozatban (rövidszőrú, szálkásszőrű és hosszúszőrű) tenyésztették.
Kutyakiállításon már 1866-ban szerepeltek tacskók a "külföldi vadászkutyák" osztályában. Az Angol Kennel Klub az 1873-as kristálypalotabeli kiállításon ismerte el a fajtát, a németeket is megelőzve 1881-ben megalakult az első fajtaklub: az English Dachshund Club. Az Egyesült Államokban és Kanadában az 1870-es években kezdett elterjedni a tacskó.
A "Deutscher Teckelklub", a Német Tacskóklub 1888-ban megalakult Berlinben. Határozottan innen számítható a fajta tenyésztésének ideje. A klub 1889 óta törzskönyvet is vezet. Az első vérebvizsgát 1893-ban tehették le a tacskók. 1899-ben Ernst von Otto kinológus megalkotta a fajta leírását.
A II. világháború után természetesen más tacskótenyésztő egyesületek is alakultak. Az említett Német Tacskóklub segítette a tenyésztést, kiállításokról gondoskodott és nem utolsósorban vizsgákról.
Az 1950-es években a tacskó az USA egyik legnépszerűbb családi kutyává vált. Míg a világ más területein mint például Nagy-Britanniában, Európában, különösen Franciaországban, még mindig vadászkutyáknak tekintik.
A tacskót mérete alapján és szőrzete alapján három csoportba osztják.
Szőrzet alapján lehet rövidszőrű, szálkásszőrű, hosszúszőrű.
Méret szerint normál, törpe és nyúlász, azaz "kanichen" tacskó.
Méretkülönbségét mellkasa körfogatában mérik.
A normál tacskó mellkas mérete 35 cm feletti, a törpe tacskóé 30-35 cm közötti és a nyúlász tacskóé 30 cm allatti.
A tacskó feje hosszúkás, egyenletesen keskenyedik, de nem hegyes. Szeme ovális alakú, állkapcsa erős, ajkai feszesek, magasan tűzött fülei hosszúak, lekerekedőek és lecsüngő. Harapása ollós vagy harapófogós.
Teste hosszú, háza vízszintes, lágyéka enyhén ívelt, fara széles, izmos.Hasa kissé felhúzott, mellkasa domború, erős és széles, válla hosszú és hátrahúzott.
Farka a test vonalának meghosszabítása, végtagjai egyenesek, párhuzamosak. A rövid szőrű tacskó bundája sűrű, fényes és testéhez simul, a szálkás testű tacskó aljszörzete sűrű, fedőszőre tömött, merev szálakból áll. Arcán bajuszt és szakált visel és szöldöke is bozontos.
A hosszúszőrű tacskó bundája csillogó, selymes. Színe sokféle változatban előfordul.
Neked megfelelő fajta?
- Mérsékelt szőrzetápolási igényű fajta: rendszeres kefélés javasolt
- Mérsékelt vedlés jellemzi: a bunda rendszeres ápolása csökkenti az elhullott szőrszálak mennyiségét.
- Mérsékelten tréningigényes fajta: a képzése nem igényel sok figyelmet. Könnyen tanul. Az eredmények fokozatosan jönni fognak a képzés során. Azonban makacssága miatt előfordulhat hogy falakba ütközünk. Mindezt következetes képzéssel és megfelelő higgadtsággal kompenzálhatjuk.
- Ugat, ha őrizni kell a házat : figyelmezteti a tulajdonosokat ha ismeretlen személy érkezik a házhoz, de nem riasztja el termete miatt a betolakodókat.
- Közepes alkalmazkodóképesség jellemzi: lakásban és kertben egyaránt tartható, teste megfelelően kezeli a meleg időjárást, de a hideget nem bírja.
- Aktív: elfoglalt gazdiknak nem megfelelő fajta. Sok testmozgásra van szüksége, hogy alakját és szellemi fittségét megőrizze, de képes ellustulni és elhízni.
- Gyerekeknek ajánlott fajta: leginkább 6-8 év feletti gyerekeknek javasolt, vagy azoknak, ahol a kutya a kisgyermekkel együtt nő fel és megfelelő képzésben részesül.
Tartható lakásban, könnyen alkalmazkodik, és szereti a kényelmet ezért oda kell figyelni, hogy sokat mozogjon, hogy erőnléte megmaradjon. Képes ellustulni. Remekül ás, így szinte lehetetlen kifutóban tartani. Alapvetően vadászkutya, mindamellett nagyon jól alkalmazkodik a városi tartáshoz is. Kotorékeb, ezért aki erdő közelben tartja tacskóját számolnia kell azzal, hogy elszökhet vadászni. Minden nap legalább egy 20-30 perces sétára/ játékidőre van szüksége, vagy napi kétszeri 10–15 perces sétára, hogy testi és lelki egészségét fenntarthassuk. Tartása következetességet igényel. Rövid lábai ellenére sportos és mozgékony.
[grooming] =>A rövidszőrű nem igényel nagy törődést, elég időnként kopókesztyűvel átfésülni, a szálkás szőrű tacskó szőrzetét évente kétszer kell trimmelni és időnként erős sörtéjű kefével át kell fésülni. A hosszúszőrűt is elég időnként átfésülni, főleg a gubancosabb részeken. A hosszú és a drótszőrű tacskó talppárnái között ki kell vágni a szőrt. Minden tacskó körmét röviden kell tartani és füleit időnként javasolt kitörölni. Ellenőrizd hetente egyszer a füleit, hogy találsz-e benne szennyeződést, bőrpírt vagy a rossz szagokat, amely fertőzés jele lehet. Fogait hetente legalább kétszer fogkefével javasolt megtisztítani, hogy megelőzzük a fogkő felhalmozódását és a benne rejlő baktériumok megtelepedését. Hetente egyszer javasolt a kutya gondos átnézése (fül, bunda, karom és közei). Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a már kialakult betegségek kezelése.
[nutrition] =>Hajlamos sokat enni, ezért nagyon oda kell figyelni, hogy ne etessük túl. Hízásra hajlamos fajta. Továbbá fogászati problémák kialakulása is igen gyakori náluk, ezért ajánlott a száraz eledellel való etetés illetve a különböző fogtisztító játékok használata. Ezekkel minimalizálhatjuk a lepedék és fogkő lerakódását. Naponta 2x javasolt etetni. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.
[breeding] =>Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!
[dog_size] => 3 [dog_coat_sizes] => 1 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:23 [updated_at] => 2022-04-25 10:35:00 [status] => 1 [family] => 3.00 [children] => 3.00 [dogs] => 1.00 [strangers] => 1.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='139' and field='main_image'select * from upload_file where id='79'A Tibeti masztiff egy rendkívül intelligens, védelmező, hűséges és erős akaratú ám nehezen szocializálható fajta.
Színük: fekete, barna, kék, szürke, piros.
Nem rendelkezik nagy mozgásigénnyel, mégis egészsége megóvása miatt rendszeres testmozgásra van szüksége.
Használhatósága: terelés, őrző-védő.
A hazájában do khyinak ("megkötve tartott eb") nevezett eb a Himalája felföldjén alakult ki. Arisztotelész és Megasztenész már i.e. 327-ben beszámol a nagyon erős csontozatú, busa fejű, lógó fülű indiai kutyákról.
Marco Polo (1254-1324) tibeti kutyákról szóló beszámolóját gyakran idézik. A híres utazó után fél évszázadon át semmit sem hallani a fajtáról európában, csupán a XIX. században bukkannak fel ismét a tibeti kutyák leírásai, immáron kinológia munkákban. Kreitner, Széchenyi gróf kísérője szerint a tibeti kutyasokban hasonlít az újfundlandira, de jóval nagyobb a feje, és sörényszerűen növő tarkószőrzete imponáló vadságot kölcsönöz külsejének.
Érdekes, hogy az európaiak szinte az összes tibeti fajtát tévesen nevezték el: ahogyan a tibet spániel nem spániel, és a tibet terrier sem terrier, úgy a tibet masztiff sem masztiff, hanem hegyikutya. Elsősorban nyájak, de házak, kolostorok és paloták őrzésére is használták hazájában.
A tibetiek nagyon kedvelték a szemük fölött cser foltokat viselő egyedeket. Ezeket a jegyeket második szempárnak nevezték, és úgy tartották, a kutyaezzel a szemével akkor is lát, ha az igazit becsukja. A fej és a sörény vad megjelenését jakszőrből készült, vörösre festett gallérral fokozták, hogy házőrző kutyáik ég félelmetesebbnek tűnjenek.
A keskeny hegyi ösvényeken egyébként teherhordóként is használták a tibeti masztiffot.
A fajta nyugat-európába a XIX. század közepén jutott el, 1847-ben például Lord Hardinge küldött Viktória királynőnek egy tibeti masztiffot Indiából, 1876-ban pedig a walesi herceg vitt két ilyen ebet Londonba. A fajta tenyésztése azonban csak az 1920-as évek végén kezdődött, Angliában. Irma Bailey öt nagyszerű, közvetlenül Tibetből származó egyedre tett szert. Ígéretes tenyésztői munkáját P.B. Bates folytatta.
Komor tekintetű, nagy fülű, egy kicsit az újfundlandira hasonlító eb.
Fekete, illetve zsemlyeszínű szőrzete durva és kemény. Feje hatalmas, fülei ugyancsak nagyok, szorosan a fejéhez simulva lelógnak.
Törzse rendkívül erős, izmos, háta egyenes, mellkasa rendkívül széles, mély. Lábai oszlopszerűek, erőteljes csontozatúak, izmosak. Farkát a hátára kunkorítva hordja, farka végén a szőr rendkívül hosszú, dús, hatalmas csokrot alkot.
