Kutyafajták - 1. oldal

44 db találat

Array ( [id] => 4 [name] => Afrikai oroszlánkutya [slug] => afrikai-oroszlankutya [short_summary] => A Rhodesian Ridgeback Afrika déli részéről származik, az FCI által elismert fajta. [youtube_id] => FQr-gp2Af7Q [main_pic] => [summary] =>

A Rhodesian Ridgeback Afrika déli részéről származik, az FCI által elismert fajta. 
Korábban vadászatra valamint őrkutyának használták ezt a fajtát. Ezért úgy kellett vadászniuk mint az oroszlánnak, és úgy kellett védi a nagy ültetvényeket mint egy vadmacska. 
Ezért ez a fajta nagyon bátor és kemény, rendkívül intelligens és komoly. Nem hisz az idegeneknek. 
A Rhodesian Ridgeback nagyon független gondolkodású kutya, amely kezdőknek nem javasolt. 
Manapság ezt a fajtát vadászatra, mentő-, vagy keresőkutyának használják. 
Egyre elterjedtebb fajta a kutyatulajdonosok körében is.

[history] =>

Egyesek szerint a vadonban kóborolt, vadászott, amikor a dél-afrikai telepesek rátaláltak és háziasították. 

A feljegyzések szerint ezt az ősi kutyafajtát valamikor a 15. században tenyésztették vadászatra és nyomkövetésre. Arra használták, hogy a nagyvadakat (oroszlánt és krokodilt) ejtsenek "fogságba" és addig maradjanak, amíg a vadászok meg nem érkeznek. 

Majd 1800-ban az európai telepesek találkoztak a khoikhoi néppel és a kutyával, és arra jutottak, hogy kitenyésztenek egy olyan kutyát, ami kitűnő vadász, jó őrző, családcentrikus és ellenáll a zord dél-afrikai időjárásnak, ezért elkezdték a saját kutyáikkal, masztifokkal, agarakkal és más fajtákkal keresztezni. Így alakult ki a ma is ismeretes fajta. 

Az Amerikai Kennel Club 1955-ben ismert el. Az afrikai oroszlánkutya jelenleg az egyetlen bejegyzett Dél-Afrikából, pontosabban Zimbabwe állam területéről származó kutyafajta. 

Manapság már kevesen használják az eredeti - vadászati - céljára, inkább az őrző-védő területeken alkalmazzák őket.

[origin] => 1 [description] =>

Feje kissé vizslaszerű, koponyája lapos, fülei között meglehetősen széles. Pofája hosszú, mély, hatalmas. A stop kifejezett, állkapcsa erős, fogai ollós harapásúak.

Szeme kerek, barna, egymástól mérsékelten távol van. Füle csavarodott, lelógó, magasan tűzött. Orrtükre fekete. Nyaka közepesen hosszú, izmos, henger alakú.

Mellkasa rendkívül mély, háta egyenes, erős, ágyéka ugyancsak izmos, enyhén ívelő. Mellső végtagjai egyenesek, párhuzamosak, a hátulsó végtagok izmosak, a csánk kissé nyílt szögellésű.

Farka hosszú, legalább a csánkig ér, fokozatosan elvékonyodik, enyhén hajlított. Szőrzete az egész testén rövid, sűrű, fényes, sohasem gyapjas vagy selymes, a boxeréhez hasonlít. Színe az őzvörös különböző árnyalatai, némi fehér folttal.

Különlegessége, hogy a vállrésznél kezdődő és a csípőig futó vékony kis sávban, a hátán lévő szőrcsík Mohawk (felfelé álló szőr) formában áll, és pontosan az alapszőrével elletétes irányban fut. 

Megfelelő fajta Önnek?

  • Alacsony szőrzetápolási igényű fajta
  • Minimálisan vedlenek: olyan kutyatulajdonosoknak ajánlott, akik nem szeretnek feleslegesen a kihulott kutyaszőr eltávolításával foglalkozni.
  • Mérsékelten tréningigényes fajta: a képzés nem igényel túl sok figyelmet és energiát, de ez nem lesz könnyebb, mint más fajtáknál. a befektetett munka eredménye fokozatosan jönni fog.
  • Nagy ugatási képességgel rendelkezik: ez a kutya ugat és hangos ha kell. Figyelmezteti a tulajdonosokat, ha ismeretlen személy érkezik a házhoz. Viselkedése védelmező és rettenthetetlen. Legfőbb célja a család és a ház megóvása.
  • Közepesen alkalmazkodóképes: teste képes kezelni a hideg és meleg időjárást. ( szélsőségeket nem)
  • Meglehetősen aktív: Szüksége van a rendszeres testmozgásra, hogy megőrizze fittségét.
  • Gyerekeknek is ajánlott: megfelelő fajta gyerekeknek is.Játékos, energikus, és szeretetteljes.
[keeping] =>

Nagy mozgásigénye miatt inkább kertes házban tartsuk. Amennyiben mégis lakásban szeretnénk tartani, biztosítsuk részére a napi többszöri sétát / futást. Kiváló alkalmazkodóképesség jellemzi. Ha lehetősége van rá, pillanatok alatt megtalálja a fotelt vagy a megvetett ágyat, ahol gyorsan igyekszik úgy elhelyezkedni, hogy valamelyik testrésze érintkezzen imádott gazdájával. Magas aktivitási szinttel rendelkező kutya. Napi 60 perc aktív mozgásra van szüksége, éppen ezért aktív családok részére ajánlott fajta.

[grooming] =>

Nem igényel nagy törődést, hetente egyszer elég átfésülni, illetve vedlési időszakban egy gumis kefével vagy kopókesztyűvel eltávolítani az elhalt szőrszálakat. Füleiket rendszeresen javasolt ellenőrizni és körmüket rövidre kell vágni. Fogait hetente legalább kétszer-háromszor fogkefével javasolt megtisztítani, hogy megelőzzük a fogkő felhalmozódását és a benne rejlő baktériumok megtelepedését. Hetente egyszer javasolt a kutya gondos átnézése (fül, bunda, karom és közei). Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a már kialakult betegségek kezelése.

[nutrition] =>

A helyes táplálás segít az egészségi állapot valamint a szőr és bőr állapotának optimális szinten tartásában. Naponta 2x javasolt etetni. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.

[breeding] =>

Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!

[dog_size] => 1 [dog_coat_sizes] => 1 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:18:58 [updated_at] => 2022-04-25 10:08:34 [status] => 1 [family] => 4.00 [children] => 3.00 [dogs] => 2.00 [strangers] => 5.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='4' and field='main_image'select * from upload_file where id='5'Array ( [id] => 4 [name] => Airedale terrier [slug] => airedale-terrier [short_summary] => Az Airedale terrier egy éber, bátor, barátságos, független, intelligens, védelmező és tanulékony kutya. [youtube_id] => 1yWd6_gF5OQ [main_pic] => [summary] =>

Az Airedale terrier egy éber, bátor, barátságos, független, intelligens, védelmező és tanulékony kutya. 
Annak érdekében hogy az egészséges maradhasson, rendszeres testmozgásra van szüksége. 
Használhatósága széleskörű: házőrzés, vadászat, terelés, rendőrségi munka és társasági kutya.
Gyermekbarát fajta.

[history] =>

A fajta a 19. században alakult ki az észak-angliai Yorkshire tartományban, az Aire-folyó völgyénél, innen származik a neve is. 

A fajta kialakulását nem úri hóbort, hanem a szükség irányította. Az ipari forradalom után bányász- és iparvidékké vált országrész szegény sorsú lakosságának szüksége volt egy multifunkcionális kutyára, melyet elsősorban vadászatra használtak, de ugyanakkor őrizte a portát, irtotta a városiasodó létformával együtt járó patkánysereget, sőt, vannak feljegyzések arról, hogy marhaterelésre is használták némelyiküket. 

Kitenyésztésében szerepet játszottak kopófajták (pl. otterhound), több terriert is megemlítenek (a bullterriert, nagy óangol terrier, de még a skót és a dandie dinmont terriert is), de felmerül a gordon szetter neve is. A tenyésztést kizárólag az ebek használhatósága, vadászképessége határozta meg. Hívták „waterside terriernek”, „bingley terriernek”, sőt egyszerűen „working (=dolgozó) terriernek” is, ezzel is jelezve a fajta munkakutya voltát. A fajta végleges neve az ezernyolcszázas évek második felére került a köztudatba. 

De még így is a legnagyobb a terrierek közül, ezért gyakran hívják "King of terrier" néven is. Az Airedale terrier sokak szerint az egyik legnépszerűbb terrier társai közül. Vadászati ösztöneinek köszönhetően kiváló szaglása van és remek úszó. 

dr. Gordon Stadles nevezte airedale terriernek, 1878-ban. Az Aire völgyében 

1864-ben tartották az első kutyakiállítást, a Kheighly Agricultural Show keretében, külön osztállyal a "broken-haired" terriereknek. Itt szerepelt az airedale is, egyelőre waterside terrier néven. 

A Kennel Club 1886-ban már airedale terrierként kezdte törzskönyvezni a fajtát. A fajta "ősapjának" Rattlert tartják, akinek Airedale Jerry nevű fia még nála is nagyobb hírnévre tett szert, ő volt Ch. Cholmondeley Briar, az első CC-t elnyerő airedale terrier édesapja.

[origin] => 2 [description] =>

Az angol terrierfajták legnagyobbika. Izmos, aktív, meglehetősen kompakt kutya, aránytalan hosszúlábúság és testhosszúság nélkül.

Elegáns megjelenésű, izmos felépítésű kutya.

Az egyik legnagyobb termetű, rendkívül tetszetős megjelenésű terrier.

Teste négyzetbe rajzolható. Feje hosszú, balta formájú; koponyája hosszú, keskeny. Stopja csekély, állkapcsa hatalmas, fogazata erőteljes.

Orrtükre fekete, ajkai feszesek. Füle V alakú, tőben előrebicsaklik, szeme barna, viszonylag kicsi. Nyaka elegáns ívelésű, mérsékelten hosszú, izmos. Háta egyenes, rövid, mellkasa mély.

Farka magasan tűzött, sohasem görbül a háta fölé; kétharmadára kurtítják. Mellső végtagjai egyenesek, párhuzamosak, oszlopszerűek, hosszú hátulsó végtagjai izmosak és valamivel szélesebb állásúak, mint a mellsők.

Mancsa kerekded, kicsi, de erős, ujjai zártak. Szőrzete sűrű, kemény, nem túl hosszú, koponyáján és a fülén rövidebb, lesimuló. Színe cserbarna, a háta fekete, a feje, mellkasának alsó része, mellső végtagjai könyékig, a hátulsók pedig a combok felső részéig világos cserbarnák. Szőrzetét trimmelik

Neked megfelelő fajta?

  • Magas szőrzetápolási igényű fajta: szakmai ápolása elengedhetetlen. Rendszeres kefélés, vágás szükséges.
  • Minimális vedlés jellemzi: a bunda átkefélése csökkenti az elhullott szőrszálak mennyiségét.
  • Mérsékelten tréningigényes fajta: a képzése nem igényel sok figyelmet. Könnyen tanul. Az eredmények fokozatosan jönni fognak a képzés során.
  • Ugat, ha őrizni kell a házat : figyelmezteti a tulajdonosokat ha ismeretlen személy érkezik a házhoz, agresszívan lép fel az idegenekkel szemben, hogy családját bármi áron megvédje.
  • Alacsony alkalmazkodóképességű: nem alkalmas lakásban tartásra. Teste képes kezelni a hideg és meleg időjárást. Legoptimálisabb számára kis-közepes méretű kert.
  • Meglehetősen aktív: Szüksége van a rendszeres testmozgásra, hogy megőrizze fittségét.
  • Gyerekeknek is ajánlott: játékos és szeretetteljesen bánik velük.
[keeping] =>

Szüksége van a mindennapos mozgásra és a játékra. Fontos, hogy olyan játékot válasszunk számára, amelyben az intelligenciáját is tudja használni. Remek úszó, szeret fürödni. Lakásban tartása nem javasolt. Rendkívül alkalmazkodó és rugalmas kutya. Ha ügyelünk arra, hogy mozgásigényét - mely nem csekély - kellőképpen kielégítsük, képes naphosszat szunyókálni egy kis panel lakásban. Intelligens és nagy energiájú fajta. Amennyire csak lehetséges, sok sétára, interaktív játékora és egyéb mentális stimulációkra van szükségük hogy testi és lelki egészségüket fenntarthassuk. Azoknál a kutyáknál, amelyeket hosszú ideig egyedül hagynak otthonukban, megjelenhet az unalom és a nem kívánt romboló magatartás.

[grooming] =>

Szőrzete rendszeres ápolást igényel. Bundáját trimmelik, amely előnye, hogy a kutya ezután nem igényel napi fésülést, gyakori fürdetést és a szőre nem filcesedik. Trimmelés után a kutya szőre nem hullik. Hetente kétszer javasolt a bunda és a szakáll, illetve a hónaljak átkefélése. A talppárnák közötti szőrt el kell távolítani. Végbélnyílás környékét egy lakásban tartott kutyának érdemes higiéniai okok miatt körbevágni, megszabadítani a felesleges szőrzettől. Füleiket rendszeresen javasolt ellenőrizni és körmüket rövidre kell vágni ha túlnőtt. Fogait hetente legalább kétszer-háromszor fogkefével javasolt megtisztítani, hogy megelőzzük a fogkő felhalmozódását és a benne rejlő baktériumok megtelepedését. Hetente egyszer javasolt a kutya gondos átnézése (fül, bunda, karom és közei). Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a már kialakult betegségek kezelése.

[nutrition] =>

Nem válogatós fajta, de igényli a jó minőségű és megfelelő mennyiségű táplálékot. Naponta 2x javasolt etetni. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Ilyen esetben egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.

[breeding] =>

Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!

[dog_size] => 2 [dog_coat_sizes] => 5 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:18:58 [updated_at] => 2022-04-26 14:27:06 [status] => 1 [family] => 4.00 [children] => 3.00 [dogs] => 2.00 [strangers] => 5.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='4' and field='main_image'select * from upload_file where id='5'Array ( [id] => 4 [name] => Akbash [slug] => akbash [short_summary] => Az Akbash egy gyengéd, tanulékony, figyelmes, bátor, független, intelligens és hűséges fajta. [youtube_id] => [main_pic] => [summary] =>

Az Akbash egy gyengéd, tanulékony, figyelmes, bátor, független, intelligens és hűséges fajta. 
Ahhoz hogy egészségét megőrizzük rendszeres testmozgást igényel.
Használhatósága széleskörű: őrző-védő, terelő, munkakutya.

[history] =>

Kis-Ázsiában, a mai Törökország területén alakult ki. A török pásztorok tenyésztettek fehér pásztorkutyákat azért, hogy meg tudják különböztetni a ragadozóktól.
Törökországban az Akbash kutyákat a falusiak és pásztorok azért tartják, hogy megvédjék juhaikat a farkasoktól és más ragadozóktól. Nagy fehér őrök. David és Judy Nelson egy terepmunka alkalmával felismerte, hogy ez egy különálló fajta, majd az amerikaiak az 1970-es években elkezdték tanulmányozni őket Törökországban. 
Nelsonék több mint 40 Akbash kutyát importáltak az Egyesült Államokba. Ezek a kutyák lettek a fajta alapjai. 
1980-ban az amerikai Mezőgazdasági Minisztérium bevezette az Akbash kutyákat a Predator Control programba, amelyben a kutyák sikeresen teljesítettek. 
Az UKC 1998. január 1-jén ismerte el az Akbash fajtát.

[origin] => 3 [description] =>

Óriási feje van, erős állkapcsokkal és jól kifejlődött fogakkal.

Szemei távol állóak, mandula alakúak, színük lehet arany vagy sötétbarna.

Fülei hajlított végűek, laposak és a feje tetején helyezkednek el. Izmos testfelépítésű, háta rövid, ágyéka feszes, mara vízszintes.

Végtagjai párhuzamosak, lábujjai egyenesek, hosszúak és íveltek, talpán vastag párna található. Farka a hátára kunkorodik és különlegesen hosszú és pelyhes.

A fajta egységes fehér bundája nem kopik könnyen és kevésbé szagos, mint a többi kutyafajtánál. Vízálló szőre lehet rövid vagy közepes.

 

Neked megfelelő fajta?

  • Mérsékelt szőrzetápolási igényű fajta: rendszeres kefélés javasolt, vágásra nincs szükség.
  • Mérsékelt vedlés jellemzi: a bunda rendszeres ápolása csökkenti az elhullott szőrszálak mennyiségét.
  • Mérsékelten tréningigényes fajta: a képzése nem igényel sok figyelmet. Könnyen tanul. Az eredmények fokozatosan jönni fognak a képzés során.
  • Jó házőrző: figyelmezteti a tulajdonosokat ha ismeretlen személy érkezik a házhoz és a helyzet ha azt kívánja agresszorként lép fel az idegenekkel szemben és képes megvédeni családját.
  • Alacsony alkalmazkodóképesség jellemzi: lakásban tartása nem javasolt. Teste megfelelően kezeli a hideg és meleg időjárást is. Amennyiben lakásban él, szüksége van napi rendszeres mozgásra.
  • Nagyon aktív: Szüksége van a rendszeres testmozgásra, hogy megőrizze fittségét. Aktív gazdiknak javasolt fajta.
  • Gyerekeknek is ajánlott: megfelelő fajta 8-10 év feletti gyerekeknek. Játékos, energikus, és szeretetteljes.

 

[keeping] =>

Városban nem érzi jól magát, tágas helyre van szüksége. Gond nélkül tartható ridegen, jól bírja az időjárás viszontagságait, de a napi rendszeres találkozás a gazdájával elengedhetetlen. Mozgásigénye átlagos, egy nagyobb kertben ki tudja magának elégíteni. Az Akbash az elhelyezésre nem kényes. Tömött szőrzete, ellenálló szervezete miatt különleges védelmet nem igényel. Számtalan megfigyelés tanúsítja, hogy csak szeles és zord időben fekszik csak be a házába. A kutyaház mindenképp tágas legyen. Egy esetleges nagy télre felkészülve az ólat egy kisebb előtérre és egy nagyobb fekhelyre szokták osztani, melyet alul átléphető magas deszkafallal választanak el.

[grooming] =>

Mérsékelt szőrzetápolási igényű fajta: a bunda rendszeres átkefélése ajánlott. Mérsékelt vedlés jellemzi: a bunda rendszeres ápolása csökkenti az elhullott szőrszálak mennyiségét. Egy egészséges kutyának szüksége van a mancsára, a fülére és testük minden részére. Ezért javasolt a körmök ápolása, bunda átnézése séták után és a fülük rendszeres ellenőrzése. Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a betegségek kezelése.

[nutrition] =>

A táp típusát (puppy, junior, adult, stb…), mindig az adott kutya életkorához, aktuális tápláltsági állapotához, tartási körülményeihez, aktivitási szintjéhez válasszuk. Figyelni kell, hogy az eleség teljes értékű legyen és mindenképp vegyük figyelembe az adott kutya alapvető igényeit, mint az életkor, testalkat és a méret. Általános szabály: 8 hetes kortól - fél éves korig naponta 3-szor, fél éves kor és 1 éves kor között naponta kétszer, majd 1 éves kortól már csak egyszeri étkezésre van szüksége. (Ez tenyésztőnként változik, ki mit ajánl. Napi kétszeri kisebb adag is ajánlott 1 éves kor fölött) Friss víz mindig álljon előtte. Néhány kutya hajlamos a túlsúlyra, így figyelje a kutya kalóriafogyasztását és súlyszintjét. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Ilyen esetben egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.

[breeding] =>

Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!

[dog_size] => 1 [dog_coat_sizes] => 4 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:18:59 [updated_at] => 2021-11-06 17:55:46 [status] => 1 [family] => 4.00 [children] => 3.00 [dogs] => 2.00 [strangers] => 5.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='4' and field='main_image'select * from upload_file where id='5'Array ( [id] => 4 [name] => Alaszkai malamut [slug] => alaszkai-malamut [short_summary] => Az Alaszkai malamut egy szeretetteljes, agresszív, barátságos, önálló, hűséges, játékos, csendes és társasági fajta. [youtube_id] => tRZ5OC_fHFA [main_pic] => [summary] =>

Az Alaszkai malamut egy szeretetteljes, agresszív, barátságos, önálló, hűséges, játékos, csendes és társasági fajta. 
A leggyakoribb színek: fekete, szürke, piros és fehér. 
Ahhoz hogy egészséges maradhasson rendszeres testmozgást igényel. 
Használhatósága széleskörű: kutatás, mentés, szánhúzás, súlyhúzás.

[history] =>

Ahogyan a neve is mutatja a fajta Alaszkából származik, és feltehetően az eszkimókat segítették teherhordásban, vadászatban a Kotzebeu-öböl északnyugati részén. 

Nem ismeretes, hogy az eszkimók mikor érték el a Sarkvidéket és honnan kerültek oda; de az biztos, hogy szánhúzó kutyáikat magukkal kellett vinniük, mert különben nem tudtak volna megmaradni az örök jég birodalmában.

Egy sarkutazó naplójában olvashatjuk: "Az eszkimók általában jó barátságban élnek kutyáikkal, hallatlan gondossággal őrködnek fölöttük munka közben. A legmetszőbb hidegben is órákat töltenek halászattal, hogy dolgozó ebeiket bőségesen elláthassák élelemmel. Kutyájuk, az alaszkai malamut pedig, ha vadabb is, mint civilizált társai, éppoly szeretetteljes, éppúgy vágyik szeretetre, mint amazok. Mi is valamennyien összebarátkoztunk ezekkel az ebekkel... és ha az ember megszerettette magát velük, akkor a legnehezebb feladatokat is elvégezték, mindenhová követték."
A leírás jól érzékelteti, hogy milyenek is lehettek és hogyan élhettek valamikor az alaszkai malamutok, amelyek az egymáshoz nagyon hasonlító sarki szánhúzó kutyák csoportjába tartoznak. 

Az alaszkai malamut a legnagyobb testű sarkvidéki kutya, és a legalkalmasabb nehéz terhek vontatására; a fajta eredeti példányai a Kotzebue-öböl mentén élnek. Ezek a kutyák tökéletes biztonsággal tájékozódnak a zord és végtelen tájakon még vad hóviharban vagy teljes sötétségben is, a hideget is rendkívül jól bírják; a legnagyobb fagyban is leheverednek a hóba, és akár -40-50 °C-os hidegben is nyugodtan alszanak.

Hajtóik előszeretettel kérkednek azzal, hogy kutyáik szelídített farkas és házikutya kereszteződéséből születtek. Ezek a történetek azonban minden bizonnyal csupán a fantázia szüleményei.

1896-ban amikor az alaszkai aranyláz volt, a kutya közkedvelté vált, és nagyon sok pénzt fizettek egy ilyen kutyáért, hogy az arannyal megrakott szánkókat húzza. 

Állítólag megpróbálták több fajtával is keresztezni, hogy gyorsaságát növeljék, ám ezt a tenyésztési irányt nem fogadták el, és igyekeztek visszaállítani az eredeti vérvonalat. 

Az Alaszkai Malamutra jellemző az erős állóképesség, így bármilyen fizikai eltérés problémának számít a fajtánál. 
Manapság házikedvencként tartják, de szánhúzóversenyekre is neveznek vele.

[origin] => 4 [description] =>

Általában nyugodt, "komoly", megfontolt; külsőleg a farkasra hasonlít, de megjelenése, szinte "mosolygós" feje rendkívül vonzó, kedves, barátságos természetre utal. Nem összetévesztendő a szibériai haskyval, vagy egy farkassal.

A teljes kutya arányos, határozott megjelenés, izmos testfelépítés.

Feje spiccszerű, arcorri része elhegyesedő. Orrtükre fekete, ajkai feszesek, fogazata ollós záródású. Szeme barna, mandula alakú, közepesen nagy. Füle hegyes, felálló.

Nyaka izmos, viszonylag rövid, mérsékelten ívelő. Mellkasa mély, erőteljes, törzse tömör. Háta egyenes, enyhén lejt a csípő felé, ágyéka izmos.

Mellső végtagjai párhuzamosak, erőteljes csontozatúak, függőlegesek, hátulsó végtagjai széles állásúak, rendkívül izmosak.

Csánkja mérsékelt szögellésű, mélyen fekvő, erőteljes, mancsa széles, tömör, talppárnája vastag "hótalpszerű".

Farkát a hátára kunkorítva tartja.

Neked megfelelő fajta?

  • Mérsékelt szőrzetápolási igényű fajta: rendszeres kefélés, alkalmankénti vágás szükséges lehet.
  • Állandó és szezonális vedlés jellemzi: a bunda rendszeres ápolása csökkenti az elhullott szőrszálak mennyiségét.
  • Mérsékelten tréningigényes fajta: a képzése nem igényel sok figyelmet. Könnyen tanul. Az eredmények fokozatosan jönni fognak a képzés során.
  • Jó házörző: ez a kutya ugat és hangos ha kell, sőt meg is védi a családot az idegenekkel szemben.
  • Alacsony alkalmazkodóképesség jellemzi: legoptimálisabb számára a kertben tartás. Amennyiben lakásban él a rendszeres testmozgás elengedhetetlen számára. Teste nehezen kezeli a meleg időjárást.
  • Nagyon aktív: Szüksége van a rendszeres testmozgásra, hogy megőrizze fittségét. Aktív gazdiknak javasolt fajta.
  • Gyerekeknek is ajánlott: megfelelő fajta gyerekeknek is. Játékos, energikus, és szeretetteljes.
[keeping] =>

Származásából adódóan fontos számára a hűvösebb időjárás, valamint a nagy mozgástér. Lakásban nem célszerű tartani, inkább kertes házban. Fontos a mindennapi futás. Nagy mozgástért igénnyel, de kis lakásban is elél. Gyakran kell sétáltatni, főleg azokat, amelyek kis helyen laknak. Igazi menekülőművészek, ami azt jelenti, hogy a hátsó kerteknek rendkívül biztonságosnak kell lenniük ahhoz, hogy ezek a kiváló ásási képességekkel rendelkező kutyák alagutak révén ne szökjenek ki a kertből akkor, amikor csak akarnak.

[grooming] =>

Amennyiben a vedlést nem nézzük, elég hetente 2-3x átfésülni, hogy az elhalt szőrszálakat eltávolítsuk. Fürdetni néhány havonta javasolt, vagy amikor piszkos lesz az állat szőre. Szezonálisan vedlik, viszont akkor nagyon sokat. Emellett tartsuk be az általános tisztítási szabályokat, tisztítsuk meg a fogait, a fülét mindig töröljük szárazra, a körmeit havonta vágjuk. Egy egészséges kutyának szüksége van a mancsára, a fülére és testük minden részére. Ezért javasolt a körmök ápolása, bunda átnézése séták után és a fülük rendszeres ellenőrzése. Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a betegségek kezelése.

[nutrition] =>

Amennyiben szánhúzásra alkalmazzuk, figyeljünk arra, hogy ebben az esetben nagy mennyiségű kalóriát éget a kutya, ezért az eledel adagolásánál erre figyelni kell. Kiskorától fogva javasolt speciális eledellel etetni, amely megelőzi az ízületi és csont problémák kialakulását. Naponta 2x javasolt etetni. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Ilyen esetben egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.

[breeding] =>

Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!

[dog_size] => 1 [dog_coat_sizes] => 4 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:18:59 [updated_at] => 2022-04-26 14:24:48 [status] => 1 [family] => 4.00 [children] => 3.00 [dogs] => 2.00 [strangers] => 5.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='4' and field='main_image'select * from upload_file where id='5'Array ( [id] => 4 [name] => Amerikai akita inu [slug] => amerikai-akita-inu [short_summary] => Az Akita egy agresszív, éber, bátor, barátságos, önálló, hűséges, védelmező és készséges fajta. [youtube_id] => KuHZbzvnX7g [main_pic] => [summary] =>

Az Akita egy agresszív, éber, bátor, barátságos, önálló, hűséges, védelmező és készséges fajta. 
A leggyakoribb színek: fekete, barna, piros és fehér. 
Ahhoz hogy egészséges maradhasson rendszeres testmozgást igényel.
Használhatósága: őrző-védő, vadászat.

[history] =>

Az akita inu nevét az Észak-Japánban lévő Akita tartományról kapta. Matagi inunak is nevezik medvevadász múltja miatt. Vaddisznó és medvevadászatra tenyésztették. Az Akita a szamurájok kutyája volt, az egészség és a jólét jelképe. Tőlük merítettek bátorságot, így készültek fel az előttük álló küzdelmekre. De a császárok kedvenc kutyájaként vált ismertté és kapta meg a "királyi kutya" elnevezést is. Testfelépítése és bátorsága miatt nagy vadász kutyává vált.

Az akiták az Egyesült Államokban a második világháború után lettek ismertek, amikor az amerikai katonák Japánból magukkal hozták őket. 1972-ben törzskönyvezték és azóta vehet részt kutyakiállításokon. A ma is ismert fajtát masztiffokkal és német juhászokkal való keresztezéssel nyerték.1999 óta különböztetik meg az amerikai és a japán akitát. Az amerikai akiták külön fajtaként való kezeléséről hosszas viták folynak. 
Ma az FCI (federation cynologique internationale) az akitát japán fajtának, az amerikai akitát pedig egyesült államokbeli fajtának ismeri el. Az amerikai akita nagyobb, vaskosabb.

[origin] => 4 [description] =>

Az akita egy hatalmas, erős, izmos kutya, nehéz csontozattal, erőteljes megjelenéssel. nagyon impozáns kinézetű.

Feje széles, szeme viszonylag kicsi és ferde metszésű és sötétbarna, fülei felállnak és előre néznek, kicsik, de vaskosak. Sokak szerint feje egy medvére emlékeztet. Fogazata ollószerűen záródik.

Háta rövid, vízszintes, lábai erősek és egyenesek, könyekei a testéhez simulnak. A nyaka is vastag és izmos.

Farka magasan tűzött és felkunkorodik. Fedőszőrzete durva tapintású.

Neked megfelelő fajta?

  • Alacsony szőrzetápolási igényű: bundáját elegendő egy szőrsimító kesztyűvel átsimítani vedlés idején, amely segít az elhalt szőrszálat eltávolításában. Vágást nem igénylő fajta.
  • Folyamatos vedlés jellemzi
  • Mérsékelten tréningigényes fajta: a képzése nem igényel sok figyelmet. Könnyen tanul. Az eredmények fokozatosan jönni fognak a képzés során.
  • Jó házörző: ez a kutya ugat és hangos ha kell, sőt meg is védi a családot az idegenekkel szemben.
  • Alacsony alkalmazkodóképességű: teste nehezen viseli a nagy nyári hőségeket. Lakásban tartáskor biztosítani kell számára a megfelelő mozgásmennyiséget.
  • Meglehetősen aktív: Szüksége van a rendszeres testmozgásra, hogy megőrizze fittségét. A park vagy egy nagy zöld terület számára maga a mozgásteli kánaán.
  • Gyerekeknek is ajánlott: megfelelő fajta gyerekeknek is. Játékos, energikus, és szeretetteljes.
[keeping] =>

Erélyesen, kíméletesen kell fegyelmezni. Engedelmes, ugyanakkor önállósággal is rendelkezik, ezért az erőszakos, agresszív módszerek helyett, a változatosságra épülő, ismétlődésektől mentes feladatokat válasszuk számára. Nincs igénye hosszú sétákra, de rendszeres testmozgásra igen. Kennelben nem tartható. Nagy udvarban érzi igazán jól magát. Nagyobb lakásban vagy házban tartása ideális, azonban egy kisebb lakásba is boldogan él, de ugyanakkor ügyelni kell a mindennapos 20-30 perces sétára, vagy egy kiadós futásra, naponta 2-3 alkalommal. A kutyapark látogatása nem jó ötlet, tekintettel az Akita más kutyákkal szembeni agresszív hajlamára. Nagyon nagy a mozgásigénye, és a jó kondícióhoz szüksége van a kiadós testmozgásra minden nap. Ha egy Akita unatkozik, romboló magatartás felvételére képes (ásás, rágás, agresszió).

[grooming] =>

Tavasszal és ősszel vedlik, méghozzá elég jelentősen. Ilyenkor dupla fogú kefével kell eltávolítani az elhalt vagy laza szőrszálakat. Ezen időszakon kívül elég hetente egyszer átkefélni a szőrét. Fürdetni csak akkor ajánlott, ha feltétlenül szükséges. Ha körmei kopognak a padlón, akkor le kell vágni azokat. Hetente érdemes átnézni a bundáját valamint füleit, hogy megtaláljuk az esetlegesen megbúvó élősködőket vagy időben észrevegyünk esetleges elváltozásokat. Rendkívül fontos számára a rendszeres ápolás, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a betegségek kezelése.

[nutrition] =>

A rizst és szóját lehetőség szerint kerülni kell táplálása során. Jó minőségű, alacsony kalóriatartalmú száraz eledel és konzerv ajánlott. Nem válogatós fajta, méretükhöz képest keveset esznek. Naponta 2x javasolt etetni, hogy ezzel elkerülhessük a felfúvódást és a bélcsavarodást. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Ilyen esetben egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.

[breeding] =>

Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!

[dog_size] => 1 [dog_coat_sizes] => 6 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:01 [updated_at] => 2022-04-26 14:22:23 [status] => 1 [family] => 4.00 [children] => 3.00 [dogs] => 2.00 [strangers] => 5.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='4' and field='main_image'select * from upload_file where id='5'Array ( [id] => 63 [name] => Angol bulldog [slug] => angol-bulldog [short_summary] => Az angol bulldog egy zömök testű kutya, amely kinézete ellenére egy kedves és hűséges társ. [youtube_id] => yYwAJrAdUbY [main_pic] => [summary] =>

Az angol bulldog egy zömök testű kutya, amely kinézete ellenére egy kedves és hűséges társ. 
Barátságos, nyugodt, türelmes, és rendkívül lojális típus. 
A gyerekekért rajong. Emiatt az egyik legnépszerűbb a családi kutyák körében.

[history] =>

Az angol bulldog az angolok nemzeti kutyája, mely Magyarországon is kedvező helyen szerepel a népszerűségi listán. 
Az angol bulldog vélhetően az ősi ázsiai masztiff leszármazottja. Már i. e 7 századból találtak olyan ábrázolásokat, melyeken bulldog fejű kutyák találhatóak. 
A bulldog ősét valamikor a 16- 17. században tenyésztették ki masztiff és alaunt fajtájú kutyákból, melyeket bikák terelésére használtak a mészárosok. 
Valamennyi korabeli kinológus egyetért abban, hogy a bulldog a régi masztiffok leszármazottja. A bulldog név első írásos emléke egy 1631-ből származó levél, melyet P. Eaton írt St. Sebastianból J. Willingtonnak Londonba.
Eaton néhány üveg likőr és egy masztiff mellett két jófajta bulldog kutyát kért, melyeket Hollandiába szánt ajándék gyanánt. Az angol bulldog története sajnos szorosan összefügg a bikaheccek történetével. (A bull szó angolul bikát jelent.) 
A kutyának a bika legérzékenyebb pontját, az orrát kellett megragadnia és ezáltal fogva tartania a hatalmas állatot. Már egy 1209-ból származó angol mű ("The Survey of Stamford") beszámol arról, ahogyan William Earl Warren kastélyából szemtanúja lesz két bika küzdelmének, melyeket a mészároslegények kutyái választanak szét. Mindez annyire elnyerte a lord tetszését, hogy elrendelte, Karácsony előtt hat héttel egy kellőképpen őrült bikával folytatni kell ezt a lenyűgöző "sportot". 

Szerencsére 1835-ben betiltották a "bull-baiting" viadalokat, ami viszont a bulldog-állomány erős csökkenését okozta. Az első tenyésztők egyike, aki nem harci célokra tenyésztette kutyáit, Bill George volt. Az első hivatalosan regisztrált bulldog az Adam nevű kan volt, aki 1864-ben született, őt Percival's Captain követte a törzskönyvben. 

Az első fajtaleírást Sam Wickens publikálta 1865-ben.

[origin] => 2 [description] =>

Az angol bulldog egy zömök, széles, erős testalkatú kutya.

Ez a kissé groteszk kinézetű kutyát, rövid, gyors, erőltetetnek tűnő járása is egyedivé teszi.

Szinte lábbujhegyen járkál, mintha fel se emelné a hátsó lábait a földtől. Sokan a világ legrondább kutyájának tartják, de jó természete miatt eltörpül csúnyasága, meg a méltóságteljes kinézete teljesen jól jellemzi a méltóságteljes öreg Angliát. Feje nagy, széles és szögletes, pofája kidomborodó és rendkívűl ráncos.

Az orra a szeme közé esik, orrlyukai nagyon tágak, a felső ajka rálóg az alsóra kétoldalt, de elől jól illeszkednek, takarják a fogakat. Füle széles, kicsi, magasan tűzött és egymástól távol áll, szemei nagyon sötétek, kerekek, mélyen ülőek és távol vannak egymástól. Háta rövid és enyhén ívelt, mellkasa széles, mély és legömbölyített, ágyéka viszonyleg egyenes, hasa felhúzott.

