
Egy, az iráni parlament elé beterjesztett törvényjavaslat ötmillió rijádos pénzbüntetést helyez kilátásba azok ellen, akik közterületen sétáltatják kedvencüket. Az állatot pedig elkobozhatják.
A 290 fős parlament elé 39 képviselő terjesztette be a törvényjavaslatot. A képviselők szerint egyre nagyobb gondot jelentenek a társadalomnak a kutyákat háziállatként tartó emberek, akik "vakon követik a vulgáris nyugati kultúrát". A törvény szövege szerint "veszélyes, egészségtelen és tisztátalan állatok, mint a kutyák" sétáltatása tilos. A törvény egyben azt is megtiltja, hogy városi apartmanokban kutyát tartsanak az emberek.
A törvény az először törvénysértésen kapott emberekre ötmillió rijádos pénzbüntetést szab ki, valamint tíz napot ad arra, hogy megszabaduljanak az állattól. Ha ezt nem teszik meg, az egészségügyi hatóságok lefoglalják a kutyát. Azt nem lehet tudni, hogy a lefoglalt kutyáknak mi lesz a sorsa.
Bár a törvénytervezet támogatói a kutyák tisztátalanságára, és az iszlám értékek védelmére hivatkoznak, elemzők szerint a tiltással a rendszerrel szemben ellenséges vagyonos városiakat célozzák. A kutyatartás ugyanis leginkább a tehetős teheráni emberek között vált népszerűvé.
A törvény csak a háziállatként tartott kutyákra vonatkozik. Terelőkutyák és házőrzők elfogadottnak számítanak.
Forrás: Magyar Online