Neked megfelelő fajta?
- Mérsékelt szőrzetápolási igényű fajta: a bundarendszeres kefélése ajánlott
- Mérsékelt vedlés jellemzi: a bunda rendszeres ápolása csökkenti az elhullott szőrszálak mennyiségét.
- Könnyen tréningezhető fajta: a képzése élvezhető, nem igényel sok figyelmet. Könnyen tanul. Az eredmények fokozatosan jönni fognak a képzés során. Figyel a gazdira és hallgat rá. Olykor megmakacsolhatja magát.
- Jó házörző: ez a kutya ugat és hangos ha kell, sőt rettenthetetlen módon meg is védi a családot az idegenekkel szemben.
- Közepes alkalmazkodóképesség jellemzi: kertben tartása javasolt teste nem tudja kezelni a meleg időjárást. Lakásban tartáskor elengedhetetlen a kutya mozgásigényének kielégítése.
- Meglehetősen aktív: szüksége van a rendszeres testmozgásra, hogy megőrizze fittségét. Javasolt nagy sétákat tartani a parkban vagy az utcákban, hogy mozgásigényét kielégíthesse.
- Gyerekeknek is ajánlott: megfelelő fajta 8-10 év feletti gyerekeknek.
[keeping] =>
A mai napig igen fejlett vadászösztönnel rendelkezik, ezért pórázon sétáltatása javasolt. Imádja a hosszú sétákat. Ilyenkor olyan távolságokra is elbóklászik gazdájától, ami más fajtánál már kimeríteni a szökés fogalmát, ám az ő felfogása szerint csak a gazda körüli terület feltérképezése a cél. Egyébként rendszeresen azonos helyen sétáltatva megvédendő territóriumát kiterjeszti a sétaútvonalra is, ezért ott szabadon engedni csak igen körültekintően szabad. Aktivitási szintje közepes, napi 45-60 perc aktív játékra/sétára és mozgásra van szüksége. Mindennap szüksége van megfelelő mennyiségű mozgásra, hogy elégethesse felesleges energiáit, és ezzel a lehető legjobb családtaggá váljon. A séta minden nap kötelező. Nagy kutya, és bár örömmel fedezi fel a hátsó udvart, mégis minden nap ki kell vinni és szocializálni kell, hogy temperamentuma kiegyensúlyozott legyen. Felnőtt kutyaként általában kevésbé aktív, de mindig éber és védelmező. Hegyi kutyaként a kánikulát nehezen viseli, és értelemszerűen lakásban való tartásra sem igazán alkalmas. A legideálisabb számára egy nagyméretű kert, ahol kedvére önállóan körbejárhatja az egész területet, s amelynek stratégiai pontjain békésen elszunyókálhat napközben. Éjszaka aztán minden megváltozik. A do-khyi az alkonyat beköszöntével aktivizálódik, és egész éjszaka éberen járőrözik a kertben, ahol semmi sem kerüli el figyelmét.
[grooming] =>Célszerű minden nap megfésülni vagy kikefélni a szőrét. A tappancsára ügyeljünk, távolítsuk el az apró köveket, és a talppárnák között növő szőrszálakat. Egy saras kutya bundája száradása után tisztává válik, ugyanis a kosz kipereg belőle. Samponos fürdetése félévente ajánlott. Füleiket, hallójárataikat rendszeresen javasolt ellenőrizni van-e benne kosz és körmüket rövidre kell vágni. Körmüket rövidre kell vágni ha túlnőtt. Hetente egyszer javasolt a kutya gondos átnézése (fül, bunda, karom és közei). Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a már kialakult betegségek kezelése.
[nutrition] =>Gyomorcsavarodásra hajlamos fajta, így naponta 2x javasolt etetni. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Ilyen esetben egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.
[breeding] =>Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!
[dog_size] => 1 [dog_coat_sizes] => 1 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:23 [updated_at] => 2022-04-25 10:32:39 [status] => 1 [family] => 3.00 [children] => 3.00 [dogs] => 1.00 [strangers] => 1.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='139' and field='main_image'select * from upload_file where id='79'A Tosa egy agresszív, bátor, független, intelligens, hűséges, védelmező és csendes fajta.
A leggyakoribb színek:vörös vagy rőt.
Egészsége megőrzéséhez rendszeres testmozgásra van szüksége.
Használhatósága: őrző-védő, súlyhúzás.
Kezdő kutyagazdiknak nem javasolt fajta.
Ez a nagy, dogszerű kutya új kreáció, a XIX. században keletkezett hazai spiccfajták és európai kutyafajták, például: angol buldog, bernáthegyi, német dog, masztiff stb., keresztezésével.
A Tosát a szumó birkózókhoz szokták hasonlítani, azokhoz a nehézsúlyú férfiakhoz, akik megpróbálják kölcsönösen feldönteni egymást. A kutyák között a Tosák szumósoknak számítanak, mivel harc közben nem tépik szét egymást. A domináns viselkedés rituálévá tökéletesedett náluk: amint az egyik fél alárendelődési készséget mutat, azonnal abbahagyják a “küzdelmet”.
Japánban 1910-ben tiltották be az állatviadalokat, ráadásul 1911-ben bevezették az ebadót is, de mégsem csökkent a tosa-állomány, ugyanis a kutyaverekedtetést továbbra is széles körben űzték, csupán illegálisan.
1924 és 1933 között virágkorát élte a tosa, kb. 5000 japán tenyésztő foglalkozott a fajtával.
A második világháború után erősen lecsökkent az állomány, jelenleg kb. 3000 tosa élhet Japánban.
Nagy testű Japán fajta, mely valaha viadalkutya volt. Első látásra kissé hasonlít az angol vérebre .
Feje nagy, erőteljes, koponyája széles, orrtükre fekete. Állkapcsa hatalmas, fogai erőteljesek, ollós harapásúak, ajkai kissé lelógók.
Füle szorosan a fejéhez simulva lelóg. Szeme viszonylag kicsi, vörösesbarna.
Nyaka izmos, háta vízszintes, egyenes, ágyéka széles, mellkasa mély, hasa enyhén felhúzott. Lábai rendkívül izmosak, erőteljesek, párhuzamosak, mancsa hatalmas, kerekded.
Farka magasan tűzött, a hegye felé fokozatosan vékonyodó, némileg a csánk alá ér. Szőrzete durva, sűrű, rövid; színe vörös, olykor fehér, ill. vörös foltokkal.
Neked megfelelő fajta?
- Alacsony szőrzetápolási igényű: bundáját elegendő egy szőrsimító kesztyűvel átsimítani vedlés idején, amely segít az elhalt szőrszálat eltávolításában. Vágást nem igénylő fajta.
- Mérsékelt vedlés jellemzi
- Mérsékelten tréningigényes fajta: a képzése nem igényel sok figyelmet. Könnyen tanul. Az eredmények fokozatosan jönni fognak a képzés során. De makacssága miatt kezdő gazdiknak nem javasolt.
- Jó házörző: ez a kutya ugat és hangos ha kell, sőt meg is védi a családot az idegenekkel szemben.
- Alacsony alkalmazkodóképességű: teste nehezen viseli a nagy nyári hőségeket. Lakásban tartáskor biztosítani kell számára a megfelelő mozgásmennyiséget.
- Mérsékelten aktív: Szüksége van a rendszeres testmozgásra, hogy megőrizze fittségét. A park vagy egy nagy zöld terület számára maga a mozgásteli kánaán. Hajlamos ellustulni.
- Gyerekeknek is ajánlott: megfelelő fajta 8-10 év feletti gyerekeknek. Játékos, energikus, és szeretetteljes.
[keeping] =>
Nagy mozgásigényű kutya, így amilyen sűrűn lehetséges engedjük szabadon futkosni. Lakásban békésen viselkedik. A Tosa legmegfelelőbb egy olyan otthonhoz, ahol egy nagy udvar van, amelyet egy legalább 5 vagy 6 méter magas szilárd kerítés vesz körül. Területét rendkívül védelmezi, már kölyökként meg kell tanulnia territóriuma határait. Hátsó udvarban vagy kizárólag kennelben történő elzárása nemcsak kegyetlen bánásmód vele szemben, hanem agresszióhoz és destruktív viselkedéshez is vezethet. Unatkozása rossz, romoló magatartásformák felvételéhez vezethet. Mindenképp javasolt a családja közelében élnie. Ha a gazda sportos típus, a tosa szívesen kocog vele vagy kíséri a bicikli mellett, szigorúan 15 hónapos kora után javasolt. Naponta 1-2 sétára szüksége van ahhoz, hogy ne lustuljon el. Ha a gazdi sportos típus, szívesen kocog vele vagy kíséri a bicikli mellett. (csakis a 15. hónap után javasolt) De ha csak napi háromszori kis séta jut neki, az sem baj.
[grooming] =>Ápolása egyszerű, hetente egyszer javasolt az elhalt szőrszálak gumikefével való eltávolítása. Vedlési időszakban ajánlott eltávolítani az elhalt szőrszálakat. Karmait röviden kell tartani. Ellenőrizd hetente egyszer a füleit, hogy találsz-e benne szennyeződést, bőrpírt vagy a rossz szagokat, amely fertőzés jele lehet. Fogait hetente legalább egyszer fogkefével javasolt megtisztítani, hogy megelőzzük a fogkő felhalmozódását és a benne rejlő baktériumok megtelepedését. Hetente egyszer javasolt a kutya gondos átnézése (fül, bunda, karom és közei). Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a már kialakult betegségek kezelése.