Végtagjai rövidek, farka rövid, kiálló, alacsonyan helyezkedik el. Szőrzete rövid, finom, puha és tömör. Színe lehet vörös és tigriscsíkos. A vörös többféle árnyalata lehet. Fehér rajzolata és fekete maszkja is lehet. Előfordulhat tiszta fehér színben is, melyeknél az arcorri részen és a szemek környékén lehetnek sötétebb foltok.

Neked megfelelő fajta?

  • Alacsony szőrzetápolási igényű: bundáját elegendő egy szőrsimító kesztyűvel átsimítani vedlés idején, amely segít az elhalt szőrszálat eltávolításában. Vágást nem igénylő fajta.
  • Mérsékelt vedlés jellemzi
  • Átlagnál nehezebben tréningezhető fajta: hasznos lehet számára a speciális engedelmességi tréningen való részvétel. Képzése kitartást igényel, első kutyás gazdiknak nem javasolt.
  • Nem ugatós fajta: nem nagyon jelez, akkor sem ha idegenek érkeznek.
  • Közepes alkalmazkodóképességű: teste nem bírja az extrém időjárást, a nagy nyári hőségeket és a téli hideget. Így javasolt lakásban vagy kis kertben tartani.
  • Kissé aktív: nem sok testmozgásra van szüksége, hogy megőrizze fittségét. Elfoglalt gazdiknak kitűnő választás.
  • Gyerekeknek is ajánlott: kitűnő választás gyerekeknek.
[keeping] =>

Alkalmas lakásban és kertben való tartásra. A huzatos helyeket nem kedveli, így a kifutón való tartása sem ajánlott. Ugyan szeret játszani, de mozgásigénye nem nagy. A meleget nem szereti és nem is bírja, ezért sétáltatni reggel és este ajánlott melegebb időben. Rövid orra miatt melegben nem ajánlott sokat foglalkoztatni. Azt szokták mondani, hogy a bulldog a kényelmes emberek kutyája, mint sok embertársunk, ő is nagyra becsüli a komfortot, a kellemes fekhelyet. Esőben, sárban, örömmel kihagyja a sétát, ugyanakkor kellemes időben, kiváltképpen, ha közben barátaival találkozhat szívesen vesz részt benne. Kellemes társ a lakásban, hiszen imádja a kényelmet, a sok alvást, a henyélést (bár tévét nézni mellette kissé problémás, mert hangosan horkol). Tunyának és lustának tűnik, ugyanakkor hihetetlen gyorsan fut, ha kell: mint a rakéta, oly sebes tud lenni. Gumilabdaszerűen ugrik, akár másfél métert helyből. Őrző-védő feladatot is rá lehet bízni.

[grooming] =>

Szőrzete nem igényel nagy törődést, elég hetente egyszer egy erős sörtéjű kefével megfésülni, illetve vedlési időszakban ajánlott naponta eltávolítani az elhalt szőrszálakat. Fülét ajánlott időnként kitörölni és karmait röviden tartani. Arcán lévő ráncokat is ajánlott időnként vazelinnal vagy erre a célra szolgáló kenőccsel bekenni. Hetente egyszer javasolt a kutya gondos átnézése (fül, bunda, karom és közei). Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a már kialakult betegségek kezelése.

[nutrition] =>

Nagyon oda kell figyelni, hogy nehogy elhízzon, mert a légzési nehézség, haspuffadás ilyenkor sokkal kockázatosabb nála. Javasolt étrend: főként fehérjékből származó halat tartalmazzon. Másodlagos összetevők a zöldségek és a szénhidrátok legyenek. Nem szabad túletetni, mert hajlamos az elhízásra. Naponta kétszeri etetése ajánlott. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.

[breeding] =>

Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!

[dog_size] => 3 [dog_coat_sizes] => 1 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:01 [updated_at] => 2022-04-26 14:19:49 [status] => 1 [family] => 5.00 [children] => 5.00 [dogs] => 5.00 [strangers] => 4.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='63' and field='main_image'select * from upload_file where id='126'Array ( [id] => 87 [name] => Ausztrál kelpie [slug] => ausztral-kelpie [short_summary] => Az ausztrál Kelpie egy éber, gyengéd, élénk, energikus, önálló, intelligens, tanulékony, szerető, hűséges, védelmező és készséges fajta. [youtube_id] => DDaBJOMdOsY [main_pic] => [summary] =>

Az ausztrál Kelpie egy éber, gyengéd, élénk, energikus, önálló, intelligens, tanulékony, szerető, hűséges, védelmező és készséges fajta.
A leggyakoribb színek: fekete, fekete-cser, vörös, vörös-cser, fakó, csokoládébarna, füstös kék.
Ahhoz hogy egészséges maradhasson rendszeres testmozgást igényel.
Használhatósága rendkívül széleskörű: agility, engedelmességi versenyek, őrző-védő, terelés, kábítószer kereső, rendőrségi kutya, kutató - mentő feladatok, terápiás és segítő kutya.

[history] =>

A kelpie szó a skótok ősi nyelvéből ered és vízi szellemet jelent.

A kelpie valószínűleg skót bevándorlók kutyáitól, rövidszőrű collie-któl származik. A skót Rutherford család is magával vitt két fekete vagy fekete-cser színű collie-t új hazájába. A kutyák meglepően jól alkalmazkodtak új környezetükhöz, s a farmerek hamar megkedvelték őket kiváló terelőmunkájuk miatt. A Rutherford-kutyákat aztán más európai, főleg angol és skót kutyákkal keresztezték; a Rutherford-vonalú kutyák képezték a kelpie-tenyésztés alapját. A kelpie nevet egy Gleason nevű farmer "találta ki", aki egy lóért cserébe tett szert egy Rutherford-kutyára. A kelpie szó a skótok ősi nyelvén vízi szellemet jelent. Ez a Gleason-Kelpie kiváló munkakutyavolt, kétszer is pároztatták egy Rutherford által Skóciából importált, Moss nevű kannal, majd a fekete-cser színű Caserral, akinek szülei szintén Skóciából érkeztek. utóbbi alomból született egy szuka, akit szintén Kelpie-nek hívtak: ő volt az első ausztrál juhászkutyavizsga győztese.
Manapság mintegy 70-80 ezer kelpie dolgozik Ausztráliában, főleg hatalmas birkanyájak mellett, de marhacsordák terelésére is használják a fajtát. Óriási munkakedvvel rendelkezik, de nagyon önálló, olykor makacs kutya, így városi hobby-tartásra nem kifejezetten ajánlott, mert ilyen körülmények között lehetetlen munkakedvét kielégíteni.

[origin] => 8 [description] =>

Nem különösebben elegáns, közepes nagyságú, izmos felépítésű kutya.

Feje spiccszerű.

Koponyája kissé kerekded és széles, pofája mérsékelten hosszú, az orr felé keskenyedik és a koponyához viszonyítva erőteljes.

Szeme sötétbarna és mandula formájú, tekintete figyelmes, intelligens. Fülei hegyesek, felállók, kissé kifelé hajlanak. Nyaka eléggé karcsú, enyhén ívelt, mellkasa mély, ágyéka izmos.

Farka hosszú, nyugalmi állapotban lelógó, futás és figyelés közben kissé fölemelve tartja.

A láb csontozata finom, de az ujjcsontok és a mancsok erőteljesek; a hátulsó lábak szögellése kifejezett.  

Neked megfelelő fajta?

  • Alacsony szőrzetápolási igényű fajta: bundáját elegendő egy szőrsimító kesztyűvel átsimítani vedlés idején, amely segít az elhalt szőrszálat eltávolításában. Vágást nem igénylő fajta.
  • Minimális szőrhullás jellemzi
  • Könnyen tréningezhető fajta: a képzése élvezhető, nem igényel sok figyelmet. Könnyen tanul. Hallgat a gazdira.
  • Ugat, ha őrizni kell a házat : figyelmezteti a tulajdonosokat ha ismeretlen személy érkezik a házhoz, közepesen jó házőrző fajta.
  • Közepes alkalmazkodóképességű: teste képes kezelni a hideg és meleg időjárást. Legoptimálisabb számára a lakásban tartás és a nagy mozgástér biztosítása lehet az akár kert vagy nagy szabad terület.
  • Meglehetősen aktív: Szüksége van a rendszeres testmozgásra, hogy megőrizze fittségét.
  • Gyerekeknek is ajánlott: megfelelő fajta gyerekeknek is.
[keeping] =>

Tarthatóak lakásban és kertes házban is, azonban alkalmatlanok kizárólag kennelben való tartásra. Ha valaki így szeretné mégis tartani, annak számítani kell arra, hogy magányossá és szomorúvá válnak, unalmukban pedig ugatósak lehetnek. A legideálisabb számukra, ha a kert mellett bármikor bemehetnek a házba is. Annak ellenére, hogy a szabadban mozgékonyak, a lakásban teljesen nyugodtan viselkednek, szívesen lustálkodnak. Imádják a kényelmet, így leginkább a kanapét részesítik előnyben. Könnyen alkalmazkodnak a gazda életstílusához, de mozgásigényüket hosszabb sétákkal, kirándulásokkal, rendszeres foglalkozással ki kell elégíteni. Nagy mozgásigényű kutya. Imád labdázni, apportírozni, hancúrozni, szereti a hosszú sétákat. Nyugodtan lehet póráz nélkül sétáltatni, nem távolodik el gazdájától. Imádja a vizet és nagyon szeret úszni. Kutyás sportokban kiváló eredményeket érhet el. Versenyek, amelyeken eredményesen szerepelnek: agilitási, engedelmességi vagy éppen terelési megmérettetések. A collie kiváló terápiás kutya is lehet, képes arra, hogy gazdája ágya mellett álljon és vigyázzon rá betegsége alatt. Ebben az esetben nyugodtan és barátságosan viselkedik. Napi kétszer 30–45 perces séta vagy játékidő elegendő számára, hogy mozgásigényét kielégíthesse. Nem igazán javasolt lakásban való tartásra, hacsak a gazdi nincs otthon. Ha megkapja a napi lemozgatását, akkor egy nyugodt kutya, amely lakásban is nyugodtan viselkedik.

[grooming] =>

A bunda ápolása és tisztántartása rendkívül egyszerű, elég időnként (hetente 1x) átkefélni, hogy az elhalt szőrszálakat eltávolítsuk bundájából. Vedlési időszakban ajánlott egy gumis kopókesztyűvel eltávolítani az elhalt szőrszálakat. Füleiket, hallójárataikat rendszeresen javasolt ellenőrizni van-e benne kosz és körmüket rövidre kell vágni. Fogait hetente legalább kétszer fogkefével javasolt megtisztítani, hogy megelőzzük a fogkő felhalmozódását és a benne rejlő baktériumok megtelepedését. Hetente egyszer javasolt a kutya gondos átnézése (fül, bunda, karom és közei). Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a már kialakult betegségek kezelése.

[nutrition] =>

A táp típusát (puppy, junior, adult, stb…), mindig az adott kutya életkorához, aktuális tápláltsági állapotához, tartási körülményeihez, aktivitási szintjéhez válasszuk. Figyelni kell, hogy az eleség teljes értékű legyen és mindenképp vegyük figyelembe az adott kutya alapvető igényeit, mint az életkor, testalkat és a méret. Általános szabály: 8 hetes kortól - fél éves korig naponta 3-szor, fél éves kor és 1 éves kor között naponta kétszer, majd 1 éves kortól már csak egyszeri étkezésre van szüksége. (Ez tenyésztőnként változik, ki mit ajánl. Napi kétszeri kisebb adag is ajánlott 1 éves kor fölött) Friss víz mindig álljon előtte. Néhány kutya hajlamos a túlsúlyra, így figyelje a kutya kalóriafogyasztását és súlyszintjét. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Ilyen esetben egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.

[breeding] =>

Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!

[dog_size] => 2 [dog_coat_sizes] => 5 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:02 [updated_at] => 2022-04-26 14:17:13 [status] => 1 [family] => 5.00 [children] => 5.00 [dogs] => 5.00 [strangers] => 5.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='87' and field='main_image'select * from upload_file where id='59'Array ( [id] => 93 [name] => Bajor hegyi véreb [slug] => bajor-hegyi-vereb [short_summary] => A Bajor hegyi véreb egy intelligens, hűséges, tanulékony, energikus, nyugodt és gyengéd fajta. [youtube_id] => [main_pic] => [summary] =>

A Bajor hegyi véreb egy intelligens, hűséges, tanulékony, energikus, nyugodt és gyengéd fajta.
Színük: barna, őzbarna.
Egészsége megőrzéséhez rendszeres testmozgásra van szüksége.
Használhatósága: vadászat, nyomkövetés, családi kutya.

[history] =>

Származási helye Németország. Azt feltételezik, hogy az 1870-es években fejlesztették ki. Bayrischer Gebirgsschweisshund néven is ismert. 

Karg-Bebenburg báró nevéhez fűződik a fajta kifejlesztése. A hannoveri véreb és tiroli kopó keresztezésével hozták létre 1800 körül Bajorországban. 

Egyenetlen terepen is kiválóan dolgozik, professzionális társ a vadászok és vadőrök számára a mai napig. 1912-ben megalapították a bajor hegyi véreb kutyák klubját, München központtal. Ez a klub az egyetlen kutyaklub Németországban a mai napig, amelyet a bajor hegyi vérebeknek hoztak létre. 

2016-ban hivatalosan elfogadta az Amerikai Kennel Club (AKC).

[origin] => 9 [description] =>

Hasonlít a hannoveri vérebre, de könnyebb, karcsúbb, hosszabb lábú.

A bajor hegyi véreb egy izmos, mozgékony, arányos testfelépítésű kutya.

Koponyája széles, kissé boltíves, fejét egyenesen tartja, elhegyesedő.

Szeme nem túl nagy és nem is kerek, sötétbarna, tekintete éber, füle magasan tűzött, tövénél széles, nagy, harapása ollós vagy tétreharapás.

Nyaka közepes hosszúságú, erős, háta erős és rugalmas, mellkasa mérsékelten széles és mély, bordái ovális alakúak és hosszúak, lágyéka rövid, széles és izmos,fara hosszú és lapos, farka közepesen hosszú, a csánkig érhet, lelógva vagy vízszintesen tartja.

Végtagjai izmosak, mellső lábai egyenesek, a hátsó lábközép rövid és függőleges,a lábszára hosszú, combja széles, mancsa kanál alakú, lábujjai jól íveltek, párnázottak.

Bundája sűrű, tömör, lelapuló és durva.

Neked megfelelő fajta?

  • Alacsony szőrzetápolási igényű: bundáját elegendő egy szőrsimító kesztyűvel átsimítani vedlés idején, amely segít az elhalt szőrszálat eltávolításában. Vágást nem igénylő fajta.
  • Mérsékelt vedlés jellemzi
  • Mérsékelten tréningigényes fajta: a képzése nem igényel sok figyelmet. Könnyen tanul. Az eredmények fokozatosan jönni fognak a képzés során.
  • Ugat idegenek érkezésekor, de nem éber és nem védi meg a családot a betolakodókkal szemben.
  • Közepes alkalmazkodóképességű: teste jól bírja a meleg és hideg időjárást, csak lakásban tartást nem bírja magas aktivitási szintje miatt.
  • Nagyon aktív: Szüksége van a rendszeres testmozgásra, hogy megőrizze fittségét. A park vagy egy nagy zöld terület számára maga a mozgásteli kánaán.
  • Gyerekeknek is ajánlott: megfelelő fajta 8-10 év feletti gyermekeknek.
[keeping] =>

Lakásban és kertben egyaránt tartható, de nagy mozgást igényel. Imádja a hosszú sétákat, más kopókkal ellentétben nem hajlamos elcsavarogni, de vadászösztöne miatt üldözőbe veheti a kiszemelt vadat, viszont ha megfelelően nevelték, akkor visszatér a gazdájához, ezért elengedhető a pórázról. Közepes aktivitási szinttel rendelkezik, napi 45 perc aktív, gazdival töltött időre van szüksége.

[grooming] =>

Bundájának tisztítása egyszerű, elég időnként eltávolítani az elhalt szőrszálakat. Viszont a füleit gyakran ellenőrizni kell és ha piszkos akkor az erre célra szolgáló oldat segítségével ki kell tisztítani, illetve ellenőrizni kell a bakteriális fertőzés megelőzése miatt. Lelógó fülei gyakran összepiszkolódnak, ezért kívülről is le kell tisztítani. Füleiket rendszeresen javasolt ellenőrizni és körmüket rövidre kell vágni ha túlnőtt. Fogait hetente legalább kétszer-háromszor fogkefével javasolt megtisztítani, hogy megelőzzük a fogkő felhalmozódását és a benne rejlő baktériumok megtelepedését. Hetente egyszer javasolt a kutya gondos átnézése (fül, bunda, karom és közei). Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a már kialakult betegségek kezelése.

[nutrition] =>

Naponta 2x javasolt etetni. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Ilyen esetben egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.

[breeding] =>

Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!

[dog_size] => 1 [dog_coat_sizes] => 1 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:03 [updated_at] => 2022-04-26 14:16:15 [status] => 1 [family] => 5.00 [children] => 5.00 [dogs] => 4.00 [strangers] => 3.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='93' and field='main_image'select * from upload_file where id=''Array ( [id] => 103 [name] => Basenji [slug] => basenji [short_summary] => A Basenji egy gyengéd, figyelmes, energikus, független, intelligens és játékos fajta. [youtube_id] => tufBXaoUNM8 [main_pic] => [summary] =>

A Basenji egy gyengéd, figyelmes, energikus, független, intelligens és játékos fajta. 
Különlegessége a visszacsavarodó farka és különleges ám annál ritkább ugatása.
A leggyakoribb színek: fekete, fekete-cser, csíkos, vörös, tricolor, és fehér. 
Annak érdekében, hogy egészségét megőrizhessük, rendszeres testmozgásra van szüksége.
Szereti a gyerekeket, imád velük játszani.

[history] =>

Közép és Dél- Afrikában évszázadok óta ismerik, de Amerikai és Európai múltja csak néhány évtizedes. 
Már az 5000 éves egyiptomi sírokon is találtak Basenji kutyára hasonlító rajzokat. Valaha a pigmeusok vadászkutyája volt, nagyra értékelték nagy sebessége és intelligenciája miatt. 

Basenji-t a 19. században Nyugat-Afrikában a nyugatiak fedezték fel. Ott a kutyákat arra használták, hogy áruszállítás közben figyelmeztessék őket a veszélyes állatok közeledésére. A helyiek, találékonysága és leleményessége miatt is nagyra tartották ezt a fajtát.

1934-ben hozták be Európába Kongó kutya néven, és Henry Trefflich tenyésztő segítségével a világ minden tájára szállítottak belőle.

Az első európai betelepítések nem sikerültek, mivel az importált kutyák az érkezés után nemsokkal elpusztultak. Az első sikeres behozatal az 1930-as években történt mind Angliában, mind az Egyesült Államokban.

A Basenji különös farokállását a kinológusok egy része azzal magyarázza, hogy a senzi tkp. egy régi egyiptomi fajta leszármazottja, amelyet már több ezer évvel ezelőtt ismertek azon a vidéken. Ezt a furcsa, de szép küllemű kutyát az angol és az amerikai tenyésztők kézbe vették és 1937-ben már Basenji néven mutatták be. 

1942-ben alakult meg az Amerikai Basenji Klub. Az AKC 1944-ben ismerte fel a fajtát.

[origin] => 10 [description] =>

A Basenji arról ismert leginkább, hogy nagyon hallgatag, nem ugat, de különlegessége még a duplacsavart fölkunkorodó farka. Humoros képű ábrázatát érdekes, ráncos pofájának köszönheti.

Kis termetű, laza bőrű, szokatlan, de kedves megjelenésű kutya.

Feje elhegyesedő, magasan tartja, fülei felállóak, egyenesek és előre néznek. Kicsi, sötér szemei mandulavágásúak.

Ennek a sportos testfelépítésű kutyának hosszú lábai hozzájárulnak vágtató járásához. Ha gyorsan fut lábai alig érintik a földet.

Háta egyenes,izmos, mellkasa mély, szélés, hasa kissé felhúzott, végtagjai izmosak, mellső lábai egyenesek.

Füle hegyes, feláll. Háta egyenes és feszes, ágyéka izmos, mellkasa mély, hasa kissé felhúzott. Végtagjai egyenesek, izmosak. Farka gyűrűkben kunkorodva a hátára simul.

Rövid szőrzete testhez simuló, puha. Különböző színezetű fényes szörzete van, mellkasán, lábain, farka végén fehér foltokkal. A színe lehet gesztenye vörös, tiszta fekete, fekete-gesztenye vörös és fehér, feket csíkok a háttérben gesztenye vörös. 

Megfelelő fajta Önnek?

  • Alacsony szőrzetápolási igényű fajta: alkalmankénti kefélés javasolt az elhalt szőrszálak eltávolítására.
  • Minimális szőrhullás jellemzi
  • Átlagnál nehezebben tréningezhető fajta: hasznos lehet számára a speciális engedelmességi tréningen való részvétel. Képzése kitartást igényel, első kutyás gazdiknak nem javasolt.
  • Jó jelző kutya: ugat ha kell. Figyelmezteti a tulajdonosokat, ha ismeretlen személy érkezik a házhoz..
  • Közepesen alkalmazkodóképes: teste nem képes kezelni a hideget.
  • Meglehetősen aktív: Szüksége van a rendszeres testmozgásra, hogy megőrizze fittségét. Kirándulni szerető gazdiknak javasolt fajta.
  • Gyerekeknek is ajánlott: megfelelő fajta gyerekeknek is. Játékos, energikus, és szeretetteljes.
[keeping] =>

Kertben és lakásban is minden gond nélkül tartható. Nem szereti a hideget és az esőt, így kifutóban való tartása nem ajánlott. Sok mozgásra, játékra van szüksége. Szeret mászni is, ezért ha kertben tartják, akkor magas kerítésre van szükség. Igazi menekülő művész. A drótkerítés szemeit létraként használja. Képes átugrani a fa kerítésen, vagy képes megtanulni az ajtók kinyitását. Nagy energiája van. Ha nem kap elég időt fölös energiái ledolgozására, rombolóvá válhat, vagy más módot talál ezek levezetésére. Ha minden nap 30 perces sétával és játékkal látod el, akkor jól illeszkedik a lakásban tartáshoz.

[grooming] =>

Ápolása nagyon egyszerű, mert a Basenji egy tiszta kutya. Macskára hasonlító módon nyalogatja tisztára magát. Elég hetente egyszer átfésülni bundáját. Karmait röviden kell tartani. A Basenji fogait hetente legalább kétszer-háromszor fogkefével javasolt megtisztítani, hogy megelőzzük a fogkő felhalmozódását és a benne rejlő baktériumok megtelepedését. A napi fogmosás még jobb, ugyanis segít az ínybetegségek megelőzésében és a rossz lehelet kialakulásában. Hetente egyszer javasolt a kutya gondos átnézése (fül, bunda, karom és közei). Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a már kialakult betegségek kezelése.

[nutrition] =>

Hízásra hajalmos fajta. Ne hagyd, hogy elhízzon! Javasolt naponta kétszer eteti. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válik a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.

[breeding] =>

Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!

[dog_size] => 3 [dog_coat_sizes] => 1 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:03 [updated_at] => 2022-04-26 14:15:45 [status] => 1 [family] => 5.00 [children] => 5.00 [dogs] => 2.00 [strangers] => 4.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='103' and field='main_image'select * from upload_file where id='92'Array ( [id] => 120 [name] => Belga vizsla [slug] => belga-vizsla [short_summary] => A Belga vizsla egy szeretetteljes, éber, vidám, intelligens, hűséges és nyugodt fajta. [youtube_id] => [main_pic] => /images/dogs/belga-vizsla-new.webp [summary] =>

A Belga vizsla egy szeretetteljes, éber, vidám, intelligens, hűséges és nyugodt fajta. 
A leggyakoribb színek: palaszürke, barna foltokkal. 
Ahhoz hogy egészséges maradhasson rendszeres testmozgásra van szüksége. 
Használhatósága rendkívül széleskörű: engedelmességi versenyek, vadászat, nyomkövetés.

[history] =>

Származása ismeretlen, feltehetően különböző francia vizslákból, valamint belga vadászkutyákból alakították ki. 
Eredeti neve: Braque Belge.

Az FCI már nem tartja nyilván az elfogadott fajták között.

[origin] => 11 [description] =>

Arányos felépítésű, rusztikus megjelenésű vadászkutya.

Nagy termetű izmos, kissé rusztikus felépítésű kutya.

Feje hosszúkás, koponyája nagy és lapos. Szeme ugyancsak nagy, fényes, világosbarna színű. Orrtükre fekete, füle vékony, háromszög alakú, előrebukik.

Füle lelóg. Háta egyenes, ágyéka széles, erős, mellkasa mély, a könyökéig ér. Végtagjai erőteljesek, hosszúak, párhuzamosak, izmosak, jó csontozatúak. Mancsa rövid, gömbölyű. 

Farkát könnyedén fölemelve hordja, melyet kétharmadára kurtítják.

Nyaka közepesen hosszú, izmos.

Neked megfelelő fajta?

  • Alacsony szőrzetápolási igényű: bundáját elegendő egy szőrsimító kesztyűvel átsimítani vedlés idején, amely segít az elhalt szőrszálat eltávolításában. Vágást nem igénylő fajta.
  • Mérsékelt vedlés jellemzi
  • Mérsékelten tréningigényes fajta: a képzése nem igényel sok figyelmet. Könnyen tanul. Az eredmények fokozatosan jönni fognak a képzés során.
  • Ugat idegenek érkezésekor és éber típus
  • Közepes alkalmazkodóképességű: teste nem bírja az extrém időjárást, a nagy nyári hőségeket és a téli hideget. Így javasolt lakásban és kertben tartani.
  • Aktív: Szüksége van a rendszeres testmozgásra, hogy megőrizze fittségét. A park vagy egy nagy zöld terület számára maga a mozgásteli kánaán. De az ajánlott sportolási lehetőségek számára a legjobbak, hogy mozgásigényét kielégíthesse.
  • Gyerekeknek is ajánlott fajta
[keeping] =>

Mozgásigénye nagy, de ha megkapta a megfelelő mozgást, akkor nyugodtan viselkedik a lakásban. Elsősorban azonban vadászkutya, aki nagyon szereti ha van dolga. Vadászat mellett nagyon szeret úszni, apportírozni, imádja a hosszú sétákat. Engedelmessége miatt lehet póráz nélkül, sőt ajánlott is így sétáltatni. Mozgásigénye nagy, szeret játszani, úszni, apportírozni. Úgy tenyésztették, hogy sok energiája és kitartása legyen. Ha ezt a fajtát választod, légy kész arra, hogy sok edzést és mentális stimulációt kell biztosítanod számára. Ha eleget mozgott, akkor a lakásban nyugodtan viselkedik, de nem ajánlott csak lakásban tartani. Kennelben való tartásra sem alkalmas. Naponta legalább egy órát kell póráz nélkül szaladgálnia. Szeparációs szorongásban szenvedhet, ha túl sokáig marad egyedül. Ebben az esetben rossz viselkedésformák rögzülhetnek, mint például az ugatás, ásás és rombolás. Egy unatkozó vizsla pedig szabadulóművésszé válhat. Kennelben, lakásban és kocsiban is jól viselkedik.

[grooming] =>

Szőrzete nem igényél nagy törődést, vedlési időszakban ajánlott egy gumis kopókesztyűvel eltávolítani az elhalt szőrszálakat. Füleiket, hallójárataikat rendszeresen javasolt ellenőrizni van-e benne kosz és körmüket rövidre kell vágni. A talppárnák közötti szőrt vágni szükséges. Fogait hetente legalább kétszer fogkefével javasolt megtisztítani, hogy megelőzzük a fogkő felhalmozódását és a benne rejlő baktériumok megtelepedését. Hetente egyszer javasolt a kutya gondos átnézése (fül, bunda, karom és közei). Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a már kialakult betegségek kezelése.

[nutrition] =>

Naponta 2x javasolt etetni. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Ilyen esetben egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.

[breeding] =>

Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!

[dog_size] => 1 [dog_coat_sizes] => 6 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:04 [updated_at] => 2022-04-26 14:03:12 [status] => 1 [family] => 4.00 [children] => 5.00 [dogs] => 2.00 [strangers] => 2.00 ) select * from upload_file where id='92'Array ( [id] => 133 [name] => Berni pásztorkutya [slug] => berni-pasztorkutya [short_summary] => A négy ma is létező svájci pásztorkutyák közü a legnépszerűbb. [youtube_id] => X4mupT2AIsM [main_pic] => [summary] =>

A négy ma is létező svájci pásztorkutyák közü a legnépszerűbb. A berni pásztor bundája az egyik leggyönyörűbb a kutyák között, de igazán jelleme teszi ellenállhatatlanná. A berni pásztor egy gyengéd, kedves, intelligens és hűséges fajta. 
A leggyakoribb színek: fekete és fehér. 
Ahhoz hogy egészségét megőrizzük rendszeres testmozgásra van szüksége. 
Használhatósága: őrző-védő, terelés, keresési és mentési feladatok.

[history] =>

A berni pásztorkutya legalább 2000 éves fajta. Feltehetőleg a rómaiakkal érkeztek Svájcba és így az őse a római légiókkal érkező őrzőkutyák, melyek keveredtek a helyi juhászkutyákkal. Így jöhetett létre a svájci pásztorkutyák négy fajtája. A nagy svájci pásztorkutya, a berni pásztorkutya, appenzeli és entlebuchi pásztorkutya. 

A berni pásztorkutyaősi múltra visszatekintő parasztkutya, melyet az Alpok alacsonyabb részein és a hegység lábánál elterülő síkságon, Bern környékén őr-, kocsi húzó és hajtókutyaként használtak. A Riggisberg melletti Dürrbach fogadó után, ahol különösen gyakran előfordult, kapta eredeti nevét: "dürrbachi kutya". 

Az 1900-as évek kezdetén majdnem kihalt, de egy lelkes tenyésztőnek köszönhetően a fajta fennmaradt és sikerült népszerűsítenie a fajtát. Nevét a svájci Alpok-beli Bern helységről kapta. 

Miután 1902-ben, 1904-ben és 1907-ben már bemutattak ilyen kutyákat kiállításokon, 1907 novemberében, burgdorfban néhány tenyésztő elhatározta, hogy fajtatisztán kívánják tenyészteni ezeket a kutyákat, és megalapították a Svájci Dürrbach-klubot és meghatározták a fajta jellemzőit. 
1910-ben, egy burgdorfi kiállításra számos környékbeli paraszt elhozta a kutyáját, így összesen 107 példányt vezettek fel. Ettől kezdve, a többi svájci parasztkutya nevének mintájára, berni pásztorkutyának nevezték a fajtát, mely gyorsan népszerűvé vált egész Svájcban és hamarosan a szomszédos Németországban is. Manapság a berni pásztorkutya attraktív, háromszínű külsejének és alkalmazkodóképességének köszönhetően világszerte ismert és kedvelt családi kutya. 

FCI által elismert fajta.

[origin] => 13 [description] =>

A berni pásztorkutya egy nagytermetű, masszív kutya. Feje hatalmas, a bernáthegyiéhez hasonlít.

Feje testével arányos, erőteljes, mandulavágású szemei sötétbarnák, füle háromszög alakú, magasan tűzött, közepes nagyságú, felső fogsora szorasan fedi az alsót, harapása ollós.

Nyaka közepesen hosszú, izmos, háta egyenes, mellkasa mély és széles, bordái jól íveltek, ágyéka izmos, kissé szélesebb, kint mellkasa, farka közepesen hosszú, bozontos, ha figyel akkor felemeli.

Mellső végtagjai egyenesek, a hátsók izmosak, mancsa kerek és rövid, ujjai zártak.

Bundája hosszú, selymes, puha, élénk és enyhén hullámos.

Neked megfelelő fajta?

  • Mérsékelt szőrzetápolási igényű fajta: rendszeres kefélés, alkalmankénti vágás szükséges lehet.
  • Állandó vedlés jellemzi: a bunda rendszeres ápolása csökkenti az elhullott szőrszálak mennyiségét.
  • Könnyen tréningezhető fajta: a képzése élvezhető, nem igényel sok figyelmet. Könnyen tanul. Hallgat a gazdira.
  • Ugat, ha őrizni kell a házat : figyelmezteti a tulajdonosokat ha ismeretlen személy érkezik a házhoz, sőt ha kell meg is védi a családját az idegenekkel szemben.
  • Alacsony alkalmazkodóképesség jellemzi: nem alkalmas lakásban tartásra Teste megfelelően kezeli a hideg időjárást, de a meleget nehezen viseli.
  • Meglehetősen aktív: Szüksége van a rendszeres testmozgásra, hogy megőrizze fittségét. Javasolt nagy sétákat tartani a parkban vagy az utcákban, hogy mozgásigényét kielégíthesse.
  • Gyerekeknek is ajánlott: megfelelő fajta gyerekeknek is. Játékos, energikus, és szeretetteljes.
[keeping] =>

Nagyon jó katonai kutya, őrkutya és pásztorkutya. Mozgásigénye nagy, ezért rendszeresen kell sétáltatni póráz nélkül futtatni. Nem hajlamos rá, hogy elcsavarogjon, mindig a gazdája mellett marad. Ha eleget mozgott, akkor nyugodtan viselkedik a lakásban, de egy nagy udvaron érzi igazán jól magát. Nagy mozgásigénye miatt nem ajánlott lakásban tartani. A legjobb választás számára egy nagy, biztonságosan bekerített udvarral rendelkező otthon. Munkakutya révén sok energiája van. Az udvari játék mellett naponta legalább 30 perc erőteljes edzésre van szüksége. A Berni pásztor vastag, szép bundája kiváló védelmet nyújt hideg időjárás idején. Szeretnek a hóban játszani. Ezzel szemben a fekete szőrzetével és nagy méretével hajlamos a hőgutára. Nyáron ne tartson napközben edzéseket. Korlátozni kell a gyakorlatokat kora reggelre vagy késő estére, amikor hűvösebb van. Nyári időszakban hűvös helyen ajánlott tartani.

[grooming] =>

Hetente egyszer ajánlott átfésülni, vedlési időszakban ajánlott naponta, kétnaponta eltávolítani az elhalt szőrszálakat. Lábujjai közül a szőrt ki kell vágni, karmait röviden kell tartani. Ha körmei kopognak a padlón, akkor le kell vágni azokat. Hetente érdemes átnézni a bundáját valamint füleit, hogy megtaláljuk az esetlegesen megbúvó élősködőket vagy időben észrevegyünk esetleges elváltozásokat. Rendkívül fontos számára a rendszeres ápolás, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a betegségek kezelése.

[nutrition] =>

Ajánlott naponta több kisebb étkezés számára, mint egy nagy, mert képes túlenni magát. Naponta 2x javasolt etetni. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Ilyen esetben egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.

[breeding] =>

Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!

[dog_size] => 1 [dog_coat_sizes] => 6 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:04 [updated_at] => 2022-04-26 13:58:26 [status] => 1 [family] => 5.00 [children] => 5.00 [dogs] => 5.00 [strangers] => 4.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='133' and field='main_image'select * from upload_file where id='88'Array ( [id] => 142 [name] => Bichon Frise [slug] => bichon-frise [short_summary] => A Bichon frise egy családi és társasági kutya, amely imádja a gyerekeket. [youtube_id] => 8-Wab5ut8lU [main_pic] => [summary] =>

A Bichon frise egy családi és társasági kutya, amely imádja a gyerekeket.
Szeretetteljes, vidám, kedves, és érzékeny fajta.
Annak érdekében, hogy az egészséges maradhasson rendszeres testmozgásra van szüksége. 
Használhatóság: agility és engedelmességi versenyek.
 

[history] =>

a fajtát az uszkárral rokonítják, a Barbet-től vagy valamilyen más vízi spánieltől származtatják. A Barbet és a Caniche (uszkár) szavakból jöhetett létre a Brabichon elnevezés, melyből az előtag elkopott, és maradt a Bichon megjelölés.

Korábban a Bichon négy változatát különböztették meg: máltai, Bichon, bolognai Bichon, havannai Bichon és teneriffe-i Bichon. Mindannyian Európa mediterrán részéről származnak. Testalkatuknak köszönhetően már az antik világban is sokat utaztak a hajósokkal kontinensről kontinensre, elsősorban a cserekereskedelem alanyaiként. 
Ennek köszönhető egyébként a Bichon Teneriffe elnevezés népszerűsége is. A kis fehér kutyák Spanyolországban is hamar sikert arattak, és általános vélekedés szerint spanyol hajósok által jutottak el Teneriffe-re, a Kanári-szigetekre. A Bichon Teneriffe elnevezés egzotikus hangzása növelte az amúgy egyre elterjedtebbé váló kutyák kereskedelmi értékét, így ez a fajtamegjelölés szinte napjainkig fennmaradt. 
Az 1300-as években olasz hajósok ismét felfedezték a fajtát, és magukkal vitték Itáliába, ahol a kutyusok az olasz nemesek kedvenceivé váltak. A térség más társasági kutyáihoz hasonlóan, az olaszok szívesen nyírták a Bichont is oroszlános stílusban.
A Bichon fajtaazonos tenyésztése Franciaországban indult, mikor az első világháború után négy Bichon-rajongó megkezdte a fajta kontrollált tenyésztését, a tenyészvonalak kialakítását. 1933. március 5-én megszületett a hivatalos fajtaleírás, melyet a Toy Club of France akkori elnöke írt a Friends of the Belgian Breeds tagjainak együttműködve; ezt fogadta el a Francia Kennel klub is. Ekkor a fajtát még két néven ismerték: Teneriffe és Bichon. Az FCI akkori elnöke, Madame Nizet de Leemans úgy döntött, hogy a kutya jellegzetes megjelenésére vonatkozó nevet keres, ez lett a "Bichon Frise". A Frise szó a kutya puha, göndör szőrére utal. 1934. október 18-án a Bichon frise-t felvették a Francia Kennel klub törzskönyvébe, és az FCI is elismerte, mint francia-belga fajtát.

Az Egyesült Államokba 1956-ban, Mr. and Mrs. Francois Picault társaságában érkeztek az első Bichonok. A házaspár az USA közép-nyugati részén telepedett le, ahol Etoile de Steren Vor és Eddie White de Steren Ver párosításából megszületett az első amerikai Bichon alom. 1959-ben és 1960-ban két másik tenyésztő is szert tett néhány Bichonra, az USA két különböző pontján, így elkezdődhetett a fajta újvilági történetének megalapozása. Az AKC ideiglenes csoportjába (Miscellaneous Class) 1971. szeptember 1-én vették fel a fajtát, az AKC törzskönyvében pedig 1972. októberétől regisztrálták, végül 1973. április 4-től vált teljesjogú fajtává az Államokban. 
 

[origin] => 7 [description] =>

A Bichon frisé egy különleges szépségű kutya, első ránézésre olyanak tűnik, mint a gyeremekláncfű fehér bóbitája.

Koponyája lapos, de a szőrzetétől kereknek tűnik, arcorri része hosszú, de rövidebb, mint a koponya. Ajkai vékonyak, állkapcsa lapos, nagy kerek, sötét szemei vannak, melyben a fehér rész nem látható, fülei lelógóak és hosszú szőrrel borítottak.

Harapása ollós.

Nyaka hosszú, ívelt, háta egyenes, ágyéka széles és izmos és kissé ívelt, fara enyhén lekerekedő, mellkasa széles, bordáí mérsékelten íveltek, farkát magasan, a hátára emeli, de nem kunkorítja.

Végtagjai egyenesek és távol állnak egymástól.

Bundája finom, puha, selymes, ha nincs kifésülve akkor dugóhúzó kinézetben göndörödik. Színe kizárólag fehér.

Neked megfelelő fajta?

  • Magas szőrzetápolási igényű fajta: szakmai ápolása elengedhetetlen. Rendszeres kefélés, vágás szükséges.
  • Minimális vedlés jellemzi
  • Mérsékelten tréningigényes fajta: a képzése nem igényel sok figyelmet. Könnyen tanul. Az eredmények fokozatosan jönni fognak a képzés során.
  • Ugat, ha őrizni kell a házat : figyelmezteti a tulajdonosokat ha ismeretlen személy érkezik a házhoz, de nem riasztja el termete miatt a betolakodókat.
  • Közepes alkalmazkodóképesség jellemzi: lakásban és kertben egyaránt tartható. Teste megfelelően kezeli a hideg és meleg időjárást is. Amennyiben lakásban él, szüksége van napi rendszeres mozgásra.
  • Kissé aktív: elfoglalt gazdiknak is megfelelő fajta. Nem sok testmozgásra van szüksége, hogy alakját megőrizze.
  • Gyerekeknek is ajánlott: megfelelő fajta gyerekeknek is. Játékos, energikus, és szeretetteljes.

 

[keeping] =>

Lakásban való tartása kifejezetten ajánlott mérete és személyisége miatt. Szeret játszani, labdázni, de nagyon jól alkalmazkodik, ezért mozgásigényét magának is ki tudja elégíteni. Ne hagyd hosszú ideig egyedül a bichont, mert nem bírja a magányt. Közepes aktivitási szinttel rendelkező fajta. A felnőtteknek naponta két vagy három, 20-30 perces sétára vagy játékidőre van szüksége. Kölyökkorban két vagy három 10-15 perces sétával ajánlott kezdeni, amelyet fokozatosan lehet növelni. Oktatása pozitív motivációs technikák bevezetésével nagyon hatékony.

[grooming] =>

A Bichon szőrét rendszeresen kell ápolni, ami legalább heti egy alapos átkefélést-átfésülést jelent, de az az ideális, ha ezt naponta elvégezzük. utóbbi esetben ez napi 15 percet vesz igénybe, így megelőzhetjük a szőr összecsomósodását, ami számtalan probléma, akár bőrgyulladás vagy különböző bőrbetegségek okozója is lehet. A kedvencként tartott Bichont 6-8 hetente, a hosszabb szőrű kiállítási kutyákat havonta, vagy még gyakrabban kell kozmetikushoz vinni. De mindkét esetben otthoni fürdetésre is szükség van, vagy emiatt is a kozmetikus segítségét kell igénybe venni. Fürdetés előtt alaposan keféljük át és fésüljük ki a Bichon szőrét, ugyanis a vizes szőrcsomókat már lehetetlen kibontani. Fürdetés után folyamatos fésüléssel szárítsuk meg a kutya szőrét. Kifésüléssel és szárítással együtt a fürdetés másfél-két órát vesz igénybe, mely időtartam még nem tartalmazza a heti körömvágást és a belső fülszőrzet eltávolítását. A talppárnák közti szőrt is ki kell vágni. Érdemes karmait röviden tartani és füleit is időnként kitörölni. Ha körmei kopognak a padlón, akkor le kell vágni azokat. Fogait hetente legalább kétszer-háromszor fogkefével javasolt megtisztítani, hogy megelőzzük a fogkő felhalmozódását és a benne rejlő baktériumok megtelepedését. Hetente egyszer javasolt a kutya gondos átnézése (fül, bunda, karom és közei). Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a már kialakult betegségek kezelése.

[nutrition] =>

Mint sok kistestű fajta, a Bichon is hajlamos húgyuti kövek kialakulására. Ezért az étrend rendkívül fontos része a kutya állapotának kezelésében. A terápiás étrend és a megnövekedett vízfelvétel segíthet a megelőzésben. Naponta 2x javasolt etetni. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.

[breeding] =>

Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!

[dog_size] => 3 [dog_coat_sizes] => 4 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:05 [updated_at] => 2022-04-26 13:57:04 [status] => 1 [family] => 4.00 [children] => 5.00 [dogs] => 3.00 [strangers] => 1.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='142' and field='main_image'select * from upload_file where id='70'Array ( [id] => 151 [name] => Billy [slug] => billy [short_summary] => A Billy egy élénk, energikus, gyerekbarát, gyengéd, intelligens és bátor fajta. [youtube_id] => [main_pic] => /images/dogs/Billy3-new.webp [summary] =>

A Billy egy élénk, energikus, gyerekbarát, gyengéd, intelligens és bátor fajta.
Színük: fehér, sárga, kávé.
Egészsége megőrzéséhez rendszeres testmozgásra van szüksége.
Használhatósága: vadászat, családi kutya.

[history] =>

A Billy a 19. századi Nyugat-Közép Franciaországból ered. 

Nevét egy Poitiers mellett található várról kapta, ahol a fajta első tenyésztője Gaston Hublot de Rivault élt. Számos ma már kihalt kopófajta keresztezésével hozták létre őzek és vaddisznók vadászatára, és mai napig arra használják. 

XIV. Lajos kenneljeiben is számos példány megtalálható volt .

1886-ban meghatározták a fajtaszabványt. 

A második világháború után az egyedszám drasztikusan, 10 kutyára fogyatkozott.

Az FCI 1973-ban, az UKC pedig 1996-ban ismerte el a fajtát. Bár Franciaországon kívül ritka, mégis tiszteletben tartják vadászati ​​képességeik és kiváló általános temperamentumuk miatt.

[origin] => 7 [description] =>

Elegáns testalkatú, könnyű testfelépítésű, vizslaszerű kutya.

Feje közepesen hosszúkás, vékony, homloka enyhén domború, stopja határozott, szeme nagyon nyitott, sötét, füle közepes nagyságú, lelapuló és enyhén befelé fordul, harapása ollós.

Nyaka erős, közepes hosszúságú, háta széles, erős és enyhén domború, mellkasa mély és keskeny, bordái laposak, ágyéka széles és enhyén ívelt, fara lejt, farka hosszú, erős, időnként kissé tollas.

Végtagjai egyenesek, párhuzamosak, mancsa kerek, zárt. Bundája rövid, kemény, érdes tapintású.

Neked megfelelő fajta?

  • Alacsony szőrzetápolási igényű: bundáját elegendő egy szőrsimító kesztyűvel átsimítani vedlés idején, amely segít az elhalt szőrszálat eltávolításában. Vágást nem igénylő fajta.
  • Mérsékelt vedlés jellemzi
  • Mérsékelten tréningigényes fajta: a képzése nem igényel sok figyelmet. Könnyen tanul. Az eredmények fokozatosan jönni fognak a képzés során.
  • Ugat idegenek érkezésekor, de nem védi meg a családot a betolakodókkal szemben.
  • Közepes alkalmazkodóképességű: teste jól bírja a meleg és hideg időjárást, csak lakásban tartást nem bírja magas aktivitási szintje miatt.
  • Nagyon aktív: Szüksége van a rendszeres testmozgásra, hogy megőrizze fittségét. A park vagy egy nagy zöld terület számára maga a mozgásteli kánaán.
  • Gyerekeknek is ajánlott: megfelelő fajta gyerekeknek is. Játékos, energikus, és szeretetteljes.
[keeping] =>

Magas aktivitási szinttel rendelkező kutya, így rendkívül fontos számára a napi testmozgás. Napi 70 perc séta vagy futás ajánlott, hogy testi és lelki egészsége megmaradjon. Nagyobb kertben ajánlott tartani, ahol közvetlen kapcsolatban maradhat gazdájával és igény esetén bemehessen a házba is. Fontos számára a közvetlen kutya-gazdi kapcsolat, ugyanis elzárva letargikus hangulatú lehet és rossz viselkedésformák megjelenéséhez vezethet. Kutyás sportokban megállja a helyét.

[grooming] =>

Rövid bundája miatt a hidegre érzékeny lehet. Szőrzete kevés ápolást igényel, elég hetente egyszer átfésülni, fülét rendszeresen ellenőrizni kell és ha piszkos, akkor erre gyártott készítménnyel ki kell törölni. Karmait röviden kell tartani. Fogait hetente legalább kétszer-háromszor fogkefével javasolt megtisztítani, hogy megelőzzük a fogkő felhalmozódását és a benne rejlő baktériumok megtelepedését. A napi fogmosás még jobb, ugyanis segít az ínybetegségek megelőzésében és a rossz lehelet kialakulásában. Hetente egyszer javasolt a kutya gondos átnézése (fül, bunda, karom és közei). Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a már kialakult betegségek kezelése.

[nutrition] =>

Naponta 2x javasolt etetni. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Ilyen esetben egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.

[breeding] =>

Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!

[dog_size] => 1 [dog_coat_sizes] => 4 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:05 [updated_at] => 2022-04-26 13:55:22 [status] => 1 [family] => 5.00 [children] => 5.00 [dogs] => 3.00 [strangers] => 4.00 ) select * from upload_file where id='70'Array ( [id] => 63 [name] => Dupuy-i vizsla [slug] => dupuy-i-vizsla [short_summary] => A Dupuy vizsla egy gyengéd, barátságos, szeretetteljes, energikus, élénk, kitartó, szófogadó, intelligens és gyerekbarát fajta. [youtube_id] => [main_pic] => /images/dogs/dupoy_vizsla-new.webp [summary] =>

A Dupuy vizsla egy gyengéd, barátságos, szeretetteljes, energikus, élénk, kitartó, szófogadó, intelligens és gyerekbarát fajta. 
A leggyakoribb színek: fehér, gesztenye foltokkal. 
Annak érdekében, hogy egészségét megőrizzük rendszeres testmozgást igényel.
Használhatósága: vadászat, családi kedvenc.

[history] =>

Franciaországból származó fajta. 
Körülbelül 1700 óta ismerik. 

Nevét a Dupuy testvérpártól kapta, akik a múlt században tenyésztették ki, feltehetően valamilyen francia vizslából és az angol agárból. 

Az új fajtával valószínűleg az angol pointer konkurensét szerették volna megteremteni, de ez a törekvés nem járt túl nagy sikerrel. Az "álló" kutyák királya mind a mai napig változatlanul a pointer maradt. 

Franciaországon kívül nem igazán ismert fajta.

[origin] => 7 [description] =>

Elég nagy termetű, elegáns megjelenésű kutya. Feje hosszú, keskeny. Szeme aranysárga vagy barna. füle vékony, hosszú, lelóg.

Háta egyenes, fara izmos, mellkasa mély. Végtagjai függőlegesek, erősek.

Farka meglehetősen hoszszú, lelóg, olykor egyenesen, illetve kissé visszahajlítva tartja.

Neked megfelelő fajta?

  • Alacsony szőrzetápolási igényű: bundáját elegendő egy szőrsimító kesztyűvel átsimítani vedlés idején, amely segít az elhalt szőrszálat eltávolításában. Vágást nem igénylő fajta.
  • Mérsékelt vedlés jellemzi
  • Mérsékelten tréningigényes fajta: a képzése nem igényel sok figyelmet. Könnyen tanul. Az eredmények fokozatosan jönni fognak a képzés során.
  • Ugat idegenek érkezésekor és éber típus
  • Közepes alkalmazkodóképességű: teste nem bírja az extrém időjárást, a nagy nyári hőségeket és a téli hideget. Így javasolt lakásban és nagyobb kertben tartani.
  • Aktív: Szüksége van a rendszeres testmozgásra, hogy megőrizze fittségét. A park vagy egy nagy zöld terület számára maga a mozgásteli kánaán. De az ajánlott sportolási lehetőségek számára a legjobbak, hogy mozgásigényét kielégíthesse.
  • Gyerekeknek is ajánlott fajta
[keeping] =>

Mozgásigénye nagy, szeret játszani, úszni, apportírozni. Úgy tenyésztették, hogy sok energiája és kitartása legyen. Ha ezt a fajtát választod, légy kész arra, hogy sok edzést és mentális stimulációt kell biztosítanod számára. Ha eleget mozgott, akkor a lakásban nyugodtan viselkedik, de nem ajánlott csak lakásban tartani. Kennelben való tartásra sem alkalmas. Naponta legalább egy órát kell póráz nélkül szaladgálnia. Súlyos szeparációs szorongásban szenvedhet, ha túl sokáig marad egyedül. Ebben az esetben rossz viselkedésformák rögzülhetnek, mint például az ugatás, ásás és rombolás. Bár vadászkutya, mégsem szeret a szabadban élni. Nagy figyelmet igényel és minden idejét a gazdi közelében akarja tölteni.

[grooming] =>

Szőrzete nem igényél nagy törődést, vedlési időszakban ajánlott egy gumis kopókesztyűvel eltávolítani az elhalt szőrszálakat. Füleiket, hallójárataikat rendszeresen javasolt ellenőrizni van-e benne kosz és körmüket rövidre kell vágni. A talppárnák közötti szőrt vágni szükséges. Fogait hetente legalább kétszer fogkefével javasolt megtisztítani, hogy megelőzzük a fogkő felhalmozódását és a benne rejlő baktériumok megtelepedését. Hetente egyszer javasolt a kutya gondos átnézése (fül, bunda, karom és közei). Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a már kialakult betegségek kezelése.

[nutrition] =>

Naponta 2x javasolt etetni. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Ilyen esetben egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.

[breeding] =>

Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!

[dog_size] => 1 [dog_coat_sizes] => 2 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:10 [updated_at] => 2022-04-25 12:10:13 [status] => 1 [family] => 5.00 [children] => 5.00 [dogs] => 5.00 [strangers] => 4.00 ) select * from upload_file where id='70'Array ( [id] => 63 [name] => Erdélyi kopó [slug] => erdelyi-kopo [short_summary] => Az erdélyi kopó egy bátor, barátságos, hűséges, társaságkedvelő, védelmező fajta. [youtube_id] => [main_pic] => [summary] =>

Az erdélyi kopó egy bátor, barátságos, hűséges, társaságkedvelő, védelmező fajta. 
A leggyakoribb színek: fekete, fekete-cser, barna, trikolor. 
Ahhoz hogy egészségét megőrizzük, rendszeres testmozgásra van szüksége.
Használhatósága: vadászat.

[history] =>

1729-ig a fajta neve magyar kopó volt, amelynek két tájváltozatát különböztették meg: Az Alföldön használatos pannon kopót, és a hegyi jellegű erdélyi kopót. 
Az 1729-ben hozott törvény mezőgazdasági okokra hivatkozva betiltotta a kopózást, ami, a pannon kopó kipusztulásához vezetett. 

Erdély ez időtájt különálló közigazgatással rendelkező “gubernium” volt, így a magyarországi törvények nem feltétlenül érintették, s jelen esetben ez az erdélyi kopó megmaradását eredményezte. A pannon és az erdélyi kopó nagy valószínűséggel a közép-európai, és kelet-európai kopófajták kereszteződéséből származott. Honfoglaló őseinkkel érkező kopók, a már itt élő népek kopó típusú kutyáival keveredve alakították ki. Ezek a kopók eredetileg mind apróvadas kopók voltak, nyúlra, rókára és őzre vadásztak velük. A legelső írásos említésük 1237-ből származik, Copou alakban.

Az erdélyi kopó első részletes leírását Czynk Ede, korának jeles vadászati írója készítette. Egy osztrák vadászújságban, a Waldmannsheil 1901. évi harmadik és negyedik számában jelent meg tanulmánya "Die Siebenbürger Bracke" címmel. Írásához akkori nagyszebeni kopók képét csatolta, így a századforduló erdélyi kopójáról hiteles dokumentummal rendelkezünk.

A II. Világháborút követően, miután egyértelművé vált, hogy Románia nem ismertetheti el nemzeti fajtájaként, 1947-ben napvilágot látott egy román rendelet, mely a vadállományra káros dúvadnak minősítette és a magyar agárral egyetemben. Kiírtását írta elő, s ezzel szinte halálra ítélte a fajtát. 

1968-ban sikerült a kihaltnak vélt fajtából két példányt felderíteni. A két ebet “átcsempészték” Romániából, és a fővárosi állatkertben helyezték el. Ekkor kezdődött a kopó megmentése. 
A romániai rendszerváltás után további példányokat fedeztek fel Erdélyben, és vonták be a hazai vérfrissítésbe. 

Napjainkra eljutottunk oda, hogy Erdélyben már vadászversenyt rendeznek kizárólag erdélyi kopók részére, s rendszeresen több mint 100 eb nevez a megmérettetésre. De még mindig nincs biztonságban ez a fajta, további követőkre lenne szükség, hogy a fajt fenntarthassák.

[origin] => 20 [description] =>

Két változatban tenyésztik.

Egyik a hosszú lábú, másik a rövid lábú erdélyi kopó. A két változat nagyságban, színben és szőrben különbözik egymástól.

A hosszú lábú 55-65 cm marmagasságú, alapszíne bársonyfekete, cser és fehér jegyekkel, a rövid lábú marmagassága 45-50 cm, alapszine vörös, fehér jegyek itt is előfordulnak. A hosszú lábú erdélyi kopó teste hosszútávfutásra csiszolódott ki, nem durva, nem is vékony csontú, igazi atlétaalkat. Szikár, izmos, mozgása kiegyensúlyozott, elegáns. A rövid lábú változat erőteljes, nem kurta lábú, arányos testfelépítésű. Zömök, erős csontú, de nem nehézkes, elegáns megjelenésű kutya. A hosszú lábú erdélyi kopót erdei vadászatokhoz, nagyvadra, a rövid lábú erdélyi kopót fedett területeken apróvadra, valamint sziklás terepen zergevadászatra használták eredetileg.

Az erdélyi kopó testfelépítése hosszútávfutáshoz alkalmazkodott. Atletikus, nem durva, de nem is vékony csontú.

Feje hosszúkás, de nem elhegyesedő kopófej, koponyája enyhén boltozatos, a stop viszonylag lapos. Az orrnyereg egyenes.

Az ajkak feszesek és szorosan záródók. Fülei magasan tűzöttek, viszonylag rövidek, háromszög alakúak és lelógók. Közepes nagyságú szemei ovális alakúak.

A szemhéjak feszesek. Harapása ollószerű. Nyaka izmos, közepesen hosszú, Háta egyenes, az alacsonyan tűzött, csánkig érő farkát nyugalomban leeresztve tartja.

A farok alakja rendszerint sarlós, de sohasem kunkorodó. A hasa enyhén felhúzott, mellkasa hosszú és nem túl mély, lábai egyenesek és függőlegesek,

Neked megfelelő fajta?

  • Alacsony szőrzetápolási igényű: bundáját elegendő egy szőrsimító kesztyűvel átsimítani vedlés idején, amely segít az elhalt szőrszálat eltávolításában. Vágást nem igénylő fajta.
  • Mérsékelt vedlés jellemzi
  • Átlagnál nehezebben tréningezhető fajta:hasznos lehet számára a speciális engedelmességi tréningen való részvétel. Képzése kitartást igényel, első kutyás gazdiknak nem javasolt.
  • Ugat, ha őrizni kell a házat : figyelmezteti a tulajdonosokat ha ismeretlen személy érkezik a házhoz, de nem riasztja el termete miatt a betolakodókat.
  • Közepes alkalmazkodóképességű: teste jól alkalmazkodik a nyári melegekhez és a téli hidegekhez is. Kertben és lakásban tartása is javasolt.
  • Meglehetősen aktív: Szüksége van a rendszeres testmozgásra, hogy megőrizze fittségét.
  • Gyerekeknek is ajánlott: játékos, energikus, és szeretetteljesen bánik velük.

 

[keeping] =>

Kiegyensúlyozottsága, tanulékonysága miatt lakásban és kertes házban egyaránt tartható, de biztosítsunk számára elegendő mozgást. Mint vadászkutya, alkalmasabb a lökésszerű nagyobb terhelésre. Nem a napi többszöri rövidebb séta, hanem az időszakonkénti hosszabb, intenzívebb mozgás az, amely kielégíti szükségleteit. Az erdélyi kopó rendszeres, kimerítő mozgatása, egy nyugodt, békés társat eredményez a mindennapokban. Ennek megfelelően az erdélyi kopó azoknak is ajánlható, akik nem kívánják vadászaton kipróbálni kopójukat. Igénytelen, a szélsőséges időjárást is bírja.

[grooming] =>

Nem kell szőrét nyírni, trimmelni, ezért gondozása egyszerű. Elég hetente egyszer átkefélni egy erős sörtekefével. A vedlési időszakban gumis kopókesztyűvel dörzsölhetők ki a szőrzetéből az elhalt és kilazult szőrszálak. A karmait röviden kell tartani, erre a legjobb módszer a rendszeres mozgatás. Hetente egyszer javasolt a kutya gondos átnézése (fül, bunda, karom és közei). Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a már kialakult betegségek kezelése.

[nutrition] =>

Naponta 2x javasolt etetni. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.

[breeding] =>

Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!

[dog_size] => 1 [dog_coat_sizes] => 1 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:11 [updated_at] => 2022-04-25 12:09:43 [status] => 1 [family] => 5.00 [children] => 5.00 [dogs] => 5.00 [strangers] => 4.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='63' and field='main_image'select * from upload_file where id='126'Array ( [id] => 63 [name] => Finn lapphund [slug] => finn-lapphund [short_summary] => A Finn Lapphund egy gyengéd, figyelmes, vidám, bátor, barátságos, kedves, intelligens, szerető, hűséges, nyugodt, és édes kutyafajta. [youtube_id] => Rey3jgHXaDo [main_pic] => [summary] =>

A Finn Lapphund egy gyengéd, figyelmes, vidám, bátor, barátságos, kedves, intelligens, szerető, hűséges, nyugodt, és édes kutyafajta.
Leggyakoribb színek: fekete, fekete-cser, kék, barna, sárga, szürke, vörös, fehér. 
Annak érdekében, hogy egészségét megőrizhessük rendszeres testmozgást igényel.
Használhatósága: agility, terelés, engedelmességi versenyek, őrző-védő, társasági kutya.

[history] =>

Az eredetileg pásztor és őrkutyának tenyészett lapphundokat Lappföldön, Finnország északi részén főként rénszarvasok terelésére, őrzésére használták. 

Úgy gondolják, hogy a finn lappundokat a Sami őslakosok hozták létre, akik továbbra is Finnország, Svédország, Norvégia és Oroszország között megosztott területeken laknak. A rénszarvas-állomány fontos szempont a számik életében és kultúrájában, ezért a Finn Lapphundot kifejezetten erre a célra tenyésztették.

A fajta egyedszáma a második világháború után drasztikusan csökkent. A fajtát azonban számos skandináv kennelklub tartotta fenn.

Az 1960-as évek végén a hójáró feltalálásával a finn Lapphundok állománya hirtelen csökkenni kezdett. A fajta azonban széles körben népszerű maradt.

1945-ben még lapp terelőkutya néven publikálta a Finn Kennel Klub, majd 1993-ban változtatták a nevét lapphundokra.

[origin] => 21 [description] =>

A Finn Lapphund egy izmos, erős testfelépítésű kutya. 

Feje ék alakú, széles, háromszög alakú fülei felállóak, egymástól távol ülőek és mozgékonyak, ovális alakú szemei sütétbarnák.Háta egyenes, fara enyhén lejtős, mellkasa mély,hasa kissé felhúzott, farka magasan tűzött.Bundája dús, sűrű, dupla rétegű.

Aljszőrzete rövid, sűrű, puha, fedőszőre hosszú és durva.Mellkasán, hátán, combjain és farkán hosszabb. A kanok bundája sűrűb és sörényük jól kivehető.

Minden színben előfordul, de egy színnek kell dominálnia.

Neked megfelelő fajta?

  • Magas szőrzetápolási igényű fajta: szakmai ápolása elengedhetetlen. Rendszeres kefélés szükséges.
  • Mérsékelt vedlés jellemzi
  • Könnyen tréningezhető fajta: a képzése élvezhető, nem igényel sok figyelmet. Könnyen tanul. Hallgat a gazdira.
  • Ugat, ha őrizni kell a házat : figyelmezteti a tulajdonosokat ha ismeretlen személy érkezik a házhoz, termete akár el is riasztja a betolakodókat, így házőrzésre is alkalmas fajta.
  • Alacsony alkalmazkodóképes: nem alkalmas a lakásban tartásra. Teste képes kezelni a hideg időjárást, de a nagy meleget nem.
  • Nagyon aktív: Szüksége van a rendszeres testmozgásra, hogy megőrizze fittségét. Aktív életmódot folytató gazdiknak megfelelő fajta.
  • Gyerekeknek is ajánlott fajta: játékos, energikus, és szeretetteljesen bánik velük.

 

[keeping] =>

Nem szívesen tartózkodik lakásban inkább a kertes házakhoz ajánlott. Nagy mozgásigényű, szívesen részt vesz kutyasportokban. A finn lapphund nagyon sok energiával rendelkező, aktív fajta, ezért rendszeres testmozgásra van szüksége. Minden nap legalább egy órán keresztül sportolnia kell. Kiváló túra-, kocogó- és futópartner. Fontos megjegyezni, hogy a finn lapphund a hidegebb éghajlati viszonyokhoz szokott így meleg időben fokozottan kell rá vigyázni.

[grooming] =>

Bundája könnyen tisztítható, elég hetente egyszer átfésülni. Hideg éghajlaton nem igényel törődést a szőrzete, de melegebb éghajlaton rendszeresen át kell fésülni, vedlési időszakokban még gyakrabban el kell távolítani az aljszőrzet kihulló, régi szálait. Karmait ajánlott rendszeresen vágni és fogait is szükséges rendszeresen ellenőrizni. Hetente egyszer javasolt a kutya gondos átnézése (bőr, fül, orr, száj, bunda, karom és közei). Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a már kialakult betegségek kezelése.

[nutrition] =>

Imád enni, ezért hajlamos az elhízásra. Naponta kétszer javasolt etetni. Friss, tiszta vizet pedig mindig kell neki biztosítani. A helyes táplálás segít az egészségi állapot valamint a szőr és bőr állapotának optimális szinten tartásában. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Ebben az esetben egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.

[breeding] =>

Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!

[dog_size] => 2 [dog_coat_sizes] => 5 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:11 [updated_at] => 2022-04-25 12:09:09 [status] => 1 [family] => 5.00 [children] => 5.00 [dogs] => 5.00 [strangers] => 4.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='63' and field='main_image'select * from upload_file where id='126'Array ( [id] => 151 [name] => Ír farkaskutya [slug] => ir-farkaskutya [short_summary] => A szelíd kelta óriás a világ egyik legnagyobb termetű kutyafajtája, a nyugodt erő megtestesítője. [youtube_id] => [main_pic] => [summary] =>

Ez a hatalmas agárfajta egykor félelmetes és hatékony kelta vadász hírében állt, a középkorban neves uralkodóházak megbecsült kutyája volt szerte Európában.  A történelem során az ír farkaskutyát többször is fenyegette a kihalás veszélye, mai formájában az 1800-as évek vége óta létezik. A végtelenül kedves és barátságos ír óriás méreteit meghazudtoló módon képes szinte láthatatlanul a háttérbe húzódva is élvezni az emberek társaságát; igazi családi kutya, az átlagosnál nagyobb helyigénnyel. Mérete és néhány komolyabb betegségre való hajlama miatt sajnos nem tarozik a hosszú életű kutyák közé, viszont egy rendkívül jól kezelhető, nyugodt, viszonylag könnyen nevelhető és roppant hűséges fajta.

[history] =>

Az ír farkaskutyáról több mint ezer éves feljegyzéseket is találhatunk, talán a világ egyik legrégebbi kutyafajtája. Története szorosan összefonódik az ír nép történetével, más agarakhoz hasonlóan valószínűleg az arab világból kerültek Európába a keltékkal az i. e. 3. században. Megbecsült, értékes uralkodói kutya volt mindig is: az elbeszélések szerint Ulster királya több ezer marhát ajánlott egy ilyen impozáns példányért cserébe az 1100-as években, és számtalan egyéb legenda szól az ír farkasok hősiességéről. A középkorban főleg vaddisznóra és szarvasra vadásztak vele, hadi kutyaként és birtokok őrzőjeként tartották, majd a 15-16. században az elszaporodott farkaspopuláció ellen vetették be. A farkasok kiírtását követően az ír éhinség idején majdnem ki is halt ez a fajta, majd a két világháború közti gazdasági világválság idején újra veszélybe került. Fennmaradását és újjászületését a skót George Grahamnak köszönheti, aki a néhány megmaradt példányt skót szarvasagárral, orosz agár, német doggal és más hasonló kutyafajtákkal keresztezve létrehozta és az 1870-es években kutyakiállításon bemutatta a ma ismert ír farkaskutyát.

[origin] => 31 [description] =>

A durva szőrű agarak csoportjába tartozó ír farkaskutya 70 centi feletti marmagasságával a világ egyik legnagyobb kutyafajtája, de gigantikus méretei ellenére se nem testes, se nem lomha. Karcsú, atletikus kiállása méltóságteljes, ugyanakkor természetes drótos bundája miatt kissé loncsosnak, ziláltnak is hathat. Farka és törzse hosszú, válla és combja izmos, nyaka királyi tartású. Testéhez és fejméretéhez képest a fülei kicsik, úgynevezett rózsafülek. Sokféle színvariációban előfordulhat, de a szürke változat a leggyakoribb. 

[keeping] =>

Az ír farkaskutya nagyon családbarát, szüksége van az emberi társaságra - vagyis elsősorban tágasabb lakásba, házba való, mert méreteinél fogva nagy a helyigénye, az egyedüllétet, kennelben sínylődést viszont nem kedveli.

A növekedési időszakban ügyelni kell arra, hogy az ízületeit ne terhelje fölöslegesen túl sok rohangálással, játékkal vagy lépcsőzéssel, felnőttként viszont szüksége van nem csak a rendszeres sétákra, de arra is, hogy agárként száguldozhasson kisebb távokon. Élvezi a játékot és futkározást más kutyákkal is, kerékpáros társnak is beszoktatható, de nincs igénye extrém hosszú sétákra. Kedveli az erdei kirándulásokat is, de azt mindig szem előtt kell tartani, hogy vadászkutyaként az orra könnyen “elviszi”, így nem bekerített területeken a legjobb mindig pórázon tartani. 

[grooming] =>

Az ír farkas ápolása nem igényel sok energiát: könnyen tisztán tartható a szőrzete, és ha a bundáját heti néhány alkalommal alaposan kikeféljük, az esetleg előforduló bőrbetegségeket is könnyebben észrevehetjük vagy megelőzhetjük. Évente 1-2 alkalommal kutyakozmetikusnál ajánlott a trimmeltetése.

[nutrition] =>

Az ír farkaskutya jellemzően jó étvágyú fajta, de a minőség itt is előrébb való a mennyiségnél. Fontos, hogy korának, növekedési fázisának és méretének megfelelő  összetételű, kiegyensúlyozott étrenden legyen a kutya - lehetőleg sok hússal, kiegészítő zöldségekkel, de csak kevés gabonával. A kölyköknél az alapvetően gyors növekedés miatt érdemes az első évben kerülni a túl nagy energiatartalmú ételeket, amik tovább serkentenék a növekedést. A kálcium-foszfor arányra is különleges figyelmet kell fordítani a csontok megfelelő fejlődése érdekében.

Kölyök és felnőtt kutyák esetén is érdemes a napi ételadagot 2-3 részre osztva adagolni, egyrészt a nagytestű kutyáknak szükséges mennyiség, másrészt a gyomorcsavarodásra való hajlam miatt - ez utóbbi elkerülése érdekében etetés után elegendő időt kell hagyni a kutyának a pihenésre is, mielőtt aktív mozgásba kezdene. 

[breeding] => [dog_size] => 1 [dog_coat_sizes] => 2 [published_at] => 2022-03-30 05:32:47 [created_by] => 3 [updated_by] => 3 [created_at] => 2022-03-30 07:32:37 [updated_at] => 2022-03-30 14:30:37 [status] => 1 [family] => 5.00 [children] => 5.00 [dogs] => 3.00 [strangers] => 4.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='151' and field='main_image'select * from upload_file where id='132'Array ( [id] => 151 [name] => Ír szetter [slug] => ir-szetter [short_summary] => A gyönyörű bronzvörös ír szetter elegáns és kecses megjelenésű, energikus vadászkutya, amely idősebb korában is sportos és lelkes. [youtube_id] => [main_pic] => [summary] =>

Arányos, kecses, elegáns és gyönyörű: a mahagónivörös, selymes és puha bundájú, atletikus megjelenésű ír szetter kiváló partnere a természetjáró gazdiknak. Alapvetően vadjelző vadászkutya, aki igencsak kedveli az ember társaságát, így sportosabb család számára gyerekek mellé is ideális választás. Érdeklődő, eleven, barátságos, jámbor és játékos természete konoksággal párosulhat, de megfelelő tréninggel, korai szocializációval, és testét-szellemét egyaránt megmozgató rendszeres elfoglaltsággal jól kordában tartható az önfejűsége.  

Betegségekre különösebben nem hajlamos és hosszabb szőre ellenére az ápolása sem igényel komolyabb erőfeszítést, viszont naponta 2-3 óra aktív mozgásra szüksége van ahhoz, hogy egészséges és boldog kutya legyen.

[history] =>

Az Írországból származó vörös szetter mai megjelenése a 19. századra alakult ki, az eredetileg vörös-fehér vadászkutyát vélhetően más szetterfélékkel, angol pointerekkel és francia spánielekkel, esetleg vízi spánielekkel keresztezték. 1886 óta fajtasztenderd a bronzvörös-mahagóni szín, esetleg kisebb fehér foltokkal. Vízi vadászkutyaként eredetileg főleg kacsa-, fácán-, fogoly- és szalonkavadászatra használták, a többi szetterhez hasonlóan nem csupán légszimattal kiszagolja és felkutatja a vadat, hanem “állja” is - azaz a zsákmány közelében állva vagy ülve bevárja gazdáját és mutatja is a vadásznak a préda helyzetét. A többi szetterhez képest fürgébb és kisebb súlyú, így a lápos, mocsaras, ingoványos talajon is könnyen mozog, ez szintén ideálissá teszi a vízimadár vadászathoz. Kiváló úszó is, akár a jeges vízből is kihozza a zsákmányt - alapvetően nem feladata a lelőtt vad begyűjtése, de erre is kiképezhető. Mivel vadászkutyaként gazdája előtt haladva, tőle távol kutatja fel a vadat, képesnek kellett lennie az önálló munkavégzésre és döntéshozatalra, ez a tulajdonsága azonban hátrányává is válhat nem megfelelő képzés és foglalkozás esetén, hajlamos lehet a makacs és konok viselkedésre.