[nutrition] =>Hízásra hajlamos fajta. Naponta 2x javasolt etetni. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.
[breeding] =>Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!
[dog_size] => 1 [dog_coat_sizes] => 2 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:23 [updated_at] => 2022-04-25 10:31:24 [status] => 1 [family] => 3.00 [children] => 3.00 [dogs] => 1.00 [strangers] => 1.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='139' and field='main_image'select * from upload_file where id='79'Az uszkár egy gyengéd, figyelmes, energikus, intelligens, élénk, szeretetteljes, hűséges, játékos, és tanulékony fajta.
A leggyakoribb színek: fekete, fekete-cser, kék, barna, piros, ezüst, fehér, sárga.
Annak érdekében hogy az egészséges maradhasson, rendszeres testmozgásra van szüksége.
Toy uszkár jó jelzőkutya, de barátságos az idegenekkel. Ha jól szocializálódik szereti a gyerekeket és más háziállatokat is.
Érzékeny a környezetére, így nem ajánlott ideges típusú gazdiknak.
Ha hosszú ideig egyedül marad, szeparációs szorongás jelentkezhet nála.
Az uszkárok az egyik legkedveltebb kutyák Magyarországon.
Négy méretkategóriában léteznek. Óriás, közép, törpe és toy uszkár.
Eredetileg vadászatra, apportírozásra tenyésztették őket, jellegzetes oroszlános bundája könnyűvé tette az úszást.
A 16. századból való nagy festők képein is megtalálható az uszkárhoz hasonlító kutya.
A 18. században kezdett elterjedni ölebként is és cirkuszok is szeretettel alkalmazták, mert sok mutatványra képes volt. Ma már elfelejtették, hogy komoly munkakutya múlttal rendelkezik és helyette inkább cicomázzák, fésülik, díszítik, kényeztetett kedvencé vált.
Az eredeti uszkár a mai óriás uszkárhoz hasonlít leginkább méretben és akkor zsinóros szőrköntös viselete volt jellemző rá.
Tényleges tenyésztése 1893-ban kezdődött, majd 1932-ben a franciákkal közösen átdolgozták a standardot.
1936-ban ismerte el hivatalosan az FCI és fajtagazda országnak Franciaországot jelölte meg.
Az USA-ban 1943-ban, Angliában 1957-ben fogadták el a legkisebb méretváltozatot, a toyuszkárt. Európában hivatalosan csupán 1987-ben egészült ki a fajta a negyedik mérettel.
Az uszkár egy harmonikus testfelépítésű kutya.
Feje egyenes vonalú, testéhez viszonyítva arányos, kissé elkeskenyedő. Szeme mélyen ülő, sötét, lapos, lelogó füle a fültőnél kiszélesedik és hosszú hullámos szőr borítja. Ollós harapású. Nyaka elegánsan ívelt, mellksa mély,hasa enyhén felhúzott, háta egyenes, ágyéka erős, izmos, fara lekerekedő.
Végtagjai izmosak, párhuzamosak. Farka lelogó.
Bundája lehet zsinoros és göndör. A göndör rugalmas, sűrű, puha, a zsinorszerű, gyapjas, dús, puha, jellegzetes zsínorszerű fürtökkel. Színe lehet fekete, fehér, barna, vörös, barackszínű, ezüstszürke.
Neked megfelelő fajta?
- Magas szőrzetápolási igényű fajta: szakmai ápolása elengedhetetlen. Rendszeres kefélés, vágás szükséges.
- Minimális vedlés jellemzi: a bunda átkefélése csökkenti az elhullott szőrszálak mennyiségét.
- Könnyen tanítható fajta: a képzése élvezetes. Betartja a gazdi parancsát. Könnyen tanul. Az eredmények gyorsan jönni fognak a képzés során.
- Ugat, ha őrizni kell a házat : figyelmezteti a tulajdonosokat ha ismeretlen személy érkezik a házhoz, de kiállása miatt nem tekinthető házőrző fajtának.
- Közepesen alkalmazkodóképes: teste képes kezelni a hideg és meleg időjárást. Legoptimálisabb számára a lakásban tartás és vagy egy kis kert. Lakásban tartás esetén szükséges számára a megfelelő testmozgás biztosítása.
- Kissé aktív: ha nem kell nem sokat mozog, így hízásra hajlamos lehet. Elfoglalt gazdiknak tökéletes választás.
- Gyerekeknek is ajánlott: játékos és szeretetteljesen bánik velük.
[keeping] =>
Az emberhez való szoros kötődése és puha szőrzete kerti tartásra nem is igen teszi alkalmassá. Városban és vidéken egyaránt jól érzi magát. Lakásban nyugodtan viselkednek, de szeretnek játszani a szabadban. Bármilyen lakásban jól érzi magát, csak megfelelő mennyiségű sétában és foglakoztatásban kell részesíteni. Naponta egyszer ajánlott sétáltatni. Számára ajánlott kutyasportok: az agility, a flyball-ban, illetve a trükkös elemekben gazdag dog dancing is kiváló választás számára.
[grooming] =>Hetente át kell fésülni és havonta egyszer ajánlott kozmetikushoz vinni. Mivel nem hullik a szőre ezért nyírni kell és a kozmetikusnál az egyéb tisztántartási feladatokat is elvégzik, mint például fültisztítás, tappancsok ápolása. 6-8 hetente ajánlott megfürdetni. Etetéskor érdemes felkötni a füleit. Napjainkban több elismert és hobby nyírásmód is létezik. Klasszikus oroszlános nyírás: a szőrzetet a hátulsó részen, egészen a bordákig lenyírják, akárcsak a mellső és hátsó lábszárakat illetve a farkat, kivéve az ún. mandzsettákat és a kerek vagy ovális pompont a farok végén. Kontinentális nyírás: gyakorlatilag ugyanilyen, a hátsó részt itt is teljesen lenyírják, de hagynak egy-egy vesetájéki pompont. Angol nyírás szintén az oroszlánosra hasonlít, de itt a kutya hátsó részét nem nyírják le teljesen bőrig, a hátsó lábakon pedig két labdácskát hagynak. Skandináv típus: a hátsó rész nem teljesen csupasz, hanem rövid szőr borítja, és a mellső és hátsó végtagokat is szőrösre hagyják. Kölyök-nyírás: csak a pofát, a mancsokat és a farok tövét nyírják le, a többi részen a szőrt kifésülik, könnyedén megigazítják ollóval, így egyszerre oroszlános és követi a test vonalait. Modern nyírás: mind a négy végtagon megmarad a szőr, kb. 5 cm hosszúságot hagynak, a testen pedig 2,5 cm hosszú a szőrzet. Teddy- bear nyírás: amerikában divatos családi kedvenceknél ez a forma, amikor a kutya fejét egy teddy-mackóhoz hasonlóan nyírják meg.
[nutrition] =>Kiegyensúlyozott étrenddel szőre egészséges és puha gyapjas marad. Naponta 2x javasolt etetni. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.
[breeding] =>Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!
[dog_size] => 3 [dog_coat_sizes] => 5 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:23 [updated_at] => 2022-04-25 10:02:03 [status] => 1 [family] => 4.00 [children] => 5.00 [dogs] => 3.00 [strangers] => 1.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='142' and field='main_image'select * from upload_file where id='70'A törpe schnauzer egy éber, barátságos, intelligens, enegrikus és játékos fajta.
A leggyakoribb színek: fekete, ezüst, fehér.
Annak érdekében, hogy egészségét megőrizzük rendszeres testmozgást igényel.
Használhatóság: engedelmességi versenyek, vadászat, nyomkövetés, házőrzés és nem utolsó sorban családi kutya.
Jelenleg méretük szerint háromféle típust különböztetünk meg: törpe, közép és óriás.
Már a 16. századi feljegyzésekben is szerepel a schnauzer őse.
Őséről Krichler 1842-es írásban arról írt, hogy ezek a kutyák mennyire szerették az istállóban élő lovakat és a kártevőket (egerek és patkányok) mennyire jól irtották. Feladatuk így az élősködők távoltartása és kiirtása volt, illetve éjjelente a lovakat és a gazdák szerszámait őrizték. Mindamellett nappal a fuvaroskocsikat kísérték, amely akár napi 30km távolság is lehetett.
A fajta erényeire később az arisztokrácia is felfigyelt, és a schnauzer hamarosan már elegáns hátaslovak mellett kísérte nemes gazdáit. Kiállításon az első pinscherek 1879-ben jelentek meg.
1880-ban állították össze az első hivatalos fajtastandardot. Ebben a színeket is meghatározták méretenként. Az óriás és a közép schnauzer fekete vagy só-bors színű lehetett, míg a törpe schnauzer e két szín mellett fehér vagy fekete-ezüst is lehetett.
Az óriás schnauzert sokáig nem említik a korabeli dokumentumok, először csupán 1935-ben adott róla rövid áttekintést dr. E. Harms, aki figyelemmel kísérte az óriás schnauzer kialakulását. Az óriás schnauzer csak 1909-ben tűnt fel a müncheni kiállításon, és akkora sikert aratott, hogy még abban az évben megalakult a Müncheni Schnauzer Klub, mely müncheni vagy sörschnauzerekként nevezte a nagytestű fajtát. Az óriás schnauzer név 1910-ben alakult ki. Tenyésztésükben óriás uszkárok és német dogok is részt vettek.
A törpe schnauzer sokáig egyet jelentett a korabeli majompinscherrel. 1899-ben jelöltek ki külön osztályt a durvaszőrű törpe pinscher és a majompinscher számára. Megközelítőleg ebben az évben kezdődhetett a törpe schnauzer története.
A schnauzer eredeti feladatai közé tartozott a kártevőirtás, illetve kísérő - és őrkutyaként is meg kellett állnia a helyét.
A törpe schnautzer egy négyzetes, zömök kutya.
Magassága majdnem megegyezik hoszával.
Feje hosszú, fokozatosan keskenyedik, koponyája lapos, orrháta egyenes, ovális szemét sűrű szemöldök borítja.
V alakú fülei magasan tűzöttek és lelogóak. Harapása ollószerű. Nyaka hosszú, szépen ível, háta rövid, kissé ívelt, ágyéka rövid és széles, fara enyhén lejt, mellkasa mély, a könyöke alá ér, hasa kissé felhúzott.
Végtagjai egyenesek, farka magasan tűzött, felálló sarló vagy szablya alakú, de sokszor kurtítják. Bundája duplarétegű, aljszörzete sűrű, fedőszőre drótszerű, szálkás, meres és sűrű.
A fülein és koponyája tetején a szőr rövidebb, mint máshol. Hosszú, bozontos szemöldöke van és hosszú szakála. Színe lehet fekete, fehér, szürkésfekete, ezüst-fekete.
Neked megfelelő fajta?
- Mérsékelt szőrzetápolási igényű fajta: rendszeres fésülés, alkalmankénti trimmelés szükséges.
- Minimális vedlés jellemzi: trimmelés után elhanyagolható az elhullajtott szőrszálak mennyisége
- Könnyen tréningezhető fajta: a képzése élvezhető, nem igényel sok figyelmet. Könnyen tanul. Az eredmények fokozatosan jönni fognak a képzés során. Figyel a gazdira és hallgat rá.
- Ugat, ha őrizni kell a házat : figyelmezteti a tulajdonosokat ha ismeretlen személy érkezik a házhoz, de nem riasztja el termete miatt a betolakodókat.
- Közepes alkalmazkodóképesség jellemzi: lakásban és kertben egyaránt tartható, teste tudja kezelni a hideg és meleg időjárást is.
- Meglehetősen aktív: szüksége van a rendszeres testmozgásra, hogy megőrizze fittségét. Javasolt nagy sétákat tartani a parkban vagy az utcákban, hogy mozgásigényét kielégíthesse.
- Gyerekeknek is ajánlott: megfelelő fajta gyerekeknek is. Játékos, energikus, és szeretetteljes.
[keeping] =>
A snaci alaphelyzetben igen kiegyensúlyozott, nyugodt vérmérsékletű fajta. De a nyugodtan heverésző kutya azonnal pattan és tettre kész, amint felcsillan egy kis mozgás lehetősége. A szabadban aztán megmutatja, hogy mit jelent a schnauzer agilitása, robbanékonysága és dinamizmusa. Ebből kifolyólag tartása sok időt, energiát igényel a gazda részéről, és nem merülhet ki napi két-háromszori, rövid egészségügyi sétában. A minimális elvárás, hogy játékkal, labdázással, kerékpározással vagy akár úsztatással naponta rendszeresen és intenzíven mozgassuk át. Így kiereszti a benne felgyülemlett energiákat, és ilyen körülmények között akár lakásban is gond nélkül tartható. Nevelésére nagy hangsúlyt kell fektetni, ugyanis fontos a fajtára jellemző önállóság kézbentartása. Ennek legmegfelelőbb eszköze az unalomig ismételt következetesség. Ebben nem lehetünk elnézőek! A snacik kellőképpen kitartóak és szemfülesek ahhoz, hogy lecsapjanak a legkisebb lehetőségre, amikor kétlábú társuk pillanatnyi akaratgyengeségét saját hasznukra fordíthatják. A durvaságot kerülni kell a schnauzer nevelése során, ám olykor-olykor határozottan helyre kell tenni, különösen szertelen növendék korában. A megfelelő mértékben és igazságosan adagolt kényszer nem fogja megviselni. Oktatása pozitív motivációs módszerekkel ajánlott, hogy a kutya saját kedvére, ám valójában a mi céljaink érdekében dolgozzon.
[grooming] =>Szőrzetét hetente ajánlott átfésülni, szemöldökét és szakállát még rendszeresebben, hogy ne tapadjon össze. Évente 3-4 alkalommal ajánlott trimmeltetni, a fülében lévő szőrszálakat és a talppárnák közti szőrszálakat eltávolítani. A trimmelés hosszas és fáradalmas műveletét, helyette rábeszéli a tulajdonost a gyors és számára kényelmes gépi nyírásra. Ennek következtében az elhalt szőrszálak a bőrben maradnak, az egész szőrzet felpuhul, sőt színe is megváltozhat, mely különösen a só-bors színű változatnál szembeötlő. A kutya kétéves koráig, míg le nem váltja kölyökszőrét, mindenképpen a trimmelést ajánlják. A trimmelés hosszas és fáradalmas művelet, de a gépi nyírás hatására az elhalt szőrszálak a bőrben maradnak, az egész szőrzet felpuhul, sőt színe is megváltozhat, mely különösen a só-bors színű változatnál szembeötlő. Ezért érdemes körbejárni ezt a kérdéskört, hogy ki mit választ nyírást vagy a trimmelést. A szakszerűen ápolt schnauzer sörtekeménységű bundájáról szinte lepereg a kosz, és két trimmelés közötti időszakban nem is hullatja, így a lakásban sem lesz szőrtenger. Ellenőrizd hetente egyszer a füleit, hogy találsz-e benne szennyeződést, bőrpírt vagy a rossz szagokat, amely fertőzés jele lehet. Hetente egyszer javasolt a kutya gondos átnézése (fül, bunda, karom és közei). Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a már kialakult betegségek kezelése.
[nutrition] =>Táplálásánál csak az első évet kell kiemelt figyelemmel kísérni, és mindent megadni a kutyának, ami egészséges fejlődéséhez szükséges. Naponta 2x javasolt etetni. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.
[breeding] =>Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!
[dog_size] => 3 [dog_coat_sizes] => 5 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:23 [updated_at] => 2022-04-25 10:29:10 [status] => 1 [family] => 4.00 [children] => 5.00 [dogs] => 3.00 [strangers] => 1.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='142' and field='main_image'select * from upload_file where id='70'A törpe tacskó egy éber, bátor, független, élénk, és játékos fajta.
A leggyakoribb színváltozatok: fekete, fekete-cser, csíkos, barna, csokoládé, krém, fakó, szürke, vörös és fekete.
Annak érdekében, hogy egészségét megőrizzük rendszeres testmozgást igényel.
Sokoldalú fajta, így ajánlott: vadászatra, nyomkövetésre és nem utolsó sorban társasági kutya.
A tacskó már a középkor óta jelen van a köztudatban. Eredetileg borzok elleni vadászatra tenyésztették, akiket a föld alá is követett a tacskó. Közkedvelt elnevezése a dakszli, amely az eredeti német névből, a dachshundból ered, amely borzkutyát jelent.
Származása vitatott. Egyesek szerint a francia bassetek (szó szerint: alacsony kutya) rokona.
Évszázadok óta 3 különböző méretben (normál, törpe és nyúlász/kaninchen) és 3 szőrváltozatban (rövidszőrú, szálkásszőrű és hosszúszőrű) tenyésztették.
Kutyakiállításon már 1866-ban szerepeltek tacskók a "külföldi vadászkutyák" osztályában. Az Angol Kennel Klub az 1873-as kristálypalotabeli kiállításon ismerte el a fajtát, a németeket is megelőzve 1881-ben megalakult az első fajtaklub: az English Dachshund Club. Az Egyesült Államokban és Kanadában az 1870-es években kezdett elterjedni a tacskó.
A "Deutscher Teckelklub", a Német Tacskóklub 1888-ban megalakult Berlinben. Határozottan innen számítható a fajta tenyésztésének ideje. A klub 1889 óta törzskönyvet is vezet. Az első vérebvizsgát 1893-ban tehették le a tacskók. 1899-ben Ernst von Otto kinológus megalkotta a fajta leírását.
A II. világháború után természetesen más tacskótenyésztő egyesületek is alakultak. Az említett Német Tacskóklub segítette a tenyésztést, kiállításokról gondoskodott és nem utolsósorban vizsgákról.
Az 1950-es években a tacskó az USA egyik legnépszerűbb családi kutyává vált. Míg a világ más területein mint például Nagy-Britanniában, Európában, különösen Franciaországban, még mindig vadászkutyáknak tekintik.
A tacskót mérete alapján és szőrzete alapján három csoportba osztják.
Szőrzet alapján lehet rövidszőrű, szálkásszőrű, hosszúszőrű.
Méret szerint normál, törpe és nyúlász, azaz "kanichen" tacskó.
Méretkülönbségét mellkasa körfogatában mérik.
A normál tacskó mellkas mérete 35 cm feletti, a törpe tacskóé 30-35 cm közötti és a nyúlász tacskóé 30 cm allatti.
A tacskó feje hosszúkás, egyenletesen keskenyedik, de nem hegyes. Szeme ovális alakú, állkapcsa erős, ajkai feszesek, magasan tűzött fülei hosszúak, lekerekedőek és lecsüngő. Harapása ollós vagy harapófogós.
Teste hosszú, háza vízszintes, lágyéka enyhén ívelt, fara széles, izmos.Hasa kissé felhúzott, mellkasa domború, erős és széles, válla hosszú és hátrahúzott.