[origin] => 31 [description] =>

Az ír szetter elegáns kiállású, atletikus alkatú, nemes külsejű, közepesen nagytestű vadászkutya. Bundája gesztenyebarna, mahagónivörös vagy bronzvörös, selymes, fényes. Sötét, csillogó szeme mandula formájú, feje hosszú és keskeny, nyaka izmos, karcsú és lebernyeg nélküli, füle puha és lelógó. Szőre a fején és a mellső mancsain rövid, finom, a teste többi részén hosszabb, enyhén hullámos lehet. Farka közepesen hosszú, lábai izmosak és inasak. 

[keeping] =>

Ez a bronzszínű atléta vadászkutyaként és családtagként is ragaszkodó, nagyon kötődik az emberhez, így nem igazán alkalmas a kennelben való tartásra. 

Az ír szetternek nagyon nagy a mozgásigénye, napi 2-3 óra aktív sétára, szaladgálásra, játékra mindenképp szüksége van még rossz időben is, lehetőleg a szabad természetben, parkban, erdőben. Enélkül ez az alapvetően fürge, mozgékony és játékos kutya nem fogja igazán jól érezni magát, és nyurga, nyúlánk alkata ellenére akár el is hízhat. Kocogáshoz, futáshoz vagy akár kerékpározáshoz is lelkes társ lehet. Vadászkutyaként az orra természetesen mindig zsákmányszerző üzemmódban van, így érdemes a szaglásával összefüggő feladatokkal is szórakoztatni - és ügyelni arra, hogy a szabadban hamar a vonzó zsákmányillatok után eredhet. 

 

[grooming] =>

Szőrzete rendszeres karbantartást igényel, de ez nem túl nagy feladat: hetente többször is érdemes kikefélni a bundáját, akár lakásban, akár kertben él velünk. A fedőszőrzete és a lehajló habitusa miatt az ír szetter füle érzékenyebb lehet fertőzésekre, és a toklászt is könnyebben összeszedi – minden séta, de főleg úszás, vizes játékok után ellenőrizzük, hogy minden rendben van-e, a füle belsejét vattapamaccsal is át lehet törölgetni.

Fogait fogtisztító műcsonttal vagy kutyafogkefével érdemes heti 2-3 alkalommal rendszeresen tisztítani. Arra is ügyeljünk, hogy a körmei ne nőjenek túl az optimális méreten – ez minden kutya esetében okozhat fájdalmat vagy nehezítheti a futást és a járást, de az ír szetterhez hasonlóan mozgékony fajták esetében különösen fontos, hogy ilyesmi ne akadályozza a kutyát mozgásban.

[nutrition] =>

Mint minden kutyafajta esetében, nagyon fontos a kiegyensúlyozott étrend; az ír szetter mozgékony életmódja mellett olyan diétára van szükség, ami megfelelő mértékben biztosítja az energiát és ásványi anyagokat . Mivel magas, de karcsú, nem nagy testsúlyú kutyáról van szó, az ízületei általában jól bírják az aktív mozgással járó terhelést, esetenként azonban érdemes lehet porc- és ízületvédő táplálékkiegészítőt adni nekik,  vagy ilyen tartalmú kutyatápot választani.

[breeding] => [dog_size] => 2 [dog_coat_sizes] => 2 [published_at] => 2022-03-30 08:24:21 [created_by] => 3 [updated_by] => 3 [created_at] => 2022-03-21 20:13:47 [updated_at] => 2022-03-30 14:35:44 [status] => 1 [family] => 5.00 [children] => 5.00 [dogs] => 3.00 [strangers] => 4.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='151' and field='main_image'select * from upload_file where id='132'Array ( [id] => 87 [name] => Közép uszkár [slug] => kozep-uszkar [short_summary] => Az uszkár egy gyengéd, figyelmes, energikus, intelligens, élénk, szeretetteljes, hűséges, játékos, és tanulékony fajta. [youtube_id] => 74mx2OWM6mE [main_pic] => /images/dogs/kozep_uszkar-new.webp [summary] =>

Az uszkár egy gyengéd, figyelmes, energikus, intelligens, élénk, szeretetteljes, hűséges, játékos, és tanulékony fajta. 
A leggyakoribb színek: fekete, fekete-cser, kék, barna, piros, ezüst, fehér. 
Annak érdekében hogy az egészséges maradhasson, rendszeres testmozgásra van szüksége.

[history] =>

Az uszkárok az egyik legkedveltebb kutyák Magyarországon. 
Négy méretkategóriában léteznek. Óriás, közép, törpe és toy uszkár. 

Eredetileg vadászatra, apportírozásra tenyésztették őket, jellegzetes oroszlános bundája könnyűvé tette az úszást. 

A német Pudel elnevezés egyébként valószínűleg a régi német Pfudel szóra vezethető vissza, ami magyarul pocsolyát, tócsát jelent. (A magyar uszkár szó nyelvújításkori alkotás, az úszkál ige származéka.) Napjaink vízikutyái pl. a francia barbet, az olasz lagotto romagnolo vagy a spanyol vízikutya valóban ugyanolyan típusú szőrzettel rendelkeznek, mint az uszkár. 

A nyugat-európai kontinensen a középkorban még sehol sem nevezik meg az uszkárt, csak a korszak végén bukkanni nyomaira. Tilman Riemenscheider alkotásán, II. Henrik sírkövén egy uszkár látható, s 1500 körül Albrecht Dürer is többször rajzolta le a fajta egy-egy példányát. 

A 16. századból való nagy festők képein is megtalálható az uszkárhoz hasonlító kutya. 

1700 körül az uszkárnak nagyon népszerűnek és elterjedtnek kellett lennie Németországban, mivel ekkortól nemcsak természettudományos művekben, hanem számtalan irodalmi munkában bukkan fel. 1860 körül zuhanni kezdett az uszkár népszerűsége, más feltörekvő fajták ellenében, de azért az uszkárbarátok nem adták fel a reményt.

Több mint 100 évvel ezelőtt kezdődött Németországban a szabályozott uszkár-tenyésztés. Egy Warmbach nevű tenyésztő ösztönzésére néhány uszkár-barát köztük Stössel, Wirth és Betz 1893-ban létrehozta a mai Német Uszkár Klub elődjét, a Müncheni Uszkár Klubot. Céljuk a fajta népszerűsítése és a fajtatiszta tenyésztés propagálása volt. 

A Német Uszkár Klubnak napjainkban több mint 8000 tagja van, 16 tartományi és 130 kerületi csoporttal. Az első uszkár törzskönyvet 1904-ben adták ki, Ferdinand Wirth törzskönyvvezető saját fekete zsinóros uszkárját, Champion Caro W II-t vezette be egyes szám alatt elsőként.

A 18. században kezdett elterjedni ölebként is és cirkuszok is szeretettel alkalmazták, mert sok mutatványra képes volt. 

Ma már elfelejtették, hogy komoly munkakutya múlttal rendelkezik és helyette inkább cicomázzák, fésülik, díszítik, kényeztetett kedvencé vált. 
Az eredeti uszkár a mai óriás uszkárhoz hasonlít leginkább méretben és akkor zsinóros szőrköntös viselete volt jellemző rá. 

Tényleges tenyésztése 1893-ban kezdődött, majd 1932-ben a franciákkal közösen átdolgozták a standardot. 

1936-ban ismerte el hivatalosan az FCI és fajtagazda országnak Franciaországot jelölte meg.

[origin] => 7 [description] =>

Az uszkár egy harmonikus testfelépítésű kutya.

Feje egyenes vonalú, testéhez viszonyítva arányos, kissé elkeskenyedő. Szeme mélyen ülő, sötét, lapos, lelogó füle a fültőnél kiszélesedik és hosszú hullámos szőr borítja. Ollós harapású. Nyaka elegánsan ívelt, mellksa mély,hasa enyhén felhúzott, háta egyenes, ágyéka erős, izmos, fara lekerekedő.

Végtagjai izmosak, párhuzamosak. Farka lelogó. Bundája lehet zsínoros és göndör. A göndör rugalmas, sűrű, puha, a zsínorszerű, gyapjas, dús, puha, jellegzetes zsínorszerű fürtökkel.

Színe lehet fekete, fehér, barna, vörös, barackszínű, ezüstszürke.

Neked megfelelő fajta?

  • Magas szőrzetápolási igényű fajta: szakmai ápolása elengedhetetlen. Rendszeres kefélés, vágás szükséges.
  • Minimális vedlés jellemzi: a bunda átkefélése csökkenti az elhullott szőrszálak mennyiségét.
  • Könnyen tanítható fajta: a képzése élvezetes. Betartja a gazdi parancsát. Könnyen tanul. Az eredmények gyorsan jönni fognak a képzés során.
  • Ugat, ha őrizni kell a házat : figyelmezteti a tulajdonosokat ha ismeretlen személy érkezik a házhoz, agresszívan lép fel az idegenekkel szemben, hogy családját bármi áron megvédje.
  • Közepesen alkalmazkodóképes: teste képes kezelni a hideg és meleg időjárást. Legoptimálisabb számára a lakásban tartás és vagy egy kis kert. Lakásban tartás esetén szükséges számára a megfelelő testmozgás biztosítása.
  • Nagyon aktív: szüksége van a rendszeres testmozgásra, hogy megőrizze fittségét. Aktív gazdiknak javasolt fajta.
  • Gyerekeknek is ajánlott: játékos és szeretetteljesen bánik velük.

 

[keeping] =>

Az emberhez való szoros kötődése és puha szőrzete kerti tartásra nem is igen teszi alkalmassá. Városban és vidéken egyaránt jól érzi magát. Lakásban nyugodtan viselkednek, de szeretnek játszani a szabadban. Bármilyen lakásban jól érzi magát, csak megfelelő mennyiségű sétában és foglakoztatásban kell részesíteni. Naponta egyszer ajánlott sétáltatni. Számára ajánlott kutyasportok: az agility, a flyball-ban, illetve a trükkös elemekben gazdag dog dancing is kiváló választás számára.

[grooming] =>

Hetente át kell fésülni és havonta egyszer ajánlott kozmetikushoz vinni. Mivel nem hullik a szőre ezért nyírni kell és a kozmetikusnál az egyéb tisztántartási feladatokat is elvégzik, mint például fültisztítás, tappancsok ápolása. 6-8 hetente ajánlott megfürdetni. Etetéskor érdemes felkötni a füleit. Napjainkban több elismert és hobby nyírásmód is létezik. Klasszikus oroszlános nyírás: a szőrzetet a hátulsó részen, egészen a bordákig lenyírják, akárcsak a mellső és hátsó lábszárakat illetve a farkat, kivéve az ún. mandzsettákat és a kerek vagy ovális pompont a farok végén. Kontinentális nyírás: gyakorlatilag ugyanilyen, a hátsó részt itt is teljesen lenyírják, de hagynak egy-egy vesetájéki pompont. Angol nyírás szintén az oroszlánosra hasonlít, de itt a kutya hátsó részét nem nyírják le teljesen bőrig, a hátsó lábakon pedig két labdácskát hagynak. Skandináv típus: a hátsó rész nem teljesen csupasz, hanem rövid szőr borítja, és a mellső és hátsó végtagokat is szőrösre hagyják. Kölyök-nyírás: csak a pofát, a mancsokat és a farok tövét nyírják le, a többi részen a szőrt kifésülik, könnyedén megigazítják ollóval, így egyszerre oroszlános és követi a test vonalait. Modern nyírás: mind a négy végtagon megmarad a szőr, kb. 5 cm hosszúságot hagynak, a testen pedig 2,5 cm hosszú a szőrzet. Teddy- bear nyírás: amerikában divatos családi kedvenceknél ez a forma, amikor a kutya fejét egy teddy-mackóhoz hasonlóan nyírják meg.

[nutrition] =>

Kiegyensúlyozott étrenddel szőre egészséges és puha gyapjas marad. Naponta 2x javasolt etetni. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.

[breeding] =>

Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!

[dog_size] => 3 [dog_coat_sizes] => 2 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:13 [updated_at] => 2022-04-25 11:46:28 [status] => 1 [family] => 5.00 [children] => 5.00 [dogs] => 5.00 [strangers] => 5.00 ) select * from upload_file where id='132'Array ( [id] => 87 [name] => Közép-ázsiai juhászkutya [slug] => kozep-azsiai-juhaszkutya [short_summary] => A Közép ázsiai juhászkutya egy éber, bátor, védelmező, gyengéd, barátságos energikus és hűséges fajta. [youtube_id] => [main_pic] => /images/dogs/Kozep-azsiai-juhaszkutya1-new.webp [summary] =>

A Közép ázsiai juhászkutya egy éber, bátor, védelmező, gyengéd, barátságos energikus és hűséges fajta.
A leggyakoribb színek: fekete, fehér, szürkésbarna, vörös, szürke.
Annak érdekében, hogy egészséges maradhasson rendszeres testmozgásra van szüksége.
Használhatósága: őrző-védő.
Erős akaratuk miatt kezdő gazdiknak nem javasolt fajta.

[history] =>

Hatalmas és fenséges. A nyüzsgés, a játékos csaholás, a gazda szemvillanását lesni, türelmetlenül vakkantani a gazda helyeslését várva – ezek nem az ő tulajdonságai.
A Közép-Ázsiai nem csak úgy megáll – hanem az ellenség útjába áll, nem fut – hanem száguld, ő nem harap – hanem széttép. 

Története sok – sok évszázadra tehető. Nem ismert pontos származása, sokak szerint Európába Nagy Sándor serege hozta be.Türkmenisztán nagy birodalom volt. Sokáig ellenállt Dzsingisz kán tatár seregének, nagyméretű kutyáik sok veszteséget okoztak a tatár lovasságnak. Zord vidék, rideg körülmények, szüntelen megpróbáltatások és az örök ellenség – a nyájakat tizedelő farkasok. Kevés olyan fajta van, aki a kutyák között igazán rászolgált a farkas ölő jelzőre – a Közép-Ázsiai egyike ezeknek.Ez a kutya napjainkra sem vesztette el kiemelkedő tulajdonságait, népszerűsége nő, és nem véletlen, hogy egyike lett az elismert “testőröknek” – akikre azt mondják “tekintélyes kutya, ami komoly embereknek való”.
A háború előtti években az elszigeteltség és komoly tenyésztői munka eredményezte a türkmenisztáni Csardzsou megye Szamszonovo szovhozában az igen jó közép-ázsiai juhászkutya állomány kialakulását. Ezek a kutyák voltak résztvevői és győztesei 1939-1941-ben és 1954-1956-ban rendezett kiállításoknak. A szovhozban egy Sámson nevű hatalmas kan vonalát tenyésztették – amely vonal dokumentációi elvesztek. 
Hasonló sorsra jutott az 1940 Össz-szovjetunióbeli Mezőgazdasági kiállítás győztesének a fekete-foltos Arlánnak papírjai is. 
Ezeknek a kutyáknak az utódait, bár nem rendelkeztek származási okmányokkal, mégis könnyű volt megismerni. Az utóbbi két évtizedben két értékes vonalat említenek. Az egyik Belij Jekimen (Fehér Egyedüli) a másik Csornij Jekimen (Fekete Egyedüli) vonala. Belij Jekimen marmagassága 75 cm, nagyon jó felépítésű, erős kutya hatalmas fejjel és széles pofacsonttal. utódai erős felépítésűek, 73 – 77 cm – es marmagasságúak, széles, fejük széles, erős, alig észrevehető stoppal. Csornij Jekimen az 1970-es évek táján született, az átlagosnál magasabb volt és kevésbé erőteljes. A 90-es években a leghíresebb Ak-gus volt, aki 74-75 cm-es marmagasságú, széles és hosszú mellkasú igen jól izmolt kutya volt. Feje nagyméretű, lapos koponyával, szinte észrevehetetlen stoppal, arcorri része széles, erős, fogai nagyméretűek. Elsősorban munka tulajdonságaival, kitartásával, állóképességével tűnt ki kortársai közül. Ak-gusnak harmadik, negyedik nemzedéki leszármazottai hazánkban és a szomszédos Szlovákiában is megtalálhatók.

Magyarországon a 90-es évek eleje óta vannak közép-ázsiai juhászkutyák. Számuk az utóbbi években emelkedett jelentősebben, miután sikerült néhány kitűnő kutyát importálni a Szovjetunió utódállamaiból. Elsősorban azok választják ezt a fajtát, akiknek jó házőrzőre, kiegyensúlyozott, nyugodt de mégis robbanékony testőrre van szükségük, valamint mindezek mellett egy igazán odaadó feltétel nélküli barátot szeretnének. 

Az első fajtaleírást a harmincas évek végén fogalmazták, az ötvenes években tisztázták, majd az 1976-os verzió 17 évig volt érvényben. A jelenleg is érvényes standardet 1993-ban fogadták el.

[origin] => 28 [description] =>

A kaukázusi juhászkutyánál durvább, erősebb testalkatú kutya.

Feje nagy, koponyája széles. Szeme sötétbarna, kicsi.

Orrtükre fekete vagy barna. Füle kicsi, lelóg, gyakran kupírozzák. Nyaka vaskos, törzse izmos, végtagjai párhuzamosak.

Farka lelóg, rendszerint rövidre csonkolják. 

Neked megfelelő fajta?

  • Alacsony szőrzetápolási igényű fajta: bundáját elegendő egy szőrsimító kesztyűvel átsimítani vedlés idején, amely segít az elhalt szőrszálat eltávolításában. Vágást nem igénylő fajta.
  • Minimális szőrhullás jellemzi
  • Tréningigényes fajta: a képzése sok figyelmet igényel, de könnyen tanul. Az eredmények fokozatosan jönni fognak a képzés során.
  • Ugat, ha őrizni kell a házat : figyelmezteti a tulajdonosokat ha ismeretlen személy érkezik a házhoz. Védelmező és rettenthetetlen. Minden megvan benne, ami a család és a ház védelmére szükséges.
  • Alkalmazkodóképes: teste képes kezelni a hideg és meleg időjárást. Mozgásigénye miatt legoptimálisabb számára a kertben tartás.
  • Meglehetősen aktív: Szüksége van a rendszeres testmozgásra, hogy megőrizze fittségét.
  • Kisgyerekeknek nem ajánlott fajta, csak idősebb 10-12 év feletti gyermekeknek

 

[keeping] =>

Termetükből és felépítésükből adódóan területigényük nagy, lakásban, zárt és kis területen nem érzik jól magukat. Ma Magyarországon a közép-ázsiai juhászkutya nagy zárt területek, gyárak, üzemek, porták és családi házak biztonságos őrzője. Sportkutyának, munkaversenyekre nagyfokú önállósága miatt nem alkalmas. Igénytelen, de a láncon vagy csak kennelben tartást nehezen tűri. A közép-ázsiai juhászkutya elsődleges feladata napjainkban is az ember védelme és segítése. Legyen az juhászkunyhó vagy fényes palota, a közép-ázsiai minden támadástól megvédi. Feladata ellátásához a fizikai alkalmasság mellett képesnek kell lennie a területi hovatartozás felmérésére. Eredeti élőhelyükön a kutyák sohasem dolgoztak egyedül, mindig csak falkában. Szükség esetén együttműködtek, segítették egymást. Napjainkban a fajta munkája új területtel bővül a lakhely őrzése mellett, hiszen személyi testőrként is használják. Nagyon igénytelen, lakásban és kertben egyaránt jól érzi magát.

[grooming] =>

Szőrzete nem igényél nagy törődést, vedlési időszakban ajánlott egy gumis kopókesztyűvel eltávolítani az elhalt szőrszálakat. Füleiket, hallójárataikat rendszeresen javasolt ellenőrizni van-e benne kosz. Hetente egyszer javasolt a kutya gondos átnézése (fül, bunda, karom és közei). Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a már kialakult betegségek kezelése.

[nutrition] =>

1-1,5 éves koráig - ajánlott természetes állapotában lévő állati eredetű fehérjével (hús, tej, tojás) és különböző zöldség-kiegészítéssel etetni. Egyes tenyésztők szerint a kultúrfajtáknak való mesterséges tápokat, még a legmagasabb minőségűeket is meglehetősen nehezen viseli az emésztőrendszere. Az etetést mindenképpen úgy kell bonyolítani, hogy a kutyát lehetőleg se ember, se fajtársa ne zavarja. Naponta 2x javasolt etetni. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Ilyen esetben egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.

[breeding] =>

Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!

[dog_size] => 1 [dog_coat_sizes] => 6 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:13 [updated_at] => 2022-04-25 11:45:31 [status] => 1 [family] => 5.00 [children] => 5.00 [dogs] => 5.00 [strangers] => 5.00 ) select * from upload_file where id='132'Array ( [id] => 87 [name] => Labrador retriever [slug] => labrador-retriever [short_summary] => A labrador retriever rendkívül hűséges és intelligens kutya, az egyik legnépszerűbb kedvtelésből tartott fajta számos országban. [youtube_id] => 0cj81wHmfXc [main_pic] => [summary] =>

A labrador retriever rendkívül hűséges és intelligens kutya, az egyik legnépszerűbb kedvtelésből tartott fajta számos országban.
Egészsége megőrzéséhez rendszeres testmozgásra van szüksége.
Használhatósága: munkakutya, vakvezető, hallássérültek segítése, rendőrségi és katonai munkák valamint tökéletes családi kutya.
Nagyon ügyesen bánik a gyerekekkel, így azok mellé is ideális választás.

[history] =>

A labrador retriever nem egy régi kutyafajta. 1820 körül került Angliába Új- Fundlandról. Bár sokan nemes vadászkutyaként ismerik, kezdetben mégis halászok mellett kamatoztatta képességeit. 

Malmesbury gróf figyelt fel a kutya képességeire és az ő nevéhez köthető a mai modern labrador. 

1887-ben már vadászkutyaként aratta sikereit, az angol vizslákkal nagyon jól kiegészítették egymást, mivel a labrador apportírozó készségét tanítani sem kellett. 

Az Angol Kennel Club a labradort 1903-ban önálló fajtaként ismerte el. Eredeti alapszíne a fekete volt. A sárga kutyák csak 1899 körül jelentek meg C. Radclyff tevékenysége nyomán, míg az igen ritka, csokoládészínű labradorok megszületése csak 1970-re tehető.

Az 1960-as évektől (amíg a labradort csak vadászkutyaként tartották számon) a fajta iránt a nagyközönség is elkezdett érdeklődni. Nagyszerű és szinte páratlan természete miatt lassan átvette az első számú családi kedvenc szerepét.

[origin] => 27 [description] =>

A labrador retriewer egy erős testfelépítésű kutya.

Feje széles, álkapcsa erőteljes, orrháta egyenes, pofija nem husos. Sötérbarna szemei értelmes tekintetűek, fülei magasan tűzöttek,hátul ülő és lelógó. Nyaka izmos, nincs lebernyege.

Háta izmos, egyenes, lágyéka erős, széles, mellkasa mély, bordáí szépen íveltek és tágak, hasa enyhén felhúzott, fara enyhén csapott.

Farka a tövénél vastag és dús szőr borítja és majdnem vízszintesen tartja. Mellső végtagjai párhuzamosak, egyenesek.Mancsa tömör, kerek, talppárnái vastagok, karmának színe megegyezik a szőrzetével.

Bundája duplarétegű, aljszőrzete vízhatlan, fedőszőre rövid, tömött, meglehetősen durva tapintású. Színe mindig egyszínű fekete, sárga, a sárga különböző árnyalatai, májszínű vagy csokoládé.

Neked megfelelő fajta?

  • Alacsony szőrzetápolási igényű: bundáját elegendő egy szőrsimító kesztyűvel átsimítani vedlés idején, amely segít az elhalt szőrszálat eltávolításában. Vágást nem igénylő fajta.
  • Mérsékelt és szezonális vedlés jellemzi
  • Könnyen tréningezhető fajta: a képzése élvezhető, nem igényel sok figyelmet. Könnyen tanul. Hallgat a gazdira.
  • Jó házörző: ez a kutya ugat és hangos ha kell, de nem védi meg a családot az idegenekkel szemben. Nem házőrző fajta!
  • Alacsony alkalmazkodóképességű: teste jól kezeli a hideg és a meleg időjárást is. Lakásban tartás esetén nagy sétákra van szüksége. Ideális számára a kertben tartás.
  • Meglehetősen aktív: Szüksége van a rendszeres testmozgásra, hogy megőrizze fittségét. A park vagy egy nagy zöld terület számára maga a mozgásteli kánaán.
  • Gyerekeknek is ajánlott: megfelelő fajta gyerekeknek is. Játékos, energikus, és szeretetteljes.

 

[keeping] =>

Nagyon jó alkalmazkodóképessége miatt alkalmas lakásban való tartásra is. A tartási körülményekkel szemben igen igénytelen: egyetlen elvárása a gazdával való szoros kapcsolat ápolása, így akár lakásban is gond nélkül tartható, feltéve, hogy kellő időt szánnak mozgatására és a vele való foglalkozásra. A labrador boldogtalanná válik, ha egész nap egyedül van egy lakásban vagy egy kertben a gazdiktól távol elzárva. Biztosítani kell számára a sétákat, kirándulásokat és a vizet (legyen patak, folyó, tó, amiben zavartalanul úszhat). Télen sem kell aggódni, ha a kutya a jeges vízbe veti magát, ugyanis kétrétegű bundája vízhatlanságot biztosít és egyszerűen nem engedi át testfelületéig a nedvességet. Engedelmessége miatt lehet póráz nélkül, sőt ajánlott is így sétáltatni. Mozgásigénye nagy, szeret játszani, úszni, apportírozni. Úgy tenyésztették, hogy sok energiája és kitartása legyen. Ha ezt a fajtát választod, légy kész arra, hogy sok edzést és mentális stimulációt kell biztosítanod számára. Ha eleget mozgott, akkor a lakásban nyugodtan viselkedik, de nem ajánlott csak lakásban tartani. Kennelben való tartásra sem alkalmas. Naponta legalább egy órát kell póráz nélkül szaladgálnia. Szeparációs szorongásban szenvedhet, ha túl sokáig marad egyedül. Ebben az esetben rossz viselkedésformák rögzülhetnek, mint például az ugatás, ásás és rombolás.

[grooming] =>

Szőrzete rövid és könnyen ápolható. Nyírni nem kell. Elég hetente egyszer-kétszer átkefélni, illetve vedlési időszakban ajánlott valamivel gyakrabban eltávolítani az elhalt szőrszálakat. Egy saras kutya bundája száradása után tisztává válik, ugyanis a kosz kipereg belőle. Samponos fürdetése félévente ajánlott. Füleiket, hallójárataikat rendszeresen javasolt ellenőrizni van-e benne kosz és körmüket rövidre kell vágni. Fogait hetente legalább kétszer fogkefével javasolt megtisztítani, hogy megelőzzük a fogkő felhalmozódását és a benne rejlő baktériumok megtelepedését. Hetente egyszer javasolt a kutya gondos átnézése (fül, bunda, karom és közei). Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a már kialakult betegségek kezelése.

[nutrition] =>

Hajlamos az elhízásra, ezért figyelni kell nehogy túletessük. Naponta 2x javasolt etetni. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Ilyen esetben egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.

[breeding] =>

Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!

[dog_size] => 2 [dog_coat_sizes] => 2 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:13 [updated_at] => 2022-04-25 11:44:44 [status] => 1 [family] => 5.00 [children] => 5.00 [dogs] => 5.00 [strangers] => 5.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='87' and field='main_image'select * from upload_file where id='59'Array ( [id] => 87 [name] => Lagotto romagnolo [slug] => lagotto-romagnolo [short_summary] => A Lagotto Romagnolo egy éber, aktív, intelligens, kitartó, gyengéd, gyerekbarát és játékos fajta. [youtube_id] => [main_pic] => [summary] =>

A Lagotto Romagnolo egy éber, aktív, intelligens, kitartó, gyengéd, gyerekbarát és játékos fajta. 
A leggyakoribb színek: narancs, barna és nem tiszta fehér. 
Annak érdekében, hogy egészségét megőrizzük rendszeres testmozgást igényel.
Használhatósága: vadászat, őrző-védő, coursing, agility.

[history] =>

Ezt a született nyomkereső kutyát Emilia romagna alföldi vidékein és Ravenna mocsaras részein alkalmazták. Nevét is a Romagna vidékről kapta. 

A lagotto valamikor vadászkutyának számított, Emilia-Romagna térségében az 1800-as évekig elterülő lápos vidéken a mindennapos vízi vad vadászatra specializálták. Kitűnő szaglása miatt elsősorban a vízbe esett, vagy a nádasban megbújt, sérült préda megkeresésében és elhozatalában jeleskedett.

Az 1800-as években megkezdődött láplecsapolások következtében egyre kevesebb lehetőség nyílt a vízi vad vadászatára, így a lagotto az elkövetkezett évtizedek során, elvesztette minden érdeklődését a vadászat iránt, de megmaradt különlegesen kiváló szaglása és örökös kereső kedve. 

Ezeket a tulajdonságokat kihasználva folytatták a tenyésztését, és a területen sűrűn előforduló szarvasgomba keresésére kezdték idomítani a pamutcsomóra hasonlító örökmozgó kutyát. Egy Casalfiumanese nevű településen dokumentumok tanúskodnak arról, hogy egy Pippo nevű fodrász és Bagaretta, a kintornás kezdte el a az időközben szarvasgomba keresőként is igen tapasztalttá vált mocsárkutyát tenyészteni, és elterjeszteni.
Fontos megjegyezni, hogy a múlt század hetvenes éveire a lagotto csaknem eltűnt, ám híveinek egy csapata Romagnában úgy döntött, hogy nem engedi az ősi fajtát kipusztulni. Kitartó munkával sikerült a genetikai és morfológiai rekonstrukció, melynek során újra csatasorba állhatott ez a kiváló olasz négylábú. 
Húsz év alatt rengeteg munkával, a tenyésztők rábeszélésével, szakszerű kiválasztási folyamattal olyannyira sikerült áttörést elérniük, hogy a kilencvenes évek közepére a szigorú szakmai szervezetek is elismerték a lagotto romagnolót és felvették a fajtajegyzékekbe.

[origin] => 12 [description] =>

Egy arányos testfelépítésű, izmos, zömök kutya, akinek jellegzetes göndör, gyapjas bundája van. Feje hosszúkás, ék alakú, stopja nem túl hangsúlyos, kerek szemei egymástól távol állnak, tekintete élénk, éber, füle háromszög alakú, lekerekedő fülvégekkel, harapása ollós. Nyaka izmos, karcsú, enyhén ívelt, háta egyenes, izmos, ágyéka ívelt, fara hosszú, alig ívelt, farka elkeskenyedő, a csánkig ér, mellkasa jól fejlett, a könyökig ér. Végtagjai hosszúak, izmosak, mancsa enyhén lekerekített, lábujjai íveltek. Bundája gyapjas, felszíne kissé durva tapintású.

Göndör szőrű, a közepesnél valamivel kisebb termetű kutya. Feje ék alakú, hosszúkás.Szeme a szőr színével harmonizál. Füle lelóg. Nyaka száraz, izmos, háta egyenes, ágyéka rövid, fara hosszú, vízszintes, alig ívelt. Farka a csánkig ér, a vége felé erősen elkeskenyedik. Végtagjai viszonylag hosszúak, izmosak, jó csontozatúak.

Neked megfelelő fajta?

  • Mérsékelt szőrzetápolási igényű fajta: a bunda vágása évente kétszer ajánlott.
  • Minimális vedlés jellemzi
  • Mérsékelten könnyű tréningezni: a képzése élvezhető, nem igényel sok figyelmet. Könnyen tanu, de ha unja, megmakacsolhatja magát. A pozitív motivációs technikák célravezetők.
  • Jó házörző: ez a kutya ugat és hangos ha kell
  • Közepes alkalmazkodóképesség jellemzi: lakásban és kertben egyaránt tartható, teste tudja kezelni a hideg és meleg időjárást is. Lakásban tartáskor elengedhetetlen a kutya mozgásigényének kielégítése.
  • Meglehetősen aktív: szüksége van a rendszeres testmozgásra, hogy megőrizze fittségét. Javasolt nagy sétákat tartani a parkban vagy az utcákban, hogy mozgásigényét kielégíthesse.
  • Gyerekeknek is ajánlott: megfelelő fajta gyerekeknek is. Játékos, energikus, és szeretetteljes.
[keeping] =>

Nagyon szeret a családja közelében tartózkodni, ezért ugyanúgy jól érzi magát városi és falusi környezetben is. Mozgásigénye nagyon nagy, de ha eleget mozoghat a szabadban akkor a lakásban nyugodtan viselkedik. Imád úszni, apportírozni, labdázni, futkározni, bármilyen mozgást szeret csinálni. Kiválóan alkalmas kutyás sportokra, ügyességi játékokra. Mindenféle csavargási ösztön hiányzik belőle, így szinte kizárt, hogy elkóboroljon. A szabadság mellett azonban szoros kapcsolatra van szüksége gazdájával és annak családjával. Nyugat-európai értelemben vett kennelben is tartható, ha elégséges napi kontaktusa lehet gazdájával, és elegendő elfoglaltságot nyújtunk számára. Imádja a vizet, és ha teheti azonnal bele is csobban.

[grooming] =>

Külön vonzóvá teheti az a tény, hogy rendkívül sűrű göndör szőre ellenére a porszívóra egyáltalán nincs szükség a lakásban tartott lagottó szőrének takarításához, ugyanis egyáltalán nem vedlik. Fésülni, kefélni kifejezetten tilos, viszont évente kétszer ajánlatos a szőrét rövidre nyírni. Füleit rendszeresen ellenőrizni kell és a szemeiből is ki kell törölni a koszt. Talppárnái között a szőrt ki kell vágni. Füleiket, hallójárataikat rendszeresen javasolt ellenőrizni van-e benne kosz és körmüket rövidre kell vágni. Fogait hetente legalább kétszer fogkefével javasolt megtisztítani, hogy megelőzzük a fogkő felhalmozódását és a benne rejlő baktériumok megtelepedését. Hetente egyszer javasolt a kutya gondos átnézése (fül, bunda, karom és közei). Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a már kialakult betegségek kezelése.

[nutrition] =>

Naponta 2x javasolt etetni. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Ilyen esetben egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.

[breeding] =>

Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!

[dog_size] => 2 [dog_coat_sizes] => 2 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:13 [updated_at] => 2022-04-25 10:07:59 [status] => 1 [family] => 5.00 [children] => 5.00 [dogs] => 5.00 [strangers] => 5.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='87' and field='main_image'select * from upload_file where id='59'Array ( [id] => 93 [name] => Lengyel kopó [slug] => lengyel-kopo [short_summary] => A Lengyel kopó egy tanulékony, hűséges, kitartó, energikus és intelligens fajta. [youtube_id] => [main_pic] => /images/lengyel kopo-new.webp [summary] =>

A Lengyel kopó egy tanulékony, hűséges, kitartó, energikus és intelligens fajta.
Színük: fekete-cser, barna, vörös, fekete.
Egészsége megőrzéséhez rendszeres testmozgásra van szüksége.
Használhatósága: vadászat, családi kutya.

[history] =>

Valószínűleg osztrák és német fajták keresztezéséből jött létre. Némelyek úgy vélik, hogy a tatárok kutyáinak a leszármazottja, mások pedig a St. Hubert Hound-tól eredeztetik, valószínűleg a német kutyákkal keresztezve.

A XIX. Században kihalásnak kitett fajtát a második világháború után újjáélesztették.

Az FCI 1966-ban ismerte el a fajtát.

[origin] => 29 [description] =>

Masszív, erőteljes testfelépítésű, robosztus kutya.

Feje erőteljes, igen ráncos, arcorri része hosszú, szögletes,  orrtükre nagy és fekete. Szeme mandulavágású, sötétbarna. Fülei alacsonyan tűzöttek, kerek, hosszan a fejhez tapadva lóg.

Nyaka kissé lebernyeges, közepesen hosszú, háta egyenes, ágyéka széles, erős, fara vízszintes. Mellkasa mély, a könyökéig ér, hasa enyhén felhúzott. V

égtagjai erős csontozatúak, párhuzamosak, mancsa nagy, domború, ujjai zártak. Farka lelóg, vége kissé visszahajlik. Közepes hosszúságú szőre dús, bőséges, a sötétszürke és a tűzvörös különböző árnyalataiban, fehér rajzolatokkal.

Neked megfelelő fajta?

  • Alacsony szőrzetápolási igényű: bundáját elegendő egy szőrsimító kesztyűvel átsimítani vedlés idején, amely segít az elhalt szőrszálat eltávolításában. Vágást nem igénylő fajta.
  • Mérsékelt vedlés jellemzi
  • Mérsékelten tréningigényes fajta: a képzése nem igényel sok figyelmet. Könnyen tanul. Az eredmények fokozatosan jönni fognak a képzés során.
  • Jó házörző: ez a kutya ugat és hangos ha kell, általában meg is védi a családot az idegenekkel szemben.
  • Közepes alkalmazkodóképességű: teste bírja a hideg és meleg időjárást is. Lakásban tartáskor fontos a napi rendszeres mozgás biztosítása, hogy egészségét megőrizhessük.
  • Nagyon aktív: Szüksége van a rendszeres testmozgásra, hogy megőrizze fittségét. Aktiv gazdiknak javasolt fajta.
  • Gyerekeknek is ajánlott: megfelelő fajta 8-10 év feletti gyermekeknek.
[keeping] =>

Mozgásigénye nagy, hosszú sétákra van szüksége, de vadászösztöne miatt nem szabad póráz nélkül, mert hajlamos elvándorolni. Nagyon gyorsan tud alkalmazkodni a különböző lakóhelyekhez. Noha szereti a vidéki életmódot és a vadászatot, mégis jól alkalmazkodik a városi életmódhoz mindaddig, amíg a kötelező napi sétát és sok-sok figyelmet megkapja. Könnyen képezhető fajta, kiváló memóriával rendelkezik. Magas mozgásigénnyel rendelkezik. 90 perc aktív mozgást igényel ahhoz, hogy lakásban nyugodtan viselkedhessen. Ha sokat van egyedül és unatkozik, romboló magatartás jelentkezhet.