Farka a test vonalának meghosszabítása, végtagjai egyenesek, párhuzamosak. A rövid szőrű tacskó bundája sűrű, fényes és testéhez simul, a szálkás testű tacskó aljszörzete sűrű, fedőszőre tömött, merev szálakból áll. Arcán bajuszt és szakált visel és szöldöke is bozontos.
A hosszúszőrű tacskó bundája csillogó, selymes. Színe sokféle változatban előfordul.
Neked megfelelő fajta?
- Mérsékelt szőrzetápolási igényű fajta: rendszeres kefélés javasolt
- Mérsékelt vedlés jellemzi: a bunda rendszeres ápolása csökkenti az elhullott szőrszálak mennyiségét.
- Mérsékelten tréningigényes fajta: a képzése nem igényel sok figyelmet. Könnyen tanul. Az eredmények fokozatosan jönni fognak a képzés során. Azonban makacssága miatt előfordulhat hogy falakba ütközünk. Mindezt következetes képzéssel és megfelelő higgadtsággal kompenzálhatjuk.
- Ugat, ha őrizni kell a házat : figyelmezteti a tulajdonosokat ha ismeretlen személy érkezik a házhoz, de nem riasztja el termete miatt a betolakodókat.
- Közepes alkalmazkodóképesség jellemzi: lakásban és kertben egyaránt tartható, teste megfelelően kezeli a meleg időjárást, de a hideget nem bírja.
- Aktív: elfoglalt gazdiknak nem megfelelő fajta. Sok testmozgásra van szüksége, hogy alakját és szellemi fittségét megőrizze, de képes ellustulni és elhízni.
- Gyerekeknek ajánlott fajta: leginkább 6-8 év feletti gyerekeknek javasolt, vagy azoknak, ahol a kutya a kisgyermekkel együtt nő fel és megfelelő képzésben részesül.
Tartható lakásban, könnyen alkalmazkodik, és szereti a kényelmet ezért oda kell figyelni, hogy sokat mozogjon, hogy erőnléte megmaradjon. Képes ellustulni. Remekül ás, így szinte lehetetlen kifutóban tartani. Alapvetően vadászkutya, mindamellett nagyon jól alkalmazkodik a városi tartáshoz is. Kotorékeb, ezért aki erdő közelben tartja tacskóját számolnia kell azzal, hogy elszökhet vadászni. Tartása következetességet igényel. Rövid lábai ellenére sportos és mozgékony. Minden nap legalább egy 20-30 perces sétára/ játékidőre van szüksége, vagy napi kétszeri 10–15 perces sétára, hogy testi és lelki egészségét fenntarthassuk.
[grooming] =>A rövidszőrű nem igényel nagy törődést, elég időnként kopókesztyűvel átfésülni, a szálkás szőrű tacskó szőrzetét évente kétszer kell trimmelni és időnként erős sörtéjű kefével át kell fésülni. A hosszúszőrűt is elég időnként átfésülni, főleg a gubancosabb részeken. A hosszú és a drótszőrű tacskó talppárnái között ki kell vágni a szőrt. Minden tacskó körmét röviden kell tartani és füleit időnként javasolt kitörölni. Ellenőrizd hetente egyszer a füleit, hogy találsz-e benne szennyeződést, bőrpírt vagy a rossz szagokat, amely fertőzés jele lehet. Fogait hetente legalább kétszer fogkefével javasolt megtisztítani, hogy megelőzzük a fogkő felhalmozódását és a benne rejlő baktériumok megtelepedését. Hetente egyszer javasolt a kutya gondos átnézése (fül, bunda, karom és közei). Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a már kialakult betegségek kezelése.
[nutrition] =>Hajlamos sokat enni, ezért nagyon oda kell figyelni, hogy ne etessük túl. Hízásra hajlamos fajta. Továbbá fogászati problémák kialakulása is igen gyakori náluk, ezért ajánlott a száraz eledellel való etetés illetve a különböző fogtisztító játékok használata. Ezekkel minimalizálhatjuk a lepedék és fogkő lerakódását. Naponta 2x javasolt etetni. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.
[breeding] =>Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!
[dog_size] => 3 [dog_coat_sizes] => 1 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:24 [updated_at] => 2022-04-25 10:27:19 [status] => 1 [family] => 4.00 [children] => 5.00 [dogs] => 3.00 [strangers] => 1.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='142' and field='main_image'select * from upload_file where id='70'A újfundlandi egy vidám, bátor, kedves, intelligens, hűséges és szociális fajta.
A leggyakoribb színek: fekete, barna, szürke és fehér.
Ahhoz hogy egészséges maradhasson rendszeres testmozgásra van szüksége.
Használhatósága széleskörű: engedelmességi versenyek, őrző-védő, súlyhúzás, mentőkutya.
Az újfundlandit a kanadai ÚJ-Fundland szigetekről származik.
A fajta történetével összefüggő első dokumentált időpont 1497, mikor John Cabot felfedezi New-Foundland szigetét. Ettől az évtől számíthatjuk a fajta történetét. Cabot 1484-ben telepedett le Angliában. Mivel nem talált időben támogatókat expedíciójához, Kolumbusz megelőzte őt Amerika felfedezésében. Végül 1496-ban, az óceánon átkelve kötött ki Új-Fundlandon, s Kolumbuszhoz hasonlóan ő is azt hitte először, hogy Ázsiában van.
Feljegyzéseiben megemlíti a bennszülött indiánok mocsári kutyáját, melyek a vízparton és a szárazföld belsejében egyaránt előfordultak. 1620-ban Richard Whitbourne kapitány írja 1615-ös felfedező körútjáról Új-Fundlandon, hogy a helyi "farkasok és vadállatok" kimerészkedtek a tengerpartra is. A kapitány és 48 fős csapatának masztiff-típusú kutyái összebarátkoztak ezekkel az állatokkal, és többször követték őket az erdőbe is, majd minden karcolás nélkül tértek vissza a hajóhoz. Az biztos, hogy már jóval az Újvilág európai felfedezése előtt éltek kutyák Amerikában illetve Új-Fundland szigetén, csak abban a kérdésben nem tudnak megállapodni a szakértők, hogy mikor kerültek oda.
M.B. Chern szerint az újfundlandi őseit az algonquin és a sziú indiánok háziasították közvetlenül az amerikai fekete farkasból. kutyáikat halászatnál használták segítőnek, halat fogni vagy éppen vízbe esett tárgyakat kihozni, de négylábúak segédkeztek a szánhúzásban, zsákcipelésben is, egészen a spanyolokkal felbukkanó lovak elterjedéséig. Így a kutyák fokozatosan eltűntek, főleg a szárazföld belsejéből, ahol már nem volt rájuk szükség, s az Újvilág felfedezésekor az európaiak csupán Új-Fundland szigetén találtak kutyákat.
De bárhonnan és bármikor is kerültek kutyák New-foundland szigetére, a XV. századra a sziget elkülönítettségének köszönhető beltenyésztés révén nagyon homogén állomány alakult ki. Annyira megszilárdult egy bizonyos típus, hogy a későbbi pireneusi masztiff illetve hegyikutya, spániel és szetter keresztezések is többnyire fekete, úszóhártyás lábú, úszni szerető kutyákat eredményeztek.
Ezt napjaink kísérletei is bizonyítják, ugyanis ha például egy szettert vagy éppen juhászkutyát újfundlandival keresztezünk, az utódok mindegyike magán viseli a fundi jellegzetes külső vonásait és vízszeretetét. A fehér-fekete landseer valószínűleg az angolok által 1550 és 1700 között a szigetre vitt, nagy, fehér fehér-fekete landseer valószínűleg az angolok által 1550 és 1700 között a szigetre vitt, nagy, fehér vagy barna-fehér mészároskutyák és a helyi kisebb, fekete kutyák kereszteződéséből alakult ki, de éppenséggel az 1506 körül baszk halászokkal Új-Fundlandra érkező pireneusi hegyikutyák is felelősek lehetnek a kétszínű mintázat kialakulásáért.
Az őshonos kutyák mindig is egyszínűek voltak. 1780 és 1850 között rengeteg újfundlandit exportáltak Angliába, szinte kizárólag csak fekete-fehéreket, míg a többi európai ország a feketék importjára koncentrált. De természetükben a fehér-fekete kutyák is vízi kutyák voltak.
1775 körül George Cartwright alkalmazta először Új-Fundland szigetének nevét saját kutyáira. Míg Angliában szinte új hazára talált a fajta, Új-Fundlandon szinte a kihalás fenyegette, annyi kutyát exportáltak, ráadásul 1780-ban Edwards kormányzó családonként csak egy kutyatartását engedélyezte. Az egyetlen dolog, ami megmentette a kihalástól az újfundlandit őshazájában, hogy nagyon sokan megtagadták az egynél több kutyatartásának tilalmát, mivel annyira hasznos munkát végeztek kutyáik.
Télen szánt húztak, még a királyi posta és őfelsége tűzoltói is kutyákat használták, illetve halászatnál a nehéz hálókat is a kutyák mozgatták a melegebb hónapokban. A hajóból, csónakból vízbe esett tárgyak felhozatala is a fundi feladata volt. De mindenekelőtt a sok-sok megmentett emberélet szólt a négylábúak mellett, ezért a szigetlakók megőrizték kutyáikat. Persze a tilalomnak azért messzire ható következményei voltak, 1901-ben Harald Macpherson alig talált egy megfelelő példányt Cornwall és York hercegének és feleségének, Anglia későbbi királyának (King George) és királynéjának (Queen Elisabeth) számára. Angliára visszatérve, a fajta nagyon népszerűvé vált Nagy-Britanniában. Az 1860-as Birmingham Show-ra még csak 6 fundit neveztek, két évvel később már negyvenegyet.