[grooming] =>

Szőrzete kevés ápolást igényel, elég hetente egyszer átfésülni, fülét rendszeresen ellenőrizni kell és ha piszkos, akkor erre gyártott készítménnyel ki kell törölni. Karmait röviden kell tartani. Fogait hetente legalább kétszer-háromszor fogkefével javasolt megtisztítani, hogy megelőzzük a fogkő felhalmozódását és a benne rejlő baktériumok megtelepedését. A napi fogmosás még jobb, ugyanis segít az ínybetegségek megelőzésében és a rossz lehelet kialakulásában. Hetente egyszer javasolt a kutya gondos átnézése (fül, bunda, karom és közei). Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a már kialakult betegségek kezelése.

[nutrition] =>

Táplálkozására és megfelelő mozgásigényére figyelni kell, ugyanis hízásra hajlamos fajta. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válik a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Naponta 2x javasolt etetni. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Ilyen esetben egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.

[breeding] =>

Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!

[dog_size] => 1 [dog_coat_sizes] => 1 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:14 [updated_at] => 2022-04-25 11:42:35 [status] => 1 [family] => 5.00 [children] => 5.00 [dogs] => 4.00 [strangers] => 3.00 ) select * from upload_file where id='59'Array ( [id] => 93 [name] => Leopárdkutya [slug] => leopardkutya [short_summary] => Nagy teherbírású, eredetileg marhaterelésre és vaddisznó vadászatra tenyésztett bennszülött indián fajta, aminek eredetét egész pontosan a vörös farkastól származtatják. [youtube_id] => iRaP-XMkZJ8 [main_pic] => [summary] =>

Nagy teherbírású, eredetileg marhaterelésre és vaddisznó vadászatra tenyésztett bennszülött indián fajta, aminek eredetét egész pontosan a vörös farkastól származtatják. Napjainkban a leopárdkutya kitűnő sportteljesítményéről híres, és nem utolsó sorban mindenkinek megakad a szeme a gyönyörű foltos bundáján. Szereti a gyerekeket, családjának és területének kiváló őrzője, és ugyan erőskezű gazdit kíván, megfelelő kézben egy igazi imádni való bohóc. Erősen ösztön-vezérelt, kitartó és szívós, ezért munkakutyának is remekül alkalmas. Külsejének kirívó jellegzetessége a jég-kék szeme, amit a catahoula merle génje hoz magával.

[history] =>

Kialakulása az 1700-as évekre tehető. Pontos származása nem ismert, de a források úgy emlegetik: az indiánok kutyája. 
A vörösfarkas és a bevándorlók kutyáinak keresztezésével jött létre, ősei között így az agarak, és a bull típusú kutyák megtalálhatóak. Neve a Louisiana állambeli Catahoula egyházkerületre utal, ahol különösen népszerű volt. A ridegen tartott jószág őrzésében vették nagy hasznát. 1979-ben Louisiana állam egyik nemzeti jelképe lett.
Európában ritka fajta, FCI által nem elismert.

[origin] => 4 [description] =>

A fajta egyszerre erőteljes és mozgékony, így a súly és magasság aránya fontosabb, mint a számszerű adatok. 

Megjelenése erőt sugároz, mozgékony, csodálatos tartású, büszke kutya. Gyakran légszimatot vesz. ilyenkor az égbe emeli a műszerpontosságú orrát, farka szintén áramszedő módjára emelkedik a levegőbe.

Merle bundája és jégkék szeme egyik védjegye a fajtának.

Küllemét tekintve nagyon megkapó, a merle és az egyszínű színváltozatok egyaránt megjelennek, és ehhez jégkék szemek is párosulhatnak. Szőrminősége kiváló, minden időjárási viszontagságnak ellenál, extrém körülmények között is kitűnően „működik”.

Neked megfelelő a fajta?

  • Szőrzetének ápolása nem igényel nagy odafigyelést.
  • Átlagosan, évszakváltáskor vedlik.
  • Remekül tréningezhető fajta, de sok foglalkozást igény, hajtja a tudásvágy.
  • Családját és területét védelmezi, ugat ha őrizni kell a házat.
  • Minden helyzethez remekül alkalmazkodik, köszönhetően a stabil idegrendszerének.
  • Sok testmozgásra, mentális elfoglaltságra van szüksége. Ha a leopárdkutya unatkozik, feltalálja magát ?
  • Gyerek mellé felügyelettel ajánlott. (mint minden fajta)
[keeping] =>

alkalmazkodó, bárhol tartható

[grooming] =>

Ápolása könnyű, hetente elegendő bundáját átkefélni.

[nutrition] => [breeding] =>

Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!

[dog_size] => 1 [dog_coat_sizes] => 1 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:14 [updated_at] => 2022-04-25 11:41:59 [status] => 1 [family] => 5.00 [children] => 5.00 [dogs] => 4.00 [strangers] => 3.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='93' and field='main_image'select * from upload_file where id=''Array ( [id] => 93 [name] => Magyar agár [slug] => magyar-agar [short_summary] => A Magyar Agár egy élénk, energikus, tanulékony, gyengéd, intelligens és hűséges fajta. [youtube_id] => Q7V3_kv8cPw [main_pic] => /images/dogs/Magyar-agar-fajtaleiras-800x520-new.webp [summary] =>

A Magyar Agár egy élénk, energikus, tanulékony, gyengéd, intelligens és hűséges fajta.
Ahhoz hogy egészségét megőrizzük, rendszeres testmozgásra van szüksége.
Színük: fekete, fekete-cser, barna, kék, fehér, trikolor.
Használhatóságuk: gyorsasági versenyek, coursing, vadászat, jelző kutya.

[history] =>

Őse az egyiptomi agár. Valószínűleg a magyarok már a honfoglalás előtt használtak vadászatokon agárszerű kutyákat. Az agarászat nagyon divatos és előkelő tevékenység volt a későbbi időszakokban is. 

Mátyás Király idején keleti agarak keveredtek a már meglévő agarakkal.

Széchenyi István alapította a Pest Megyei Agarász Egyletet 1839-ben. Célja nem csak az agártenyésztés felkarolása, hanem a minőségi lótenyésztés segítése volt. Csak a legjobb lovak voltak képesek hegyen-völgyön követni a vadászó agarakat.
Az 1840-es évek után sorra alakultak meg az agarászegyletek. 

A második világháború után teljesen kihaltnak tekintették, de maradt néhány példány. Szigethy Kálmán talált néhány egyedet Nagyecseden, melyeket egy Mátyás királyról szóló film forgatásán használtak, ezzel újjáéledt a fajta. Európa több országában megismerték és megszerették a fajtát. 

Az FCI 1966-ban ismerte el önálló fajtának.

Az országgyűlés 2004-ben a magyar agarat nemzeti kinccsé nyilvánította és Magyarország jelképévé tette.

[origin] => 20 [description] =>

A magyar agár egy karcsú, erős csontozatú, hosszú és izmos törzsű.

Feje ék alakú, meglehetősen széles, szeme nem beesett és nem is kiugró, közepes méretű, sötét színű, tekintete élénk és értelmes, fülei közepesen magasan tűzöttek, lelogóak, orra nagy, jól nyitott orrlyukakkal.

Nyaka közepesen hosszú, elegáns, izmos, háta egyenes, széles és izmos,fara széles, enyhén lejt, farka közepesen magasan helyezkedik el, vastag, hosszú, a csánkig leér, hasa mérsékelten felhúzott, a mellkasa mély, bordái jól íveltek.

Bundája sűrű, sima és durva.

Neked megfelelő fajta?

  • Alacsony szőrzetápolási igényű: bundáját elegendő egy szőrsimító kesztyűvel átsimítani vedlés idején, amely segít az elhalt szőrszálat eltávolításában. Vágást nem igénylő fajta.
  • Mérsékelt vedlés jellemzi
  • Mérsékelten tréningigényes fajta: a képzése nem igényel sok figyelmet. Könnyen tanul. Az eredmények fokozatosan jönni fognak a képzés során.
  • Ugat idegenek érkezésekor és éber, de nem védi meg a családot a betolakodókkal szemben.
  • Közepes alkalmazkodóképességű: teste nem bírja az extrém időjárást, a nagy nyári hőségeket és a téli hideget. Így javasolt lakásban vagy kis kertben tartani.
  • Nagyon aktív: Szüksége van a rendszeres testmozgásra, hogy megőrizze fittségét. A park vagy egy nagy zöld terület számára maga a mozgásteli kánaán. De az ajánlott sportolási lehetőségek számára a legjobbak, hogy mozgásigényét kielégíthesse.
  • Gyerekeknek is ajánlott: megfelelő fajta gyerekeknek is. Játékos, energikus, és szeretetteljes.

 

[keeping] =>

Nagyon szereti a kényelmet, a puha fekhelyet, de mozgásigénye nagy. Viszont ha kifuthatta magát, akkor nyugodtan viselkedik a lakásban. Otthon szereti a kényelmet, és képes naphosszat lustálkodni. Vadászösztöne igen erős, ezért séta közben nagy odafigyelést igényel, nehogy üldözőbe vegyen egy macskát vagy bármilyen más üldözhető kisállatot, ezért javasolt pórázon tartani. Kedveli a hosszú sétákat, hegyi - és kerékpáros túrákat, de a kilovaglásokat is. Imád rohanni, homokon vagy havon, végtelen pusztán vagy erdőben egyaránt. Akkor érzi igazán jól magát, ha hagyják egy kicsit szabadon futni. Kedvelt sportjaik a coursing és az agárverseny.

[grooming] =>

Nem igényel nagy törődést, hetente egyszer elég egy szőrsimító kesztyűvel átsimítani a bundáját, illetve vedlési időszakban egy gumis kefével vagy kopókesztyűvel eltávolítani az elhalt szőrszálakat. Füleiket rendszeresen javasolt ellenőrizni és körmüket rövidre kell vágni. Fogait hetente legalább kétszer-háromszor fogkefével javasolt megtisztítani, hogy megelőzzük a fogkő felhalmozódását és a benne rejlő baktériumok megtelepedését. Hetente egyszer javasolt a kutya gondos átnézése (fül, bunda, karom és közei). Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a már kialakult betegségek kezelése.

[nutrition] =>

Agaraknál az etetés összefügg az igénybevételükkel. Egy rendszeresen versenyző agárnak sokkal több energiára, tápanyagra valamint vitaminra van szüksége, mint a nem versenyző társaiknak. Fülledt, meleg időben figyelni kell a vízháztartásukra, hogy ne száradjanak ki és ne kapjanak hőgutát. Naponta 2x javasolt etetni. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Ilyen esetben egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.

[breeding] =>

Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!

[dog_size] => 1 [dog_coat_sizes] => 1 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:14 [updated_at] => 2022-04-25 11:41:30 [status] => 1 [family] => 5.00 [children] => 5.00 [dogs] => 4.00 [strangers] => 3.00 ) select * from upload_file where id=''Array ( [id] => 93 [name] => Malinois [slug] => malinois [short_summary] => A Belga Malinois egy agresszív, éber, energikus, intelligens és védelmező fajta. [youtube_id] => 4xIra4xAkb8 [main_pic] => [summary] =>

A Belga Malinois egy agresszív, éber, energikus, intelligens és védelmező fajta. 
A leggyakoribb színek: fekete, barna. 
Ahhoz hogy egészségét megőrizzük rendszeres testmozgásra van szüksége. 
Használhatósága: engedelmességi versenyek, őrző-védő, terelés, katonai és rendőrségi munkák, kutatási-, és mentési feladatok, szánhúzás, nyomkövetés.

[history] =>

A belga juhászkutya fajtán belül négy alfaj különül el. Ez a Malinois, ami rövidszőrű, a durva szőrű Laekenois és a hosszúszőrű Groenendael és Tervueren. 

Történetük sajátos módon akkor kezdődött, amikor a nyájőrző kutyák iránti igény Belgiumban megcsappant; ugyanis eltűntek a fő veszedelmet jelentő európai farkasok, a legelőket bekerítették, és a vasút elterjedésével a vásárokra vezető juhterelő ösvények lényegében fölöslegessé váltak. 

Ugyanebben az időben kezdtek viszont elterjedni és népszerűvé válni a kutyakiállítások. A múltban a belga pásztorok természetesen nem sokat törődtek kutyáik külsejével, küllemével, inkább teljesítményükért tartották és tenyésztették őket. Amikor viszont már modern szelek fújdogáltak, nem akarták, hogy nagy testű kutyáik eltűnjenek, és a kutyakiállítások jó alkalmat nyújtottak a legjobb típusok megőrzésére. 

1880 és 1890 között mintegy hat típust alapoztak meg, de nem tudtak megegyezni, hogy melyiket tenyésszék tovább; végül is négy változatot rögzítettek. Valamennyien jelentős hírnevet vívtak ki maguknak az első világháborúban; gyorsaságukkal, intelligenciájukkal és mindenekelőtt azzal, hogy biztosan és rendületlenül kutatták fel a sebesülteket, ezenkívül futárként, hírvivőként, jelzőkutyaként is szolgáltak. 

1891-1897 között alakították ki a belga juhászkutyát. 1891-ben alakult meg az első belga juhászkutya klub, melynek fő szervezője Reul egy állatorvosi egyetem docense volt, őt tartják a fajta kialakítójának. Meghatározták a természetes belga juhászkutyát és ezen belül négy anatómiailag egyforma, de eltérő szőrzettel és színnel rendelkező négy alfaját. Ezek: a laekenois, a tervueren, a malinois és a groenandael.

A Malinois nevét a Brüsszel és Antwerpen között fekvő Mechelen városáról kapta, melyet a köznyelv Malinesnek nevezett.

[origin] => 11 [description] =>

A Malinois egy általában szögletes testalkatú, izmos, elegáns kutya.

Feje erőteljes, pofája hosszúkás, háromszögletű fülei kicsik, felállóak, szeme mandula alakú, sötét, tekintete élénk, intelligens, harapása ollós.

Nyaka kissé hosszúkás, izmos, lebernyeg nélkül, háta izmos, erőteljes, széles és rövid, ágyéka izmos, fara enyhén lejtős, mellkasa nem túl széles, de mély és ferde, bordái íveltek, hasa nem felhúzott és nem is lóg, farka közepesen hosszú, a csánkig ér, a faroktőnél erős.

Végtagjai párhuzamosak és egyenesek, mancs akissé ovális, lábbujai íveltek,talppárnái rugalmasak. Bundája rövid, nyakán gallért , farkán zászlót visel. 

Neked megfelelő fajta?

  • Alacsony szőrzetápolási igényű: bundáját elegendő egy szőrsimító kesztyűvel átsimítani vedlés idején, amely segít az elhalt szőrszálat eltávolításában. Vágást nem igénylő fajta.
  • Mérsékelt és szezonális vedlés jellemzi
  • Könnyen tréningezhető fajta: a képzése élvezhető, nem igényel sok figyelmet. Könnyen tanul. Hallgat a gazdira.
  • Jó házörző: ez a kutya ugat és hangos ha kell, és ha kell megvédi a családot az idegenekkel szemben.
  • Alacsony alkalmazkodóképességű: teste jól kezeli a hideg és a meleg időjárást is. Lakásban tartás esetén nagy sétákra, sok mozgásra van szüksége. Ideális számára a kertben tartás.
  • Meglehetősen aktív: Szüksége van a rendszeres testmozgásra, hogy megőrizze fittségét. A park vagy egy nagy zöld terület számára maga a mozgásteli kánaán.
  • Gyerekeknek is ajánlott: megfelelő fajta gyerekeknek is. Játékos, energikus, és szeretetteljes.

 

[keeping] =>

Kimondottan munkakutya ezért rendkívül nagy a mozgásigénye. Állandó kihívások elé kell állítani naponta, hogy jól érezze magát. Szívesen fut, labdázik, apportírozik, úszik, nyugodtan lehet póráz nélkül futtatni, mert nem kóboról el. Esetenként akkora mozgásigény és tettvágy hajtja, hogy hajlamos akár a szabályos fizikai rosszullétig túlpörgetni magát. Mindenféle kutyás sportban jó eredményeket érhet el. Gyakran alkalmazzák rendőrkutyaként, mentőkutyaként vagy nyomkövetőkutyaként is. Szabadtéri kifutóban is tartható, de egy átlagos méretű udvar legmegfelelőbb számukra. Szeret körbe körbe futkosni. Kertben és lakásban egyaránt jól tartható, de mivel rendkívül erősen kötődik gazdájához, a lakást jobban kedveli. Ragaszkodása időnként terhessé is válhat, hiszen nem lehet anélkül felkelni a fotelből, hogy a kutya ne azonnal a séta, munka, játék lehetősége jutna először eszébe. Persze ha megkapja a számára megfelelő terhelést, nem fog gondot okozni. Általában nem alkalmas kifutóban való tartásra.

[grooming] =>

Szőrzete nem igényél nagy törődést, vedlési időszakban ajánlott egy gumis kopókesztyűvel eltávolítani az elhalt szőrszálakat. Füleiket, hallójárataikat rendszeresen javasolt ellenőrizni van-e benne kosz és körmüket rövidre kell vágni. Fogait hetente fogkefével javasolt megtisztítani, hogy megelőzzük a fogkő felhalmozódását és a benne rejlő baktériumok megtelepedését. Hetente egyszer javasolt a kutya gondos átnézése (fül, bunda, karom és közei). Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a már kialakult betegségek kezelése.

[nutrition] =>

Naponta 2x javasolt etetni. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Ilyen esetben egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.

[breeding] =>

Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!

[dog_size] => 2 [dog_coat_sizes] => 2 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:14 [updated_at] => 2022-04-25 11:34:15 [status] => 1 [family] => 5.00 [children] => 5.00 [dogs] => 4.00 [strangers] => 3.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='93' and field='main_image'select * from upload_file where id=''Array ( [id] => 151 [name] => Nápolyi masztiff [slug] => napolyi-masztiff [short_summary] => Az olasz óriás kiváló őrző-védő kutya, aki már puszta megjelenésével is elrettenti az esetleges betolakodókat. [youtube_id] => [main_pic] => [summary] =>

Ösztönös területőrző és a zsigereiben van a védelmezés is: a nápolyi masztiffra bátran rábízhatjuk a házat és szeretteinket. 

Magabiztos, bátor és önálló, maga a nyugodt erő. Ha nincs szolgálatban, kifejezetten lustának ható, komótos mozgású, kiegyensúlyozott és csendes. Embercsaládjával szemben kedves és szelíd viselkedésű, de ha külső fenyegetést érez vagy felbosszantják, bárkit ledönt a lábáról. 

Idegenekkel szemben első körben inkább távolságtartó, más kutyákkal szemben pedig a kan és a szuka is hajlamos a domináns viselkedésre. Ezzel együtt ha alapos a korai szocializációja, jól kijön a család többi háziállatával is.

Kezdő kutyásoknak és bizonytalan személyiségű gazdiknak nem való ez a fajta, türelem, nyugalom és elegendő kutyanevelési tapasztalat szükséges egy ekkora méretű, akcióban veszélyesen is viselkedhető kutya biztonságos tartásához.   

 

[history] =>

Viszonylag biztosra vehető, hogy a nápolyi masztiff ősei már a Római Birodalomban is ismertek voltak, a nagyon hasonló külsejű római molosszerek a harcmezőkön hadi kutyaként és az arénékban gladiátorviadalokon is megjelentek. A nápolyi masztiff gyakorlatilag mindig is jelen volt szerte Olaszországban, szinte változatlan külsővel; használták ezt a fajtát juhászkutyaként és tanyaőrzőként is. 

Komolyabb figyelmet egy 1946-os kiállításon kapott, ahol a “harci kutyák” között jelent meg; ezt követően fogott bele Piero Scanziani a nápolyi masztiff szelekciós tenyésztésébe. Önálló fajtaként 1956 óta elismert hivatalosan. 

Tenyésztése során nem mindig sikerült minden fontos tényezőre odafigyelni, sokan nemigen fektettek hangsúlyt a kutyák egészségére, inkább a minél vadabb külső létrehozása volt a cél. Ebből fakadóan még ma is akadnak vadhajtások a tenyészetekben. Szerencsére annyira sosem vált divatkutyává, hogy a kereslet még jobban aláássa a tenyésztési minőséget - bár népszerűsége csúcsán, az 1980-as években ennek megvolt a veszélye -, még időben rájöttek a fajta rajongói, hogy a nápolyi masztiff nem való akárki kezébe, szakértő gazdát kíván.

[origin] => 12 [description] =>

Még az óriások között is gigantikus: a nápolyi masztiff méretei lenyűgözőek. Testsúlya a 70 kilogrammot is elérheti, testhossza pedig átlagban 15%-kal nagyobb, mint a magassága - ami általában 70 centi körül mozog. 

Szőre rövid és sima, általában sötét (szürke vagy fekete), így jól látszik, hogy bőre a testén és a fején is dúsan redőzött, nyakán kifejezetten lógó. Feje még robosztus testéhez mérten is hatalmas; fülei háromszögletűek, alapvetően lógnak, de gyakran csonkolják. Jellegzetes vonása a szemétől a szája sarkáig futó bőrredő. 

Masszív izomzatához komótos, szinte lomha járás társul, ami megtévesztő lehet - szükség esetén villámgyors mozgásra képes, remek reflexekkel.

[keeping] =>

Aki nápolyi masztiffot választ magának, annak nagyobb szüksége van egy méretes kertre, mint rengeteg, sétára fordítható időre - ez a fajta ugyanis nem igazán igényli a rengeteg mozgást. Bírkózni és játszani szeret, de hosszú sétákat vagy túrákat nem fog kikönyörögni magának. Kölyökkorában különösen figyelni kell arra, hogy a növésben lévő csontokat ne terheljük meg túl sok mozgással. 

Szeret lustálkodni, a házon belül is szívesen tartózkodik (nem bírja igazán jól sem a hideget, sem a meleget), szívesebben nyúlik el egy nyugodt sarokban, mint hogy láb alatt legyen, de még így is rengeteg helyet foglal el - és horkol.

Mivel ösztönös területőrző kutyáról beszélünk, inkább kertes házba való, mint lakásba. A kertet biztonságosan kell körülkeríteni, és fontos, hogy legyen a kutyának kialakítva egy árnyékos terület, ahová behúzódhat a napsütés és a meleg elől. 

[grooming] =>

A nápolyi masztiff rövid, sima bundája nem igényel különösebb törődést, de hetente egyszer azért érdemes átmasszírozni a testét gumikefével. 

Lelógó szájszéle miatt hajlamos az erős nyálzásra. 

Mivel súlyos, nagy testű kutyáról beszélünk, fontos hogy fekhelye puha legyen, kemény talajon ugyanis könnyen kialakulhatnak a testén bőrkeményedések vagy akár felfekvések.

[nutrition] =>

Egy óriás testű kutyának nem csak sok, de nagyon jó minőségű tápra van szüksége, ami segíti az ízületek védelmét és a tápanyagszükségletet is kiegyensúlyozottan biztosítja. Elsődlegesen magas hústartalmú táp javasolt, de mindig figyelembe kell venni az egyéni és az életkori sajátosságokat is. A kölyköknél fontos arra is figyelni, hogy az egyébként is gyors növekedésre ne erősítsünk rá magas energiatartalmú és fehérjedús tápokkal. 

Mint minden nagytestű kutyánál, a nápolyi mastiffnál is fennál a végzetes kimenetelű gyomorcsavarodás veszélye, ezért ajánlott a napi ételadagot több részletre elosztani, étkezés után pedig fél-egy óra pihenőt tartani, mielőtt bármi aktívabb mozgásba kezdene a kutya. 

[breeding] => [dog_size] => 1 [dog_coat_sizes] => 2 [published_at] => 2022-03-31 18:15:30 [created_by] => 3 [updated_by] => 3 [created_at] => 2022-03-31 16:36:21 [updated_at] => 2022-04-01 07:27:03 [status] => 1 [family] => 5.00 [children] => 5.00 [dogs] => 3.00 [strangers] => 4.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='151' and field='main_image'select * from upload_file where id='132'Array ( [id] => 103 [name] => Német dog [slug] => nemet-dog [short_summary] => A Német Dog egy éber, barátságos, kedves, intelligens, szerető, hűséges, nyugodt, érzékeny és szociális kutya. [youtube_id] => 2dbt65yCM6c [main_pic] => [summary] =>

A Német Dog egy éber, barátságos, kedves, intelligens, szerető, hűséges, nyugodt, érzékeny és szociális kutya. A világ egyik legnagyobb kutyája. A németek és dánok is nemzeti kutyájuknak tekintik.
A leggyakoribb színek: fekete, fekete-cser, kék és barna. 
Ahhoz hogy egészségét fenntartsuk, rendszeres testmozgásra van szüksége. 
Használhatósága széleskörű: őrzés, nyomkövetés.
 

[history] =>

A német dog egy ősi kutyafajta, akiről már i. e. 2500 körüli egyiptomi sírkamrák falain fellelhetők rajzok. Fáraók kedvence lehetett. Manapság kétféle néven ismer. 
Angol nyelvterületen dán dogként ismerik, míg a hivatalos neve a német dog. 

Ősi keleti harci kutya; egyes kinológusok szerint a molosszusok leszármazottja, régen állítólag még tigrisvadászatra is használták.
Már a régi Egyiptomban a IV. dinasztia síremlékein (több mint négyezer éves leleteken) is találtak hasonló külsejű ebeket.
A modern Német dog kialakulásának helye meglehetősen vitatott; a németek is, a dánok is a magukénak mondják. 

A vitában hivatalosan a németek győztek, hiszen az FCI standard szerint német fajta. Ez olyan értelemben igaz, hogy valóban a németek tenyésztették ki a mai dogot. Mint valamennyi fajtának, amelyet kemény, harcos feladatokra terveztek, a német dognak is meglehetősen elhanyagolták a küllemét, hiszen az volt a dolga, hogy medvét, vaddisznót öljön, éppen ezért a hangsúly mindig is a méreten, a testtömegen, a bátorságon, a gyorsaságon és az állóképességen volt, nem ún. fölösleges küllemi tulajdonságokon. 

A modern német dog természetesen sokkal nemesebb, elegánsabb megjelenésű, mint ősei; sokan a kutyák Apollójának nevezik.

Az amerikai Német Dog Klubot 1889-ben alapították.
 

[origin] => 9 [description] =>

A világ egyik legnagyobb kutyája egy robosztus testfelépítésű, ugyanakkor harmonikus, arányos alakú kutya.

Hatalmas termetű, elegáns megjelenésű kutya. Feje hatalmas, stopja kifejezett. Orrtükre fekete: a harlekin dogoké fekete foltos vagy hússzínű is lehet. Füle magasan tűzött, feláll, csonkolják.

Teste szögletes. Feje teste többi részével arányos, hosszú, koponyája keskeny, fogazata egyenletes, fehér, harapása ollós, közepes méretű szemei mandulavágásúak és sötétek.

Nyaka izmos, hosszú, szépen ívelt, háta rövid, feszes, erős, lágyéka kissé ívelt, erőteljes, jól felhúzott, fara lejt, magasan tűzött farka a csánkig ér, elkeskenyedik, mellkasa mély, széles, bordái jól íveltek.

Végtagjai függőlegesek, hosszúak, feszesek, mancsa kerek, ujjai rövidek, jól íveltek.

Bundája rövid, sűrű, csillogó.

Neked megfelelő fajta?

  • Alacsony szőrzetápolási igényű: bundáját elegendő egy szőrsimító kesztyűvel átsimítani vedlés idején, amely segít az elhalt szőrszálat eltávolításában. Vágást nem igénylő fajta.
  • Mérsékelt vedlés jellemzi: a bunda rendszeres ápolása csökkenti az elhullott szőrszálak mennyiségét.
  • Mérsékelten tréningigényes fajta: a képzése nem igényel sok figyelmet. Könnyen tanul. Az eredmények fokozatosan jönni fognak a képzés során.
  • Jó házörző: ez a kutya ugat és hangos ha kell, sőt általában meg is védi a családot az idegenekkel szemben.
  • Alacsony alkalmazkodóképességű: teste nem bírja az extrém időjárást, a nagy nyári hőségeket és a téli hideget. Lakásban tartáskor biztosítani kell számára megfelelő mennyiségű mozgást.
  • Kissé aktív: sokat dolgozó gazdiknak is jó választás alacsony mozgásigénye miatt.
  • Gyerekeknek is ajánlott: megfelelő fajta gyerekeknek is. Játékos, energikus, és szeretetteljes.
[keeping] =>

Igényli és megbecsüli a meleg fekhelyet. Termete ellenére nem szeret a szabadban, hidegben lenni. Ha mégis a kertben tartanánk huzatmentes puha fekhelyet kell biztosítani neki. Nem nagyon szeret mozogni, de ha megindul, akkor ne kerüljünk az útjába, mert úthengerként áttapos rajtunk. Szaglása kiváló, ezért jó nyomkereső kutyává válhat. Télen könnyen megfázhat, így rossz időben javasolt egy kutyakabátot ráadni, hogy elkerüljük a megfázást. Kölyökként napi 90 perc mozgásra van szüksége, felnőttként 30-60 perc elegendő számára. Fiatalkori mozgatására hasonlóképpen spártai szigor vonatkozik. Aranyszabály, hogy a növendék dog akkor és annyit mozogjon, amennyit ő akar. Felnőtt korában, e tekintetben nincsenek különleges igényei. A napi 1-2 sétával, esetleg havi 1-2 nagyobb kirándulással boldogan elvan. Ezeknek is inkább a gazdával való közös tevékenység öröme, mintsem a hallatlan mozgásigény a mozgatója. Ennek kapcsán fontos megemlíteni, hogy bármennyire furcsa, a dog számára biztosítani kell a lakásba való bejárás lehetőségét. Ennek egyik oka, hogy a fajta mindene a gazdával való szoros együttlét és akkor a legboldogabb, ha minél többet lehet mellette. A másik egy praktikus indok, nevezetesen a dogok vékony szőrzete, mely igen kevés védelmet nyújt a hideggel szemben. Akinek nincs módja, vagy nem akarja ezt biztosítani számára, jobb, ha más fajtát választ magának.

[grooming] =>

Bundája nem igényel nagy törődést, hetente egyszer elegendő egy szőrsimító kesztyűvel átsimítani a bundáját, illetve vedlési időszakban egy gumis kefével vagy kopókesztyűvel eltávolítani az elhalt szőrszálakat. Füleiket rendszeresen javasolt ellenőrizni és körmüket rövidre kell vágni ha túlnőtt. Hetente egyszer javasolt a kutya gondos átnézése (fül, bunda, karom és közei). Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a már kialakult betegségek kezelése.

[nutrition] =>

Öt hónaposnál fiatalabb kölyökkutyák etetése naponta háromszor javasolt. 5 hónapos kor fölött napi kétszeri táplálkozást igényel. Gyomorcsavarodásra és felfúvódásra hajlamos, ezért étkezések után ne mozgassuk. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Ilyen esetben egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.

[breeding] =>

Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!

[dog_size] => 1 [dog_coat_sizes] => 1 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:16 [updated_at] => 2022-04-25 11:25:18 [status] => 1 [family] => 5.00 [children] => 5.00 [dogs] => 2.00 [strangers] => 4.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='103' and field='main_image'select * from upload_file where id='92'Array ( [id] => 103 [name] => Német juhászkutya [slug] => nemet-juhaszkutya [short_summary] => A Német juhászkutyákat gyakran tekintik az egyik legjobb rendőri és katonai fajtáknak a világon. [youtube_id] => SFf0IClzVNs [main_pic] => [summary] =>

A Német juhászkutyákat gyakran tekintik az egyik legjobb rendőri és katonai fajtáknak a világon. Egy erős, sportos és intelligens fajta. Ismert, hogy nagyon hűséges, védelmező típus. 
Sokoldalú kutyafajta amely az Egyesült Államokban a 2., az Egyesült Királyságban a 4. helyen áll kedveltséget illetően. 
Színe leggyakrabban fekete-cser.
Gyerekeknek ajánlott fajta, idegenekkel szemben gyanakvó. Egyéb háziállat mellett is könnyen tartható.

[history] =>

A Német juhászkutya az egyik legkedveltebb faj a világon, nem csoda, hogy Magyarországon is a népszerűségi lista élén szerepel. 

A magyar köznyelvben farkaskutyaként emlegetik, bár köze a farkashoz neki is csak annyi, mint a többi kutyának, hogy őse a farkas.

Az bizonyos, hogy már a 17. században ismertek egy, a magyar komondorhoz hasonló, de annál kisebb, középtermetű, eléggé durva megjelenésű állatot, amely a juhnyájak mellett őrző és terelő szolgálatot látott el. Ez volt az ónémet pásztorkutya, és belőle alakították ki a németjuhász mai formáját hosszú és szigorú szelekciós munka révén. 

Korszerű típusa végül is 1884-ben forrott ki véglegesen Max von Stephanitz lovassági kapitány lelkes, fanatikus és szakértő tevékenysége nyomán. Max von Stephanitz lovassági kapitány figyelt fel gyakorlatozása közben két nyájat engedelmesen terelő kutyára. Ekkor határozta el, hogy tenyészt magának ilyen engedelmes kutyákat. Első juhászkutyáját 1898-ban vásárolta, akit Horand von Grafrath-ra keresztelt. Horand lett minden német juhászkutya ősatyja.

1899-ben alapította meg Stephanitz a Juhászkutya Egyesületet, melynek legfontosabb tevékenysége a megfelelő tenyészanyag kiválasztása volt a sok juhászkutya közül. 

Céljuk a legszebb, juhászkutya kialakítása volt, amely leginkább hasonlít egy farkashoz, de tenyésztésébe nem akartak farkasokat bevonni. Olyan munkakutyát akartak létrehozni, melynek jellembeli tulajdonságait és vérmérsékletét is szabályozhatják. Türingia és Württenberg tartomány kutyáiból állították össze a ma is ismert német juhászkutyát. 

Nagy népszerűségre tett szert, de az első világháború után, minden ami német elkerültek, így az ő népszerűsége is csökkent. Rin-Tin-Tin nevű német juhászkutyának köszönheti újbóli népszerűségét, aki mozisztárként felkeltette újra a fajta iránti érdeklődést.

[origin] => 9 [description] =>

A német juhászkutya egy erős testalkatú, izmos, szikár kutya.

Feje ék alakú, fülei között mérsékelten széles, arányos a többi testrészével.Harapása ollószerű, ajkai feszesek, jól záródnak.

Orra fekete, közepes szemei mandulaformájúak és kissé ferde metszésűek, kúp alakú fülei magasan tűzöttek felállóak, előre fordulnak.

Amikor szabályosan üget, akkor fejét előre tolja, farkát pedig enyhén megemeli, amitől egy harmonikus vonalat alkot. Háta hosszú, feszes, izmos, ágyéka széles,  erős, de rövid, fara enyhén lejt, mellkasa mérsékelten széles, bordái közepesen íveltek, hasa kissé felhúzott.

Mellső végtagjai egyenesek, párhuzamosak, hátső végtagjai erősek, kissé hátraállítottak, a combcsont és a lábszár 120 fokos szöget zár be.

Szőrzete duplarétegű. Rövid, sűrű, finom aljszörzete és egyenes, durva, testhez simuló és sűrű fedőszőre van. A fején, végtagok mellső oldalán és mancsain rövid, nyakán, végtagjai hátsó részén hosszabb, combjain mérsékelten gatyát képez.

Színe fekete, vörösesbarna, barna, sárga, világos szürke jelöléssel, egyszínű fekete, szürke, sötétebb fekete nyereggel és maszkkal. Diszkrét kis fehér jegyek a mellkason, hasán megengedett, de nem kívánatos.

Neked megfelelő fajta?

  • Alacsony szőrzetápolási igényű fajta: bundáját elegendő egy szőrsimító kesztyűvel átsimítani vedlés idején, amely segít az elhalt szőrszálat eltávolításában. Vágást nem igénylő fajta.
  • Folyamatos és szezonális vedlés jellemzi: a bunda rendszeres kefélése csökkenti az elhullott szőrszálak mennyiségét.
  • Könnyen tréningezhető fajta: a képzés élvezhető, hallgat a gazdi parancsára. Kevesebb ismétlésre van szüksége, hogy 1-1 feladatot megtanuljon.
  • Ugat, ha őrizni kell a házat : figyelmezteti a tulajdonosokat ha ismeretlen személy érkezik a házhoz. Védelmező és rettenthetetlen. Minden megvan benne, ami a család és a ház védelmére szükséges.
  • Magas alkalmazkodóképességű: teste képes kezelni a hideg és meleg időjárást. Mozgásigénye miatt legoptimálisabb számára a kertben tartás.
  • Nagyon aktív: Szüksége van a rendszeres testmozgásra, hogy megőrizze fittségét. Aktív gazdiknak javasolt fajta.
  • Gyerekeknek is ajánlott: megfelelő fajta gyerekeknek is. Háziállatok mellé is javasolt fajta.