Az angolok már 1876-ban megtartották első vízi versenyüket is. Az első újfundlandi fajtaklub is Angliában alakult, 1886-ban. A fajta modern kori atyjának a már említett Harold Macphersont tartják. 1882-ben, még gyermekként kapta első kutyáját, és egész életét végigkísérték az újfundlandik. A család öreg farmja volt kennelének névadója: Westerland. A jelenlegi amerikai klub, a Newfoundland Club of America 1930-ban alakult. A szervezethez Harold Macpherson is csatlakozott, ő lett a bírói testület elnöke.
Az újfundlandi egy masszív, mackós, erős testfelépítésű kutya.
Feje széles és erős, hatalmas, főként a hímeké. Szeme sötétbarna, kerek, magasan tűzött füle lelógó, háromszögletű. Harapása ollószerű.
Nyaka izmos és széles, háta masszív, széles és vízszintes, mellkasa mély és széles, ágyéka izmos, rövid, kissé domború, hasa enyhén felhúzott, fara vízszintes, fraka vastag és lelógó.
Végtagjai egyenesek, mancsa ovális alakú.
Bundája duplarétegű, vízhatlan. Aljszőrzete egyenes, fedőszőre zsíros, sűrű. Farkán zászlós hosszabb és a végtagjai hátsó részén is hosszabb a szőr.
Színe tiszta fekete, barna vagy fekete-fehér.
Neked megfelelő fajta?
- Mérsékelt szőrzetápolási igényű fajta: rendszeres kefélés, alkalmankénti vágás szükséges.
- Mérsékelt vedlés jellemzi: a bunda rendszeres ápolása csökkenti az elhullott szőrszálak mennyiségét.
- Mérsékelten tréningigényes fajta: a képzése nem igényel sok figyelmet. Könnyen tanul. Az eredmények fokozatosan jönni fognak a képzés során.
- Jó házörző: ez a kutya ugat és hangos ha kell, sőt meg is védi a családot az idegenekkel szemben.
- Közepesen alkalmazkodóképes: teste nehezen kezelni az átlag feletti hőmérsékletet. Alkalmazkodik a lakásban tartáshoz is.
- Mérsékelten aktív: közepes mozgásigénnyel rendelkező kutya, napi 45 perc mozgás elengedhetetlen számára.
- Gyerekeknek is ajánlott: megfelelő fajta 6-8 év feletti gyerekeknek. Játékos, kiszámítható, és szeretetteljes.
Kapcsolódó tartalmaink:
[keeping] =>
Lakásban nyugodtan viselkedik, de a hideg időt is jól bírja, így szabadban is jól érzi magát. Mindenféle időjáráshoz kiválóan alkalmazkodik. Mozgása érdekes, riszáló. A hideget inkább kedveli, mint a meleget. Nagyon szeret úszni, mozgásigénye átlagos. Közepesen aktív kutya, akinek mindennap szüksége van megfelelő mennyiségű mozgásra, hogy elégesse felesleges energiáit, és ezzel a lehető legjobb családtaggá váljon. A séta minden nap kötelező. Nagy kutya, és bár örömmel fedezi fel a hátsó udvart, mégis minden nap ki kell vinni és szocializálni kell, hogy temperamentuma kiegyensúlyozott legyen.
[grooming] =>Szőrzete több gondoskodást igényel. Rendszeresen és jól át kell fésülni durva, kemény kefével. Talppárnái között és a fülében lévő szőrt javasolt eltávolítani. Füleiket rendszeresen javasolt ellenőrizni és körmüket rövidre kell vágni ha túlnőtt. Hetente egyszer javasolt a kutya gondos átnézése (fül, bunda, karom és közei). Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a már kialakult betegségek kezelése.
[nutrition] =>Gyomorcsavarodásra hajlamos fajta, így naponta 2x javasolt etetni. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Ilyen esetben egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.
[breeding] =>Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!
[dog_size] => 1 [dog_coat_sizes] => 2 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 3 [created_at] => 2021-09-10 18:19:25 [updated_at] => 2021-11-24 14:41:49 [status] => 1 [family] => 5.00 [children] => 5.00 [dogs] => 4.00 [strangers] => 4.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='149' and field='main_image'select * from upload_file where id='66'A weimari vizsla több szempontból is különleges: nem csak ezüstszürke bundája speciálisan jellegzetes, de a jelleme is különbözik a más vizsláknál megszokottól.
Kitartó és jól terhelhető a munkában, idegen emberekkel és más állatokkal szemben azonban jellemzően inkább bizalmatlan és bátortalan. Alapvetően vidám, intelligens és embercsaládjával szemben barátságos, de időnként heves, szenvedélyes természete miatt kicsi gyerekek mellé, illetve lakásba nem igazán való. Energikus, értelmes és éber, a szaglása átlagon felüli. kitartó nyomkereső válhat belőle.
A nevelése és szocializációja nagy mértékben meghatározza, hogy alapvető tulajdonságai közül melyik lesz a domináns: ragaszkodó és hűséges karaktere csak egy tapasztalt gazdi irányítása alatt mutatkozik meg igazán. Egyes érvelések szerint kifejezetten vadászkutyának való, más tapasztalatok azt mutatják, hogy családi kutyaként is jól beválik, bár általában ilyenkor is csak egyvalakit tekint gazdájának.
[history] =>
A fajta eredetének pontos részletei sajnos nem egyértelműek, de a legvalószínűbb, hogy ősei német vérebek és francia pointerek voltak. Már a 15. században ismert volt egy bizonyos “szürke kutya” - az pedig biztos, hogy az 1600-as évekből származó egyik Van Dyck festményen ezüst színű vadászkutya pózol Rupprecht von Pfalz fejedelem mellett, az 1700-as években pedig Goethe is többször tett említést feljegyzéseiben a weimari udvarban élő ezüstös vadászkutyákról. Károly Ágost weimari nagyherceg már kifejezetten foglalkozott a tenyésztésükkel az 1800-as évek elején, és 1890 óta tenyésztik őket tervszerűen - eleinte még kékes szürke német vizsla néven. A rövid, sima szőrű változaton kívül elszórtan találkozhatunk drótszőrű és hosszú szőrű weimari vizslákkal is.
A weimari vizsla a legrégebbi német vizsla fajta, egyben a legsokoldalúbb, úgynevezett mindenes vadász is: kis- és nagyvadakra is alkalmazzák, képes felkutatni, követni, jelezni és apportírozni is vadat, ha pedig kell, vízből is begyűjti a zsákmányt.
A törzskönyvezése óta sikerült tisztán tartani a vonalat, sokáig csakis erdészeti és vadászati munkakutyaként tenyésztették. Szépsége és kiállása miatt azonban kedvtelésből, házikedvencként is egyre többen szerették volna weimari vizslát, így ma már léteznek olyan kennelek, amelyek inkább a külső megjelenésre helyezik a hangsúlyt a tenyésztésben, nem a munkához szükséges tulajdonságokra.
[origin] => 9 [description] =>A weimari vizsla gyönyörűen izmolt, sportos alkata tulajdonképpen bármilyen árnyalatban jól mutatna, jellegzetes ezüstszürke színe azonban még egyedibbé és feltűnőbbé teszi. Különleges kontrasztot alkot ez a szőrszín a borostyánsárga (vagy nagy ritkán - főleg kölyökkorban - kék) szemekkel, amelyhez jól illik az orrtükör májbarna színe. Vékony, kecsesen atletikus alkata büszke testtartással párosul, arányos fejével és vizslásan hosszú, lógó füleivel klasszikus vadászkutya külsőt mutat a közepesen nagy testű fajták között. Leginkább rövid szőrű változatát tenyésztik, de ismert a hosszú szőrű és drótos variációja is.
[keeping] =>Egyes vélemények szerint a weimari vizsla semmiképp nem való lakásba, sőt, házi kedvencnek sem, csak és kizárólag erdész-vadász mellé ajánlott. Mások úgy tapasztalták, hogy elegendő mozgás és aktivitás mellett lakásban tartva is elégedett kutya lehet. Az biztos, hogy mindenképp jobban szereti, ha nagy tér, bekerített kert bármikor a rendelkezésére áll, és még ezen felül is jut neki sok hosszú séta a gazdival (máskülönben akár el is lustulhat, vagy rombolásban vezeti le a felgyülemlett energiát).
Mivel nagyon hangsúlyosan vadászkutya, mindenképp bizosítsunk számára vadászathoz hasonló, testet és szellemet egyaránt igénybe vevő feladatokat, enélkül az engedelmességi hajlandósága is hanyatlani fog. Ha “munka” nélkül hagyjuktől, az rossz hatással van a weimari vizslára; tudomásul kell venni, hogy ezt a fajtát nem elégíti ki az egyszerű családi kutya szerep, szüksége van feladatokra. Szívesen és gyorsan tanul, így sokféle sportot érdemes kipróbálni vele: nyomkövetés, mantrailing, dummy téning vagy akár mentőkutya-képzés is szóba jöhet.
[grooming] =>Viszonylag egyszerű a rövid szőrű weimari vizsla ápolása: nyírást, trimmelést nem igényel, bőven elég hetente 1-2 alkalommal egy gumis kefével átfésülni a bundáját. Fürdetni jellemzően nem szükséges. Az egyetlen érzékenyebb, odafigyelést igénylő pontja a füle lehet: minden séta után ellenőrizzük és szükség esetén tisztogassuk meg, így elkerülhetők a fül fertőzései és gyulladásos megbetegedései.