 

[keeping] =>

A német juhászkutya mozgásigénye nagy, ezért lakásban való tartása nem ajánlott. Imád, kocogni a gazdival, úszni és sétálni. Ha megfelelő a kapcsolata a gazdájával, akkor nyugodtan el lehet póráz nélkül is engedni. Ha eleget mozgott, akkor a lakásban nyugodtan viselkedik, de nem ajánlott csak lakásban tartani. Lakóhelyétől függetlenül minden nap nagy mentális és fizikai stimulációt igényel, ezért olyan tulajdonosra van szüksége, aki hajlandó és képes is ezt neki megadni. Ez nagy terhet jelenthet azoknak a tulajdonosoknak, akik nem tudják, milyen kutyafajtát választottak. Naponta legalább egy órát kell póráz nélkül szaladgálnia. Szeparációs szorongásban szenvedhet, ha túl sokáig marad egyedül. Ebben az esetben rossz viselkedésformák rögzülhetnek, mint például az ugatás, ásás és rombolás.

[grooming] =>

Szőrzete nem igényel nagy törődést. Elég hetente egyszer átfésülni. Füleit ajánlott tisztán tartani, körmeit pedig rendszeresen vágni kell. Csak szükség esetén ajánlott fürdetni. Fogait hetente legalább kétszer-háromszor fogkefével javasolt megtisztítani, hogy megelőzzük a fogkő felhalmozódását és a benne rejlő baktériumok megtelepedését. Hetente érdemes átnézni a bundáját valamint füleit, hogy megtaláljuk az esetlegesen megbúvó élősködőket vagy időben észrevegyünk esetleges elváltozásokat. Rendkívül fontos számára a rendszeres ápolás, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a betegségek kezelése.

[nutrition] =>

Különös figyelmet kell fordítania a kölykök táplálására. Nagyon gyorsan fejlődnek négy és hét hónapos kor között, így érzékenyek a különböző csontbetegségekre. Jó minőségű, alacsony kalóriatartalmú étrend segít abban, hogy ne növekedjen túl gyorsan. Érdemes állatorvos vagy táplálkozási tanácsadó véleményét kikérni. Naponta 2x javasolt etetni. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Ilyen esetben egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.

[breeding] =>

Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!

[dog_size] => 2 [dog_coat_sizes] => 5 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:16 [updated_at] => 2022-04-25 11:24:34 [status] => 1 [family] => 5.00 [children] => 5.00 [dogs] => 2.00 [strangers] => 4.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='103' and field='main_image'select * from upload_file where id='92'Array ( [id] => 103 [name] => Norwich terrier [slug] => norwich-terrier [short_summary] => A Norwich terrier egy gyengéd, energikus, önálló, intelligens, hűséges és társaságkedvelő fajta. [youtube_id] => eu2VB-4UNm4 [main_pic] => [summary] =>

A Norwich terrier egy gyengéd, energikus, önálló, intelligens, hűséges és társaságkedvelő fajta. 
A leggyakoribb színek: fekete-cser és vörös. 
Egészsége megőrzéséhez rendszeres testmozgásra van szüksége. 
Használhatósága: vadászat, nyomkövetés.

[history] =>

Eredete az 1800-as évekre tehető. Ikertestvére a Norwich terrier. Csak a füleik kinézetében különböznek. A délangliai Norfolk grófságból származnak, ahol róka és borzvadászatra használták. 

Valószínűleg a cairn, a border és az ír terrier keresztezésével hozták létre. 

A Norfolk Terriereket az évek során különböző neveken nevezték. Első feljegyzett neve a Cantab Terrier volt, melyet a Cambridge-i egyetem hallgatótól kapott. Majd a Trumpington Terrier nevet kapta, amely egy utcanév volt, ahol a fajtát kifejlesztették. Egy ideig Jones Terriernek is nevezték. Arról az emberről kapta a nevét, aki először exportálta őket az Egyesült Államokba.

A fajtát hivatalosan is elismerték az 1930-as években az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában is.

1932-ben az Angol Kennel Club Norwich terriernek nevezte őket, mert akkoriban a Norwich és a Norfolk ugyanolyan fajta volt. A Norwich Terrier és a Norfolk Terrier nagyon hasonlóak. A legegyszerűbb módja annak, hogy megkülönböztessük őket egymástól az fülük állása: a Norwich terriernek egyenes, míg a Norfolknak lehajló.

A Norfolk viszonylag ritka az Egyesült Államokban. Amerikában évente kevesebb mint 300 kölyök születik. Az alomok kicsik. Tehát, ha Norfolkot szeretnél, arra várni kell általában 1 évet.

Az 1960-as években választották külön a két fajta tenyésztését.

1979-ben a Norfolk és a Norwich Terriereket az American Kennel Club külön fajtaként ismerte el. A füleken kívül a fajta szabványai nagyon hasonlóak.

[origin] => 2 [description] =>

A Norfolk terrier az egyik legkisebb a terrierek közül, de zömök testfelépítésű, izmos, erős kutya.

Feje széles,főleg a fülei között és kissé ívelt. Fogazata erős, ollós harapású, kicsi szeme ovális alakú és sötét. A Norwich terrier füle hegyes, közepes nagyságú és felálló, ez az egyetlen, amiben különbözik a Norfolk terriertől.

Nyaka közepes hosszúságú és erős. Háta rövid és egyenes, mellkasa széles, mérsékelten mély, bordái jól íveltek, az ágyéka erős, farkát felemelve tartja és ahol engedik ott kurtitják.

Végtagjai rövidek, de izmosak, lába kerek, talppárnái vastagok és erősek. Bundája lelapuló kemény, drótos és egyenes.Fején a szőr rövidebb és sima, kivéve a szemöldök és bajusz, vállán, nyakán hosszabb, kissé sörényt alkot.

Színe lehet vörös és annak bármelyik árnyalata, fekete-cser, búzasárga, vagy őszes, kék-sárga vagy deres.

Neked megfelelő fajta?

  • Mérsékelt szőrzetápolási igényű fajta: rendszeres kefélés, alkalmankénti vágás szükséges.
  • Minimális vedlés jellemzi: elhanyagolható az elhullajtott szőrszálak mennyisége
  • Mérsékelten tréningigényes fajta: a képzése nem igényel sok figyelmet. Könnyen tanul. Az eredmények fokozatosan jönni fognak a képzés során.
  • Ugat, ha őrizni kell a házat : figyelmezteti a tulajdonosokat ha ismeretlen személy érkezik a házhoz, de nem riasztja el termete miatt a betolakodókat.
  • Magas alkalmazkodóképesség jellemzi: lakásban és kertben egyaránt tartható, teste tudja kezelni a hideg és meleg időjárást is.
  • Meglehetősen aktív: szüksége van a rendszeres testmozgásra, hogy megőrizze fittségét. Javasolt nagy sétákat tartani a parkban vagy az utcákban, hogy mozgásigényét kielégíthesse.
  • Gyerekeknek is ajánlott: megfelelő fajta gyerekeknek is. Játékos, energikus, és szeretetteljes.

 

[keeping] =>

Jól tűri az időjárás viszontagságait, de jól tartható lakásban is, ha a mozgásigényét kielégítettük. Szeret sokat és hosszan sétálni és labdázni. A kert felásása az egyik kedvenc elfoglaltsága, amit figyelembe kell venni annak, aki szeretne a kertjére figyelni. Így javasolt szorosan felügyeled, amikor az udvarban van. Ne hagyd őt hosszú ideig egyedül, mert nehéz lesz leküzdeni a kísértését, hogy ne tartson kertedben egy jó tereprendezést. Mint minden terriert, a Norfolkot is pórázon javasolt tartani nyilvános helyeken, mert erős vadászati ​​ösztöne miatt egyszerűen megindulhat mókus, nyúl vagy más kisállat után. Mozgékony munkakutya, aki imád labdázni. Minden nap legalább egy 20-30 perces erőteljes sétára/ játékidőre van szüksége, vagy napi kétszeri 10–15 perces sétára, hogy testi és lelki egészségét fenntarthassuk.

[grooming] =>

Elég hetente egyszer átfésülni, illetve a bajusz és szakállat naponta, mert könnyen piszkolódik és gubancolódik. Az elhalt szőrszálakat évente kétszer kell kézzel kiszedni, amit kutyakozmetikában érdemes elvégeztetni. Talppárnái között le kell vágni a szőrt. Fürdetni csak szükség esetén ajánlott. Ellenőrizd hetente egyszer a füleit, hogy találsz-e benne szennyeződést, bőrpírt vagy a rossz szagokat, amely fertőzés jele lehet. Körmüket ajánlott röviden tartani. Fogait hetente legalább kétszer-háromszor fogkefével javasolt megtisztítani, hogy megelőzzük a fogkő felhalmozódását és a benne rejlő baktériumok megtelepedését. Hetente egyszer javasolt a kutya gondos átnézése (fül, bunda, karom és közei). Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a már kialakult betegségek kezelése.

[nutrition] =>

Azt mondják, hogy a Norwich mindent megeszik, amit a gazdi elérak. Így nem meglepő, hogy hajlamos az elhízásra. Naponta 2x javasolt etetni. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.

[breeding] =>

Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!

[dog_size] => 3 [dog_coat_sizes] => 1 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:15 [updated_at] => 2022-04-25 11:26:01 [status] => 1 [family] => 5.00 [children] => 5.00 [dogs] => 2.00 [strangers] => 4.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='103' and field='main_image'select * from upload_file where id='92'Array ( [id] => 103 [name] => Olasz vizsla [slug] => olasz-vizsla [short_summary] => Az Olasz vizsla egy társaságkedvelő, nagyon aktív, hűséges, gyengéd, játékos, kitartó, intelligens és gyerekbarát fajta. [youtube_id] => [main_pic] => [summary] =>

Az Olasz vizsla egy társaságkedvelő, nagyon aktív, hűséges, gyengéd, játékos, kitartó, intelligens és gyerekbarát fajta. 
A leggyakoribb színek: fehér alapszín, narancs vagy sárga foltokkal.
Annak érdekében, hogy egészségét megőrizzük rendszeres testmozgást igényel.
Használhatósága: vadászat, családi kutya, jelzőkutya.

[history] =>

Ősi Olasz fajta. Egyes szakkönyvek az európai kontinensen élő sima és durva szőrű vadászkutyák ősének tartják, ez azonban hitelesen nem bizonyítható. 

Az ókorban a Római Birodalom terjeszkedése során a perzsák leigázását követően, a győztes légiók az ősi vizsla néhány egyedét, mint igen becses hadizsákmányt hozták magukkal Európába. A Római Birodalomban feltehetően a szent állatként is tisztelt vérebbel, valószínűleg a mai Chien De Saint Hubert (BLOODHOUND), vagy hozzá hasonló fajtával keresztezték.
A fajtanemesítés eredményeként az ókori vérebkeresztezés az olasz vizslának különösen kiváló orrot, ám egy szomorúnak tűnő búsképet és meglehetősen robosztus a molosszusok (dogok, masztiffok) testméretét örökölte.

A középkori bracco átlag marmagassága elérhette, akár az egy métert is. Ebből a dogszerű hatalmas méretéből fakadóan a fajtának rengeteg egészségi problémája adódott, ami az egyedek korai halálát eredményezte. 

1899-ben készült el a fajta standardja. Ebben korlátozták a a súlyát és marmagasságát.

Az Olasz vizsla minden vadászatra alkalmas, bár kissé lassú.

[origin] => 12 [description] =>

Erőteljes felépítésű, könnyű mozgású, szép küllemű kutya.

Feje közepesen hosszú, stopja mérsékelt, orrtükre barna. Fogai nagyok, harapása ollószerű. Szeme nagy, sárga vagy barna.

Füle fejéhez simulva lelóg, vége lekerekedő. Nyaka erőteljes, izmos. Háta széles, feszes, ágyéka rövid, izmos, fara enyhén lejtős. Mellkasa mély, a könyökéig ér. Végtagjai párhuzamos állásúak, vaskos csontúak.

Mancsa nagy, ovális, domború, ujjai zártak.

Farkát kétharmadára kurtítják, vízszintesen tartja.

Neked megfelelő fajta?

  • Alacsony szőrzetápolási igényű: bundáját elegendő egy szőrsimító kesztyűvel átsimítani vedlés idején, amely segít az elhalt szőrszálat eltávolításában. Vágást nem igénylő fajta.
  • Mérsékelt vedlés jellemzi
  • Mérsékelten tréningigényes fajta: a képzése nem igényel sok figyelmet. Könnyen tanul. Az eredmények fokozatosan jönni fognak a képzés során.
  • Ugat idegenek érkezésekor és éber típus
  • Közepes alkalmazkodóképességű: teste nem bírja az extrém időjárást, a nagy nyári hőségeket és a téli hideget. Így javasolt lakásban és kertben tartani.
  • Aktív: Szüksége van a rendszeres testmozgásra, hogy megőrizze fittségét. A park vagy egy nagy zöld terület számára maga a mozgásteli kánaán. De az ajánlott sportolási lehetőségek számára a legjobbak, hogy mozgásigényét kielégíthesse.
  • Gyerekeknek is ajánlott fajta

 

[keeping] =>

Mozgásigénye nagy, de ha megkapta a megfelelő mozgást, akkor nyugodtan viselkedik a lakásban. Elsősorban azonban vadászkutya, aki nagyon szereti ha van dolga. Vadászat mellett nagyon szeret úszni, apportírozni, imádja a hosszú sétákat. Engedelmessége miatt lehet póráz nélkül, sőt ajánlott is így sétáltatni. Mozgásigénye nagy, szeret játszani, úszni, apportírozni. Úgy tenyésztették, hogy sok energiája és kitartása legyen. Ha ezt a fajtát választod, légy kész arra, hogy sok edzést és mentális stimulációt kell biztosítanod számára. Ha eleget mozgott, akkor a lakásban nyugodtan viselkedik, de nem ajánlott csak lakásban tartani. Kennelben való tartásra sem alkalmas. Naponta legalább egy órát kell póráz nélkül szaladgálnia. Szeparációs szorongásban szenvedhet, ha túl sokáig marad egyedül. Ebben az esetben rossz viselkedésformák rögzülhetnek, mint például az ugatás, ásás és rombolás. Egy unatkozó német vizsla pedig szabadulóművésszé válhat. Kennelben, lakásban és kocsiban is jól viselkedik.

[grooming] =>

Szőrzete nem igényél nagy törődést, vedlési időszakban ajánlott egy gumis kopókesztyűvel eltávolítani az elhalt szőrszálakat. Füleiket rendszeresen javasolt ellenőrizni és körmüket rövidre kell vágni. Fogait hetente legalább kétszer-háromszor fogkefével javasolt megtisztítani, hogy megelőzzük a fogkő felhalmozódását és a benne rejlő baktériumok megtelepedését. A nagy bőre hajlamot ad az alsó szemhéjak befelé fordulására, ami kezelés nélkül, akár a szeme károsodásához is vezethet. A szemgolyó tisztántartása érdekében, gyakran töröljük ki tiszta papír zsebkendővel a szemek sarkaiban összegyűlt váladékot. Hetente egyszer javasolt a kutya gondos átnézése (fül, bunda, karom és közei). Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a már kialakult betegségek kezelése.

[nutrition] =>

Naponta 2x javasolt etetni. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Ilyen esetben egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.

[breeding] =>

Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!

[dog_size] => 2 [dog_coat_sizes] => 1 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:16 [updated_at] => 2022-04-25 11:22:54 [status] => 1 [family] => 5.00 [children] => 5.00 [dogs] => 2.00 [strangers] => 4.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='103' and field='main_image'select * from upload_file where id='92'Array ( [id] => 120 [name] => Rövidszőrű német vizsla [slug] => rovidszoru-nemet-vizsla [short_summary] => A Rövidszőrű német vizsla egy szeretetteljes, éber, vidám, intelligens, hűséges és nyugodt fajta. [youtube_id] => 3cxAvvrIPOc [main_pic] => [summary] =>

A Rövidszőrű német vizsla egy szeretetteljes, éber, vidám, intelligens, hűséges és nyugodt fajta. 
A leggyakoribb színek: fekete, barna és fehér. 
Ahhoz hogy egészséges maradhasson rendszeres testmozgásra van szüksége. 
Használhatósága rendkívül széleskörű: gyorsasági versenyek, engedelmességi versenyek, vadászat, nyomkövetés.

[history] =>

A fajta kialakulása a 19. század végére tehető. A tenyésztés célja egy minden vadászati módhoz alkalmas alkalmas vizsla kitenyésztése volt. (Leginkább apróvad)

A német vadászok a kétkutyás vadászat helyett, egy kutyával kívánták megoldani a teljes vadászatot. Így olyan fajtára volt szükség, amely jól keres, megállja a vadat és el is hozza azt.

Ma a rövidszőrű német vizsla a vadászaton minden feladat elvégzésére alkalmas, kiváló a nagyvad vadászatban, az utánkeresésben is. 

A fajta keletkezése idején, 19. század végén Németországban olyan kutyák voltak, amelyek hasonlíthattak a spanyol pointerhez, őseik valószínűleg Spanyolországból származtak. Majd bevonták az angol pointereket kitartásuk miatt a tenyésztésbe.

Szigorú szelekció révén eljutottak a számukra legfőbb alaptulajdonságokhoz, amelyek ma is jellemzik a fajtát: keresés, kitűnő orr, vadmegállás, elhozás, csapázás, rámenősség a dúvaddal szemben, vízi munka.

[origin] => 9 [description] =>

A rövidszőrű német vizsla egy elegáns testfelépítésű, erőteljes kutya.

Feje arányos a testével, hosszúkás, koponyája aránylag széles, egyenletesen elosztott fehér fogai vannak, harapása ollós, orra nagy, orlyuka nyitott, szeme mandula alkú, sötétbarna, magasan tűzött fülei egymástól távol ülnek, lelogóak.

Nyaka közepesen hosszú, enyhén ívelt, háta rövid, izmos, fara kissé lejt és széles, mellkasa mély,széles, bordái jól íveltek hasa felhúzott, farkát egyenesen vagy szablya alakban tartja, a csánkig leér.

Végtagjai párhuzamosan, izmosak.

Bundája rövid, kemény és sűrű.

Neked megfelelő fajta?

  • Alacsony szőrzetápolási igényű: bundáját elegendő egy szőrsimító kesztyűvel átsimítani vedlés idején, amely segít az elhalt szőrszálat eltávolításában. Vágást nem igénylő fajta.
  • Mérsékelt vedlés jellemzi
  • Mérsékelten tréningigényes fajta: a képzése nem igényel sok figyelmet. Könnyen tanul. Az eredmények fokozatosan jönni fognak a képzés során.
  • Ugat idegenek érkezésekor és éber típus
  • Közepes alkalmazkodóképességű: teste nem bírja az extrém időjárást, a nagy nyári hőségeket és a téli hideget. Így javasolt lakásban és kertben tartani.
  • Aktív: Szüksége van a rendszeres testmozgásra, hogy megőrizze fittségét. A park vagy egy nagy zöld terület számára maga a mozgásteli kánaán. De az ajánlott sportolási lehetőségek számára a legjobbak, hogy mozgásigényét kielégíthesse.
  • Gyerekeknek is ajánlott fajta

 

[keeping] =>

Mozgásigénye nagy, de ha megkapta a megfelelő mozgást, akkor nyugodtan viselkedik a lakásban. Elsősorban azonban vadászkutya, aki nagyon szereti ha van dolga. Vadászat mellett nagyon szeret úszni, apportírozni, imádja a hosszú sétákat. Engedelmessége miatt lehet póráz nélkül, sőt ajánlott is így sétáltatni. Mozgásigénye nagy, szeret játszani, úszni, apportírozni. Úgy tenyésztették, hogy sok energiája és kitartása legyen. Ha ezt a fajtát választod, légy kész arra, hogy sok edzést és mentális stimulációt kell biztosítanod számára. Ha eleget mozgott, akkor a lakásban nyugodtan viselkedik, de nem ajánlott csak lakásban tartani. Kennelben való tartásra sem alkalmas. Naponta legalább egy órát kell póráz nélkül szaladgálnia. Szeparációs szorongásban szenvedhet, ha túl sokáig marad egyedül. Ebben az esetben rossz viselkedésformák rögzülhetnek, mint például az ugatás, ásás és rombolás. Egy unatkozó német vizsla pedig szabadulóművésszé válhat. Kennelben, lakásban és kocsiban is jól viselkedik.

[grooming] =>

Szőrzete nem igényél nagy törődést, vedlési időszakban ajánlott egy gumis kopókesztyűvel eltávolítani az elhalt szőrszálakat. Füleiket rendszeresen javasolt ellenőrizni és körmüket rövidre kell vágni. Fogait hetente legalább kétszer-háromszor fogkefével javasolt megtisztítani, hogy megelőzzük a fogkő felhalmozódását és a benne rejlő baktériumok megtelepedését. Hetente egyszer javasolt a kutya gondos átnézése (fül, bunda, karom és közei). Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a már kialakult betegségek kezelése.

[nutrition] =>

Naponta 2x javasolt etetni. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Ilyen esetben egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.

[breeding] =>

Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!

[dog_size] => 2 [dog_coat_sizes] => 1 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:19 [updated_at] => 2022-04-25 11:11:48 [status] => 1 [family] => 4.00 [children] => 5.00 [dogs] => 2.00 [strangers] => 2.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='120' and field='main_image'select * from upload_file where id=''Array ( [id] => 120 [name] => Sarplaninai juhászkutya [slug] => sarplaninai-juhaszkutya [short_summary] => A Sarplaninac egy bátor, energikus, önálló, értelmes, élénk, hűséges és védelmező fajta. [youtube_id] => [main_pic] => [summary] =>

A Sarplaninac egy bátor, energikus, önálló, értelmes, élénk, hűséges és védelmező fajta. 
A leggyakoribb színek: fekete, fakó, szürke, fehér, barna. 
Egészsége megőrzéséhez rendszeres testmozgásra van szüksége.
Használhatósága: őrző-védő, terelés, munkakutya, családi kedvenc.

[history] =>

A Balkánon használatos és honos pásztorkutyák kialakulása egyes kutatók véleménye szerint közel 2000 évre vezethető vissza. A területre ez időben érkező bevándorló népcsoportoknak a magukkal hozott kutyái között akadt nagytestű, erős, az ember és haszonállat védelmét egyformán jól ellátni képes kutya. Ezeknek az ősei, mint sok más hasonló, európai fajta esetében is, feltehetően a tibeti masztifok lehettek.
Mások véleménye az ázsiai irányból érkező bevándorlók kutyáitól függetlenül, Európában is kialakuljon a fajta ősét jelentő kutyatípus. Ugyanis már az időszámítás előtt jelentős állattartás folyt a Balkán vidékén, és Európa más területein is. A nyájat pedig védeni kellett a tolvajoktól, a medvéktől, farkasoktól és egyéb támadóktól. Ehhez pedig nagytestű, erős, bátor és szívós kutyákra volt szükség.

Ljubljanában az 1926. szeptember 26-án megtartott nemzeti kutyakiállításon bemutattak egy kutyát, amelyet a mai kinológiai ismeretek szerint sarplaninac fajtájúnak ítélnének a bírák, de akkor kraski ovcar néven szerepelt a kiállítási listán. Ennek oka az, hogy a korabeli szakemberek sokáig összekeverték a Kras-medence és a Sar Planina (Sar-hegység) vidékéről származó kutyákat. 

Az első hivatalos fajtaleírás már az 1930. évben elkészült, és 1939-ben az FCI bejegyzett egy kutyafajtát illyr juhászkutya néven. Ekkor ugyanis még nem tettek különbséget a mai sarplaninac és a karszti juhászkutya között - ami valószínűleg egy és ugyanazon kutyát jelenti ma is, csak Jugoszlávia felbomlását követően a horvátok is magukénak akarták tudni ezt a fajtát. 

Az FCI, áldást adva a dologhoz, "csinált nekik" egyet - mivel mégiscsak jobb két fajta után pénzt beszedni, mint egy után... A kutyafajta hivatalos neve azonban már korábban, 1956-ban lett sarplaninac. A névválasztás azért esett az akkori Jugoszláviának Albánia felé eső, Koszovó és Macedónia között húzódó hegycsoport, a Sar Planina nevére, mert ezen a területen fordult elő, itt használták a legnagyobb számban ezeket a kutyákat. 

A II. világháborút követően az akkori Jugoszláviában céltudatosan, állami irányítással beindították a Sar Planina vidékéről származó kutyák fajtatiszta tenyésztését, mert a katonaság és a rendőrség felfedezte ennek a fajtának a kiváló tulajdonságait. Ezzel további előnyöket szerzett a fajta, ugyanis lehetőség teremtődött a csípődiszplázia-szűrésre, a tenyésztői munka állatorvosi ellenőrzésére és hozzáértő szelektálással a pozitív tulajdonságok céltudatos fejlesztésére. 

A '60-as években folyó, állami ellenőrzéssel végzett tenyésztés kiselejtezte a félős kutyákat, az anatómiai hiányosságokat, ezáltal kétségtelenül hozzájárult ahhoz, hogy a természetes és a tudományos alapokon végzett szelekció arányos összevonásával a fajta minőségi fejlődésen menjen keresztül. 

1970-ig tilos volt a fajtatiszta kutyák kivitele Jugoszláviából, ezáltal nem vált ez a kutyafajta divatossá, amivel nagymértékben csökkent a beltenyészetre és túltenyésztésre való esélye.

[origin] => 30 [description] =>

Küllemét tekintve tekintélyt parancsoló jelenség.

Nagy csontú, erőteljes, izmos állat. Koponyája domború, arcorri része nem túl hosszú, állkapcsa hatalmas, fogazata erőteljes.

Mélyen ülő, mandulavágású szeme meglehetősen melankolikus tekintetet kölcsönöz arckifejezésének. Füle V alakú, középhosszú, lelógó, rövid, sűrű szőr borítja.

Háta egyenes, széles, nem túl hosszú, mellkasa mély, szügye széles és izmos, hasa enyhén felhúzott. Végtagjai erőteljesek, egyenesek, mancsa nagy, ovális, zárt.

Farka hosszú, legalább a csánkig ér, kard alakú, a tövénél erős, vége felé vékonyodó.

Szőrzete - mint általában a zord időjárás viszontagságainak kitett pásztorkutyáké - hosszú; egyszínű kutya: minden árnyalat megengedett, a fehértől a majdnem feketéig és sötétbarnáig. A legkedveltebb az acélszürke és a sötétszürke.

Neked megfelelő fajta?

  • Mérsékelt szőrzetápolási igényű fajta: a bundarendszeres kefélése ajánlott
  • Mérsékelt vedlés jellemzi: a bunda rendszeres ápolása csökkenti az elhullott szőrszálak mennyiségét.
  • Mérsékelten tréningezhető fajta: Könnyen tanul. Az eredmények fokozatosan jönni fognak a képzés során. Figyel a gazdira, de sokszor megmakacsolhatja magát.
  • Jó házörző: ez a kutya ugat és hangos ha kell, sőt rettenthetetlen módon meg is védi a családot az idegenekkel szemben.
  • Közepes alkalmazkodóképesség jellemzi: kertben vagy nagy bekerített területen tartható, teste tudja kezelni a hideg és meleg időjárást is.
  • Meglehetősen aktív: szüksége van a rendszeres testmozgásra, hogy megőrizze fittségét. Javasolt nagy sétákat tartani a parkban vagy az utcákban, hogy mozgásigényét kielégíthesse.
  • Gyerekeknek is ajánlott: megfelelő fajta 10-12 év feletti gyerekeknek.

 

[keeping] =>

Mozgásigénye nagy. Kifejezetten igénytelen kutya. Szeret a szabadban tartózkodni. Kertben és házban tartás esetén a kiegészítő mozgás mindenképp javasolt számára, hogy felesleges energiáit leköthesse. Fontos egészségügyi tényező, hogy ez a nagytestű, izmos állat megfelelő mozgást igényel. Bár első ránézésre azt a benyomást kelti, hogy csak egész nap kényelmesen szundikál, nem szabad elfelejteni, hogy a származási helyén a nyájjal együtt naponta igen nagy távolságot tett meg, ráadásul meglehetősen nehéz terepviszonyok között. Ehhez még hozzájárul az is, hogy amikor a nyáj nem mozdul, a Sarplaninac időnként minden utasítás nélkül járőrözni kezd az állatok körüli dombokon, még néhány többletkilométert begyűjtve. Különösen a fiatal, fejlődésben lévő és nagyobb mozgásigényű kutyáknak ajánlott a napi többszöri séta és mozgás, a felgyülemlő energia levezetése céljából, megerősítve azt az általános szabályt, hogy az unatkozó kutya a legrosszabb kutya. Aktív fajta, így aktív családok számára a legmegfelelőbb választás, akik hetente kb. 30km gyaloglást vagy futást képesek biztosítani számára, amely napi 60-70 perces testmozgást jelent. Nagyméretű kertben vagy udvar az ideális élettér számára, ahol szabadon mozoghat, és önmaga döntheti el, hogy mikor hol tartózkodik. Tapasztalatok szerint a házba való bejárását megtiltani felesleges, mert nem szívesen tartózkodik bent a zárt térben, viszont időnként szívesen keresi az embertársainak közelségét, és szereti ellenőrizni a család hiánytalan létszámát. Nyári melegben árnyékos helyen, hűvös, köves padozaton szeret pihenni; ha ez nincs, akkor magának ás erre a célra alkalmas gödröt, s ha az másnap már nem alkalmas erre a célra, akkor kapar egy másikat.

[grooming] =>

Magas szőrzetápolási igényű kutya. Célszerű minden nap megfésülni vagy kikefélni a szőrét. A tappancsára ügyeljünk, távolítsuk el az apró köveket, és a talppárnák között növő szőrszálakat. Egy saras kutya bundája száradása után tisztává válik, ugyanis a kosz kipereg belőle. Samponos fürdetése félévente ajánlott. Füleiket, hallójárataikat rendszeresen javasolt ellenőrizni van-e benne kosz és körmüket rövidre kell vágni. Fogait hetente legalább kétszer fogkefével javasolt megtisztítani, hogy megelőzzük a fogkő felhalmozódását és a benne rejlő baktériumok megtelepedését. Hetente egyszer javasolt a kutya gondos átnézése (fül, bunda, karom és közei). Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a már kialakult betegségek kezelése.

[nutrition] =>

Naponta 2x javasolt etetni. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Ilyen esetben egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.

[breeding] =>

Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!

[dog_size] => 1 [dog_coat_sizes] => 6 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:19 [updated_at] => 2022-04-25 11:10:38 [status] => 1 [family] => 4.00 [children] => 5.00 [dogs] => 2.00 [strangers] => 2.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='120' and field='main_image'select * from upload_file where id=''Array ( [id] => 120 [name] => Schipperke [slug] => schipperke [short_summary] => A Schipperke egy agresszív, éber, energikus, barátságos és független fajta. [youtube_id] => crAK2xNYJPA [main_pic] => /images/dogs/Schipperke-new.webp [summary] =>

A Schipperke egy agresszív, éber, energikus, barátságos és független fajta. 
A leggyakoribb színek: sárga, fekete, fekete-cser, kék, barna és krém. 
Egészsége megőrzéséhez rendszeres testmozgásra van szüksége. 
Használhatósága: engedelmességi versenyek, őrző-védő.

[history] =>

Nevének eredete feltehetően onnan ered, hogy belga folyami hajósok használták őrzőkutyaként és patkányfogóként.

A fajta származására utal neve is, a "Schipperke" szó "kis juhászt" jelent Louvain környéki dialektus szerint.

Ennek a Flandriában keletkezett kutyának eredtéről több felvetés is létezik, egyesek szerint egy mára már kihalt belga juhászkutyától származik, más vélemények alapján északi spiccek leszármazottja és egyéb felvetések alapján valamilyen terrier és a pomerániai kis spicc keresztezésével jött létre. 

Ezeket az ebeket spiccnek nevezték, s ez elvezet ahhoz a feltételezéshez, mely szerint a spiccek családjába tartozik. 
Egy másik elmélet szerint azonban egy kipusztult belgajuhászkutya-féle leszármazottja. Mindenesetre 1880-ra, az első belga kutyakiállítás idejére a Schipperke már kialakult és ismert fajta volt. Gyakran felbukkant a Belgium és Hollandia szinte megszámlálhatatlan csatornáján közlekedő bárkákon, hajókon, de alkalmazták ház körüli ebnek is. 

Belgiumban ma is nagyon közkedvelt kutyafajta, egyik nemzeti kutyájuk.

[origin] => 11 [description] =>

Harmonikus testfelépítésű, szívós kutya.

Három nagyságban tenyésztik: a kicsi 3-4, a középnagyságú 4-5, a nagy 5-9 kg-os, marmagassága 25-33 cm.

Feje rókáéra emlékeztet, ék alakú, de nem túl hosszú, koonyája lapos és széles, szeme ovális, viszonylag kicsi és sötét, füle háromszög alakú, felálló, magasan tűzöttek.

Nyaka közepesen hosszú, izmos, enyhén ívelt, törzse tömör, izmos, mellkasa mély, ágyéka erős, háta izmos, egyenes, hasa mérsékelten felhúzott, fara jellegzetesen lekerekített, farkát általában csonkolják vagy farok nélkül születik, ha nem akkor elvékonyodó.

Végtagjai finom csontozatúak, a mellsők egyenesek, a hátsók erősek és izmosak, combjai különösen erőteljes és hátsó részükön hosszabb szőr nő, mancsa egy macskáéhoz hasonló, kicsi és kerek, lábujjai jól íveltek és rövidek.

Neked megfelelő fajta?

  • Alacsony szőrzetápolási igényű fajta: bundáját elegendő egy szőrsimító kesztyűvel átsimítani vedlés idején, amely segít az elhalt szőrszálat eltávolításában. Vágást nem igényel.
  • Minimális vedlés jellemzi: a bunda heti kefélése segít az elhullott szőrszálak eltávolítását.
  • Könnyen tréningezhető fajta: a képzés élvezhető, hallgat a gazdi parancsára. Kevesebb ismétlésre van szüksége, hogy 1-1 feladatot megtanuljon. Hajlamos megmakacsolni magát.
  • Ugat, ha őrizni kell a házat : figyelmezteti a tulajdonosokat ha ismeretlen személy érkezik a házhoz.
  • Alacsony alkalmazkodóképességű: teste nehezen viseli a meleg időjárást fekete bundája miatt.
  • Nagyon aktív: Szüksége van a rendszeres testmozgásra, hogy megőrizze fittségét. Aktív gazdiknak javasolt fajta.
  • Gyerekeknek is ajánlott: megfelelő fajta 6-8 év feletti gyerekeknek is, mert nem tudják magukat megvédeni a kisebb gyermekek akár erőteljes mozdulataitól.

 

[keeping] =>

Ha tágas kertben tartják akkor ki tudja elégíteni mozgásigényét. Jól tartható lakásban, de nagyon mozgásra van szüksége és lehetőséget kell neki biztosítani póráz nélküli futkosásra is. Amennyiben nincs megfelelő mennyiségű mozgás biztosítva számára, unatkozni kezd és rombolóvá válhat. Napi minimum 30 perc séta vagy játék szükséges számára. Nem zavaróan aktív beltérben.

[grooming] =>

Nem igényel nagy törődést, hetente egyszer elég átfésülni, illetve vedlési időszakban egy gumis kefével vagy kopókesztyűvel eltávolítani az elhalt szőrszálakat. Nem kell őket sem fürdetni, sem nyírni. Füleiket rendszeresen javasolt ellenőrizni és körmüket rövidre kell vágni. Fogait hetente legalább egyszer fogkefével javasolt megtisztítani, hogy megelőzzük a fogkő felhalmozódását és a benne rejlő baktériumok megtelepedését. Hetente egyszer javasolt a kutya gondos átnézése (fül, bunda, karom és közei). Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a már kialakult betegségek kezelése.

[nutrition] =>

A Schipperke szeret enni, és könnyen túlsúlyossá válhat. Naponta 2x javasolt etetni. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.

[breeding] =>

Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!

[dog_size] => 3 [dog_coat_sizes] => 2 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:19 [updated_at] => 2022-04-25 11:09:16 [status] => 1 [family] => 4.00 [children] => 5.00 [dogs] => 2.00 [strangers] => 2.00 ) select * from upload_file where id=''Array ( [id] => 120 [name] => Shiba inu [slug] => shiba-inu [short_summary] => A Shiba Inu egy szeretetteljes, éber, energikus, önálló, élénk, hűséges fajta. [youtube_id] => tLWcMrDTny8 [main_pic] => [summary] =>

A Shiba Inu egy szeretetteljes, éber, energikus, önálló, élénk, hűséges fajta. 
A leggyakoribb színek: fekete, fekete-cser, vörös és fehér. 
Ahhoz hogy egészséges maradhasson rendszeres testmozgást igényel.
Használhatósága igen széleskörű: agility, őrző-védő, vadászat és nyomkövetés.

[history] =>

A Shiba inu már az idők kezdetétől megtalálható Japánban, a legősibb spitz fajok egyike. 
Japánul a shiba apróságot jelent, így a shiba inu igazából azt jelenti, hogy kiskutya. 
Eredetileg nyulak és kisebb madarak vadászatánál használták, mint felverőkutya. Hajdan három változatát ismerték, a san-tu, mino-shiba, shinsu-shiba. 

A II. világháború után majdnem kipusztultak, a háború után született shibák e három vérvonal leszármazottjai. A három vérvonalat a 20. század közepén keresztezték és így született a mai Shiba inu.

A japán kennelklubot 1948-ban alapították, és a Shiba Inu fajtaszabványt Nihon Ken Hozonkai állította össze, amelyet mind a japán kennelklub, mind az FCI elfogadott.

A Shiba Inu-t 1993-ban ismerte el az American Kennel Club.

[origin] => 24 [description] =>

A Shiba inu egy zömök, arányos, erős testfelépítésű kutyusok.

Feje arányos a testével, széles lapos homloka, jól meghatározott stopja van, arcorri része hegyes. Háromszög alakú fülei kicsik, felállóak, enyhén előre dőlnek, sötétbarna szemei egymástól távol ülnek, kicsik és majdnem háromszög alakúak.

Háta egyenes, ágyéka izmos, széles, hasa enyhén felhúzott, mellkasa mély, bordái íveltek, végtagjai egyenesek, magasan tűzött farkát a hátára kunkorítva hordja, de nyugalmi állapotban lelógó.

Bundája kétrétegű, aljszörzete sűrű, puha, fedőszőre durva és egyenes. Színe lehet vörös, fekete-barna, szezámbarna, fekete-szezám, vörös-szezám.

Neked megfelelő fajta?

  • Mérsékelt szőrzetápolási igényű fajta: rendszeres kefélés szükséges.
  • Folyamatos és szezonális vedlés jellemzi
  • Mérsékelten tréningigényes fajta: a képzése nem igényel sok figyelmet. Könnyen tanul. Az eredmények fokozatosan jönni fognak a képzés során.
  • Jó házörző: ez a kutya ugat és hangos ha kell, sőt meg is védi a családot az idegenekkel szemben.
  • Alacsony alkalmazkodóképességű: teste nehezen viseli a nagy nyári hőségeket. Lakásban tartáskor biztosítani kell számára a megfelelő mozgásmennyiséget.
  • Meglehetősen aktív: Szüksége van a rendszeres testmozgásra, hogy megőrizze fittségét. A park vagy egy nagy zöld terület számára maga a mozgásteli kánaán.
  • Gyerekeknek is ajánlott: megfelelő fajta gyerekeknek is. Játékos, energikus, és szeretetteljes.

 

[keeping] =>

Városi környezetben és lakásban való tartásra is alkalmas, de mozgásigénye nagy, tehát a napi többszöri séta elengedhetetlen számára. Nagy mozgásigénye miatt figyeljünk arra, hogy a lakást inkább átmeneti pihenőhelyként kezeli, két aktív időszak között. Nagyon aktív és alig várja, hogy részt vehessen minden emberi tevékenységben, amit a gazdi éppen művel. Biztosíts számára egy nyugis kis helyet, ahová igény esetén elhúzódhat.

[grooming] =>

Tiszta és szagtalan kutya. Nem igényel nagy gondoskodást, szőrzete nem hajlamos piszkolódásra. Vedlési időszakban ajánlott eltávolítani az elhalt szőrszálakat. Elég hetente egyszer átfésülni, illetve vedlési időszakban ajánlott gumikefével eltávolítani az elhalt szőrszálakat. Karmait röviden kell tartani. Ellenőrizd hetente egyszer a füleit, hogy találsz-e benne szennyeződést, bőrpírt vagy a rossz szagokat, amely fertőzés jele lehet. Fogait hetente legalább egyszer fogkefével javasolt megtisztítani, hogy megelőzzük a fogkő felhalmozódását és a benne rejlő baktériumok megtelepedését. Hetente egyszer javasolt a kutya gondos átnézése (fül, bunda, karom és közei). Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a már kialakult betegségek kezelése.

[nutrition] =>

Hízásra hajlamos fajta. Kerülni kell a szója és kukorica tartalmú eledeleket. Naponta 2x javasolt etetni. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.

[breeding] =>

Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!

[dog_size] => 3 [dog_coat_sizes] => 2 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:20 [updated_at] => 2022-04-25 11:06:36 [status] => 1 [family] => 4.00 [children] => 5.00 [dogs] => 2.00 [strangers] => 2.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='120' and field='main_image'select * from upload_file where id=''Array ( [id] => 133 [name] => Staffordshire bullterrier [slug] => staffordshire-bullterrier [short_summary] => A Staffordshire Bull Terrier egy szeretetteljes, bátor, intelligens, hűséges és játékos fajta. [youtube_id] => 0EmGM6WZA7A [main_pic] => [summary] =>

A Staffordshire Bull Terrier egy szeretetteljes, bátor, intelligens, hűséges és játékos fajta. 
A leggyakoribb színek: fekete, kék, piros és fehér. 
Egészsége megőrzéséhez rendszeres testmozgásra van szüksége.
Használhatósága: agility, engedelmességi versenyek, súlyhúzás.

[history] =>

A staffordshire bullterrier az angol bullterrierhez hasonlóan, bulldogok és terrierek keresztezéséből alakult ki a 19. században. Sokáig harci kutyának használták.
Angliában az 1800-as évek körül két, ún. sport hódított: az egyikben kutyák küzdöttek bikával, a másikban két kutya viaskodott egymással. A bikaviadalok hősei az angol buldogok voltak; a kutyaviadalok szereplői ezzel szemben bármilyen felépítésű ebek lehettek, hiszen itt az egyetlen szempont a harciasság, ill. az eredményesség volt. Később a tenyésztők elhatározták, hogy a harci kutyában összehozzák a buldogok erejét és szívósságát a terrierek mozgékonyságával és gyors felfogóképességével, így alakult ki a fajta. 
A "Cruelty to Animals Act" ugyan illegálissá nyilvánította 1835-ben az állatverekedtetéseket, de egyelőre csak a bikákat és medvéket mentette meg e szörnyű látványosságtól. Szerencsére lassan, de biztosan győzött az állatvédelem, és az 1902-as évektől kezdve véglegesen konszolidálódott a staffordshire bullterrier tenyésztése, és már 30-as évektől egyre nőtt a fajta iránti érdeklődés, az egykori harci kutyából kedvelt kiállítási kutyavált. 
1935-ben megalakult az önálló fajtaklub, és a Kennel Club még ebben az évben önálló fajtaként ismerte el az angol staffordshire bullterriert, mely hazájában napjainkban is a legnépszerűbb fajták közé tartozik.

[origin] => 2 [description] =>

Rendkívül izmos, erős testfelépítésű.

Simaszőrű, jó arányokkal rendelkező, méretéhez képest nagyon erőteljes, izmos, aktív és mozgékony kutya.

Középtermetű, rendkívül izmos, erőteljes felépítésű eb.

Feje rövid, szeme fekete vagy sötétbarna, füle félig feláll. Törzse szilárd, izmos, háta egyenes, fara kissé csapott, mellkasa széles és mély, hasa felhúzott. Végtagjai viszonylag rövidek, egyenesek. F

arka közepesen hosszú, a vége felé elvékonyodik.

Szőrzete lágy, rövid, testhez simuló, bundája rozsdavörös, fehér, fekete, kék, illetve mindezek a színek fehérrel keverve.

Neked megfelelő fajta?

  • Alacsony szőrzetápolási igényű: bundáját elegendő egy szőrsimító kesztyűvel átsimítani vedlés idején, amely segít az elhalt szőrszálat eltávolításában. Vágást nem igénylő fajta.
  • Mérsékelt vedlés jellemzi: a szőrsimító kesztyű jó barát az elhalt szőrszálak gyors és egyszerű összegyűjtésére, amely segítségével távol tudjuk tartani a nemkívánatos szőrszálakat.
  • Könnyen tréningezhető fajta: a képzés élvezhető, hallgat a gazdi parancsára. Kevesebb ismétlésre van szüksége, hogy 1-1 feladatot megtanuljon.
  • Jó házörző: ez a kutya ugat és hangos ha kell, sőt meg is védi a családot az idegenekkel szemben.
  • Alacsony alkalmazkodóképességű: teste nem bírja az extrém hideg időjárást. Lakásban tartáskor javasoltak rendszeres séták. Legoptimálisabb számukra egy kis vagy közepes kertben tartani őket.
  • Nagyon aktív: Szüksége van a rendszeres testmozgásra, hogy megőrizze fittségét. Aktív gazdiknak javasolt fajta.
  • Gyerekeknek is ajánlott: megfelelő fajta gyerekeknek is. Játékos, energikus, és szeretetteljes.

 

[keeping] =>

Tökéletesen alkalmazkodó típus, és mindenhol megtalálja a helyét. Ennek egyetlen feltétele, hogy szinte mindig közvetlen kapcsolatban legyen gazdájával, valamint hogy rendszeresen és alaposan le legyenek mozgatva. Tökéletes és univerzális munkakutya, kiváló fizikai és mentális adottságokkal. A kutyás sportok tökéletesek számára, legyen az agility, flyball, súlyhúzó-verseny, vagy a hagyományos őrző-védő munka. Ízig-vérig lakáskutya. Nemcsak rövid szőrzete miatt igényli a négy fal nyújtotta kényelmet, hanem azért is, hogy minél többet és minél közelebb lehessen családjához. Imád játszani kertben, de ez nem jelenti azt, hogy ne igényelné a rendszeres sétát és foglalkozást. Unatkozás esetén nemkívánt viselkedésformák rögzülhetnek, mint például az ásás és a rágás.

[grooming] =>

Ápolása egyszerű, bundája nem igényel sok törődést. Folyamatos mérsékelt vedlés jellemzi, ezért a szőrsimító kesztyű használata ajánlott hetente. Körmét röviden kell tartani. Ellenőrizd hetente egyszer a füleit, hogy találsz-e benne szennyeződést, bőrpírt vagy a rossz szagokat, amely fertőzés jele lehet. Fogait hetente legalább kétszer fogkefével javasolt megtisztítani, hogy megelőzzük a fogkő felhalmozódását és a benne rejlő baktériumok megtelepedését. Hetente egyszer javasolt a kutya gondos átnézése (fül, bunda, karom és közei). Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a már kialakult betegségek kezelése.

[nutrition] =>

Táplálására nem különösebben érzékeny. Növendék korban prémium minőségű táppal ajánlott etetni, hogy vázrendszere megfelelően kifejlődhessen. Bár a gyomorcsavarodás általában a nagytestű fajtákat sújtja, a staffbullt is célszerű még felnőtt korában is két adagban etetni, mivel élénk temperamentuma e tekintetben bajba sodorhatja. Hiába eszi magát degeszre, ez nem akadályozza abban, hogy ugrándozva viháncoljon, ami megnöveli a gyomor átfordulásának kockázatát. Naponta 2x javasolt etetni. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Ilyen esetben egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.

[breeding] =>

Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!

[dog_size] => 2 [dog_coat_sizes] => 2 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:21 [updated_at] => 2022-04-25 10:43:00 [status] => 1 [family] => 5.00 [children] => 5.00 [dogs] => 5.00 [strangers] => 4.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='133' and field='main_image'select * from upload_file where id='88'Array ( [id] => 133 [name] => Sussexi spániel [slug] => sussexi-spaniel [short_summary] => A Sussex spániel egy vidám, barátságos, hűséges, játékos és szociális kutyafajta. [youtube_id] => [main_pic] => [summary] =>

A Sussex spániel egy vidám, barátságos, hűséges, játékos és szociális kutyafajta. 
Leggyakoribb színek: barna és piros. 
Annak érdekében, hogy az egészséges maradhasson rendszeres testmozgásra van szüksége. 
Használhatósága: vadászat, nyomkövetés, őrző-védő.

[history] =>

A spánielek történetének kezdete a Krisztus előtti időkre tehető. Nagy Sándor apjának uralkodása idején az egyik pénzérmén spánielhez hasonló kutya ábrázolása látható. 
Ami bizonyíthatja még, hogy a régmúltban is fellelhetőek voltak a spánielek, az az, hogy a germán törvények szövegében említenek, a leírások alapján spánielre hasonlító kutyát, akivel madarakra vadásztak. 
De 15. századi festményeken biztosan láthatunk ilyen kutyákat. A spániel szó eredete vitatott, de legvalószínűbb, hogy a spániel szó, Spanyolország nevére vezethető vissza. Speciális vadászati célokra tenyésztették őket.
Dr. Johannes Caius Erzsébet királynő udvari orvosának 1570-ben latinul megjelenő könyvében lehet olvasni arról, hogy hogyan csoportosítják a spánieleket. Ebben olvasható, hogy vannak a szárazföldi spánielek, akik solymászásnál, madarak hálóval való fogásánál segédkeznek, illetve a vízispánielek, akik vízben is dolgoznak. 
A szárazföldi spánieleket pedig később méretük alapján is csoportosítják. 
A nagyobbak, melyeket inkább a madarak űzésére használtak springereknek hívják, a kisebbek pedig a cocker nevet kapták, akik a hálóval megfogott madarak felé kúsznak.

A Sussexi spánielt a 18.században az angliai sussex grófságban Mr. Fuller tenyésztette ki. 1993-ban ismerte el hivatalosan az UKC. (United Kennel Club). A második világháború végére dacára annak, hogy más tenyésztők is foglalkozni kezdtek tenyésztésével, csak tíz regisztrált kutya maradt. 
Napjainkban is nagyon ritka fajta.

[origin] => 27 [description] =>

Bár a Sussexi spániel egy tömzsi, erős testalkatú mégis,nagyon mozgékony.

Feje széles, fülei nagyok és lelógóak és hullámos szőr borítja, nagy szemei mogyoróbarnák. Háta egyenes, hosszú, nyaka enyhén ívelt, mellkasa mély.

Végtagjai izmosak, nagyon rövidek, de egyenesek, farkát dokkolják. Jellegzetes gördülő mozgása van és farkát élénken csóválja. Aranybarna bundája dús, lelapuló, lehet hullámos is, nyakánál, lábai hátsó részén és a farkán tollas.

Farkát 12,5-17,5 cm hosszúságúra kurtítják.

Neked megfelelő fajta?

  • Mérsékelt szőrzetápolási igényű fajta: rendszeres kefélés, alkalmankénti vágás szükséges lehet.
  • Mérsékelt vedlés jellemzi: a bunda rendszeres ápolása csökkenti az elhullott szőrszálak mennyiségét.
  • Könnyen tréningezhető fajta: a képzése élvezhető, nem igényel sok figyelmet. Könnyen tanul. Hallgat a gazdira.
  • Ugat, ha őrizni kell a házat : figyelmezteti a tulajdonosokat ha ismeretlen személy érkezik a házhoz, házőrzőnek is használható.
  • Közepes alkalmazkodóképesség jellemzi: lakásban és kertben egyaránt tartható. Teste megfelelően kezeli a hideg és meleg időjárást is. Amennyiben lakásban él, szüksége van napi rendszeres mozgásra.
  • Meglehetősen aktív: Szüksége van a rendszeres testmozgásra, hogy megőrizze fittségét. Javasolt nagy sétákat tartani a parkban vagy az utcákban, hogy mozgásigényét kielégíthesse.
  • Gyerekeknek is ajánlott: megfelelő fajta gyerekeknek is. Játékos, energikus, és szeretetteljes.

 

[keeping] =>

A Sussexi spániel könnyen alkalmazkodik, ezért oda kell figyelni, hogy eleget mozogjon, hogy ne hízzon el. Lehet lakásban tartani, de a legmegfelelőbb számára egy kis udvar. Elsősorban vadászkutya, főleg erdőben nagyon eredményes, de családi kedvencnek is kiváló. Szeret úszni, apportírozni, és vigyázni kell vele séta közben, mert képes az orra után menni és elfutni. Nem alkalmas arra, hogy kennelben tartsák. Szeret labdázni, szereti a hosszú sétákat. Érzékeny a lakásban lévő hangulatra, gazdája hanghordozására, ezért szelíden kell nevelni. Nagyon szereti a vizet, remekül úszik

[grooming] =>

Bundája sok ápolást igényel. Évente legalább kétszer meg kell nyíratni. A fül lebenye alatt, a hallójárat környékén viszont évente többször kell nyírni, hogy a gyulladást elkerüljük. Füleit ki is kell törölni. ha lelógó a szemhéja, akkor egy speciális szerrel ki kell öblögetni a szemét. Körmeit is rendszeresen vágni kell. Fogait hetente legalább kétszer-háromszor fogkefével javasolt megtisztítani, hogy megelőzzük a fogkő felhalmozódását és a benne rejlő baktériumok megtelepedését. Hetente érdemes átnézni a bundáját valamint füleit, hogy megtaláljuk az esetlegesen megbúvó élősködőket vagy időben észrevegyünk esetleges elváltozásokat. Rendkívül fontos számára a rendszeres ápolás, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a betegségek kezelése.

[nutrition] =>

Tiszta, friss vizet mindig kell neki biztosítani és étrendjére érdemes odafigyelni, mert hízásra hajlamos fajta. Naponta 2x javasolt etetni. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Ilyen esetben egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.

[breeding] =>

Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!

[dog_size] => 2 [dog_coat_sizes] => 2 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:21 [updated_at] => 2022-04-25 10:42:21 [status] => 1 [family] => 5.00 [children] => 5.00 [dogs] => 5.00 [strangers] => 4.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='133' and field='main_image'select * from upload_file where id='88'Array ( [id] => 133 [name] => Svájci fehér juhászkutya [slug] => svajci-feher-juhaszkutya [short_summary] => A fehér juhászkutya egy értelmes, kedves könnyen tanítható fajta. [youtube_id] => [main_pic] => [summary] =>

A fehér juhászkutya egy értelmes, kedves könnyen tanítható fajta.
Családoknak is ajánlott, mivel a gyermekeket szereti.
Használhatósága: juhászkutya

[history] =>

Amerikában és Kanadában tenyésztették ki a németjuhász almokban született fehér színű kutyákból. Jelenleg már Európánban, sőt hazánkban is tenyésztik.

1933-ban a német juhászkutya anyaországbeli fajtagazda egyesülete, az SV úgy határozott, hogy a fehér színű kutyákat kizárja a tenyésztésből, és a továbbiakban a fehér szín diszkvalifikációs hibának számít. Ennek következtében az 1960-as évekre teljesen eltűntek a fehér német juhászkutyák Európából. 

Amerikában és Kanadában azonban az Európában kiselejtezett színű példányokból fokozatosan egy új, önálló fajta alakult, mely Magyarországon amerikai-kanadai fehér juhászkutyaként vált ismertté. Egyébként a tengeren túl is megpróbálták kizárni a fehér német juhászkutyákat a tenyésztésből, az American Kennel Club keretein belül sikerrel is járt ez a törekvés, Kanadában azonban a fajta egyik hivatalos színe maradt a fehér. 

1978-ban – Svájcon keresztül – érkeztek vissza az első fehér juhászkutyák Németországba, ahol ma a legnagyobb állomány található Európában. A Német Juhászkutya Egyesület nem volt hajlandó bevenni a fajta standardjába a fehér színt, ám néhány országban mégis bejegyezték, és hivatalosan tenyésztették. 

Végül a Svájci Kinológiai Társaság érte el az Nemzetközi Szövetség(FCI) elismerését, de a standardban kerülni kellett bárminemű utalást a német juhászkutyára. Mivel Svájc vívta ki a fajta elismerését, így kapta meg a fehér svájci juhászkutya (berger blanc suisse) nevet, a korábbi amerikai-kanadai fehér juhászkutya helyett.

[origin] => 4 [description] =>

Kellemes megjelenésű, elegáns küllemű állat, voltaképpen nem más, mint egy fehér német juhászkutya. 

Méltóságteljes, erős, megfelelő testtartással.  

Feje ék alakú, arcorri része hosszú, elkeskenyedő. Orrtükre fekete. Fogai erőteljesek, szeme mandula formájú, kissé ferde, nem kidülledő.

Füle széles, magas tűzésű, felálló, majdnem párhuzamos és nem befelé forduló hegyes előre álló fülkagylóval. Nyaka erős, jól izmolt, mellkasa mély, de nem túl széles.

A has mérsékelten felhúzódó és szilárd. A hát egyenes, jól fejlett, nem túl hosszú.

A mar hosszú és magas, s enyhe átmenettel csatlakozik a háthoz, anélkül, hogy annak vonalát megtörné.

Ágyéka széles, erős, jól izmolt. A far hosszú, enyhén lejtős. Végtagjai egyenesek erősek és jól izmolt. Mancsa kerekded a lábujjak jól zártak és íveltek.

A karmok rövidek és erősek, színük sötét. A talppárna kemény és elnyűhetetlen.

Farka sűrű zászlós legalább a csánkig ér, nyugalmi állapotban enyhén ívelten hordja.

Neked megfelelő fajta?

  • Mérsékelt szőrzetápolási igényű fajta: rendszeres kefélés javasolt, vágásra nincs szükség.
  • Mérsékelt vedlés jellemzi: a bunda rendszeres ápolása csökkenti az elhullott szőrszálak mennyiségét.
  • Mérsékelten tréningigényes fajta: a képzése nem igényel sok figyelmet. Könnyen tanul. Az eredmények fokozatosan jönni fognak a képzés során.
  • Ugat, ha őrizni kell a házat : figyelmezteti a tulajdonosokat ha ismeretlen személy érkezik a házhoz, és meg is védi a családot az idegenekkel szemben.
  • Alacsony alkalmazkodóképesség jellemzi: lakásban tartása nem javasolt. Teste megfelelően kezeli a hideg és meleg időjárást is. Amennyiben lakásban él, szüksége van napi rendszeres mozgásra.
  • Aktív: Szüksége van a rendszeres testmozgásra, hogy megőrizze fittségét. Aktív gazdiknak javasolt fajta.
  • Gyerekeknek is ajánlott: megfelelő fajta gyerekeknek is. Játékos, energikus, és szeretetteljes.
[keeping] =>

Csoportosan, kennelben is gond nélkül tartható, mert kifejezetten falkaszerető, fejlett társas ösztönnel rendelkezik. Rendkívül fontos, hogy kölyökkorában a lehető legtöbb különböző állattal, emberrel, dologgal és helyzettel találkozzon, mivel így hozzászokhat ezekhez, és kiegyensúlyozott felnőtt állattá válhat. Nagy örömet lehet szeretni a kutyának azzal, ha a sétáltatáson kívül néha elviszik úszni, megfuttatják, labdáznak vagy apportíroznak vele. Nagyon engedelmes, mindig a gazdája mellett marad sétáltatás közben.

[grooming] =>

A fehér juhászkutya szőrzete elég sok gondozást igényel. Hetente egyszer alaposan át kell kefélni, de a vedlési időszakban naponta ajánlatos kefélni és fésülni - erre a munkára a kártolókefe a legmegfelelőbb eszköz. A karmait röviden kell tartani. Tehát egy egészséges kutyának szüksége van a mancsára, a fülére és teste minden részére. Ezért javasolt a körmök ápolása, bunda átnézése séták után és a fülek rendszeres ellenőrzése. Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal egyszerűbb, mint a betegségek kezelése.

[nutrition] =>

A kutya életkorának megfelelő kutyaeledellel (kiskutya, felnőtt vagy idősebb) ajánlott etetni, amely a szükséges tápanyagokkal rendelkezik. Az asztali maradékok emésztési zavarokat okozhatnak, így csak akkor adjuk ha nincs más. Kerülje a főtt csontokat és a magas zsírtartalmú ételeket. Kicsi kekszdarabot vagy kenyeret lehet használni edzéshez. Ha egy kutya hízni kezd az ivartalanítás után, akkor elkerülhetetlenné válik a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.

[breeding] =>

Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!

[dog_size] => 1 [dog_coat_sizes] => 2 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:22 [updated_at] => 2022-04-25 10:40:52 [status] => 1 [family] => 5.00 [children] => 5.00 [dogs] => 5.00 [strangers] => 4.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='133' and field='main_image'select * from upload_file where id='88'Array ( [id] => 133 [name] => Szálkásszőrű törpe tacskó [slug] => szalkasszoru-torpe-tacsko [short_summary] => A szálkásszőrű törpe tacskó egy éber, bátor, független, élénk, és játékos fajta. [youtube_id] => [main_pic] => [summary] =>

A szálkásszőrű törpe tacskó egy éber, bátor, független, élénk, és játékos fajta.
Barátságos természetűnek kell lennie, kiegyensúlyozott temperamentummal, valamint szenvedélyes, kitartó és jó szaglású vadászkutyának.
A leggyakoribb színváltozatok: fekete, fekete-cser, csíkos, barna, csokoládé, krém, fakó, szürke, vörös és fekete.
Annak érdekében, hogy egészségét megőrizzük rendszeres testmozgást igényel.
Sokoldalú fajta, így ajánlott: vadászatra, nyomkövetésre és nem utolsó sorban társasági kutya.

[history] =>

A tacskó már a középkor óta jelen van a köztudatban. Eredetileg borzok elleni vadászatra tenyésztették, akiket a föld alá is követett a tacskó. Közkedvelt elnevezése a dakszli, amely az eredeti német névből, a dachshundból ered, amely borzkutyát jelent.

Származása vitatott. Egyesek szerint a francia bassetek (szó szerint: alacsony kutya) rokona. 

Évszázadok óta 3 különböző méretben (normál, törpe és nyúlász/kaninchen) és 3 szőrváltozatban (rövidszőrú, szálkásszőrű és hosszúszőrű) tenyésztették.

Kutyakiállításon már 1866-ban szerepeltek tacskók a "külföldi vadászkutyák" osztályában. Az Angol Kennel Klub az 1873-as kristálypalotabeli kiállításon ismerte el a fajtát, a németeket is megelőzve 1881-ben megalakult az első fajtaklub: az English Dachshund Club. Az Egyesült Államokban és Kanadában az 1870-es években kezdett elterjedni a tacskó.

A "Deutscher Teckelklub", a Német Tacskóklub 1888-ban megalakult Berlinben. Határozottan innen számítható a fajta tenyésztésének ideje. A klub 1889 óta törzskönyvet is vezet. Az első vérebvizsgát 1893-ban tehették le a tacskók. 1899-ben Ernst von Otto kinológus megalkotta a fajta leírását.

A II. világháború után természetesen más tacskótenyésztő egyesületek is alakultak. Az említett Német Tacskóklub segítette a tenyésztést, kiállításokról gondoskodott és nem utolsósorban vizsgákról. 

A tacskó német fajta, szálkásszőrű változatának kialakulásában komoly szerepet játszottak az angol dandie dinmont terrierek, később különösen a délnémet területeken némi schnauzervér is keveredett a fajtához. Egységes típusa végül a rövidszőrű tacskókkal történt keresztezések révén alakult ki.

Az 1950-es években a tacskó az USA egyik legnépszerűbb családi kutyává vált. Míg a világ más területein mint például Nagy-Britanniában, Európában, különösen Franciaországban, még mindig vadászkutyáknak tekintik.

[origin] => 9 [description] =>

 

A tacskót mérete alapján és szőrzete alapján három csoportba osztják.

Szőrzet alapján lehet rövidszőrű, szálkásszőrű, hosszúszőrű.

Méret szerint normál, törpe és nyúlász, azaz "kanichen" tacskó.

Méretkülönbségét mellkasa körfogatában mérik.

A normál tacskó mellkas mérete 35 cm feletti, a törpe tacskóé 30-35 cm közötti és a nyúlász tacskóé 30 cm allatti.

A tacskó feje hosszúkás, egyenletesen keskenyedik, de nem hegyes. Szeme ovális alakú, állkapcsa erős, ajkai feszesek, magasan tűzött fülei hosszúak, lekerekedőek és lecsüngő. Harapása ollós vagy harapófogós.

Teste hosszú, háza vízszintes, lágyéka enyhén ívelt, fara széles, izmos.Hasa kissé felhúzott, mellkasa domború, erős és széles, válla hosszú és hátrahúzott.

Farka a test vonalának meghosszabítása, végtagjai egyenesek, párhuzamosak. A rövid szőrű tacskó bundája sűrű, fényes és testéhez simul, a szálkás testű tacskó aljszörzete sűrű, fedőszőre tömött, merev szálakból áll. Arcán bajuszt és szakált visel és szöldöke is bozontos.

A hosszúszőrű tacskó bundája csillogó, selymes. Színe sokféle változatban előfordul.

Neked megfelelő fajta?

  • Mérsékelt szőrzetápolási igényű fajta: évente kétszer kell trimmelni és időnként erős sörtéjű kefével át kell fésülni.
  • Mérsékelt vedlés jellemzi: a bunda rendszeres ápolása csökkenti az elhullott szőrszálak mennyiségét.
  • Mérsékelten tréningigényes fajta: a képzése nem igényel sok figyelmet. Könnyen tanul. Az eredmények fokozatosan jönni fognak a képzés során. Azonban makacssága miatt előfordulhat hogy falakba ütközünk. Mindezt következetes képzéssel és megfelelő higgadtsággal kompenzálhatjuk.
  • Ugat, ha őrizni kell a házat : figyelmezteti a tulajdonosokat ha ismeretlen személy érkezik a házhoz, de nem riasztja el termete miatt a betolakodókat.
  • Közepes alkalmazkodóképesség jellemzi: lakásban és kertben egyaránt tartható, teste megfelelően kezeli a meleg időjárást, de a hideget nem bírja.
  • Aktív: elfoglalt gazdiknak nem megfelelő fajta. Sok testmozgásra van szüksége, hogy alakját és szellemi fittségét megőrizze, de képes ellustulni és elhízni.
  • Gyerekeknek ajánlott fajta: leginkább 6-8 év feletti gyerekeknek javasolt, vagy azoknak, ahol a kutya a kisgyermekkel együtt nő fel és megfelelő képzésben részesül.

 

[keeping] =>

Tartható lakásban, könnyen alkalmazkodik, és szereti a kényelmet ezért oda kell figyelni, hogy sokat mozogjon, hogy erőnléte megmaradjon. Képes ellustulni. Remekül ás, így szinte lehetetlen kifutóban tartani. Alapvetően vadászkutya, mindamellett nagyon jól alkalmazkodik a városi tartáshoz is. Kotorékeb, ezért aki erdő közelben tartja tacskóját számolnia kell azzal, hogy elszökhet vadászni. Tartása következetességet igényel. Rövid lábai ellenére sportos és mozgékony. Minden nap legalább egy 20-30 perces sétára/ játékidőre van szüksége, vagy napi kétszeri 10–15 perces sétára, hogy testi és lelki egészségét fenntarthassuk.

[grooming] =>

A szálkás szőrű tacskó szőrzetét évente kétszer kell trimmelni és időnként erős sörtéjű kefével át kell fésülni. Körmét röviden kell tartani és füleit időnként javasolt kitörölni. Ellenőrizd hetente egyszer a füleit, hogy találsz-e benne szennyeződést, bőrpírt vagy a rossz szagokat, amely fertőzés jele lehet. Fogait hetente legalább kétszer fogkefével javasolt megtisztítani, hogy megelőzzük a fogkő felhalmozódását és a benne rejlő baktériumok megtelepedését. Hetente egyszer javasolt a kutya gondos átnézése (fül, bunda, karom és közei). Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a már kialakult betegségek kezelése.

[nutrition] =>

Hajlamos sokat enni, ezért nagyon oda kell figyelni, hogy ne etessük túl. Hízásra hajlamos fajta. Továbbá fogászati ​​problémák kialakulása is igen gyakori náluk, ezért ajánlott a száraz eledellel való etetés illetve a különböző fogtisztító játékok használata. Ezekkel minimalizálhatjuk a lepedék és fogkő lerakódását. Naponta 2x javasolt etetni. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.

[breeding] =>

Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!

[dog_size] => 3 [dog_coat_sizes] => 2 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:22 [updated_at] => 2022-04-25 10:05:42 [status] => 1 [family] => 5.00 [children] => 5.00 [dogs] => 5.00 [strangers] => 4.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='133' and field='main_image'select * from upload_file where id='88'Array ( [id] => 142 [name] => Toy uszkár [slug] => toy-uszkar [short_summary] => Az uszkár egy gyengéd, figyelmes, energikus, intelligens, élénk, szeretetteljes, hűséges, játékos, és tanulékony fajta. [youtube_id] => SE28kstI1Dg [main_pic] => [summary] =>

Az uszkár egy gyengéd, figyelmes, energikus, intelligens, élénk, szeretetteljes, hűséges, játékos, és tanulékony fajta. 
A leggyakoribb színek: fekete, fekete-cser, kék, barna, piros, ezüst, fehér, sárga. 
Annak érdekében hogy az egészséges maradhasson, rendszeres testmozgásra van szüksége. 
Toy uszkár jó jelzőkutya, de barátságos az idegenekkel. Ha jól szocializálódik szereti a gyerekeket és más háziállatokat is.
Érzékeny a környezetére, így nem ajánlott ideges típusú gazdiknak.
Ha hosszú ideig egyedül marad, szeparációs szorongás jelentkezhet nála.

[history] =>

Az uszkárok az egyik legkedveltebb kutyák Magyarországon. 

Négy méretkategóriában léteznek. Óriás, közép, törpe és toy uszkár. 

Eredetileg vadászatra, apportírozásra tenyésztették őket, jellegzetes oroszlános bundája könnyűvé tette az úszást. 

A 16. századból való nagy festők képein is megtalálható az uszkárhoz hasonlító kutya. 

A 18. században kezdett elterjedni ölebként is és cirkuszok is szeretettel alkalmazták, mert sok mutatványra képes volt. Ma már elfelejtették, hogy komoly munkakutya múlttal rendelkezik és helyette inkább cicomázzák, fésülik, díszítik, kényeztetett kedvencé vált. 

Az eredeti uszkár a mai óriás uszkárhoz hasonlít leginkább méretben és akkor zsinóros szőrköntös viselete volt jellemző rá. 

Tényleges tenyésztése 1893-ban kezdődött, majd 1932-ben a franciákkal közösen átdolgozták a standardot. 

1936-ban ismerte el hivatalosan az FCI és fajtagazda országnak Franciaországot jelölte meg.

Az USA-ban 1943-ban, Angliában 1957-ben fogadták el a legkisebb méretváltozatot, a toyuszkárt. Európában hivatalosan csupán 1987-ben egészült ki a fajta a negyedik mérettel.

[origin] => 7 [description] =>

Az uszkár egy harmonikus testfelépítésű kutya.

Feje egyenes vonalú, testéhez viszonyítva arányos, kissé elkeskenyedő. Szeme mélyen ülő, sötét, lapos, lelogó füle a fültőnél kiszélesedik és hosszú hullámos szőr borítja. Ollós harapású. Nyaka elegánsan ívelt, mellksa mély,hasa enyhén felhúzott, háta egyenes, ágyéka erős, izmos, fara lekerekedő.

Végtagjai izmosak, párhuzamosak. Farka lelogó.

Bundája lehet zsinoros és göndör. A göndör rugalmas, sűrű, puha, a zsinorszerű, gyapjas, dús, puha, jellegzetes zsínorszerű fürtökkel. Színe lehet fekete, fehér, barna, vörös, barackszínű, ezüstszürke.

 

Neked megfelelő fajta?

  • Magas szőrzetápolási igényű fajta: szakmai ápolása elengedhetetlen. Rendszeres kefélés, vágás szükséges.
  • Minimális vedlés jellemzi: a bunda átkefélése csökkenti az elhullott szőrszálak mennyiségét.
  • Könnyen tanítható fajta: a képzése élvezetes. Betartja a gazdi parancsát. Könnyen tanul. Az eredmények gyorsan jönni fognak a képzés során.
  • Ugat, ha őrizni kell a házat : figyelmezteti a tulajdonosokat ha ismeretlen személy érkezik a házhoz, de kiállása miatt nem tekinthető házőrző fajtának.
  • Közepesen alkalmazkodóképes: teste képes kezelni a hideg és meleg időjárást. Legoptimálisabb számára a lakásban tartás és vagy egy kis kert. Lakásban tartás esetén szükséges számára a megfelelő testmozgás biztosítása.
  • Kissé aktív: ha nem kell nem sokat mozog, így hízásra hajlamos lehet. Elfoglalt gazdiknak tökéletes választás.
  • Gyerekeknek is ajánlott: játékos és szeretetteljesen bánik velük.

 

[keeping] =>

Az emberhez való szoros kötődése és puha szőrzete kerti tartásra nem is igen teszi alkalmassá. Városban és vidéken egyaránt jól érzi magát. Lakásban nyugodtan viselkednek, de szeretnek játszani a szabadban. Bármilyen lakásban jól érzi magát, csak megfelelő mennyiségű sétában és foglakoztatásban kell részesíteni. Naponta egyszer ajánlott sétáltatni. Számára ajánlott kutyasportok: az agility, a flyball-ban, illetve a trükkös elemekben gazdag dog dancing is kiváló választás számára.