[nutrition] =>Mivel mozgékony és közepesen nagy testű kutyáról beszélünk, a weimari vizslánál is javasolt, hogy napi ételadagját több részletben kapja meg, étkezés után pedig legalább fél órát pihenjen, mielőtt újra futkározni kezd, hogy a gyomorcsavarodás veszélyét minimalizáljuk.
Aktív életvitelű és munkakutyák esetében különösen oda kell figyelni a megfelelő tápanyagösszetételre: a sok hús mellett sok szénhidrátra is szükségük lehet. Kölyköknél kerülendő a túl gyors növekedést serkentő magas energiabevitel, ugyanakkor kezdettől figyelni kell az ízületek és a porcok védelmére, valamint az optimális csontfelépítést segítő foszfor-kalcium arányra.
A weimari vizslák hajlamosak lehetnek a falánkságra, így egészségük érdekében mindig felügyeljük, hogy mit és mennyit esznek.
[breeding] => [dog_size] => 1 [dog_coat_sizes] => 2 [published_at] => 2022-03-31 14:24:31 [created_by] => 3 [updated_by] => 3 [created_at] => 2022-03-31 13:03:37 [updated_at] => 2022-03-31 16:27:13 [status] => 1 [family] => 4.00 [children] => 4.00 [dogs] => 3.00 [strangers] => 2.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='26' and field='main_image'select * from upload_file where id=''
A walesi terrier egy éber, energikus, barátságos, független, intelligens, szerető és játékos fajta.
Ahhoz hogy egészségét megőrizzük, rendszeres testmozgásra van szüksége.
Színeik: fekete, barna.
Használhatósága széleskörű: vadászat, nyomkövetés.
Bár a welsh terrier története nem teljesen világos, a festményekből és lenyomatokból mégis megállapítható, hogy története meglehetősen régre nyúlik vissza. Talán az egyik legrégebben ismert terrierfajta.
Eredetileg a Black-and-Tan Wire vagy az Old English Terrier néven vált ismertté. Bár Waleshez kapcsolódott története, azonban Anglia számos részén előfordult a 19. században. Gyakran használt rókák, vidrák, borzok vadászatára, de rágcsálóirtásra is használták.
Az első feljegyzés a fajta önálló kiállítási szerepléséről 1884-85-ből származik: a Carnavon Show-ra 21 welsh terriert neveztek, azonban még akkoriban is előfordult, hogy ugyanazt a kutyát old english terrierként és welsh terrierként is kiállították, mint például 1893-ban a jól ismert, sokszoros győztes Dick Turpint.
A Welsh Terrier Club 1886-ban alakult, ekkor készült el a hivatalos fajtaleírás is.
Őshazájában, Walesben gyakran falkában tartották, és kizárólag vadászatra használták. Sok családban nemzedékről nemzedékre szállt a kutyák tulajdonjoga is, számtalan falka ősidők óta ugyanahhoz a családhoz tartozott.
Neked megfelelő fajta?
- Magas szőrzetápolási igényű fajta: szakmai ápolása elengedhetetlen. Rendszeres kefélés, trimmelés szükséges.
- Minimális vedlés jellemzi: a bunda átkefélése csökkenti az elhullott szőrszálak mennyiségét.
- Mérsékelten tréningigényes fajta: a képzése nem igényel sok figyelmet. Könnyen tanul. Az eredmények fokozatosan jönni fognak a képzés során, de makacssága miatt néha nehézkessé válhat a tanulás.
- Ugat, ha őrizni kell a házat : figyelmezteti a tulajdonosokat ha ismeretlen személy érkezik a házhoz, agresszívan lép fel az idegenekkel szemben, hogy családját bármi áron megvédje.
- Alacsony alkalmazkodóképességű: nem alkalmas kennelben tartásra. Teste nehezen kezeli a hideg és meleg időjárást. Legoptimálisabb számára kis-közepes méretű kert és lakás.
- Meglehetősen aktív: Szüksége van a rendszeres testmozgásra, hogy megőrizze fittségét.
- Gyerekeknek is ajánlott: játékos és szeretetteljesen bánik velük.
[keeping] =>
Bár nem ideális számára, de sokan lakásban is tartják és jól is érzi magát ha megkapja a számára szükséges mennyiségű testmozgást. Optimális élettér számára egy lakás, ahová szabadon bejárhat és egy mellette lévő kert, ahol kiélheti ásási ösztöneit. Született őrszem, nagyon jó jelzőkutya. Ami problémát jelenthet, az a felesleges nagy mennyiségű ugatás. Ezt mindenképp javasolt már kölyökkorban kutyaiskolai részvétellel csökkenteni. Kennelben tartása nem javasolt. Nagy energiájú kutya. Legalább 30-60 perc napi edzésre van szüksége ahhoz, hogy a házban nyugodtan viselkedjen. A kertben töltött idő nem elégíti ki mozgásigényét. Ha unatkozik, előfordulhat hogy elszökik egy jót sétálni. A walesi terrier nagyon szeret játszani. Kiváló sport számára a futás vagy egy jó séta a gazdival.
[grooming] =>Naponta kell fésülni vagy kefélni a szőrét. Emellett fontos ellenőrizni a tappancsát. Fürdés után ügyeljünk arra, hogy fülei szárazak legyenek. A rendszeres kutyaápolás (fogak, körmök) mellett, évente kétszer ajánlott kozmetikushoz vinni. Trimmelik. Fontos, hogy kiskorától fogva szoktassuk hozzá a rendszeres ápoláshoz, különben nagyobb korára nehezen fogja nyugodtan viselni a szépítkezést. Ellenőrizd hetente egyszer a füleit, hogy találsz-e benne szennyeződést, bőrpírt vagy a rossz szagokat, amely fertőzés jele lehet. Körmüket ajánlott röviden tartani. Fogait hetente legalább kétszer-háromszor fogkefével javasolt megtisztítani, hogy megelőzzük a fogkő felhalmozódását és a benne rejlő baktériumok megtelepedését. Hetente egyszer javasolt a kutya gondos átnézése (fül, bunda, karom és közei). Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a már kialakult betegségek kezelése.
[nutrition] =>Naponta 2x javasolt etetni. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.
[breeding] =>Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!
[dog_size] => 3 [dog_coat_sizes] => 1 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:24 [updated_at] => 2022-04-25 10:23:25 [status] => 1 [family] => 3.00 [children] => 3.00 [dogs] => 1.00 [strangers] => 1.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='139' and field='main_image'select * from upload_file where id='79'A Whippet egy szeretetteljes, hűséges, élénk, tanulékony, vidám, barátságos, kedves, intelligens, csendes és szociális fajta.
A leggyakoribb színek: fekete, kék, piros és fehér ( minden szín megengedett).
Ahhoz hogy egészségét megőrizzük rendszeres testmozgásra van szüksége.
Használhatósága: gyorsasági versenyek, vadászat, engedelmességi versenyek.
A Whippet nevét az angol whip (ostor) szóról kapta, mert olyan gyors, mint az ostor.
Eredetileg vadászkutya volt, főleg nyúl és üregi nyúl fogására használták, majd versenykutyaként vált népszerűvé a múlt század első évtizedeiben.
A versenyagarak közül az egyik legkésőbb kiformált fajta. A múlt század második felében északkelet-angliai terriereket angol agarakkal kereszteztek és az ebből kapott ebekkel nyúlüldöző versenyeket szerveztek.
Mikor ezt a sportot betiltották Angliában a nyúlüldözés helyét a rongyversenyek vették át, melyeken a whippetek teljes erőből rohannak gazdájuk felé, akik egy ronggyal biztatják. Innen ered a rongyoskutya elnevezése. Ezeket a versenyeket ma is szeretik Angliában.
A whippet ugyan törékenynek tűnik, de nagyon erős és igen gyors kutya.
Kecsesség és egyfajta elegáns szépség jellemzi. Minden bizonnyal a drótszőrű foxterrierrel való keresztezése révén alakult ki kétféle változata: a rövid és a drótszőrű whippet.
Feje hosszú, ék alakú, orrtükre fekete (a kék színű kutyákon kékes árnyalat megengedhető), szeme sötétbarna. Füle kicsi, vékony, ha figyel, feláll.
Nyaka hosszú, karcsú, mellkasa rendkívül mély, háta hosszú, egyenes, ágyéka elegáns ívű.
Mellső végtagjai egyenesek, függőlegesek, hátulsó lábai szélesebb állásúak, mint az elülsők, combjai izmosak, csánkja erős. Farka hosszú, elvékonyodó, a csánk alá ér.
Szőrzete rövid, finom, sűrű; az összes ismert színváltozatban tenyésztik.
Neked megfelelő fajta?
- Alacsony szőrzetápolási igényű: bundáját elegendő egy szőrsimító kesztyűvel átsimítani vedlés idején, amely segít az elhalt szőrszálat eltávolításában. Vágást nem igénylő fajta.
- Mérsékelt vedlés jellemzi
- Mérsékelten tréningigényes fajta: a képzése nem igényel sok figyelmet. Könnyen tanul. Az eredmények fokozatosan jönni fognak a képzés során.
- Ugat idegenek érkezésekor, de nem éber és nem védi meg a családot a betolakodókkal szemben.
- Közepes alkalmazkodóképességű: teste nem bírja az extrém időjárást, a nagy nyári hőségeket és a téli hideget. Így javasolt lakásban vagy kis kertben tartani.
- Nagyon aktív: Szüksége van a rendszeres testmozgásra, hogy megőrizze fittségét. A park vagy egy nagy zöld terület számára maga a mozgásteli kánaán.