[grooming] =>

Hetente át kell fésülni és havonta egyszer ajánlott kozmetikushoz vinni. Mivel nem hullik a szőre ezért nyírni kell és a kozmetikusnál az egyéb tisztántartási feladatokat is elvégzik, mint például fültisztítás, tappancsok ápolása. 6-8 hetente ajánlott megfürdetni. Etetéskor érdemes felkötni a füleit. Napjainkban több elismert és hobby nyírásmód is létezik. Klasszikus oroszlános nyírás: a szőrzetet a hátulsó részen, egészen a bordákig lenyírják, akárcsak a mellső és hátsó lábszárakat illetve a farkat, kivéve az ún. mandzsettákat és a kerek vagy ovális pompont a farok végén. Kontinentális nyírás: gyakorlatilag ugyanilyen, a hátsó részt itt is teljesen lenyírják, de hagynak egy-egy vesetájéki pompont. Angol nyírás szintén az oroszlánosra hasonlít, de itt a kutya hátsó részét nem nyírják le teljesen bőrig, a hátsó lábakon pedig két labdácskát hagynak. Skandináv típus: a hátsó rész nem teljesen csupasz, hanem rövid szőr borítja, és a mellső és hátsó végtagokat is szőrösre hagyják. Kölyök-nyírás: csak a pofát, a mancsokat és a farok tövét nyírják le, a többi részen a szőrt kifésülik, könnyedén megigazítják ollóval, így egyszerre oroszlános és követi a test vonalait. Modern nyírás: mind a négy végtagon megmarad a szőr, kb. 5 cm hosszúságot hagynak, a testen pedig 2,5 cm hosszú a szőrzet. Teddy- bear nyírás: amerikában divatos családi kedvenceknél ez a forma, amikor a kutya fejét egy teddy-mackóhoz hasonlóan nyírják meg.

[nutrition] =>

Kiegyensúlyozott étrenddel szőre egészséges és puha gyapjas marad. Naponta 2x javasolt etetni. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.

[breeding] =>

Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!

[dog_size] => 3 [dog_coat_sizes] => 5 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:23 [updated_at] => 2022-04-25 10:02:03 [status] => 1 [family] => 4.00 [children] => 5.00 [dogs] => 3.00 [strangers] => 1.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='142' and field='main_image'select * from upload_file where id='70'Array ( [id] => 142 [name] => Törpe schnauzer [slug] => torpe-schnauzer [short_summary] => A törpe schnauzer egy éber, barátságos, intelligens, enegrikus és játékos fajta. [youtube_id] => xe8gIVqjeRQ [main_pic] => [summary] =>

A törpe schnauzer egy éber, barátságos, intelligens, enegrikus és játékos fajta. 
A leggyakoribb színek: fekete, ezüst, fehér. 
Annak érdekében, hogy egészségét megőrizzük rendszeres testmozgást igényel.
Használhatóság: engedelmességi versenyek, vadászat, nyomkövetés, házőrzés és nem utolsó sorban családi kutya.

[history] =>

Jelenleg méretük szerint háromféle típust különböztetünk meg: törpe, közép és óriás. 
Már a 16. századi feljegyzésekben is szerepel a schnauzer őse. 

Őséről Krichler 1842-es írásban arról írt, hogy ezek a kutyák mennyire szerették az istállóban élő lovakat és a kártevőket (egerek és patkányok) mennyire jól irtották. Feladatuk így az élősködők távoltartása és kiirtása volt, illetve éjjelente a lovakat és a gazdák szerszámait őrizték. Mindamellett nappal a fuvaroskocsikat kísérték, amely akár napi 30km távolság is lehetett. 

A fajta erényeire később az arisztokrácia is felfigyelt, és a schnauzer hamarosan már elegáns hátaslovak mellett kísérte nemes gazdáit. Kiállításon az első pinscherek 1879-ben jelentek meg.

1880-ban állították össze az első hivatalos fajtastandardot. Ebben a színeket is meghatározták méretenként. Az óriás és a közép schnauzer fekete vagy só-bors színű lehetett, míg a törpe schnauzer e két szín mellett fehér vagy fekete-ezüst is lehetett.

Az óriás schnauzert sokáig nem említik a korabeli dokumentumok, először csupán 1935-ben adott róla rövid áttekintést dr. E. Harms, aki figyelemmel kísérte az óriás schnauzer kialakulását. Az óriás schnauzer csak 1909-ben tűnt fel a müncheni kiállításon, és akkora sikert aratott, hogy még abban az évben megalakult a Müncheni Schnauzer Klub, mely müncheni vagy sörschnauzerekként nevezte a nagytestű fajtát. Az óriás schnauzer név 1910-ben alakult ki. Tenyésztésükben óriás uszkárok és német dogok is részt vettek.

A törpe schnauzer sokáig egyet jelentett a korabeli majompinscherrel. 1899-ben jelöltek ki külön osztályt a durvaszőrű törpe pinscher és a majompinscher számára. Megközelítőleg ebben az évben kezdődhetett a törpe schnauzer története.

A schnauzer eredeti feladatai közé tartozott a kártevőirtás, illetve kísérő - és őrkutyaként is meg kellett állnia a helyét.

[origin] => 9 [description] =>

A törpe schnautzer egy négyzetes, zömök kutya.

Magassága majdnem megegyezik hoszával.

Feje hosszú, fokozatosan keskenyedik, koponyája lapos, orrháta egyenes, ovális szemét sűrű szemöldök borítja.

V alakú fülei magasan tűzöttek és lelogóak. Harapása ollószerű. Nyaka hosszú, szépen ível, háta rövid, kissé ívelt, ágyéka rövid és széles, fara enyhén lejt, mellkasa mély, a könyöke alá ér, hasa kissé felhúzott.

Végtagjai egyenesek, farka magasan tűzött, felálló sarló vagy szablya alakú, de sokszor kurtítják. Bundája duplarétegű, aljszörzete sűrű, fedőszőre drótszerű, szálkás, meres és sűrű.

A fülein és koponyája tetején a szőr rövidebb, mint máshol. Hosszú, bozontos szemöldöke van és hosszú szakála. Színe lehet fekete, fehér, szürkésfekete, ezüst-fekete.

Neked megfelelő fajta?

  • Mérsékelt szőrzetápolási igényű fajta: rendszeres fésülés, alkalmankénti trimmelés szükséges.
  • Minimális vedlés jellemzi: trimmelés után elhanyagolható az elhullajtott szőrszálak mennyisége
  • Könnyen tréningezhető fajta: a képzése élvezhető, nem igényel sok figyelmet. Könnyen tanul. Az eredmények fokozatosan jönni fognak a képzés során. Figyel a gazdira és hallgat rá.
  • Ugat, ha őrizni kell a házat : figyelmezteti a tulajdonosokat ha ismeretlen személy érkezik a házhoz, de nem riasztja el termete miatt a betolakodókat.
  • Közepes alkalmazkodóképesség jellemzi: lakásban és kertben egyaránt tartható, teste tudja kezelni a hideg és meleg időjárást is.
  • Meglehetősen aktív: szüksége van a rendszeres testmozgásra, hogy megőrizze fittségét. Javasolt nagy sétákat tartani a parkban vagy az utcákban, hogy mozgásigényét kielégíthesse.
  • Gyerekeknek is ajánlott: megfelelő fajta gyerekeknek is. Játékos, energikus, és szeretetteljes.

 

[keeping] =>

A snaci alaphelyzetben igen kiegyensúlyozott, nyugodt vérmérsékletű fajta. De a nyugodtan heverésző kutya azonnal pattan és tettre kész, amint felcsillan egy kis mozgás lehetősége. A szabadban aztán megmutatja, hogy mit jelent a schnauzer agilitása, robbanékonysága és dinamizmusa. Ebből kifolyólag tartása sok időt, energiát igényel a gazda részéről, és nem merülhet ki napi két-háromszori, rövid egészségügyi sétában. A minimális elvárás, hogy játékkal, labdázással, kerékpározással vagy akár úsztatással naponta rendszeresen és intenzíven mozgassuk át. Így kiereszti a benne felgyülemlett energiákat, és ilyen körülmények között akár lakásban is gond nélkül tartható. Nevelésére nagy hangsúlyt kell fektetni, ugyanis fontos a fajtára jellemző önállóság kézbentartása. Ennek legmegfelelőbb eszköze az unalomig ismételt következetesség. Ebben nem lehetünk elnézőek! A snacik kellőképpen kitartóak és szemfülesek ahhoz, hogy lecsapjanak a legkisebb lehetőségre, amikor kétlábú társuk pillanatnyi akaratgyengeségét saját hasznukra fordíthatják. A durvaságot kerülni kell a schnauzer nevelése során, ám olykor-olykor határozottan helyre kell tenni, különösen szertelen növendék korában. A megfelelő mértékben és igazságosan adagolt kényszer nem fogja megviselni. Oktatása pozitív motivációs módszerekkel ajánlott, hogy a kutya saját kedvére, ám valójában a mi céljaink érdekében dolgozzon.

[grooming] =>

Szőrzetét hetente ajánlott átfésülni, szemöldökét és szakállát még rendszeresebben, hogy ne tapadjon össze. Évente 3-4 alkalommal ajánlott trimmeltetni, a fülében lévő szőrszálakat és a talppárnák közti szőrszálakat eltávolítani. A trimmelés hosszas és fáradalmas műveletét, helyette rábeszéli a tulajdonost a gyors és számára kényelmes gépi nyírásra. Ennek következtében az elhalt szőrszálak a bőrben maradnak, az egész szőrzet felpuhul, sőt színe is megváltozhat, mely különösen a só-bors színű változatnál szembeötlő. A kutya kétéves koráig, míg le nem váltja kölyökszőrét, mindenképpen a trimmelést ajánlják. A trimmelés hosszas és fáradalmas művelet, de a gépi nyírás hatására az elhalt szőrszálak a bőrben maradnak, az egész szőrzet felpuhul, sőt színe is megváltozhat, mely különösen a só-bors színű változatnál szembeötlő. Ezért érdemes körbejárni ezt a kérdéskört, hogy ki mit választ nyírást vagy a trimmelést. A szakszerűen ápolt schnauzer sörtekeménységű bundájáról szinte lepereg a kosz, és két trimmelés közötti időszakban nem is hullatja, így a lakásban sem lesz szőrtenger. Ellenőrizd hetente egyszer a füleit, hogy találsz-e benne szennyeződést, bőrpírt vagy a rossz szagokat, amely fertőzés jele lehet. Hetente egyszer javasolt a kutya gondos átnézése (fül, bunda, karom és közei). Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a már kialakult betegségek kezelése.

[nutrition] =>

Táplálásánál csak az első évet kell kiemelt figyelemmel kísérni, és mindent megadni a kutyának, ami egészséges fejlődéséhez szükséges. Naponta 2x javasolt etetni. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.

[breeding] =>

Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!

[dog_size] => 3 [dog_coat_sizes] => 5 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:23 [updated_at] => 2022-04-25 10:29:10 [status] => 1 [family] => 4.00 [children] => 5.00 [dogs] => 3.00 [strangers] => 1.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='142' and field='main_image'select * from upload_file where id='70'Array ( [id] => 142 [name] => Törpe tacskó [slug] => torpe-tacsko [short_summary] => A törpe tacskó egy éber, bátor, független, élénk, és játékos fajta. [youtube_id] => zMgIYd4XTIA [main_pic] => [summary] =>

A törpe tacskó egy éber, bátor, független, élénk, és játékos fajta. 
A leggyakoribb színváltozatok: fekete, fekete-cser, csíkos, barna, csokoládé, krém, fakó, szürke, vörös és fekete. 
Annak érdekében, hogy egészségét megőrizzük rendszeres testmozgást igényel.
Sokoldalú fajta, így ajánlott: vadászatra, nyomkövetésre és nem utolsó sorban társasági kutya.

[history] =>

A tacskó már a középkor óta jelen van a köztudatban. Eredetileg borzok elleni vadászatra tenyésztették, akiket a föld alá is követett a tacskó. Közkedvelt elnevezése a dakszli, amely az eredeti német névből, a dachshundból ered, amely borzkutyát jelent.

Származása vitatott. Egyesek szerint a francia bassetek (szó szerint: alacsony kutya) rokona. 

Évszázadok óta 3 különböző méretben (normál, törpe és nyúlász/kaninchen) és 3 szőrváltozatban (rövidszőrú, szálkásszőrű és hosszúszőrű) tenyésztették.

Kutyakiállításon már 1866-ban szerepeltek tacskók a "külföldi vadászkutyák" osztályában. Az Angol Kennel Klub az 1873-as kristálypalotabeli kiállításon ismerte el a fajtát, a németeket is megelőzve 1881-ben megalakult az első fajtaklub: az English Dachshund Club. Az Egyesült Államokban és Kanadában az 1870-es években kezdett elterjedni a tacskó.

A "Deutscher Teckelklub", a Német Tacskóklub 1888-ban megalakult Berlinben. Határozottan innen számítható a fajta tenyésztésének ideje. A klub 1889 óta törzskönyvet is vezet. Az első vérebvizsgát 1893-ban tehették le a tacskók. 1899-ben Ernst von Otto kinológus megalkotta a fajta leírását.

A II. világháború után természetesen más tacskótenyésztő egyesületek is alakultak. Az említett Német Tacskóklub segítette a tenyésztést, kiállításokról gondoskodott és nem utolsósorban vizsgákról. 

Az 1950-es években a tacskó az USA egyik legnépszerűbb családi kutyává vált. Míg a világ más területein mint például Nagy-Britanniában, Európában, különösen Franciaországban, még mindig vadászkutyáknak tekintik.

[origin] => 9 [description] =>

A tacskót mérete alapján és szőrzete alapján három csoportba osztják.

Szőrzet alapján lehet rövidszőrű, szálkásszőrű, hosszúszőrű.

Méret szerint normál, törpe és nyúlász, azaz "kanichen" tacskó.

Méretkülönbségét mellkasa körfogatában mérik.

A normál tacskó mellkas mérete 35 cm feletti, a törpe tacskóé 30-35 cm közötti és a nyúlász tacskóé 30 cm allatti.

A tacskó feje hosszúkás, egyenletesen keskenyedik, de nem hegyes. Szeme ovális alakú, állkapcsa erős, ajkai feszesek, magasan tűzött fülei hosszúak, lekerekedőek és lecsüngő. Harapása ollós vagy harapófogós.

Teste hosszú, háza vízszintes, lágyéka enyhén ívelt, fara széles, izmos.Hasa kissé felhúzott, mellkasa domború, erős és széles, válla hosszú és hátrahúzott.

Farka a test vonalának meghosszabítása, végtagjai egyenesek, párhuzamosak. A rövid szőrű tacskó bundája sűrű, fényes és testéhez simul, a szálkás testű tacskó aljszörzete sűrű, fedőszőre tömött, merev szálakból áll. Arcán bajuszt és szakált visel és szöldöke is bozontos.

A hosszúszőrű tacskó bundája csillogó, selymes. Színe sokféle változatban előfordul.

Neked megfelelő fajta?

  • Mérsékelt szőrzetápolási igényű fajta: rendszeres kefélés javasolt
  • Mérsékelt vedlés jellemzi: a bunda rendszeres ápolása csökkenti az elhullott szőrszálak mennyiségét.
  • Mérsékelten tréningigényes fajta: a képzése nem igényel sok figyelmet. Könnyen tanul. Az eredmények fokozatosan jönni fognak a képzés során. Azonban makacssága miatt előfordulhat hogy falakba ütközünk. Mindezt következetes képzéssel és megfelelő higgadtsággal kompenzálhatjuk.
  • Ugat, ha őrizni kell a házat : figyelmezteti a tulajdonosokat ha ismeretlen személy érkezik a házhoz, de nem riasztja el termete miatt a betolakodókat.
  • Közepes alkalmazkodóképesség jellemzi: lakásban és kertben egyaránt tartható, teste megfelelően kezeli a meleg időjárást, de a hideget nem bírja.
  • Aktív: elfoglalt gazdiknak nem megfelelő fajta. Sok testmozgásra van szüksége, hogy alakját és szellemi fittségét megőrizze, de képes ellustulni és elhízni.
  • Gyerekeknek ajánlott fajta: leginkább 6-8 év feletti gyerekeknek javasolt, vagy azoknak, ahol a kutya a kisgyermekkel együtt nő fel és megfelelő képzésben részesül.
[keeping] =>

Tartható lakásban, könnyen alkalmazkodik, és szereti a kényelmet ezért oda kell figyelni, hogy sokat mozogjon, hogy erőnléte megmaradjon. Képes ellustulni. Remekül ás, így szinte lehetetlen kifutóban tartani. Alapvetően vadászkutya, mindamellett nagyon jól alkalmazkodik a városi tartáshoz is. Kotorékeb, ezért aki erdő közelben tartja tacskóját számolnia kell azzal, hogy elszökhet vadászni. Tartása következetességet igényel. Rövid lábai ellenére sportos és mozgékony. Minden nap legalább egy 20-30 perces sétára/ játékidőre van szüksége, vagy napi kétszeri 10–15 perces sétára, hogy testi és lelki egészségét fenntarthassuk.

[grooming] =>

A rövidszőrű nem igényel nagy törődést, elég időnként kopókesztyűvel átfésülni, a szálkás szőrű tacskó szőrzetét évente kétszer kell trimmelni és időnként erős sörtéjű kefével át kell fésülni. A hosszúszőrűt is elég időnként átfésülni, főleg a gubancosabb részeken. A hosszú és a drótszőrű tacskó talppárnái között ki kell vágni a szőrt. Minden tacskó körmét röviden kell tartani és füleit időnként javasolt kitörölni. Ellenőrizd hetente egyszer a füleit, hogy találsz-e benne szennyeződést, bőrpírt vagy a rossz szagokat, amely fertőzés jele lehet. Fogait hetente legalább kétszer fogkefével javasolt megtisztítani, hogy megelőzzük a fogkő felhalmozódását és a benne rejlő baktériumok megtelepedését. Hetente egyszer javasolt a kutya gondos átnézése (fül, bunda, karom és közei). Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a már kialakult betegségek kezelése.

[nutrition] =>

Hajlamos sokat enni, ezért nagyon oda kell figyelni, hogy ne etessük túl. Hízásra hajlamos fajta. Továbbá fogászati ​​problémák kialakulása is igen gyakori náluk, ezért ajánlott a száraz eledellel való etetés illetve a különböző fogtisztító játékok használata. Ezekkel minimalizálhatjuk a lepedék és fogkő lerakódását. Naponta 2x javasolt etetni. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.

[breeding] =>

Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!

[dog_size] => 3 [dog_coat_sizes] => 1 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:24 [updated_at] => 2022-04-25 10:27:19 [status] => 1 [family] => 4.00 [children] => 5.00 [dogs] => 3.00 [strangers] => 1.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='142' and field='main_image'select * from upload_file where id='70'Array ( [id] => 151 [name] => Újfundlandi [slug] => ujfundlandi [short_summary] => A újfundlandi egy vidám, bátor, kedves, intelligens, hűséges és szociális fajta. [youtube_id] => 6Bg9XTPsz4Y [main_pic] => [summary] =>

A újfundlandi egy vidám, bátor, kedves, intelligens, hűséges és szociális fajta. 
A leggyakoribb színek: fekete, barna, szürke és fehér. 
Ahhoz hogy egészséges maradhasson rendszeres testmozgásra van szüksége. 
Használhatósága széleskörű: engedelmességi versenyek, őrző-védő, súlyhúzás, mentőkutya.

[history] =>

Az újfundlandit a kanadai ÚJ-Fundland szigetekről származik. 
A fajta történetével összefüggő első dokumentált időpont 1497, mikor John Cabot felfedezi New-Foundland szigetét. Ettől az évtől számíthatjuk a fajta történetét. Cabot 1484-ben telepedett le Angliában. Mivel nem talált időben támogatókat expedíciójához, Kolumbusz megelőzte őt Amerika felfedezésében. Végül 1496-ban, az óceánon átkelve kötött ki Új-Fundlandon, s Kolumbuszhoz hasonlóan ő is azt hitte először, hogy Ázsiában van.
Feljegyzéseiben megemlíti a bennszülött indiánok mocsári kutyáját, melyek a vízparton és a szárazföld belsejében egyaránt előfordultak. 1620-ban Richard Whitbourne kapitány írja 1615-ös felfedező körútjáról Új-Fundlandon, hogy a helyi "farkasok és vadállatok" kimerészkedtek a tengerpartra is. A kapitány és 48 fős csapatának masztiff-típusú kutyái összebarátkoztak ezekkel az állatokkal, és többször követték őket az erdőbe is, majd minden karcolás nélkül tértek vissza a hajóhoz. Az biztos, hogy már jóval az Újvilág európai felfedezése előtt éltek kutyák Amerikában illetve Új-Fundland szigetén, csak abban a kérdésben nem tudnak megállapodni a szakértők, hogy mikor kerültek oda. 
M.B. Chern szerint az újfundlandi őseit az algonquin és a sziú indiánok háziasították közvetlenül az amerikai fekete farkasból. kutyáikat halászatnál használták segítőnek, halat fogni vagy éppen vízbe esett tárgyakat kihozni, de négylábúak segédkeztek a szánhúzásban, zsákcipelésben is, egészen a spanyolokkal felbukkanó lovak elterjedéséig. Így a kutyák fokozatosan eltűntek, főleg a szárazföld belsejéből, ahol már nem volt rájuk szükség, s az Újvilág felfedezésekor az európaiak csupán Új-Fundland szigetén találtak kutyákat. 
De bárhonnan és bármikor is kerültek kutyák New-foundland szigetére, a XV. századra a sziget elkülönítettségének köszönhető beltenyésztés révén nagyon homogén állomány alakult ki. Annyira megszilárdult egy bizonyos típus, hogy a későbbi pireneusi masztiff illetve hegyikutya, spániel és szetter keresztezések is többnyire fekete, úszóhártyás lábú, úszni szerető kutyákat eredményeztek. 

Ezt napjaink kísérletei is bizonyítják, ugyanis ha például egy szettert vagy éppen juhászkutyát újfundlandival keresztezünk, az utódok mindegyike magán viseli a fundi jellegzetes külső vonásait és vízszeretetét. A fehér-fekete landseer valószínűleg az angolok által 1550 és 1700 között a szigetre vitt, nagy, fehér fehér-fekete landseer valószínűleg az angolok által 1550 és 1700 között a szigetre vitt, nagy, fehér vagy barna-fehér mészároskutyák és a helyi kisebb, fekete kutyák kereszteződéséből alakult ki, de éppenséggel az 1506 körül baszk halászokkal Új-Fundlandra érkező pireneusi hegyikutyák is felelősek lehetnek a kétszínű mintázat kialakulásáért. 

Az őshonos kutyák mindig is egyszínűek voltak. 1780 és 1850 között rengeteg újfundlandit exportáltak Angliába, szinte kizárólag csak fekete-fehéreket, míg a többi európai ország a feketék importjára koncentrált. De természetükben a fehér-fekete kutyák is vízi kutyák voltak.
1775 körül George Cartwright alkalmazta először Új-Fundland szigetének nevét saját kutyáira. Míg Angliában szinte új hazára talált a fajta, Új-Fundlandon szinte a kihalás fenyegette, annyi kutyát exportáltak, ráadásul 1780-ban Edwards kormányzó családonként csak egy kutyatartását engedélyezte. Az egyetlen dolog, ami megmentette a kihalástól az újfundlandit őshazájában, hogy nagyon sokan megtagadták az egynél több kutyatartásának tilalmát, mivel annyira hasznos munkát végeztek kutyáik. 
Télen szánt húztak, még a királyi posta és őfelsége tűzoltói is kutyákat használták, illetve halászatnál a nehéz hálókat is a kutyák mozgatták a melegebb hónapokban. A hajóból, csónakból vízbe esett tárgyak felhozatala is a fundi feladata volt. De mindenekelőtt a sok-sok megmentett emberélet szólt a négylábúak mellett, ezért a szigetlakók megőrizték kutyáikat. Persze a tilalomnak azért messzire ható következményei voltak, 1901-ben Harald Macpherson alig talált egy megfelelő példányt Cornwall és York hercegének és feleségének, Anglia későbbi királyának (King George) és királynéjának (Queen Elisabeth) számára. Angliára visszatérve, a fajta nagyon népszerűvé vált Nagy-Britanniában. Az 1860-as Birmingham Show-ra még csak 6 fundit neveztek, két évvel később már negyvenegyet. 
Az angolok már 1876-ban megtartották első vízi versenyüket is. Az első újfundlandi fajtaklub is Angliában alakult, 1886-ban. A fajta modern kori atyjának a már említett Harold Macphersont tartják. 1882-ben, még gyermekként kapta első kutyáját, és egész életét végigkísérték az újfundlandik. A család öreg farmja volt kennelének névadója: Westerland. A jelenlegi amerikai klub, a Newfoundland Club of America 1930-ban alakult. A szervezethez Harold Macpherson is csatlakozott, ő lett a bírói testület elnöke.

[origin] => 32 [description] =>

 

Az újfundlandi egy masszív, mackós, erős testfelépítésű kutya.

Feje  széles és erős, hatalmas, főként a hímeké. Szeme sötétbarna, kerek, magasan tűzött füle lelógó, háromszögletű. Harapása ollószerű.

Nyaka izmos és széles, háta masszív, széles és vízszintes, mellkasa mély és széles, ágyéka izmos, rövid, kissé domború, hasa enyhén felhúzott, fara vízszintes, fraka vastag és lelógó.

Végtagjai egyenesek, mancsa ovális alakú.

Bundája duplarétegű, vízhatlan. Aljszőrzete egyenes, fedőszőre zsíros, sűrű. Farkán zászlós hosszabb és a végtagjai hátsó részén is hosszabb a szőr.

Színe tiszta fekete, barna vagy fekete-fehér.

 

Neked megfelelő fajta?

  • Mérsékelt szőrzetápolási igényű fajta: rendszeres kefélés, alkalmankénti vágás szükséges.
  • Mérsékelt vedlés jellemzi: a bunda rendszeres ápolása csökkenti az elhullott szőrszálak mennyiségét.
  • Mérsékelten tréningigényes fajta: a képzése nem igényel sok figyelmet. Könnyen tanul. Az eredmények fokozatosan jönni fognak a képzés során.
  • Jó házörző: ez a kutya ugat és hangos ha kell, sőt meg is védi a családot az idegenekkel szemben.
  • Közepesen alkalmazkodóképes: teste nehezen kezelni az átlag feletti hőmérsékletet. Alkalmazkodik a lakásban tartáshoz is.
  • Mérsékelten aktív: közepes mozgásigénnyel rendelkező kutya, napi 45 perc mozgás elengedhetetlen számára.
  • Gyerekeknek is ajánlott: megfelelő fajta 6-8 év feletti gyerekeknek. Játékos, kiszámítható, és szeretetteljes.

 

Kapcsolódó tartalmaink:

 

[keeping] =>

Lakásban nyugodtan viselkedik, de a hideg időt is jól bírja, így szabadban is jól érzi magát. Mindenféle időjáráshoz kiválóan alkalmazkodik. Mozgása érdekes, riszáló. A hideget inkább kedveli, mint a meleget. Nagyon szeret úszni, mozgásigénye átlagos. Közepesen aktív kutya, akinek mindennap szüksége van megfelelő mennyiségű mozgásra, hogy elégesse felesleges energiáit, és ezzel a lehető legjobb családtaggá váljon. A séta minden nap kötelező. Nagy kutya, és bár örömmel fedezi fel a hátsó udvart, mégis minden nap ki kell vinni és szocializálni kell, hogy temperamentuma kiegyensúlyozott legyen.

[grooming] =>

Szőrzete több gondoskodást igényel. Rendszeresen és jól át kell fésülni durva, kemény kefével. Talppárnái között és a fülében lévő szőrt javasolt eltávolítani. Füleiket rendszeresen javasolt ellenőrizni és körmüket rövidre kell vágni ha túlnőtt. Hetente egyszer javasolt a kutya gondos átnézése (fül, bunda, karom és közei). Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a már kialakult betegségek kezelése.

[nutrition] =>

Gyomorcsavarodásra hajlamos fajta, így naponta 2x javasolt etetni. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Ilyen esetben egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.

[breeding] =>

Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!

[dog_size] => 1 [dog_coat_sizes] => 2 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 3 [created_at] => 2021-09-10 18:19:25 [updated_at] => 2021-11-24 14:41:49 [status] => 1 [family] => 5.00 [children] => 5.00 [dogs] => 3.00 [strangers] => 4.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='151' and field='main_image'select * from upload_file where id='132'Array ( [id] => 142 [name] => Yorkshire terrier [slug] => yorkshire-terrier [short_summary] => Kicsi a bors, de erős - egy tipikus terrier. [youtube_id] => cSWWyqYJ6hw [main_pic] => [summary] =>

Kicsi a bors, de erős - egy tipikus terrier.
Az egyik legnépszerűbb fajta az Egyesült Államokban.
Hosszú selymes szőrzete van, amely acélkék cser színű. Elsősorban társasági kutyaként tartják.
Személyisége: magabiztos és bátor, miközben nagyon ragaszkodik a gazdihoz. 
Sok figyelemre van szüksége, mert sok egyedüllét a szeparációs szorongás kialakulásához vezethet. 
Nagyobb gyermekeknek ajánlott fajta.

[history] =>

A Yorkshire terrier története kicsit több, mint száz évre nyúlik vissza. 

A 19. század folyamán alakult ki Nagy-Britanniában, nevét Yorkshire grófságról kapta. Sok angol és skót fajtával ellentétben, ez a kis terrier kezdetben a szegény emberek kutyája volt. Az ipari forradalom 1785 táján elsősorban a textilipart érintette. Yorkshire grófság textilüzemei ezrével vonzották a munkát kereső tömegeket, sokan érkeztek ide Skóciából is, így elképzelhető, hogy a yorkie a Királyság északi részéről származik.

A fajta atyjának Huddersfield Bent tartják, aki 1865-ben született, és 74 kiállítási győzelem után 1871-ben pusztult el egy balesetben. A yorkshire terrier még "Broken-Haired Scotch Terrier" néven kezdte kiállítási karrierjét 1861-ben, majd 1970-ben, a Westmoreland kiállítás után vált széles körben ismertté. Egy darabig párhuzamosan alkalmazták mindkét elnevezést, majd 1886-ban már yorkshire terrier néven ismerték el hivatalosan.

Ő az egyik legkisebb és talán legnépszerűbb terrierek közül, Magyarországon is a kedvelt kutyafajok listáján az élen helyezkedik el. 

Sajnos tenyésztői sikerrel megőrizték eredetének titkát, így csak feltételezések alapján valószínű, hogy őse az angol terrier, a paisley, a skye és a manchester terrier. 

1898-ban ismerték el önálló fajtaként.

[origin] => 27 [description] =>

A yorkshire terrier egy kicsi oroszlán, melynek legfőbb ismertetőjele a bundája. Nagyon finom, hosszú, egyenes és folyamatosan nő.

A hátán a farkáig érő választék fut. Nincs aljszőrzete és nem vedlik.

Amikor megszületik egészen fekete és csak bajuszán, tappancsán és farkán van némi szőr. Végleges színe csak később alakul ki.

A yorkshire terrier egy ugyan kicsi, de erős és arányos testfelépítésű kutya. Feje kicsi, lapos, arcorri része nem hosszú, szeme mandulavágású, értelmes tekintetű, füle kicsi, v-alakú, felálló, magasan tűzött és egymástól távol állnak. Háta egyenes, ágyéka hosszú, bordái kissé szélesek, lábai egyenesek, sűrű szőr borította farkát a háta fölé emeli.

Bundája színe acélkék a nyakszírttől a faroktőig, fején rozsdabarna.

Neked megfelelő fajta?

  • Magas szőrzetápolási igényű fajta: szakmai ápolása elengedhetetlen. Rendszeres kefélés, vágás szükséges.
  • Minimális vedlés jellemzi
  • Mérsékelten tréningigényes fajta: a képzése nem igényel sok figyelmet. Könnyen tanul. Az eredmények fokozatosan jönni fognak a képzés során.
  • Ugat, ha őrizni kell a házat : figyelmezteti a tulajdonosokat ha ismeretlen személy érkezik a házhoz, de nem riasztja el termete miatt a betolakodókat.
  • Alacsony alkalmazkodóképes: teste képes kezelni a meleg időjárást, de a hideget nem. Legoptimálisabb számára a lakásban tartás.
  • Meglehetősen aktív: Szüksége van a rendszeres testmozgásra, hogy megőrizze fittségét.
  • Gyerekeknek nem igazán ajánlott: csak abban az esetben, ha kisgyermekkel együtt nő fel és megfelelő képzésben részesült, vagy 8 év feletti gyermekeknek ajánlott.

 

[keeping] =>

Mérete miatt tartható lakásban, de udvarban is jól érzi magát. A meleg éghajlatot jobban kedveli. Nagyon szeret ásni, hancúrozni. Nem túlzás, ha hideg, nyirkos, havas időben, hosszabb sétákra beöltöztetjük terrierünket. A Yorkshire terrier nem szereti a hideget. Hajlamos lehet hidegrázásra, különösen ha nedves és hideg területen van. Egészségük és jó lelkiállapotuk megőrzéséhez sétára és futásra van szükségük. Nem szeretnek elszigetelődni a családtól, de szeretnek időnként saját döntést hozni, nem várnak tétlenül a parancsszavakra.

[grooming] =>

Hosszú, finom szálakból álló, lágyan omló fürtjeit leginkább az emberi hajhoz lehetne hasonlítani, mely folyamatos növésben van, nem dúsítja aljszőrzet, és egyáltalán nem hullik, viszont mágnesként vonzza a legkisebb piszkot is. Elhanyagolva gyorsan fénytelenné, töredezetté, loncsossá, ápolatlanná válik, Szőrzete sok, mindennapos törődést igényel. Ha rövidre nyírják, akkor elég naponta átfésülni. Szemébe lógó szőrt össze szokták kötni. Ha hosszan hagyják a szőrét akkor rendszeres mosást igényel. Papírhengerre szokták feltekerni és a neki ajánlott különleges készítményekkel mossák, őrzik meg bundája rugalmasságát, fényességét. Fogait hetente legalább kétszer-háromszor fogkefével javasolt megtisztítani, hogy megelőzzük a fogkő felhalmozódását és a benne rejlő baktériumok megtelepedését. Hetente egyszer javasolt a kutya gondos átnézése (fül, bunda, karom és közei). Rendkívül fontos a rendszeresség, mert fájdalmas fertőzések megelőzésére szolgál. A megelőzés pedig sokkal könnyebb, mint a már kialakult betegségek kezelése.

[nutrition] =>

A helyes táplálás segít az egészségi állapot valamint a szőr és bőr állapotának optimális szinten tartásában. Finom emésztőrendszerrel rendelkezhet, ezért többnyire válogatós fajta. Az étkezési problémák fokozottan akkor fordulhatnak elő, ha fog vagy ínyproblémákkal küzd. Ez esetben érdemes állatorvoshoz vinni. Táplálása esetenként problémás lehet, mivel a túlzott fehérje- és zsírbevitelre könnyen hasmenéssel reagál. Másik gyakori probléma, hogy mindent képes felfalni vagy alig-alig enni. Ez utóbbi esetben fordul elő, hogy a kétségbeesett gazda elkezdi sonkával, csirkemell-filével etetni, ami után nincs megállás. Az elkapatott kutyust nagyon nehéz visszaállítani a normál kutyaeledelre. Naponta 2x javasolt etetni. Friss víz mindig álljon előtte. Súlygyarapodás esetén elkerülhetetlenné válhat a napi kalóriabevitel módosítása, illetve a mozgás mennyiségének növelése. Egyeztessen állatorvosával! Az idősebb kutyák is hajlamosabbak a súlygyarapodásra, ezért szintén elengedhetetlen, hogy koruknak megfelelően táplálják és mozogjanak velük. Az elhízás sajnos több évvel megrövidítheti kutyánk élettartamát.

[breeding] =>

Legyünk elővigyázatosak, és lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk! Olyat keressünk, akinek nincs túl sok kutyája, meg tudja mutatni a kicsik anyját, és családi környezetben neveli a kis kölyköket! Ne döntsünk automatikusan az alacsonyabb vételárat kínáló tenyésztő javára! Lehet, hogy az egyszeri többletköltséggel borsos állatorvosi kiadásokat spórolunk meg, arról nem is beszélve, hogy jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyához jutunk. A felelősségteljes tenyésztés ugyanis nemcsak több időráfordítással, de több kiadással is jár - pl. jó minőségű táppal eteti a kutyákat, vitaminokat kapnak, egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt és igazolásokat kapnak azokról amely biztosíték számunkra, a szülők kiállításokon vesznek részt stb. - mint az úgynevezett szaporítás, ezért a kölyök ára is magasabb, de cserébe jobb minőséget és egészségesebb lelkületű, jól szocializált kedvencet kaphatunk. Ezt mindig mérlegeljük egy vásárlás előtt, mi az ami számunkra igazán fontos!

[dog_size] => 3 [dog_coat_sizes] => 2 [published_at] => 2021-09-13 08:56:14 [created_by] => [updated_by] => 1 [created_at] => 2021-09-10 18:19:25 [updated_at] => 2022-04-25 10:09:29 [status] => 1 [family] => 4.00 [children] => 5.00 [dogs] => 3.00 [strangers] => 1.00 ) select upload_file_id from upload_file_morph where related_id='142' and field='main_image'select * from upload_file where id='70'
Összesen 44 találat