- Gyerekeknek is ajánlott: megfelelő fajta gyerekeknek is. Játékos, energikus, és szeretetteljes.
[keeping] =>
Pórázról való elengedése nem ajánlott, mert vadászösztöne miatt könnyen elcsábul. Mindennapi futtatása elengedhetetlen. Nagyon szereti a kényelmet, a puha fekhelyet, de mozgásigénye nagy. Viszont ha kifuthatta magát, akkor nyugodtan viselkedik a lakásban. Otthon szereti a kényelmet, és képes naphosszat lustálkodni. Vadászösztöne igen erős, ezért séta közben nagy odafigyelést igényel, nehogy üldözőbe vegyen egy macskát vagy bármilyen más üldözhető kisállatot, ezért javasolt pórázon tartani. Kedveli a hosszú sétákat, hegyi - és kerékpáros túrákat, de a kilovaglásokat is. Imád rohanni, homokon vagy havon, végtelen pusztán vagy erdőben egyaránt. Akkor érzi igazán jól magát, ha hagyják egy kicsit szabadon futni. Kedvelt sportjaik a coursing és az agárverseny.
[grooming] =>Nem igényel nagy törődést, hetente egyszer elég egy szőrsimító kesztyűvel átsimítani a bundáját, illetve vedlési időszakban egy gumis kefével vagy kopókesztyűvel eltávolítani az elhalt szőrszálakat. Füleiket rendszeresen javasolt ellenőrizni és körmüket rövidre kell vágni. Fogait hetente legalább kétszer-háromszor fogkefével javasolt megtisztítani, hogy megelőzzük a fogkő felhalmozódását és a benne rejlő baktériumok megtelepedését. Hetente egyszer javasolt a kutya gondos átnézése (fül, bunda, karom és közei). Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a már kialakult betegségek kezelése.
[nutrition] =>Agaraknál az etetés összefügg az igénybevételükkel. Egy rendszeresen versenyző agárnak sokkal több energiára, tápanyagra valamint vitaminra van szüksége, mint a nem versenyző társaiknak. Fülledt, meleg időben figyelni kell a vízháztartásukra, hogy ne száradjanak ki és ne kapjanak hőgutát. Naponta 2x javasolt etetni. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Ilyen esetben egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.
[breeding] =>Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!
[dog_size] => 2 [dog_coat_sizes] => 1 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:25 [updated_at] => 2022-04-25 10:22:08 [status] => 1 [family] => 5.00 [children] => 5.00 [dogs] => 4.00 [strangers] => 4.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='149' and field='main_image'select * from upload_file where id='66'Kicsi a bors, de erős - egy tipikus terrier.
Az egyik legnépszerűbb fajta az Egyesült Államokban.
Hosszú selymes szőrzete van, amely acélkék cser színű. Elsősorban társasági kutyaként tartják.
Személyisége: magabiztos és bátor, miközben nagyon ragaszkodik a gazdihoz.
Sok figyelemre van szüksége, mert sok egyedüllét a szeparációs szorongás kialakulásához vezethet.
Nagyobb gyermekeknek ajánlott fajta.
A Yorkshire terrier története kicsit több, mint száz évre nyúlik vissza.
A 19. század folyamán alakult ki Nagy-Britanniában, nevét Yorkshire grófságról kapta. Sok angol és skót fajtával ellentétben, ez a kis terrier kezdetben a szegény emberek kutyája volt. Az ipari forradalom 1785 táján elsősorban a textilipart érintette. Yorkshire grófság textilüzemei ezrével vonzották a munkát kereső tömegeket, sokan érkeztek ide Skóciából is, így elképzelhető, hogy a yorkie a Királyság északi részéről származik.
A fajta atyjának Huddersfield Bent tartják, aki 1865-ben született, és 74 kiállítási győzelem után 1871-ben pusztult el egy balesetben. A yorkshire terrier még "Broken-Haired Scotch Terrier" néven kezdte kiállítási karrierjét 1861-ben, majd 1970-ben, a Westmoreland kiállítás után vált széles körben ismertté. Egy darabig párhuzamosan alkalmazták mindkét elnevezést, majd 1886-ban már yorkshire terrier néven ismerték el hivatalosan.
Ő az egyik legkisebb és talán legnépszerűbb terrierek közül, Magyarországon is a kedvelt kutyafajok listáján az élen helyezkedik el.
Sajnos tenyésztői sikerrel megőrizték eredetének titkát, így csak feltételezések alapján valószínű, hogy őse az angol terrier, a paisley, a skye és a manchester terrier.
1898-ban ismerték el önálló fajtaként.
A yorkshire terrier egy kicsi oroszlán, melynek legfőbb ismertetőjele a bundája. Nagyon finom, hosszú, egyenes és folyamatosan nő.
A hátán a farkáig érő választék fut. Nincs aljszőrzete és nem vedlik.
Amikor megszületik egészen fekete és csak bajuszán, tappancsán és farkán van némi szőr. Végleges színe csak később alakul ki.
A yorkshire terrier egy ugyan kicsi, de erős és arányos testfelépítésű kutya. Feje kicsi, lapos, arcorri része nem hosszú, szeme mandulavágású, értelmes tekintetű, füle kicsi, v-alakú, felálló, magasan tűzött és egymástól távol állnak. Háta egyenes, ágyéka hosszú, bordái kissé szélesek, lábai egyenesek, sűrű szőr borította farkát a háta fölé emeli.
Bundája színe acélkék a nyakszírttől a faroktőig, fején rozsdabarna.
Neked megfelelő fajta?
- Magas szőrzetápolási igényű fajta: szakmai ápolása elengedhetetlen. Rendszeres kefélés, vágás szükséges.
- Minimális vedlés jellemzi
- Mérsékelten tréningigényes fajta: a képzése nem igényel sok figyelmet. Könnyen tanul. Az eredmények fokozatosan jönni fognak a képzés során.
- Ugat, ha őrizni kell a házat : figyelmezteti a tulajdonosokat ha ismeretlen személy érkezik a házhoz, de nem riasztja el termete miatt a betolakodókat.
- Alacsony alkalmazkodóképes: teste képes kezelni a meleg időjárást, de a hideget nem. Legoptimálisabb számára a lakásban tartás.
- Meglehetősen aktív: Szüksége van a rendszeres testmozgásra, hogy megőrizze fittségét.
- Gyerekeknek nem igazán ajánlott: csak abban az esetben, ha kisgyermekkel együtt nő fel és megfelelő képzésben részesült, vagy 8 év feletti gyermekeknek ajánlott.
[keeping] =>
Mérete miatt tartható lakásban, de udvarban is jól érzi magát. A meleg éghajlatot jobban kedveli. Nagyon szeret ásni, hancúrozni. Nem túlzás, ha hideg, nyirkos, havas időben, hosszabb sétákra beöltöztetjük terrierünket. A Yorkshire terrier nem szereti a hideget. Hajlamos lehet hidegrázásra, különösen ha nedves és hideg területen van. Egészségük és jó lelkiállapotuk megőrzéséhez sétára és futásra van szükségük. Nem szeretnek elszigetelődni a családtól, de szeretnek időnként saját döntést hozni, nem várnak tétlenül a parancsszavakra.
[grooming] =>Hosszú, finom szálakból álló, lágyan omló fürtjeit leginkább az emberi hajhoz lehetne hasonlítani, mely folyamatos növésben van, nem dúsítja aljszőrzet, és egyáltalán nem hullik, viszont mágnesként vonzza a legkisebb piszkot is. Elhanyagolva gyorsan fénytelenné, töredezetté, loncsossá, ápolatlanná válik, Szőrzete sok, mindennapos törődést igényel. Ha rövidre nyírják, akkor elég naponta átfésülni. Szemébe lógó szőrt össze szokták kötni. Ha hosszan hagyják a szőrét akkor rendszeres mosást igényel. Papírhengerre szokták feltekerni és a neki ajánlott különleges készítményekkel mossák, őrzik meg bundája rugalmasságát, fényességét. Fogait hetente legalább kétszer-háromszor fogkefével javasolt megtisztítani, hogy megelőzzük a fogkő felhalmozódását és a benne rejlő baktériumok megtelepedését. Hetente egyszer javasolt a kutya gondos átnézése (fül, bunda, karom és közei). Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a már kialakult betegségek kezelése.
[nutrition] =>A helyes táplálás segít az egészségi állapot valamint a szőr és bőr állapotának optimális szinten tartásában. Finom emésztőrendszerrel rendelkezhet, ezért többnyire válogatós fajta. Az étkezési problémák fokozottan akkor fordulhatnak elő, ha fog vagy ínyproblémákkal küzd. Ez esetben érdemes állatorvoshoz vinni. Táplálása esetenként problémás lehet, mivel a túlzott fehérje- és zsírbevitelre könnyen hasmenéssel reagál. Másik gyakori probléma, hogy mindent képes felfalni vagy alig-alig enni. Ez utóbbi esetben fordul elő, hogy a kétségbeesett gazda elkezdi sonkával, csirkemell-filével etetni, ami után nincs megállás. Az elkapatott kutyust nagyon nehéz visszaállítani a normál kutyaeledelre. Naponta 2x javasolt etetni. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.
[breeding] =>Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!
[dog_size] => 3 [dog_coat_sizes] => 2 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:25 [updated_at] => 2022-04-25 10:09:29 [status] => 1 [family] => 5.00 [children] => 5.00 [dogs] => 4.00 [strangers] => 4.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='149' and field='main_image'select * from upload_file where id='66'